2010. május 30., vasárnap

Tavaszi gombás egytál

ülök az úton,
rágcsálom a fogamat,
sütöm a Napot
(Fodor Ákos)

Kell idő, míg e fenti állapotba eljutok. Így vasárnap délután erre is képessé válok, noha a hét közepén még nekiugrottam volna az SZTK-ban az üvegablaknak, s akik ismerni vélnek, bizonyára meglepődnek ezen. De végül is megint inkább vívtunk egy csatát az önkormányzati és egészségügyi bürokráciával, és a hétvége arra is való, hogy mindezt kipihenve felkészüljünk az új küzdelmekre.

Jó dolog ilyenkor, hogy sokféle zöldségből válogathatunk. Nekem nagy kedvencem a zöldspárga, mert nem kell pucolni, és pillanatok alatt puha. Az ízéről nem is beszélve! De ugyanígy a friss kelkáposzta, spenót, cukkini is jöhet, lehet, hogy tudat alatt, de vonzódom a ZÖLDségekhez.
Nagyon gyorsan lehet elkészíteni (ez nekem fontos szempont) és ha részben is, de megmaradnak a friss ízek.

Hozzávalók (4 személyre): 1kg gomba (vegyesen, amit szertünk vagy amihez hozzájutunk, fél kg zöldspárga, 8-10 szem koktélparadicsom, só, frissen őrölt bors, 1 csokor petrezselyem, kevés olaj

Elkészítés: a gombáról letörölgetjük az esetleges földet, szennyeződést, pucolgatni felesleges. Falatnyi darabokra vágjuk, de nem túl kicsire. A spárgaszálak végét letördeljük, a zöldséget kb. 3 cm-es darabokra vágjuk. Az egész mehet egy nagy tálba, ahol 2-3 ek olajjal összeforgatjuk.
Felforrósítjuk a serpenyőt, ebbe is öntünk 1 ek olajat, majd rátesszük a sütnivalót. Magas lángon kb. 10 perc alatt készre sütjük, nem kell, hogy a gomba kieressze a levét. Az utolsó percekben hozzáadjuk a négybe vágott koktélparadicsomot. Sózzuk, borsozzuk és megszórjuk a durvára vágott petrezselyemzölddel.

Akinek így vékony a fogás, készíthet hozzá parázsburgonyát. (Azt is elég megmosni, nem kell meghámozni.)

6 megjegyzés:

Makka írta...

Húha, nagyon kedvemre való kis fogás ez!:)

Felhőlány írta...

Üdítően friss a sök ZÖLDség látványa! Én is nagy rajongója vagyok! :)

Névtelen írta...

Nem ide tartozik, de belinkelem:
http://www.csomor.hu/?module=news&action=show&nid=54703#MIDDLE

X írta...

A cím lemaradt: Virágos körmenet Csömörön

erős ildikó írta...

Köszönöm szépen a linket! Jó volt ránézni!

Olgis írta...

Ennyi vitamin, ez finom lehet.