Utazás térben és időben

Pipacsok a 27-es úton, a szögligeti elágazásnál - Fénykép: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

Hosszú ideje nem írtam már ide, mindig van fontosabb teendő. Hűséges olvasóim talán még emlékeznek rá, hogy 2014-ben a fővárosból egy kis borsodi faluba költöztünk, és azóta itt élünk. A szokatlan és furcsa dolgok egy részéről már írtam, de a fontos az, hogy alapvetően jól érezzük itt magunkat, és páratlanul szép a táj, folyamatosan fényképezem, nem tudunk betelni vele.
Az időmből többnyire arra futja, hogy a képekből párat a Facebook-ra töltsek fel, pusztán azért oda, mert ez a leggyorsabb módja, hogy megmutassak valamit itteni életünkből a rokonoknak, barátoknak - és még a képeket sem szükséges átméretezni. Egy blogbejegyzés sokkal több időt, odafigyelést kíván.

Becskeházán, faluszélén

Most már nagyon meleg van kint, így benti hűsölésként jól esik az írás. Pici összefoglaló az elmúlt időszakról, s utána jöjjenek: a rózsák! A 2015-ös évről tettem fel beszámolót, 2016-ban pedig jórészt a tanulás vitte el minden fennmaradó időmet, egy amerikai egyetem tanári továbbképzésén vettem részt. Ez a másfél éves képzés a kertre sem hagyott sok időt, de azért tavaly volt sok gyümölcs, főleg meggy, szilva, szőlő és alma. Körte és bogyós kevesebb. Így megint egész télre elláttuk magunkat vermelt és fagyasztott gyümölccsel.

Apuval is sokfelé kirándultunk, igyekezvén kihasználni a jó időt, mert számára a tél leginkább szobafogságot jelent, noha olyankor is kivisszük heti 1-2 alkalommal legalább. De azért a hosszú téli esték  leginkább a kirakóval vagy a tévével telnek számára. Persze az adventi, karácsonyi időszak ennél sokkal színesebb, különösen a hetenkénti gyertyagyújtásokkal.

A határ felé

Szóval jöttünk-mentünk a jó időben: a Rakaca-tó körül, a Zemplénben, Edelényben és Szendrőben, a tornanádaskai Hadik-kastélynál, a jósvafői Hucul Napokon, a tornaszentandrási falunapon, az edelényi kastélyszigeten és még itt-ott, rövidebb sétákon.

Imivel kettesben is voltunk téli sétákon a Bódva-parton, bicajtúrákon a környéken.
Így persze nem csoda, hogy a tanítás és az ő munkája mellett a konyha ismét nem játszott főszerepet. Egyszerű ételek készülnek továbbra is, amikben persze több a hazai hozzávaló. Említésre méltó talán az, hogy tavaly ősszel hordós káposztát készítettünk, vagyis káposztát savanyítottunk, aminek nagy keletje lett egész tavaszig.
Jártak nálunk időnként vendégek is, ezúton is köszönjük nekik!

Vannak még szakmai területen további terveim, de idén szeretném kicsit másra helyezni a hangsúlyt, Ez pedig a ház és a kert átalakítása. No, nem teljesen, de azért jó pár változtatást szeretnék a praktikum és a szépség jegyében. Az év elején a házban kezdtük meg az átalakításokat, egyelőre átrendeztük a két nagy szobát, a bútorokat, készült egy új kis íróasztal nekem házi kivitelben, a fonalaim pedig egy régi, vitrines szekrénybe kerültek. Izgalmasan mutatnak, nyilván kevesen tartanak fonalat vitrinben... Igaz, kézimunkára most sem jutott idő, utóljára 2015 elején fejeztem be egy kis mellényt, és tavaly karácsonyra két egyszerű sapkát készítettem ajándékba. Szeretnék még konyhabútort (egységes igazán sosem volt nekünk), és az előszobába egy szép komódot.

Kontyostetős ház - Becskeháza

A tavasz beköszöntével azonban megint előtérbe került a kert, érthető módon. Zöldfélét keveset ültetek, de a metszéssel, a gyümölcsössel, a füves részekkel van azért munka. Közben vásároltam egy használt, de nagyon jól felszerelt, kényelmes és mutatós túrabiciklit is. Így Imi hozza helyre, és már több kis túrán kipróbáltuk. Idén főleg a határ felé jártunk. Beteg sógornőmért, őt ápoló testvéremért viszont sokat aggódunk, jó lenne, ha egyszer el tudnának jönni hozzánk.

Ahogy említettem korábban, a kertben is átrendezünk. Kivettünk néhány megörökölt vasállványt és a munkát akadályozó díszkerítést, létrehoztunk egy új virágágyást. Áttelepítettük a japánbirset, és elkészült egy egyszerű kis kerítéselem a ház körüli kert és a hátsó kert közé. A  gólyáink ismét itt vannak, emellett sok csirke, kacsa, cinke, rigó, cica lakja a kertet.

