2014. május 15., csütörtök

Vajas krumplilepények

Talán június közepe lehetett, mert a rozs akkor kezdett hullámzani, és a Palánkosban térdig ért már a kender.
Az út mellett Bence Ferkó szántott, és nem bánta, ha egy fordulóban én hajtom a lovakat, mert addig ő megtömi a pipáját.
A lovakat persze nem kellett hajtani, tudták azok a maguk dolgát, de én büszkén lépegettem mégis utánuk. Az ekevas csillogva úszott a fekete földben. A párás szántás felett remegett a levegő, és én fütyörészni kezdtem éppen – mert az életet feneketlenül szépnek éreztem –, amikor az eke egy marékra való apró tojást fordított a barázdába.
– Hó-ha!
A lovak megálltak, és Bence Ferkó bácsi is odaballagott.
– Miféle tojások ezek, Ferkó bácsi?
– Ezek? – jól megnézte a tojásokat, melyeknek a héja puha hártya volt. – Hát bizony ezek a griffmadártojások.
Majd elszédültem. Néztem az arcát. Komoly volt, és le nem vette a szemét a tojásokról.
– Griffmadártojások?
– Azok.
Átvette a gyeplőt, én pedig felszedtem a kis tojásokat.
– Hazavigyem?
– Persze. Ki kell tenni a napra, mert ezeket csak a nap költi ki. Színarany lesz a tolluk, jáspisból a szemük… de én most szántok tovább.
– Ne menjen még, Ferkó bácsi – esengtem. – És mit esznek?
– Harmatot. Tiszta harmatot… de most már menjen haza azokkal a tojásokkal, mert ha erre vetődik az anyjuk, rossz világ lesz.
– Ferkó bácsit nem bántja?
– Engem? Hát nyúltam én egy ujjal is a tojásaihoz? Nem én. De maga jó lesz, ha siet… Látja azt a felhőt?
A nyugati égen csúnya fekete felhő torlódott felfelé, és úgy látszott, mintha sötét szárnyai átérnék az egész világot.
– Hát ilyen felhőben szokott jönni. Jobb lesz talán itt hagyni azokat a tojásokat, vagy nagyon sietni…
– Sietek.
Zsebkendőmbe kötöttem a tojásokat, és borzongva vittem hazafelé a kincset.
A réten alacsonyan jártak a fecskék, a nap szürkülni kezdett, valahol ijedten robogott egy kocsi, és én rohantam hazafelé, mert jött a fekete felhő viharsebesen, és benne – fiai után – énutánam a griffmadár.
Mire a kertek alá értem, már villámok villantak a torlódó felhők árkaiban. Morgott az ég fenyegetően hörögve. A nyárfák jajgatva hajlongtak, a gyepűk aljáról halott levelek keltek életre a szél zúgásában, és én nem mertem felnézni, mert éreztem, hogy fejem felett repül a griffmadár.
Egy-egy esőcsepp is arcomba vágott, de ezt nem is éreztem. Ijedt láz borzongatta az arcom, a szívem fuldokolva kalapált, és amikor udvarunkba értem, már csak a lábaim vittek öntudatlanul előre. A tornácos folyosón nekidőltem a falnak, és zsebkendőmet kiterítve a tornác párkányára, azt mondtam magamban:
– Itt vannak a tojásaid, griffmadár… nem akartam rosszat… harmatot szedtem volna nekik… de ha nem akarod, itt vannak… vidd el.
Ekkor rettentőt roppant az ég, és valami földöntúli kék villanás szétvágta a nyárfánkat az udvarunkon. Megmozdult a föld is! Az eső dőlni kezdett, és eloltotta az égő nyárfa lobogását.
Sötét lett. Bebotorkáltam a konyhára, és nem szóltam senkinek, hogy én láttam a griffmadarat. Igen. A nagy villanásban ott repült az aranytollú madár a kertünk felett, és aranytollán szikrázva záporozott a szakadó eső.
Nehezen aludtam akkor éjjel. Sokszor felriadtam, s ilyenkor a sötétségből újra elindult felém a fekete felhő.
Arra ébredtem, hogy süt odakünn a nap. A fecskék vidáman diskurálnak az ereszen, és úgy éreztem, hogy az elmúlt nap, s a félelmek valahol messze járnak.
Óvatosan mentem ki a tornácra, és alig mertem odanézni, hogy megvannak-e még a tojások.
Zsebkendőm a nagy napsütésben fehéren feküdt a párkányon. Rajta tojáshéj, és mintha mozogna rajta valami.
Hát mégis?! A nap kikeltette őket?…
Már nem féltem. Világos volt, reggel volt, Bodri kutyánk ott csóválta a farkát mellettem, amikor odahajoltam a griffmadarak fölé.
Néztem, néztem őket, és sírón összeszorult a szívem: mert apró gyíkok keltek ki a tojásokból, és az én mesevilágomban csak üszök, romok és világos valóságok maradtak.
De azután megbékéltem, mert a kis gyíkok szeme olyan volt, mint a jáspis, bőrük, mint a harmat, és torkukon jól látszott, amint ver a szívük. 

