2011. június 5., vasárnap

Áfonyás

Idézet helyett ma
ezt a rövid novellát ajánlom szívesen a figyelmetekbe.

Kivételesen egy egészen hagyományosnak mondható recept következik, vagyis olyasmi, ahol nem kerültem ki semmilyen alapanyagot. Nem is szabad (lehet) belőle sokat enni, egy-egy kis darabot délutánonként. (Ebből biztosan nem lesz rendszer.)

1. rész: Ágyban
Pár napja átböngésztem néhány tetszetős receptet Kinder Pingui ügyben. Ez az egyik bolti csoki, amit én is szeretek, hasonló változatok közelébe sem jönnek, mert ugye éppen a részleteken múlik minden, a hasonlóság pont ezért nem elég. Igaz, én is csak hasonlót akartam először (később más lett belőle), és persze egyszerűt, ha már édességet készítek - ami a konyhánkban ritkán fordul elő manapság -, legalább ne pepecseljek sokáig vele. A tiltott listáról egyértelműen bekerül a tejszín (nem növényi, nem flakonos, nem csökkentett zsírtartalmú, nem édesített.) Kell még egy jó sötét tésztalap, amihez most vagy a tojásmentes változatomat fogom használni, de azt nehezebb szeletelni, tölteni, különösen, ha vékonyra sütjük a tésztát. Vagy jöhet a jól bevált csokoládés-vizes piskóta.

Nem szeretnék zselatint, se zseléfixet, se egyéb kondicionáló valamit bele, nem feltétlenül muszáj magasnak vagy rendezettnek lennie (bár ez utóbbi elvárás is megoldható egy éjszakás várakoztatással.) Nyilván szebben lehet vágni-szeletelni a zselatinosat, de nekem jobb lesz így. Cukrot megint mellőzhetjük (nem is tudom, mikor volt utoljára itthon), jó lesz egy kis méz. Viszont kell ropogós keserűcsoki, magas zsírtartalmú kakaópor. A csokit végül is nem muszáj megolvasztanom, rá is forgácsolhatom, törhetem a tetejére, a lényeg az íz-összhatás. Poharas desszert sem kizárt.

Továbbá legyen benne egy adag bogyós gyümölcs (áfonya?), ami abszolút nem lenne tartozéka, de nyáron nagyon kívánom. A piskótába egy kis alkohol? Meggondolandó. Azt hiszem, ez sem autentikus, de nem is árt. Talán a borókapálinka jobban menne az áfonyához, de most szilva van a nomádportáról, mondjuk a gyümölcsök színe körülbelül egyezik. Paleo változat e sütiből kizárva, mert bár elképzelhető lenne egy sok tojásos, kakaós piskóta kevés zabliszttel vagy őrölt mandulával, a tejszínt ezúttal nem szívesen cserélném valami kókusztejes vagy növényi (ingyom-bingyom adalékokat meg guargumit tartalmazó) cuccra. Ennyi. Jöhet az anyagbeszerzés, kivitelezés. Bűntudat? Hm, meglátjuk. A zsírtartalom miatt nincs, inkább hogy keverem a fehérjét és a szénhidrátot, és tejterméket használok. Mondjuk, hogy csak egy kis adagot csinálok. Ámbátor, ha lúd...

2.rész: Boltban
Ma sikerült beszereznem néhány dolgot, ami nem volt itthon, de a terv része. Így vettem egy tábla 75%-os étcsokoládét. Erről jut eszembe, hogy hétfőn majdnem elgyengültem, amikor tudatosult, hogy a Királyi Pál utcában éppen a Rózsavölgyi csokoládébolt előtt haladok el. Bementem és körülnéztem, de volt erőm nem vásárolni, csak néhány ajándékötletet gyűjtöttem be. Valamiért azt gondoltam, hogy a Rózsavölgyi csokoládébolt a Ferenciek terén van, a Párizsi udvar közelében. De nem. Viszont a műhelyről tudom, hogy itt van nálunk, a budafoki Rózsavölgyben.
Vissza az anyagbeszerzéshez. Kívánságom teljesült, ugyanis nagyon szép áfonyát kaptam csökkentett áron. A többi dolog is megvan, kezdődhet az alkotás...