Szent Erzsébet - magyar rózsa

De nézzük a rózsákat! Mi lett a rózsakert tervével?
Akárki akármit mond, a rózsák bizony igényes növények, törődni kell velük. Talán már említettem, hogy ideköltözésünkkor egyetlen rózsabokrot sem találtam a kertben, leszámítva a hátsó kert végében lévő bozótos egy szem vadrózsabokrát.
Volt orgona, aranyeső, lángvirág, tulipán, nárcisz, nefelejcs, pünkösdi rózsa, őszirózsa és egy szép levendulabokor. Így 2015 tavaszán gyors ültetésbe kezdtem magyar és külhoni (angol, német) rózsákkal. A cél a sok és illatos virág volt, amiből bátran lehet szedni odabentre vagy ajándékba is, mert marad a kertben is bőven. Nos, természetesen ezt elérni nem lehet pillanatok alatt. Ráadásul számos tényező nehezítette is a dolgot, beleértve nyilvánvaló hozzá nem értésemet is.

Először is helyet kellett csinálni a rózsáknak. Bármilyen nagy is a kert, én a ház környékére szerettem volna rózsákat, ezért a meglévő növények elrendezésén változtatni kellett, és az örökzöld tuják, fenyők egyeduralmát is megbontani. Nemcsak terület, de napfény is kellett a virágoknak. Kezdetben ezért túlságosan hátra kezdtem ültetni őket (mondván, hogy a rózsa abszolút fényigényes), később jöttem rá, hogy bizony a rózsák egyáltalán nem kedvelik a magyar nyarak kitartóan perzselő napsugarát. Így, a ház változó fényviszonyaival jobban megismerkedve rájöttem, hogy bizony nagyon jó lesz nekik ott is, ahol csak délután 3-ig kapnak napot, s nem hőgutát. Kicsit furcsa ezt így leírni tudván, hogy bizony az ország egyik leghidegebb pontján élünk.

Boscobel és Evelyn - angol rózsák

Bevallom, hogy ezért az első ültetés után pár hónappal bizony ki kellett ásnom a rózsatöveket és áthoznom jelenlegi helyükre. Nem lehet mondani, hogy örültek neki. Ráadásul a kert mikroklímája igen szeles. Továbbá kiderült, hogy a ház körül ásva szinte bárhol hatalmas kövekre akadunk kb. fél méter mélységben. Imi elmondta, hogy régen itt így kezdtek az építkezésnek. Így azután ültetni vagy leszúrni, leütni valamit még a háztól jó pár méterre sem egyszerű. A kerítés készítésénél Imi méteres fúrószárakkal fúrta át a földben lévő, már említett köveket.
Arra is rájöttem, hogy a föld bizony elég gyatra minőségű a ház közelében. Akármikor próbáltam ásni, teljesen élettelennek tűnt, sem bogarak, sem giliszták, egyebek nemigen mutatkoztak.
Tehát nem indult egyszerűen, s persze a fiatal tövek sem úgy nőnek, mint a gomba. Úgy kompenzáltam türelmetlenségem, hogy a teraszra is vettem rózsát, amelyek természetesen cserépben, dézsában díszítettek. Áttelelésük vagy a kertbe való kiültetésük azonban nem mindig sikerült.

Fotók és bejegyzések így elsősorban egy-egy nyíló virágról vagy a terasz rózsáiról készültek. További nehézséget jelentett különösen a legutóbbi, nagyon hideg tél, ami után elég aggresszíven kellett metszeni, és persze a kártevők. A tipikus rózsabetegségektől általában mentesek a rózsáim, leszámítva, hogy a teraszon néha felüti a fejét lisztharmat, vagy más gombabtegség, de csak ha nagyon összezsúfolom a növényeim, és nem szellőznek rendesen. A kertben ezzel sincs probléma. Annál inkább gondot okoztak a tetvek és egyéb állatkák, amelyek a növényből élnek. Különösen azok zavarnak, amelyek a növény leveleit rágják alattomban és nagy tempóban. Így muszáj permeteznem. Próbálkoztam néhány házi készítésű bio szerrel, nem váltak be, nyilván persze nem merítettem ki a lehetőségeket. De meguntam a vacakolást, és az e téren profi David Austin által javasolt terméket használom. No ez sem ijeszti meg hosszú időre a kárttevőket, de azért egész jól bevált.

Májusi útszél

És mi a helyzet most? Magam is meglepődöm, ha kimegyek a kertbe. Az idei május végén többszáz bimbó várja a virágzást, a növények szépen megnőttek, egészségesek. Pedig csak 2 éve ültettem többségüket. A tavaszi metszés után szokott módon fellazítottam a földjüket, kerti komposztot és rózsatrágyát kaptak, később fenyőmulcsos takarást a tövek között. Idén eddig kétszer permeteztem őket, ma pedig rózsatápot adtam nekik. Úgy tűnik az idő és törődés már most megtette hatását. Összesen 21 rózsatő van most a kertben, teahibrid, angol bokorrózsa, futórózsa, történelmi rózsa vegyesen. Nem látok különbséget a fejlődésükben, amikor gondom volt velük, minddel volt, most, hogy szépek, mind szép.

