2010. január 8., péntek

Paprikás-burgonyás tésztatekercsek

aztán a hó,
megint a hó,
eljön a hó hava, évada:
hullhat önmagára másmaga.

(Fodor Ákos)

Vízkeresztre szántam volna ezt a bejegyzést, de azután alaposan lemaradtam. Nem baj, jó lesz itt a farsang elején. A burgonyás tésztatekercsek már többször is szerepeltek a blogon különböző változatban, de annyira szeretem ezt az ételt, hogy időről-időre felteszem. Renátától tanultam a fűszeres burgonyatekercs névre hallgató alapreceptet - mint vegán fogást -, s az (ízeken túl) azt szeretem benne, hogy olyan jól variálható. Át is alakítom, hol így, hol úgy.
Tavaly a tésztájába sárgarépát, a töltelékbe paradicsomot és medvehagymát kevertem. A fűszerekkel is egészen különböző variációkat lehet létrehozni. Saját újítás volt a zsemlemorzsába forgatás. Húsos változat még nem készült, de talán nem sokáig várat magára, ahogy gombával is szívesen kipróbálnám egyszer.
Az egyetlen hátránya a dolognak, hogy bár látszólag nem éppen bonyolult, azért el lehet tölteni vele az időt. Persze az íz kárpótol. Én úgy oldom meg a dolgot, hogy mindig nagyobb adagot csinálok - ha már egyszer nekiállok, legyen értelme. A kész, még ki nem sütött tekercseket amúgy is le lehet fagyasztani. Csinálhatunk hozzá mártásokat, zöldfűszeres öntetet is, de én a legjobban savanyú uborkával szeretem.

Kérdeztétek többen, hogy lehet-e sütőben sütni inkább, mint zsiradékban. Én még nem próbáltam, de abban biztos vagyok, hogy a tészta állaga úgy egész más lesz. Sütőben inkább olyan ételeket szoktunk készíteni, amihez a gyúrt tésztát előfőzzük, vagy süteményeket, amelyekben valamilyen térfogatnövelő hozzávaló (tojás, élesztő, sütőpor, szódabikarbóna) is van. Egyébként is beléptünk a farsangi időszakba, amikor a zsiradékban sült tésztafélék - a fánkok - is előtérbe kerülnek megint.

Hozzávalók (ehhez a mostani változathoz, 36 tekercshez):
a tésztához: 15dkg teljes kiőrlésű és 55dkg búzarétesliszt, 1,5tk só, 12dkg hideg vaj, 2,5dl víz

a töltelékhez: 1,2kg héjában főtt burgonya, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3ek liszt, 2kk só, őrölt zöldbors, 2kk pirospaprika, 3ek olaj, zöldpetrezselyem, pici őrölt szerecsendió (vagyis fűszerek kedvünk szerint)

zsemlemorzsa

olaj vagy zsír a sütéshez


Elkészítés
: a tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd 1,5 mm-es téglalappá nyújtjuk. A főtt krumplit megpucoljuk, krumplinyomón áttörjük vagy villával összenyomjuk, hozzáadjuk az apróra vágott hagymafélét s a fűszereket. A tölteléket a tésztalapra kenjük, a tésztát feltekerjük és a tekercset szeletekre vágjuk. A szeletek mindkét oldalát zsemlemorzsába forgatjuk, majd bő zsiradékban kisütjük, szűrőbe szedjük, és melegen kínáljuk.

Én főételnek készítem, legutóbb még leves sem volt előtte. Laktató fogás, hidegen is mindig elfogy.

Íme a régebbi változatok:
Medvehagymás-paradicsomos tekercsek sárgarépás tésztában
Olajban sült tésztatekercsek

9 megjegyzés:

Viki írta...

Imádok Nálad időt tölteni, s recepteket menteni, sokat-sokat tanulni. Kérlek légyszives látogass el hozzám - vár valami :-) Köszönöm: Viki

Névtelen írta...

Hú...ezek a tésztatekercsek nagyon gustusosak!
Napmátka, nagyon kedvelem ahogy sütsz és ahogy fotózol.
Már többször akartam reagálni Fodor Ákos-idézeteidre. Ő nekem is az egyik fő kedvencem. A kötetek régóta napi szinten "társaim",sokszor ajándékozom egy-egy gondolatát barátaimnak, szeretteimnek.
Szeretettel üdvözöllek,
fedák

fedks írta...

...nem akartam névtelen lenni...csak nagyon kezdő vagyok...most próbálkozom-ne haragudj

erős ildikó írta...

Köszönöm szépen Mindkettőtöknek!

Gyöngyi írta...

Micsoda szuper fotó! Biztos nagyon finom lehet, a leírás alapján el tudom képzelni! Szép hétvégét kívánok!

szepyke írta...

Hu, ez de jól hangzik!
Remek étel lehet!

Vesta írta...

A kép alapján én is arra gondoltam, hogy a tekercs sütőben sülhetett. De elolvasván a receptet, magam is azt gondolom,sütőben nem működne. Szerintem megéri az időt!

Tinkmara írta...

Feltétlen megér minden időt, fáradságot, nagyon finom lehet. Napmátka, gyönyörűek a fotók. :) És egyáltalán, jó nálad lenni. :)

Limara írta...

Első gondolatom az volt mikor megláttam, hogy olyan Napmátkás:)) kipróbálom hamarosan, nagyon tetszik! :))