2010. január 23., szombat

(Napfényes) - Marhahúsos káposzta

újra kavarog a
végre csikorog a
mégis mosolyog a
napra hunyorog a
tánc a ködben tánc a jégen
tánc a hóban tánc a fagyban
tánc
(Ghymes)

Ezt meghallgatni is érdemes.

A napfénytől rendszerint jókedvem kerekedik, a tél közepén meg még inkább. Ilyenkor még arra is kapható vagyok, hogy ne bújjak el előle fotózni, mert egyébként a képeim nagy többségét a közvetlen napfénytől védett helyen és órában készítem - így biztosabb az eredmény és az árnyékokkal sem kell bajlódnom. De ma azért muszáj volt megörökíteni ezt a hangulatot.

A marhahús sajnos ritkábban szerepel a tányérunkon, mint kellene. Én nagyon szeretem, de az ára nem annyira baráti. (Igaz, a nomádporta környékén nagyon jó áron jutottunk hozzá.) Néha elcsodálkozom, amikor a világ más pontjain olcsó élelmiszerként emlegetik. Legutóbb épp Hugh beszélt a marhalábszár kissé alábecsült szerepéről a brit konyhákban. Hát én nagyon szeretem (kivéve összevagdosni), és nemcsak gulyásnak. Több ismerősöm is lelkesedéssel nézi A palota ékköve c. (már többször ismételt) dél-koreai sorozatot, én is belepillantok néha, bár nem a műfajom. Itt elég gyakran szerepel a marhahús, sőt, az ebből készült levest a szegények eledelének tartják. Náluk - a film szerint - a liszt az igazán drága hozzávaló.
Nem cserélnék velük, mert a liszt nekem is fontos, de azért nem bánnék egy kicsit több marhahúst...

Ez az étel olyan igazi téli fogásnak készült, nem volt most sok időm a konyhára, ezért egy egyszerű, székelykáposzta jellegű ételt terveztem azzal a különbséggel, hogy egy bő fél kiló marhalábszár állt rendelkezésemre és két kiló savanyú káposzta alatt neki sem fogok a hasonló ételeknek. Mivel gyakran eszünk olyan ételt, amiben a hús inkább ízesítő vagy kiegészítő, ez nem jelentett gondot. Készítettem a húsból egy pörköltet, amit egy órácskáig önmagában főztem, majd a káposztával együtt.


Hozzávalók: 60dkg marhalábszár, 2kg savanyú káposzta, 2tk sóban eltett darált fűszerpaprika, 2tk házi ételízesítő, 2tk pirospaprika, 4 gerezd fokhagyma, 2 nagy fej vöröshagyma, (esetleg 1 paradicsom és 1 paprika), 6ek olaj vagy zsír, 1 babérlevél, (1 kisebb erőspaprika), 125g rizs a tálaláshoz: friss tejföl, esetleg: zöldpetrezselyem, sült kolozsvári szalonna- és kolbászszeletek

Elkészítés: A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk és a zsiradékon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a felkockázott marhahúst, az összetört fokhagymát és a fűszereket (a babér kivételével) és tovább pirítjuk, majd belekeverjük a pirospaprikát is. Fedő alatt kis lángon főzzük a saját levében. Ha elfő a leve, pici vizzel pótolhatjuk, de maradjon sűrű. Közben a káposztát kimossuk, ha szükséges, és egy nagyobb lábasba terítjük a felét. Ha a pörkölt már főtt egy órát, ráöntjük a káposztára, majd rátesszük a savanyú káposzta másik felét is. Feöntjük vízzel úgy, hogy ellepje kissé, beleszórjuk a rizst, hozzáadjuk a babérlevelet, s ha szükséges, még tehetünk bele fokhagymát. Felforraljuk, majd 1 órán át lassú tűzön fözzük. Ha nagyon sűrű lenne, adhatunk még hozzá egy kevés vizet, hogy ne kapjon le alul.

Tálalás előtt süthetünk a tetejére néhány szelet füstölt kolbászt vagy kolozsvári szalonnát. Friss kenyérrel, tejföllel, zöldpetrezselyemmel kínáljuk.

11 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

Néha én is belenézek abba a filmsorozatba, nagyon érdekes, de hosszú ideig nem tudom egyfolytában nézni.
A marhalábszár - jó sokáig főzögetve - az egyik legfinomabb hús, főleg ha apukám csinálja.

Kata írta...

Jé, mi ezt marhahúsból még sosem készítettük, valószínűleg megszokásból sertéshúsból. Biztosan finom lehetett, mi is marhahús-pártiak lennénk, de leírtad az okot, amiért ritkább vendég nálunk is...

trinity írta...

Ó, és én jobban is szeretem a marhát, mint a sertést!! Nagyon tetszik! Természetesen a fotózás-tálalás megint gyönyörű!!!

Gyöngyi írta...

A savanyú káposztát minden formában szeretem, így nálam ez az étel remekül bejön:)

nokedli írta...

csodálatosan napsütéses! még én sem készítettem marhahúsból, de ha majd úgy adódik kipróbálom. ma megsütöttem az újévi kiflijeidet (a piros-feketéket:-)). nagyon jó lettek! köszi a receptet.

Judith írta...

Jaj, de gyonyoru a foto! Ezt valoban kar lett volna kihagyni!

Itt is dragabb a marhahus a sertesnel, csirkenel is. De meg mindig olcsobb, mint otthon.
Van egy zacsko savanyukaposztam, ezt keszitem el belole jovo heten! Mar alig varom! Koszi a receptet!

duende írta...

Hm... fííínom! :)
Én meg nagyim féle toroskáposztát csináltam a héten. Ilyenkor a savanyúkáposzta hetente jöhet, imádjuk mindenhogyan.

rolvisa írta...

Tényleg különleges a marhahússal.Mindent ki kell próbálni egyszer!!!Nagyon guszta.

lúdanyó írta...

A nagymamámnál sertéshúsból, rizs nélkül készült - így is finom lehet!

Ízlésszindróma írta...

Jaj, ez így nekem nagyon bejön marhahusival, már ennék egy ideje káposztát, szerintem hamarosan ki is próbálom így. köszi!

Pocak Panna írta...

Szia!

Nagyon nagyszerű a blogod, gyönyörű fotókkal! Kaptál is tőlem valamit, kérlek, nézd meg:
http://pocakpanna.blogspot.com/2010/01/kreativ-blogger-dij.html