Itt az idő, Uram. Nagy volt a nyár. A napórákra árnyékod bocsássad,
s a szeleket ereszd a földre már.
(Rilke)
Nem gondoltam, hogy a hétvégén sütök valamit, de mégis kedvet és időt találtam hozzá. Igaz, hogy emiatt párom (k)örömpörköltje még várat magára.
A paleo sütemények alapját általában olajos magvak (len, mandula, dió, mák) alkotják, esetleg kókusz. Így nem tudunk belőle annyit fogyasztani, mint a hagyományos, liszttel készült süteményekből, de nem is szükséges.
Az aszalt gyümölcsök ugyancsak koncentrált alapanyagok, viszont friss, lédús gyümölcsökkel lazíthatjuk a tésztát. Azt hiszem, az elkészült torta visszaad valamit az ősz gazdag ízeiből és színeiből.
Egy ideje már szemeztem a boltok polcain a Nektáriummal, ami a készítő méhészfamília leírása szerint méz jellegű, 100% gyümölcs- és termelői méz alapú termék, a méhek "dolgozzák át". Természetesen nem méz, bár a család mézet is készít. Kicsit többet jó lenne tudni a folyamatról, de az interneten nem találtam róla bővebb információt.
A színe egész sötét, vöröses barna, az íze valóban a méz és a gyümölcsök keveréke.
Nekem továbbra is segít a kissé korlátozott étrend (nem paleo, de glutén-, cukor- és tejmentes), sikerült visszanyerni Apu rendszeres sétáihoz, a futáshoz és a napi teendőkhöz szükséges energiát, fogyni néhány kilót. A süteményekre ritkán van igényem, inkább párom és a kísérletezés kedvéért készítem.
Apuval most a szellemi együttműködés a legnehezebb. Fizikailag sokkal jobban bírom, de estére belegabalyodok kommunikációs próbálkozásaink pókhálójába. Emellett látom, hogy a napi két sétánál, a kerti nézelődésnél többet szeretne. Ő nemigen észleli, hogy munkanap vagy hétvége van.Tervezünk egy látogatást a húgához, no meg egy pótszemüveg is kellene neki. Mindez némi plusz lehetőség a kimozdulásra, de sajnos a hosszabb utakat nem bírja, és sok esetben nehéz előre kiszámítani a szükséges időt. Télen megint beszorul majd a lakásba, marad a tévé, a filmek, de már szinte mindent látott, többször is. A felolvasást, rádiót nem igényli, könnyebb követni a történetet, ha kép is van. Tornázni viszont továbbra is utál, de ez a feltétele a sétáknak.
Öcséméknél újabb szép üvegek készültek, érdemes benézni hozzájuk.
RECEPT
Hozzávalók: 1 banán, 1 alma, 1 körte, 1dl natúr narancslé, 20 dkg aranymazsola, 4 ek nektárium, 5 dkg dióbél, 10 dkg kókuszreszelék, 20 dkg mandulabél, 5 dkg tisztított vaj, 2 tojás, egy csipet só
Elkészítés: a magvakat ledaráljuk vagy késes aprítóval megőröljük. Belekeverjük a kókuszt, a mazsolát és a megolvasztott vajat. A körte kivételével a gyümölcsök húsát a narancslével összeturmixoljuk. Ezt is a magvakhoz adjuk, majd beleteszünk egy csipet sót, 3 ek nektáriumot és beleütjük a két tojást. Összedolgozzuk, majd egy kapcsos tortaformába (nálam 26 cm-esbe) öntjük. Tetejét vékony körteszeletekkel rakjuk ki, majd 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt megsütjük. Végül 1ek nektáriummal meglocsoljuk. Langyosan már könnyebb szeletelni.
13 megjegyzés:
Ez a recept nagyon-nagyon klassz! Lelkesedem érte rendesen, hamarosan ki fogom próbálni (habár most nincs aprítóm, majd megoldom)! :) Nagyon tetszik, kreatív, gyümölcsös, őszi, paleo.
Biztosan borzasztó lehet az apádnak, de elképzelni sem tudom, te hogy bírsz így élni. Ennyi az életed? És legalább hálás neked, vagy tényleg ennyire frusztrált mint, ahogy az írásaidból kitűnik? Annyira szerettem olvasni a blogodat, de mostanra minden bejegyzéstől borzasztó szomorú leszek. Elképzelhetetlenül nyomorúságosnak tűnik ez az egész.