(Fekete István: Griffmadár, részlet)


Ez a tavasz igen szeszélyes. Márciusban élveztük a nyarat, az április hozta a formáját, most meg inkább fázunk odakint. Mindez bizakodó kedvünket nem rontja, sőt, az sem zavart minket, hogy tavaszi borsodi kirándulásunkat is felerészt eső tarkította. Azért így is jó volt.
Vevőjelöltjeink jönnek-mennek, valahogy az ingatlanosok is megtáltosodtak idén némiképp, így az sem kizárt, hogy még ebben az életünkben vidékre költözhetünk, még mielőtt bottal botorkálnánk leendő állatkáink között. Meglátjuk.

Szomszédasszonyom, Melinda mostanában sok gluténmentes finomságot készít, tőle származik ez a recept is, amin csak keveset alakítottam. Margarin helyett kevesebb vaj, több krumpli, tejföl helyett kefír. A tetejéről a sajtot pedig elhagytam, mert így édes-sós feltétekkel is lehet enni, ahogy általában a a hasonló krumplis ételeket. Sőt, nagyobbra formázva gluténmentes pizzaalapnak is jó lehet. Mivel az én krumplirajongásom közismert, a sütést gyakran kell ismételni, Apu szintén nagyon szereti az ilyesmit, és néha párom is lecsábul a paleo ösvényről e lepények és némi házi baracklekvár kedvéért.

Hozzávalók (kb. 50 darabhoz / két nagy tepsihez): 50 dkg héjában főtt, meghámozott és áttört krumpli, 25 dkg gluténmentes liszt, 20 dkg vaj, 2 tojás, 2 ek kefír, 2tk só, (fél tk szódabikarbóna)

Elkészítés: A hozzávalókat egy tálban összegyúrjuk, kicsit állni hagyjuk, majd gombócokat formázunk, és azt lepényekké lapítva a tepsire tesszük. 180 C fokon sütjük tetszés szerint világosabbra vagy sötétebbre, közben egyszer megfordítjuk a darabokat.

(A gyönyörű vágódeszkát nászajándékba kaptuk Andreától és Miklóstól. Még egyszer köszönjük!)


6 megjegyzés:

MJ írta...

Túl szeszélyes! Nemrég értem haza, megcincálta Yvette a várost alaposan. Leszaggatott ágak, kettéroppantott fák szerteszéjjel. A tűzoltók meg csak vonulnak és vonulnak. Ismertem néhány Yvette-t, egyikőjük sem volt ennyire hisztis. :)

erős ildikó írta...

Szóval neve is van... Látod, én tájékozatlan vagyok. Mindenesetre jó, hogy hazaértél épségben!

Névtelen írta...

Köszönöm az idézetet, szívmelengetően jól esett ebben a szélben! A recept is tetszik! :)
Klára

Névtelen írta...

Köszönöm ezt a gyönyörű történetet a griffmadárról!Nem ismertem pedig nagy rajongója vagyok az írónak.
A lepények is mesések,szeretettel gratulálok!
Emőke

Unknown írta...

Kedves webmester,

Észrevettük, hogy nagyon finom receptek találhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, www.osszesrecept.hu ahol a felhasználók válogathatnak több mint 115 000 összegyűjtött recept közül. Az oldalon szintén található egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a receptek elejét, melyeket a felhasználók ezután könnyen megtalálják a keresőnk segítségével. Ám a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra, tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalálhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szívesen segítünk bármivel.

Üdvözlettel,
Tünde
info@osszesrecept.hu

Monika írta...

A lepénykék kisütését nem egészen értem. Olaj alá,vagy hogyan?