Ünnep felé...

"aki látott már eget kémlelő parasztot, aki aggódik a termésért, fölfog valamit abból a reményből, ami élteti ezt az embert, imájában már elővételezi, előlegezi az esőt s így kibírhatóbb a szárazság." (Látos Sándor)

Az áruházláncok és a média szokásos ünnepi felhajtása közepette gyakran elhangzik: nem kell a rohanó, idegeskedő, telis-teli drága ajándékkal, evés-ivással karácsony, próbáljunk inkább az ünnep lényegére koncentrálni, megteremtve a magunk meghitt, szerény, de örömteli karácsonyát.

Nem tudom, kinek hogyan sikerül ellenszélben evezni, én gyakran úgy érzem, sohasem lehet már az egyszervolt dolgokat újrateremteni. (Hol vannak már a hajnali havas roráték fényei?) Talán csak egy új kis emberke élheti át újra a csodát - másképp-, a mi erősen megkopott hozzáállásunk aligha. Nem tudom. A gyermekkor még bizonyosság, a felnőttkor a válaszok keresése és újra- meg újrafogalmazgatása.

Mert milyen is lenne egy meghitt, szerény karácsony? Személyes, és akár saját készítésű apró meglepetések csak a legközelebbi szeretteinknek? Én igazából a praktikus ajándékokban hiszek, nem kedvelem a csecsebecséket, dísztárgyakat, kedves porfogókat. Barkácsolásban nem vagyok ügyes, a kézművesség jóval közelebb áll hozzám, de egy-egy valóban hasznos ajándék elkészítése ez esetben is nem kevés időbe és némi pénzbe is kerül. Tudom, vannak, akik egész évben tudatosan előre készülnek az ünnepre, nekem ez nem megy, mert év közben is annyi más alkalom van, amire valamilyen módon készülni kell a mindennapi teendők mellett.

Az ősz tele volt munkával, ez nem panasz, örüljön, akinek ma munkája akad (én örülök is!), a jövő hét is még munkával telik. Egy szerény karácsonyhoz is hozzátartozna azért egy, a mindennapoktól eltérő ünnepi vacsora, egy-két házi készítésű sütemény. Ha felkeressük szeretteinket, oda sem mehetünk üres kézzel, az útiköltségről nem is beszélve. Fenyőfa nem szükséges, van a kertünkben. Csomagolóanyagra sem kell költeni. De a sok apróság, amiből egy szerény karácsony összeáll, bizony nagyon sok pénzbe, időbe, teendőbe kerül. Szeretnénk egy picit a lakást és magunkat is rendbe szedni, s legalább advent negyedik hetében gyakrabban eljutni a templomi együttlétekre, hogy lélekben is készülhessünk az ünnepnek arra a bizonyos lényegére...

Én olyan listaíró, tervező típus vagyok. Több karácsony "megrendezésére" végképp nincs energiám, így az ünnep Apu körül forog, mióta beteg. Ő a "gyerek" most a családban. Vele kell elhitetnünk, hogy az ünnep így is lehet ünnep. Nála gyújtjuk meg az adventi gyertyákat, hozzá jön először a Mikulás, a jókívánságokkal teli üdvözlőlapok, az ő szobájában díszítünk karácsonyfát, nála töltjük a szentestét, az ő megajándékozása válik igazán fontossá.
Az ajándék azonban nem lehet pusztán tárgyi, kell valami több, ami egyhangú napjaiba örömet hoz.
Idén azt találtam ki, hogy elővesszük réges-régi családi diáinkat, melyek még a papírképes korszak előtt készültek, sok száz darabra rúg a gyűjtemény, s vagy 15-20 éve biztos nem néztünk rá. Ellákról is találtam pár képet, aki Anyu után hét évvel ment el. Apu annak idején diavetítőt is vett az NDK-ban, sőt, van egy jó nagy gyöngyvászna. Tehát ünnepi vetítést tervezünk. Remélem, nemcsak neki, hanem talán a be-belátogató rokonoknak is tudunk ezzel egy kis meglepetést szerezni. Persze a diákat addig folyamatosan össze kell válogatni, betárazni. Kitalálni, hová helyezzünk el mindent úgy, hogy a kis szobába minden és mindenki beférjen. Takarítás nála majd csak közvetlen az ünnep előtt, hiszen a kerekesszékkel addig is naponta behozzuk a sarat, havat, hiába az elővigyázatosság.

Az élet így változik tehát, jó pár évig az ünnepet Miskolcon, párom édesanyáéknál töltöttük - akinek névnapja is van ilyenkor. Most inkább az év végén tervezzük meglátogatni, amikor öcsémék vigyáznak majd Apura.

A konyhára kevés idő jut most is - nem véletlen, hogy az elmúlt egy hónapban sem született blogbejegyzés. Karácsonyra mindössze egy-két süteményt (például a már bevált mandulásat), sáfrányos hallevest és halpástétomot szeretnék készíteni. Nem éppen különleges, de nálunk a halat mindenki szereti.

Ami engem és páromat illeti, nekünk is kijut azért ünnepből: szeretnék legalább egy-két napot kirándulni, és kicsit többet olvasni együtt, mint a hétköznapokon. A Mikulás egyébként nekem is hozott ajándékot: megkaptam a Paleolit szakácskönyv második kötetét. Mindenkinek szeretettel ajánlom, sok jó ötlet és hasznos infó van benne, nemcsak a paleo-híveknek.
Kötni is szeretnék megint, sok-sok fonal vár rám.

Ami a karácsonyi ajándékozást illeti, ezúttal nem nagyon lesz meglepetés, legalább is kettőnknek. Párom a Rádiótechnika 2012-es évkönyvét kapja, én pedig régi, a gyűjteményemből még hiányzó Fürge Ujjak újságokat kapok. Apu természetfilmeket, falinaptárt és talán szemüveget is, ha sikerül addig még megcsináltatnom. Sőt, szeretnék egy lábtámaszt is az ágya végére. További szeretteink, ismerőseink süteményt, párom édesanyja házi termelésű fűszerpaprikát sógornőm szépséges üvegeiben, a kisgyerekek fajátékot. És még van egy-két személy, akinek valamit mindenképpen... Ez is sokszor ötlet / idő / pénz kérdése.
Aminek viszont örülök, hogy a Mikulásgyárnak is sikerült közben párommal közösen összeállítanunk egy könyvcsomagot, és a Kisütöttük Karácsonyán is szépen gyűlnek a felajánlások.

Hát itt tartunk most a visszafogott készülődésben, pedig a teendők listáját még el sem kezdtem írni...( s most jut eszembe: még néhány üdvözlőlapot is postára kell adnom!)