Az illat még kérdés. Igyekeztem a legillatosabb rózsafajtákat választani, eddig mégsem volt átütő az élmény. Talán a kert mikroklímája vagy a viszonylag kevés virág miatt? Közelről igen, de tisztes távolból semmi különös. Meglátjuk. Mindenesetre remélem, idén lesz már módom gazdag virágzást megörökíteni, és talán itt is tudok majd írni a különböző fajtákról.

Érdemes már gyűjteni...

Fénykép: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

Azoknak, akik az év során szeretnének elkészíteni néhány rózsás különlegességet, már most érdemes elkezdeni a szirmok gyűjtését, hiszen sokfelé virágoznak már bizonyos fajták, különösen az évente egyszer nyíló futók.
Szerencsére ezeket általában nem is permetezik.
Virágjuk tökéletesen megfelel már elnyílt állapotban konyhai célokra, így nem kell idő előtt leszakítanunk, nyugodtan gyönyörködhetünk benne, amíg jólesik.
Akkor jó, amikor már finom érintésre is a kezünkben maradnak, peregnek a szirmok.
Ismét leírom, hogy nem annyira a szín, mint az illat a fontos: az illatos rózsák íze finomabb, intenzívebb.

Természetesen vannak kifejezetten gasztronómiai célra alkalmas rózsák (ilyen például a damaszkuszi), de más fajtákból is sikerült remek ízeket előcsalogatnom, amikor pl. kivonatot vagy lekvárt készítettem.
Receptjeimet összegyűjtve a rózsa menüben találjátok, amit azonban - sokféle felhasználhatósága és eltarthatósága, továbbá nagyon egyszerű elkészítése miatt - ismét és külön is figyelmetekbe ajánlok, az a napon készült rózsakivonat:

Hozzávalók: rózsaszirom, porcukor (nyírfacukorral is lehet, kipróbáltam)

Elkészítés: a (nem vizes) szirmokat félcentis rétegekben egy normál méretű befőttesüvegbe lerakjuk. A rétegek közé porcukrot szórunk. Ne sokat, éppen csak meghintjük. Később összeesik. A tetejére is egy kevés cukor kerül. Felette maradjon egy kis hely (másfél-két centi.) Az üveget száját gézzel fedjük be. Állítsuk napos helyre kb. 1 hétre. A keletkező folyadékot rendszeresen öntsük le róla, és szórjunk egy kevés cukrot ismét a szirmokra. Időnként lazítsuk fel a szirmokat. Az így összegyűjtött folyadékot szűrjük át, szorosan zárjuk le. Hűvös, fénytől védett helyen egy évig is eltartható. Felhasználhatjuk sörbetekhez, süteményhez, különleges italokhoz.

Lényeg: figyelni arra, hogy a szirmok folyamatosan veszítsék el a nedvességtartalmukat, fonnyadhatnak közben, de nem szabad rothadniuk. Ezért ne álljanak nedvességben (akár naponta kétszer is leönthetjük a keletkező folyadékot), és jól szellőzzenek. A cukor természetesen elszív valamennyi nedvességet, de ha csak keveset használunk, akkor nem áll össze, hanem segítségünkre van a folyamatban. Használjunk normál méretű befőttesüveget (inkább többet), mert a nagyobbakban nehezebb a folyamatos szellőzést megoldani. Ne akarjunk túl sok szirmot tenni egy-egy üvegbe, bár ha összesik, lehet a frissekből valamennyit rátenni.

Számítsunk rá, hogy kevés, majdnem átlátszó vagy halványsárga folyadék keletkezik (üvegenként kb. 1 dl), és általában csak a második, harmadik naptól tudunk már leönteni valamennyit a szirmokról.

Természetesen a kitartó meleg és a napsütés fontos tényező, de a rózsák viszonylag hosszan virágoznak, így lehet szerencsénk...

Fűszersarok a teraszon

Fénykép: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

Ahogy írtam már legutóbb, most a figyelmem központjában a terasz van, már kezd úgy kinézni, ahogy szeretném.
Kedves ismerősünk - Nóra - nemrég rengeteg fűszernövénnyel és más földi jóval (saját konyhájából származó "gasztroajándékokkal"), de mindenek előtt a látogatásával szerzett örömet.
A tőle kapott növények egy részét a teraszon ültettem el, kiegészítve néhány kertünkből származó fűszerrel.
Így a konyhához is közel vannak, kedves látványt nyújtanak az egyik oszlopunk tövében, és a teraszon tartózkodva is élvezhetjük az illatukat.