3. rész: Konyhában
Majdnem minden terv szerint. Új hozzávalókkal bővítettem a kört, úgy mint dió (mert az szinte mindig van itthon) és sűrített tej. Igen, ez utóbbiban van bizony cukor is, de csupán a sütemény tetejére kerül. Ami a diót illeti, durvára vágva a tészta tetejére szórtam sütés előtt. Idén valószínűleg nem lesz diótermésünk, mert lefagyott a nomádportán. A meggy is. Viszont a fügém idehaza nagyon lelkes. 22 kis új kezdeményt számoltam meg rajta, amiből őszre lehet valami. Szépen belombosodott a kis fa, és talán a helyét is szereti (nemrégen végre elültettük.)
A süteményre visszatérve, végül egy harmadik piskótaváltozatot sütöttem (bár helyesebb a kevert tészta megnevezés.) És a csokoládét mégiscsak megolvasztottam...

Hozzávalók:
A tésztához: 5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 20 dkg rétesliszt, 5 dkg sötét hollandi kakaópor, 25 dkg méz, fél tk só, fél tk szódabikarbóna (vagy sütőpor), 2 ek szilvapálinka, 1 tk vaníliakivonat, 2 dl tej, 20 dkg vaj, 2 tojás, 6-8 szem dió
A krémhez: 2,5 dl tejszín, 25 dkg áfonya
A bevonathoz: 10 dkg keserű csokoládé (nálam 75%-os)
A tetejére: kb. 50 g sűrített tej (tubusos, édes)

Elkészítés: A sütőt 180 C fokra előmelegítjük.
A tésztát értelemszerűen készítjük, a tojásokhoz adjuk a puha vajat. (Akinek sok türelme van, az a sárgáját kikeverheti a vajjal habosra, a fehérjét meg majd legutoljára habbá verve forgathatja a masszába. Nekem ennyi türelmem mostanában nincs. Tehát a folyékony-puha hozzávalókhoz adom a szárazabbakat.) Jöhet a méz, a szódabikarbónával, sóval és kakaóval elkevert liszt kisebb adagokban, közben a tej, a vaníliakivonat, a pálinka, hogy könnyebb legyen simára keverni. Végül a durvára vágott dióbél (ami a képen egyáltalán nem látszik, de azért benne van.)

Egy normál méretű (tehát a sütőt kitöltő) tepsit kivajazunk, lisztezünk, vagy sütőpapírral beborítjuk. Ráöntjük a tésztamasszát és egyenletesen eloszlatjuk. Kb. 25 perc alatt készre (tűpróbáig) sütjük. Hagyjuk egy kicsit a kitámasztott sütőben kihűlni, majd kivesszük, és egészen szobahőmérsékletre hűtjük.

A tejszínt kemény habbá verjük. A kihűlt tésztalapot két egyforma téglalapra osztjuk. Az egyikre rákenjük a tejszín 2/3 részét, majd rárakosgatjuk az áfonyát. A maradék tejszínt rákenjük, és befedjük a másik tésztalappal. Hűtőbe tesszük.
A csokoládét gőz felett megolvasztjuk, majd a sütemény tetejét bevonjuk vele. Ismét visszatesszük a hűtőbe, lehetőség szerint egy egész éjszakára. Tálalás, szeletelés előtt meglocsoljuk sűrített tejjel.

Másnap már nagyon szépen lehet szeletelni (de én a kép készültekor nem törekedtem erre), zselatin, habfix nélkül is megáll krém. Ünnepi alkalmakra süssük tortaformában!

3 megjegyzés:

Mézeskalács írta...

Hűűűűűűű! Ebből a csodából mindenféle bűntudat nélkül gömbölyűre tudnám enni magam!:))

Gabah írta...

:-))) Én is épp így szoktam tervezni/vásárolni.
Rég volt már igazi süti itthon, még gondolkodok egy keveset az "ágyban" de valószínűbb, hogy viszem a tiedet.

Foodafok írta...

Nagyon fincsi áfonyás recept. Már viszem is az "ágyba".