2010. január 28., csütörtök

Mandulával sült sajt

Az az ég van-e még,
Túl a tél falakon?
(Ghymes)

Kicsit sűrű a január, azt hiszem, a február is így zajlik majd. De a farsang tart még, és nálunk - fánk helyett - továbbra is a pogácsák vannak a porondon, no meg az asztalon - ez most így alakult. Legutóbb ihletet Makkától kaptam, nemsokára jön ezért majd egy újabb pogácsa recept (ha sikerül normális fotót csinálnom), addig is egy nagyon egyszerű receptet teszek közzé, amit még a hét elején dobtam össze.
Ez sem saját ötlet (illetve csak egészen kis részben), először Dulminánál láttam többféle formában, majd Olzka erősített meg abban, hogy ezt hamar ki kell próbálnom. Ráadásul a helyi kisboltban éppen leárazták a sajtot, s még volt két szép darab, amit elhozhattam. (Már ha szépségről lehet beszélni ez esetben, tudom, többeket taszít a penészes sajtok látványa is, én azok közé tartozom, akik szeretik. Ritkán veszek és kis mennyiségben, de néha kifejezetten jól esik.) Mivel a camembert elég intenzív ízű, a további fűszerezést nem vittem túlzásba, fokhagymaszeleteket fektettem a tetejére (legközelebb ezt is elhagyom, mert egyszerűen enélkül is teljes, felesleges variálni), és utána jött a mandula ötlete, nem túl erőteljes íz, miért ne?

Ez teljesen bevált, a petrezselyemhez pedig már megszokásból is ragaszkodom. Egy kis olaj, sütőben sült krumpliszeletek, s már kész is volt az ebéd. Ja igen, némi füstölt sonkát vágtam még a sajt tetejére. Nagyon egyszerű és gyors étel (a sajtnak mindössze 10 perc kell), és a belseje szépen felolvad, jó volt beleforgatni a krumplit.

Hozzávalók (személyenként): 1 camembert sajt, 3-4 közepes méretű krumpli, 2ek (szőlőmag) olaj, 1 ek hámozott, szeletelt mandula, kevés só, (sonka, petrezselyem)

Elkészítés
: A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A krumplit meghámozzuk, majd fél centi vastag hasábokra vágjuk. Egy tálban összekeverjük 1ek olajjal és kevés sóval. Szétterítjük egy tepsiben (én sütőpapírt is tettem alá), és hagyunk helyet a sajtnak. Kb. 20 percet sütjük, majd mellétesszük az 1ek olajjal meglocsolt sajtot, ráhalmozzuk a mandulát (esetleg a sonkacsíkokat), majd további 10 percig sütjük az ételt. Tálaláskor meghinthetjük durvára vágott petrezselyemzölddel és melegen fogyasztjuk.

(A krumplira nem tettem más fűszert, csak a sót, mert a sajt íze éppen elég erőteljes.)

8 megjegyzés:

ManóAnyó írta...

Ez nagyon jól hangzik. Én is a camembertet szeretők táborához tartozom. Annyira egyszerű ez az étel, hogy nem lehet nem kipróbálni.

Tündér írta...

Nagyon gusztusus lett! (Épp ma olvastam ezt a receptet Olzkánál...)

Limara írta...

Csodás. Hamarosan kipróbálom! :))

Makka írta...

Igen, ez tökéletes!
Már én is nézegettem az általad emlegetett recepteket.
Egyszer valami amerikai egészségnőce sütött ilyesmit én már nem tudom melyik csatornán. Már akkor elhatároztam, hogy kipróbálandó a módszer – fadobozban sütés, márcsak azért is, mert a népek, akiket meg akart győzni róla, hogy a sajt jó, csak fanyalogtak vagy öklendeztek. De aztán persze elfelejtkeztem az egészről.

szepyke írta...

Egyszerű, és nagyszerű! Tökéletes!

nokedli írta...

mi is nagyon szeretjük. kéthetente az asztalunkon van. én méhg sosem próbáltam ízesíteni valamivel a sajtot, mi csak friss bagetteel és egy nagy halom csíkokra vágott zöldséggel (répával, csiperkével, paprikával, cikóriával és olívabogyóvalö esszük.

most kedvet csináltál ahhoz, hogy sült krumplival is kipróbáljam!

Unknown írta...

Szuper! Épp most vettem camembert sajtot (a Párom imádja), el is készítem neki ezt az ételt. Köszi!

duende írta...

Na most már nekem is ki kell próbálnom... :)