A csoportban egyelőre a következő fűszer- és gyógynövények kaptak helyet:

- lestyán
- citromfű
- metélőhagyma
- szurokfű
- borsikafű / csombor
- orvosi zsálya
- ibolyás csillaghagyma
- majoranna
- levendula
- eperillatú menta

Szeretném a későbbiekben kiegészíteni petrezselyemmel (mely egyelőre a kertben nő), bazsalikommal, kaporral, rozmaringgal, citrom verbénával, és persze nem kizárt, hogy tovább bővül a kör.

Végre az első ágyást is némileg rendbetettem, egyelőre meghagytam a floxokat, az elvirágzott tulipánokat bátran visszavágtam és ide is került öt rózsatő (a szabadon maradt helyekre.) Ami a tulipánokat illeti, tudom, hogy a szakirodalom szerint meg kellene várni, míg teljesen elszáradnak, de ki akarja nézni a barna leveleket? Gondoltam, hogy szomszédunk, Mari néni sem hagyja meg, ugyanis neki mindig gyönyörű a kertje, amibe nem fér bele a tudományos alapon visszahúzódó tulipán. Megkérdeztem: levágja. Hát levágtam én is. Úgyis minden évben akar az ember új hagymákat is ültetni. Amennyi kijön, annyi lesz, öregebbek és fiatalok együtt - reményeim szerint.

Egy másik virágágyás még szabad foltjaira pedig bazsarózsát és apró krizantémot szeretnék szaporítani. Az előbbi gyönyörű, az utóbbi is szép, és  hosszan virágzik, nagyjából akkor, amikor már kevés színes folt van a kertben.

A rózsakert hírei

Snövit / Blanche Neige / White Koster / Witte Koster / Fénykép: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

Bízom benne, hogy sikerül még némi közvetett gasztro-vonatkozást felfedezni a blogomon. (Akik ebben kételkednének, azok keressenek a Rózsa menüre a fejlécben vagy az ehető virágok cimkére az oldalsávi keresőben.)
A kerti ültetések után (de természetesen nem befejeztével) a teraszunk van soron. Ide három kisnövésű, de gazdag virágzást ígérő fajta került (The Fairy, Snövit, Blush Parade.) A harmadik a leggyorsabb, már javában virágzik, halvány rózsaszín.
Továbbá helyet kapott itt még egy törzses rózsa (Iceberg), és reményeim szerint még érkezik a teraszra két nagyobb, cserepes nosztalgia rózsa (Chippendale, Leonardo da Vinci.) Egy kis cserépnyi levendulát is ültettem (ebből sosem elég), bár a közelben lévő nagy levendulabokor már gyönyörű zöld, és tele van virágkezdeménnyel (úgy tűnik, jót tett neki a koratavaszi hajnyírás, ritkitás, bár ez a virágzás után lett volna esedékes tavaly.
Amúgy nagyon megszerettem, mert télen sem kopár, mutatós, és az illata egész évben megmarad, fűszerként is jól használható mind a friss, mind a száraz hajtás.

A kerti rózsák megtáltosodtak (ahogy az egész környék május varázslatos érintésére úgy kizöldült, hogy április rá sem ismerne. Az előző hónap amúgy a napsütésről, jóidőről szólt itt, május pedig - eddig - javarészt az esőről, a kerti gyomokkal nehéz lépést tartani. Páromnak persze nemigen kell, mert ő a mélymulcsos projektjében gondolkozik, és meglepő módon az elültetett hulladék-krumplijai egymás után előbújnak. Nem azért meglepő, mintha nem hittem volna a módszerben, hanem mert úgy éreztem, még nem kellőképpen összeérett, előkészített az ültetőközege, továbbá elég magas is, van dolga a növénynek, mire felküzdi magát.

Az én hagyományos konyhakertem növényei is fejlődnek lassacskán, kicsit foglalkoznom kellene velük, de az utóbbi napokban sok volt az eső (=sár) és kevesebb az idő.
A kert most tele nefelejccsel, és nagyon várom már a bazsarózsák virágzását (három bokor van, a színük egyelőre meglepetés nekem is.)
Idén tavasszal az új szalonnasütő helyünket is felavattuk már a kertben, tavaly ősszel erre nemigen volt idő vagy kedv.

Visszatérve a kerti rózsákra, az alábbi fajtákat ültettem márciusban:
Giardina, A Shropshire Lad, Queen of Sweden, Boscobel, Darcey Bussel, Joie de Vivre, Deep Secret, Polar Stern, Caroline Victoria, Abraham Darby, Boule de Neige, Magia Nera (x3).