Kedves Panna!
Köszi, hogy benéztél, én az utóbbi időben is sokszor jártam a blogodon, kinéztem pár új recepted, csak a kommentre nem jutott időm. Ami ezt a tortát illeti, szerintem kifejezetten jót tett neki a friss gyümölcsökkel való lazítás, könnyebb így a tésztája.
Kedves NN!
Sajnálom, ha az utóbbi időszak bejegyzései elvették a kedved a blogom olvasásától. Pedig - lévén ez egy gasztroblog - mindig igyekszem a főzés-sütést és a recepteket előtérbe helyezni, és csak keveset írni másról, így például Apu hogylétéről.
Viszont sokan érdeklődnek a családi eseményeinkről is, ezért néha az is helyet kap.
De megpróbálok válaszolni az általad feltett kérdésekre, felvetett témákra:
Apunak tényleg borzasztó, sokkal jobban, mint amennyire erről itt szó esik. Sohasem az első, közvetlen lenyomatát rögzítem a napoknak, mert az valóban frusztráló lehetne. Igyekszem nem belemenni a azokba a részletekbe, ami a külvilág számára nem lenne kellemes olvasmány, és nem is idevaló. Mindemellett akadnak jó és vidám pillanatok, alkalmak is. Megpróbálom elmagyarázni: Apu agya sokkal többre képes, mint amit feltételeznénk, és sokkal kevesebbre, mint amit elvárnánk tőle. Én ezzel a kettősséggel szembesülök nap mint nap, s talán ő is.
Ha lenne annyi időm, szívesen megosztanám tapasztalataimat erről a betegségről és annak mindennapjairól egy blogon, de erre már végképp nem futja. Pedig talán nem lenne haszontalan.
Hogy bírok így élni?
Úgy, hogy éltem már másképpen is, és ki tudja, mit hoz még a jövő. Voltam már hosszú éveken keresztül nagyon nehéz, de másfajta helyzetben, és voltak jobb időszakaim, amikor több idő jutott a saját dolgaimra. Ha egy kicsit jobban körülnézel a világban, azt látod, hogy nagyon sokan élnek hasonló vagy más nehézségekkel együtt, mert muszáj. Van olyan ember is, aki önként is képes a nehézségeket felvállalni, én nem vagyok ilyen, nem jelentkezem érte. De egyáltalán nem rendhagyó a sorsom másokéhoz képest.
Ennyi az életem?
Nem, nem ennyi. Az is az én életem, amikor a tornai várból nézek át Magyarországra, meg az is, amikor futni megyek, meg a is, amikor csak úgy alkotok a konyhában, meg amikor szerkesztem az Angol magyaroknak magazint, a többi online angol programot a tanítványaimnak, amikor a párommal együtt olvasunk ebéd után, vagy éppen kézimunkázok. Nem állítom, hogy nem vágyom időnként másra, több időre, kinti programra, társaságra, vagy csak arra, hogy ne kelljen örökös rituálék szerint élni az életem. És nem állítom, hogy nem vagyok időnként fáradt, kimerült, dühös, elégedetlen, nem rohannék fejjel a falnak,ki a világból, stb. Bennem is vannak indulatok, jóval több, mint amit a környezetem feltételez. De tegnap megsült ez a torta, ma írom ezt a választ Neked. Itt vannak a kompromisszumok. Amitől élhető ez az egész. Régen azt gondoltam, a kompromisszum az valami rossz és megalázó dolog. Már nem mindig érzem annak. (folyt.köv.)
folytatás. NN-nek:
Hogy Apu hálás-e?
Nem tudom. Én hálás voltam kisgyerekként, amikor a szüleim gondoskodtak rólam, törődtek velem, biztosították napi szükségleteimet? Nem hiszem. Természetesnek vettem. Azt hiszem, Apu is, azon a szinten, amin a dolgokat képes átlátni, természetesnek veszi mindezt. Kiszolgáltatottsága olyan fokú, hogy nem is tehet mást. Én mondjuk többre értékelem a néha előbukkanó jókedvét, mint az esetleges hálát.
És tényleg ennyire frusztrált, sőt sokkal jobban.
Dühöng, kiabál és sír, azután előbukkan a szomszéd Dawn-kóros kisfiú, és Apu szélesen mosolyog, hagyja, hogy az felmásszon rá, és játsszon vele, mert ilyenkor nem fáj...
