2009. június 21., vasárnap

Hazaváró

Sok van még bennetek, ami ember, és sok van bennetek, ami még nem ember,
Hanem torz törpe, aki álmában kóborol a ködben, önnön ébredését keresve.

Én most a bennetek lévő emberről fogok beszélni.

Mert nem a ti istenlényetek, sem a ködben tévelygő törpe, hanem ő az, aki a bűnt és a bűnhődést ismeri.
(Kahlil Gibran)


Pénteken, amikor párom másfél hónap után hazaérkezett a nomádportáról, nagyon meleg volt még, igazi kánikula. Ezért késő délutánra hagyta az utazást, este fél tíz körül parkolt be az udvarba.
Mivel ilyenkor már nem szoktunk enni, a melegben meg nem is kívánjuk az ételt, sokkal inkább a folyadékot, koktélparadicsommal és sárgabarackkal készültem. Ez a barack még mindig nem a mi fánkról való, de egy héten belül talán már lesz az is. A gyümölcsfélék mellé csak pár hideg falatot készítettem - a maradék úrnapi hideg szűzpecsenyéből.
Szombatra rizseshúst főztem - egy olyan húsos fogást, amit én is nagyon szeretek, friss fejes salátával. Majd lesz külön bejegyzés arról, hogy nálunk hogyan készül. Az édesség csokoládésörbet volt, az ötletét ezúttal is a Szakácsok könyvéből vettem. (Recept később.)
Estére pedig - eső és hideg ide vagy oda - a szomszédunkkal és ismerősökkel közösen halászlét főztünk odakint. Nem mondom, hogy nem lehetett volna jobb idő, de a teraszra behúzódva már jól esett elfogyasztani a meleg ételt. Sütöttem mellé mandulakrémes-gyümölcsös tekercseket is. Ez is szerepel majd a blogon.
Párom rengeteg friss borsót hozott a nomádportáról, emellett málnát, zöldséget is. Szerencsére málna megint bőségben van, a krumpli is szépen fejlődik, és a Dulminától kapott csicsóka is.
Eper még mindig van, viszont úgy tűnik, idén szinte egyáltalán nem lesz meggy és szilva. Kicsit lehangoló ez a tavalyi bőség után, de az is igaz, hogy alig foglalkoztunk eddig a fákkal.

8 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

Üdv, "itthon". A pár nap hallgatás alatt te is nagyon hiányoztál ám! Valahogy megszoktam, hogy mindennap van szöveg, néhány szép, eltalált szó tőled. Valami, ami muníciót ad egész napra.

Chef Viki írta...

Kell ennél szebb, jobb hazatérés? Utána még kinti főzőcske, ez igen!

Fák: metszés és tavasszal lemosó permetezés. Mert igenis kell. 8 év után úgy néz ki, idén először marad meg a körténk, az almafa meg össze akar roskadni a sok terméstől, ritkítani kell. Szeder és szőlő szintén rogyásig.

Biopermet: csalánt kell áztatni egy hétig vízben, és azzal lemosni a fákat. Iszonyatos szaga van, de csodákat művel!

duende írta...

Már hiányoztál! :))
Nagyon várom a recepteket! :)

trinity írta...

Én is nagyon várom azokat a bizonyos recepteket-ígéretesek!!!

Ízlésszindróma írta...

a nálam lévő bejegyzéshez is akartam már én is írni, hogy hiányoztál:) de aztán gondoltam jövök megnézem írtál-e vmit. Nagyon szép lett így is a termésetek, irigyellek is nagyon, bár nekem is jutott ma egy nagy adag meggy:))ugyhogy nem panaszkodom:)

Renata Kalman írta...

Isten hozott Hanczur otthon!

Hanczur írta...

Üdv a Gasztronautáknak!
A fogadtatás kifogástalan volt.
Azóta a bringák felfújva, a hűtő megjavítva, egy biciklit kempingre cseréltem, és a sok hús után tisztító zöldséges étkeket fogyasztok. A zuhany és a melegvíz is azonnal - nem gázfőzőn melegítve - rendelkezésre áll. Ugyan a kikészített túrókrém és tojás ott maradt a hűtőben, de a borsót, a petrezselymet és málnát nem felejtettem el.
A többi dolog rólam szólt. Csütörtökig nem lesz újdonság a világ másik végén. Szerdán megyek csak vissza!
... és köszönöm, hogy figyeltek ránk!
H.

erős ildikó írta...

Köszönöm Nektek!
Viki: igen, én is így gondolom, hogy kell a metszés és a biopermet. Csak nagyon messze a porta, többet (és mindig a munkák megfelelő idején) kellene ott lennünk...