Blush Parade / Fénykép: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

Aki kíváncsi ezekre vagy bármely rózsára (képek, vélemények, tulajdonságok, nemesítő, névváltozatok, stb.), annak a leghasznosabb, legteljesebb (angol nyelvű) oldal a Help Me Find/Roses, rengeteg információval és jónéhány magyar taggal, akikkel fel lehet venni a kapcsolatot akár jótanácsért is.
Az oldalnak nagyon jó a keresője is, ami azért fontos, mert egy-egy rózsának gyakran öt különböző neve is van, segít az azonosításban. Magyarországon is a rózsák többsége fantázianévvel kerül forgalomba (különböző okoból), de van, hogy csak annyi infót kapunk róla, hogy mondjuk sárga teahibrid. Ez utóbbi egyébként nálam nincs, mert nem a kedvencem a sárga rózsa. Sárga nekem inkább a repce és a gólyahír, a boglárka (mind virágzik most errefelé), természetesen a pitypang és még néhány. A rózsáim viszont fehérek, rózsaszínűek, vörösek. És talán lesz egy illatos, narancs-rózsaszín.

Természetesen szeretnék majd minél több fényképet róluk, de erre még várni kell, így is nagy teljesítmény, hogy az idei tövek már szépen nőnek, két teraszrózsa már virágzik, és a kerti nagyobbak közül a Darcey Bussel a leggyorsabb: négy bimbó van már rajta. Ő egyébként egy sötét kárminvörös angol rózsa. És ne feledkezzünk meg az immár harmadik éve velünk lakó és költöző négy tő Ozoráról sem, ezeken is vannak már bimbók.

Következő feladatom lesz a növények védelme, újra próbálkozom egy agresszívebb csalán-menta kombóval permetezőszerként, kicsit másképp, mint korábban, mert az gyenge harmat volt pár éve a tetvek ellen. A legjobb lenne persze, ha nem is kellene permeteznem, de ebben azért nem annyira bízom.

Talpig zöldben

Fénykép: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

If we surrendered to earth’s intelligence
we could rise up, rooted, like trees.
Rainer Maria Rilke

Az idézet ezúttal egy angol nyelvű blog szerzőjének mottója. Elnézést, hogy nem fordítom, de saját szavaimmal nem szeretném, és még keresem hozzá a magyar műfordítást. Addig érjétek be vele így. A Google-fordítót ehhez nem javaslom:) A blog címe egyébként: Whispering Earth (Suttogó Föld), egy recept után keresgélve akadtam rá, és ottragadtam. Tetszik, így hát megmutatom.

Március eleje óta a munka mellett fennmaradó csekély idő nagy részét kies kertünkben töltöm. (Ez utóbbi jelző sincs a gugliban:) Ahogy olvashattátok, ültettem dísz- és haszonnövényeket, sőt, a napos teraszunkra is egyre több növényt tervezek.
Időközben előbújtak az első és már ehető (szabadföldi) tavaszi zöldek: spenót, tépősaláta, újhagyma. A többi zöldségféle is szépen fejlődik, noha lassan, ami az adott mikroklímán érthető.
A 14 elültetett rózsatőből mind megeredt, meglátjuk, mennyire tudom egészséges, elégedett növényekké nevelni őket. A kertünk végében vadrózsa is van, tavaly csak teának gyűjtöttük be a termést, idén jó lenne a lekvár is, ha lesz kedv, idő.
A fűszer- és gyógynövénykert része eddig a levendula, citromfű, bazsalikom, fokhagyma, és persze a magától is örömmel megtermő különféle csalán.

Új felfedezésünk a tyúkhúr, ez a barátságos külsejű gyomféle, ami tényleg ízletes, így nemcsak a baromfiudvar lakói fogysztják, hanem mi is. Igaza volt az egyik blogszerzőnek: valóban a tejes kukoricára hasonlít az íze. A pitypanglevelet már Budafokon is próbáltuk, az annyra nem jött be, bár az is igaz, ritkán jutott eszünkbe a virágzás előtt szedni.

Az orgona csak most kezd itt nyílni, ha az aranyat érő eső eláll, talán készítek pár képet. Legutóbbi meghatározó színfoltjainkat a kertben a gyümölcsfák (különösen az alma) adták, most pedig a tulipánok sokasága.
Gólyáink egyre élénkebben jönnek-mennek, rendezkednek, készítik az otthont az új nemzedéknek.

A konyhában egyértelműen a már említett új zöldeké a főszerep, főként a spenóté, amely igen bőven terem, s mi leginkább salátaként fogyasztjuk. Apunak többnyire apróra vágva keverem a még forró krumplipüréjébe, neki így a legkönnyebb megenni.