Bármilyen nyomorúságosnak is érzed mindezt, ez is az élet egyik arca, még csak nem is a legnyomorúságosabb. És persze nem csekély lecke.
Akármennyit is erőlködhetek, az ő részét ki nem válthatom, ahogy ő sem az enyémet.
Szeretném, ha Apu továbbra is az otthonában maradhatna, hiszen itt már annyi mindent kialakítottunk, és állapotához mérten a kényelme is talán itt a legnagyobb. Vannak körülötte emberek, ha a napi programok nem is túl változatosak. Hogy emellett nekem több időm, kevesebb terhem legyen, nos, erre minden elképzelhető "megoldás" nagyon sok pénzbe kerül.
"Fájdalmatok a megértést magába záró héj megtörése... És ha szívetek képes volna életetek mindennapi rejtelmeit csodálni,... elfogadnátok...évszakait, amiként mindig is elfogadtátok a földjeitek fölött átvonuló évszakokat." (Kahlil Gibran)
Bocsánat, elgépeltem, helyesen: Down-kór az említett kisfiú betegsége.
Köszönöm, hogy válaszoltál. Én életemben kétszer voltam hasonló (bár más okokból) helyzetben. És én annyira nem tudtam ilyen magától értetődően csinálni. Annyira tele voltam dühvel, annyira igazságtalannak éreztem. És úgy szerettem volna másképp érezni, de nem ment.
Nagyon jól csinálod. Lenne mit tanulnom tőled.
Nem hiszem, hogy lehet ezt "jól" csinálni. De meg kell próbálni elfogadni azt, amin nemigen tudsz változtatni. Különben még rosszabb. Amit írtál, abban megfogott egy szó: igazságtalan.
Ezt én nem tudom értelmezni. Mert hogy valami sok, vagy elviselhetetlen, dühít, az értem. De mi igazságtalan az élettől?
Szerintem szépen jelzi a köztünk lévő különbséget, hogy meg sem fordul a fejedben. :)
Még két szempont eszembe jutott. Az egyik, amit Te is írtál, hogy az emberek különbözők. Nemigen tudunk ezen változtatni, és nem is kell. Az egyik ember elvisel valamit, amit a másik nem tud. Ez nem jelenti azt, hogy az előbbi jobb ember lenne vagy a másik rosszabb. Már csak azért sem, mert az életnek számtalan területe van, ahol valamilyen szinten teljesítenünk kell, az egyik ember ezt tudja (ha tudja), a másik meg azt. Szerencsés esetben mindenki olyan feladatokat kap az élettől, aminek képes elfogadhatóan megfelelni. Nem mindig.
A másik szempont, amit nagyon lényegesnek tartok, az az időtényező. Vagyis az elfogadás nem akkor születik meg, amikor belecsöppensz egy ilyen helyzetbe, és valószínűleg nem is rövid időn belül. Akkor a düh van, az indulatok, a miértek, s persze közben és mindenek előtt a megoldandó helyzetek sokasága. Hosszú időnek kell eltelnie, hogy az ember valamiképpen "beleszokjon", illetve belássa, hogy ha valamin nem tud változtatni, akkor meg kell találnia a már említett kompromisszumokat, kialakítani valami mást, mert az indulatokkal nagyon nehéz éveken keresztül élni. Persze így sem könnyű. Csak azt akartam írni ezzel, hogy nem máról holnapra megy. Én is még csak / már másfél éve tanulom... és nem is az észt osztanám itt, csak megpróbálok válaszolni a felvetett kérdésekre (magamnak is.)
Kipróbáltam és nagyon-nagyon finom lett. Kicsit kevesebb mazsolát tettem bele, a nektáriumot is teljesen elhagytam belőle, és így is elég édesre sikerült. Még a férjem is imádta, aki nem szereti az újításaimat. :)
Köszi, hogy megosztottad, várom a többi hasonló finomságot is!
Üdv,
Kondor Bea
Kedves Bea!
Nagyon örülök, hogy ízlett és visszajeleztél. Köszönöm!
olyan egyszerűen, magától értetődően írsz erről... szívszorító... és mégis olyan jó olvasni!
nyugalom és elfogadás jön a soraidból, örülök, hogy olvashattam!
Kedves Ildikó! Biztosan ki fogom próbálni a receptet, talán eritrittel fogom ízesíteni és kókuszolajat ghee helyett. meglátjuk. Látom, már régi bejegyzés ez, azóta hogy van apukád és te?
Üdv: Zsuzsa
Megjegyzés küldése