Vajas krumplilepények

Talán június közepe lehetett, mert a rozs akkor kezdett hullámzani, és a Palánkosban térdig ért már a kender.
Az út mellett Bence Ferkó szántott, és nem bánta, ha egy fordulóban én hajtom a lovakat, mert addig ő megtömi a pipáját.
A lovakat persze nem kellett hajtani, tudták azok a maguk dolgát, de én büszkén lépegettem mégis utánuk. Az ekevas csillogva úszott a fekete földben. A párás szántás felett remegett a levegő, és én fütyörészni kezdtem éppen – mert az életet feneketlenül szépnek éreztem –, amikor az eke egy marékra való apró tojást fordított a barázdába.
– Hó-ha!
A lovak megálltak, és Bence Ferkó bácsi is odaballagott.
– Miféle tojások ezek, Ferkó bácsi?
– Ezek? – jól megnézte a tojásokat, melyeknek a héja puha hártya volt. – Hát bizony ezek a griffmadártojások.
Majd elszédültem. Néztem az arcát. Komoly volt, és le nem vette a szemét a tojásokról.
– Griffmadártojások?
– Azok.
Átvette a gyeplőt, én pedig felszedtem a kis tojásokat.
– Hazavigyem?
– Persze. Ki kell tenni a napra, mert ezeket csak a nap költi ki. Színarany lesz a tolluk, jáspisból a szemük… de én most szántok tovább.
– Ne menjen még, Ferkó bácsi – esengtem. – És mit esznek?
– Harmatot. Tiszta harmatot… de most már menjen haza azokkal a tojásokkal, mert ha erre vetődik az anyjuk, rossz világ lesz.
– Ferkó bácsit nem bántja?
– Engem? Hát nyúltam én egy ujjal is a tojásaihoz? Nem én. De maga jó lesz, ha siet… Látja azt a felhőt?
A nyugati égen csúnya fekete felhő torlódott felfelé, és úgy látszott, mintha sötét szárnyai átérnék az egész világot.
– Hát ilyen felhőben szokott jönni. Jobb lesz talán itt hagyni azokat a tojásokat, vagy nagyon sietni…
– Sietek.
Zsebkendőmbe kötöttem a tojásokat, és borzongva vittem hazafelé a kincset.
A réten alacsonyan jártak a fecskék, a nap szürkülni kezdett, valahol ijedten robogott egy kocsi, és én rohantam hazafelé, mert jött a fekete felhő viharsebesen, és benne – fiai után – énutánam a griffmadár.
Mire a kertek alá értem, már villámok villantak a torlódó felhők árkaiban. Morgott az ég fenyegetően hörögve. A nyárfák jajgatva hajlongtak, a gyepűk aljáról halott levelek keltek életre a szél zúgásában, és én nem mertem felnézni, mert éreztem, hogy fejem felett repül a griffmadár.
Egy-egy esőcsepp is arcomba vágott, de ezt nem is éreztem. Ijedt láz borzongatta az arcom, a szívem fuldokolva kalapált, és amikor udvarunkba értem, már csak a lábaim vittek öntudatlanul előre. A tornácos folyosón nekidőltem a falnak, és zsebkendőmet kiterítve a tornác párkányára, azt mondtam magamban:
– Itt vannak a tojásaid, griffmadár… nem akartam rosszat… harmatot szedtem volna nekik… de ha nem akarod, itt vannak… vidd el.
Ekkor rettentőt roppant az ég, és valami földöntúli kék villanás szétvágta a nyárfánkat az udvarunkon. Megmozdult a föld is! Az eső dőlni kezdett, és eloltotta az égő nyárfa lobogását.
Sötét lett. Bebotorkáltam a konyhára, és nem szóltam senkinek, hogy én láttam a griffmadarat. Igen. A nagy villanásban ott repült az aranytollú madár a kertünk felett, és aranytollán szikrázva záporozott a szakadó eső.
Nehezen aludtam akkor éjjel. Sokszor felriadtam, s ilyenkor a sötétségből újra elindult felém a fekete felhő.
Arra ébredtem, hogy süt odakünn a nap. A fecskék vidáman diskurálnak az ereszen, és úgy éreztem, hogy az elmúlt nap, s a félelmek valahol messze járnak.
Óvatosan mentem ki a tornácra, és alig mertem odanézni, hogy megvannak-e még a tojások.
Zsebkendőm a nagy napsütésben fehéren feküdt a párkányon. Rajta tojáshéj, és mintha mozogna rajta valami.
Hát mégis?! A nap kikeltette őket?…
Már nem féltem. Világos volt, reggel volt, Bodri kutyánk ott csóválta a farkát mellettem, amikor odahajoltam a griffmadarak fölé.
Néztem, néztem őket, és sírón összeszorult a szívem: mert apró gyíkok keltek ki a tojásokból, és az én mesevilágomban csak üszök, romok és világos valóságok maradtak.
De azután megbékéltem, mert a kis gyíkok szeme olyan volt, mint a jáspis, bőrük, mint a harmat, és torkukon jól látszott, amint ver a szívük. 
(Fekete István: Griffmadár, részlet)


Ez a tavasz igen szeszélyes. Márciusban élveztük a nyarat, az április hozta a formáját, most meg inkább fázunk odakint. Mindez bizakodó kedvünket nem rontja, sőt, az sem zavart minket, hogy tavaszi borsodi kirándulásunkat is felerészt eső tarkította. Azért így is jó volt.
Vevőjelöltjeink jönnek-mennek, valahogy az ingatlanosok is megtáltosodtak idén némiképp, így az sem kizárt, hogy még ebben az életünkben vidékre költözhetünk, még mielőtt bottal botorkálnánk leendő állatkáink között. Meglátjuk.

Szomszédasszonyom, Melinda mostanában sok gluténmentes finomságot készít, tőle származik ez a recept is, amin csak keveset alakítottam. Margarin helyett kevesebb vaj, több krumpli, tejföl helyett kefír. A tetejéről a sajtot pedig elhagytam, mert így édes-sós feltétekkel is lehet enni, ahogy általában a a hasonló krumplis ételeket. Sőt, nagyobbra formázva gluténmentes pizzaalapnak is jó lehet. Mivel az én krumplirajongásom közismert, a sütést gyakran kell ismételni, Apu szintén nagyon szereti az ilyesmit, és néha párom is lecsábul a paleo ösvényről e lepények és némi házi baracklekvár kedvéért.

Hozzávalók (kb. 50 darabhoz / két nagy tepsihez): 50 dkg héjában főtt, meghámozott és áttört krumpli, 25 dkg gluténmentes liszt, 20 dkg vaj, 2 tojás, 2 ek kefír, 2tk só, (fél tk szódabikarbóna)

Elkészítés: A hozzávalókat egy tálban összegyúrjuk, kicsit állni hagyjuk, majd gombócokat formázunk, és azt lepényekké lapítva a tepsire tesszük. 180 C fokon sütjük tetszés szerint világosabbra vagy sötétebbre, közben egyszer megfordítjuk a darabokat.

(A gyönyörű vágódeszkát nászajándékba kaptuk Andreától és Miklóstól. Még egyszer köszönjük!)

Rózsalekvár (nyírfacukorral)

Fénykép: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

 A rózsához valahogy hozzátartozik a tobzódás. A már-már giccs. Nem lehet rusztikusan, fakanállal fényképezni, csak valami túldíszített módon, ami nem is egészen sikerült, mert nincsenek hozzá megfelelő eszközök a konyhámban. Ugyanakkor már az is irigylésre méltó helyzet, hogy nekem legalább maga az alapanyag a rendelkezésemre áll, méghozzá idén olyan bőségben, hogy már érdemes volt nekifognom egy kis üveg rózsalekvár elkészítésének. Jó pár éve készítettem legutóbb, akkor még ez a blog sem létezett.

Idén - ahogy említettem-, nemcsak a kert, de kedves ismerőseim is segítségemre voltak az illatos szirmok összegyűjtésében. Az illatos itt fontos kitétel, ugyanis illat és íz a rózsánál együtt jár. A legillatosabb virágok adják a legfinomabb főzetet. (Sajnos a damaszkuszi rózsám egyelőre nem virágzik...)

Bármennyire is úgy tűnik, hogy határozott célom az ehető virágok népszerűsítése, határozottan kijelenthetem, hogy ez nincs mindig így. Van sok olyan ehető virág, amelyet nemigen használok, mert nem találom ízesnek, vagy még nem tudom a megfelelő elkészítés módját. A kora tavaszi virágok például - véleményem szerint - nem rendelkezhetnek olyan gazdag ízvilággal, mint a nyáriak. Lehet, hogy tévedek. E tekintetben az orgonát már nem számítom kora tavaszi növénynek, mert igen gazdag, fűszeres íze van, érdemes foglalkozni vele. Az akác viszont nem lett a kedvencem, noha több éve kísérletezem vele. Akácvíznek (citrommal, citromfűvel) nagyon üdítő, de egyébként főleg mézes íze van, más jegyek nemigen érvényesülnek.

Kedves szomszédainktól egyébként nemrégen kaptam kölcsön egy könyvet Varázslatos virágízek címmel (Halmos Mónika, Galanthus Kiadó, 2000.), amelyben számos új ötletet találtam a virágok konyhai felhasználására, sőt, megismertem további ehető virágokat. Korábban például nem tudtam, hogy a szegfű is az, vagy a kankalin, a mályvarózsa, a lonc, a dália, a citromillatú muskátli. Nem írom most ide a teljes sort, talán majd egyszer sort kerítek egy ilyen összefoglalóra.

A rózsa íze viszont olyan gazdag, hogy ahhoz hasonlóval nem találkoztam a virágok között. Nem is szoktam fűszerezni, nagyon kevés hozzávalóval dolgozom, hogy a virág íze legyen a meghatározó.
Nagy öröm egy ilyen lekvár készítése, mert már maga a főzési folyamat is mennyei illatokkal jár. Idén attól is különleges, hogy nyírfacukorral és mézzel készítettem, miután az előbbiről azt olvastam, hogy befőzésre is alkalmas, és tényleg.

A rózsalekvár készítőjének jutalma általában egy-két kisebb üveg intenzív ízű lekvár, amolyan tömény esszencia, amit egész évben használhatunk desszertekhez (pl. rózsafagylalt, rózsasörbet, keleties tejberizs ), rózsás süteményekhez, mártásokhoz, krémekhez.

Sokfelé fellelhetők rózsalekvár receptek, én most egy saját elképzelést próbáltam ki, egészen sűrű, a szilvalekvárhoz hasonló állagot kaptam, de lehet levesesebbre is főzni. Ez a lekvár a paleolit táplálkozásban is felhasználható.

Hozzávalók (kb. 4 dl lekvárhoz): 250 g illatos, nem permetezett rózsaszirom, 200 g nyírfacukor, 2 ek méz, fél citrom leve, fél alma, 1/2 liter víz

Elkészítés: 100g rózsasziromból rózsateát főzünk. Ez úgy készül, hogy 1/2 liter vizet felforralunk, elzárjuk a gázt, beledobjuk a rózsaszirmokat és lefedve kihűlésig állni hagyjuk, majd leszűrjük. A teát felmelegítjük és feloldjuk benne a nyírfacukrot, belecsavarjuk a citromlevet, hozzáadjuk az apróra vágott almahúst. (A citrom a virágok édességét jól ellensúlyozza, és a szép színért is felelős. Az alma pedig magas pektintartalmával segíti a lekvár sűrűsödését.) Beletesszük a maradék szirmot egy maréknyi kivételével. Azt félretesszük. Sűrűsödésig főzzük, majd még forrón hozzákeverjük a félretett virágszirmokat és a mézet. Összeturmixoljuk. Kiforralt üvegekbe töltjük, fejre állítjuk, és száraz gőzben így hagyjuk kihűlni.

Rózsás receptek és írások a blogomon

Rózsaünnep

Írhattam volna címnek, hogy virágünnep, hiszen májusban számos más virág is nyílik, sőt, vannak, amelyek éppen ilyenkor nyílnak, joggal követelhetnék maguknak a májust, annál is inkább, mivel a rózsafélék akár késő őszig is virágozhatnak. Akár. Persze nem mindegyik, és nem is olyan gazdagon, mint ilyenkor. Arról nem is szólva, hogy ezzel a virággal - mint Olvasóim jól tudják - elfogult vagyok.
Gyerekként majd később tinédzserként az ember különbözni vágyik, snassz dolognak tűnt akkortájt, hogy azt mondjam: a rózsa a kedvenc virágom. A rózsa? Ugyan már..., azt mindenki szereti. Valami különlegesebbet akartam. Most nem sorolnám fel, mikor mi számított kedvencnek, annál is inkább, mivel lakótelepen nőttem fel, ahol már az is nagy dolog volt, ha egyáltalán került friss virág a vázába, és nem csak a körülményeket rosszul-jól elszenvedő szobanövényeket nézhettem.

Később persze rájöttem, hogy nekem mégiscsak a rózsa mindenek felett, noha minden más virágnak is örülök.
Ilyenkor például a bodzának, a kamillának. De miért is a rózsa? Hát éppen azért, mert tavasztól késő őszig gyönyörködhetek bennük, ami a szintén csodaszép tulipánokról nem mondható el. (Apu talán már unja is, hogy séta közben minden bokornál, háznál meg kell állni, hogy... "nézd csak, milyen kontrasztot ad a fehér házfallal az a mélyvörös bokor...!" Ő meg türelmesen nézi, vagy keresi fél szemével az éppen csodálnivalót. Kénytelen kivárja, míg az illatot is ellenőrzöm.) Azután mert olyan sokfélék. Mert annyi mindenre jók. Amíg nyílnak, küllemüket csodálom, illatukat élvezem.Ha elvirágoznak, gondosan begyűjtöm a szirmokat a nem permetezett növényekről, s innen már a konyhában alakulnak át.

Azért, mert történesen nincs rózsaültetvényünk, megfelelő lepárlónk, és nem tudjuk házilag előállítani a drága és értékes rózsaolajat, még nem kell lemondanunk arról, hogy e virág értékes illatát, ízét megőrizzük valamilyen formában otthonunk számára.
Készülhet belőle rózsavíz (gőzlepárlással nem kivitelezhetetlen házilag sem) , rózsatea (ez a legegyszerűbb, a csipkebogyó ízét idézi természetesen), rózsaszörp, rózsakivonat, rózsalekvár, rózsasörbet, kandírozott rózsaszirom.
Tovább is van, mondjam még? Nemcsak konyhai, kozmetikai célokra is kiválóak, és ha még lepárlással nem is kísérletezem, azért idén nekifogtam az olajos kivonatok (macerátumok) készítésének.

Ennek lényege, hogy a friss vagy szárított növényi részeket befőttes üvegben olajjal felöntve a napon érleljük 4-6 hétig, majd átszűrjük, és hűvös, sötét helyen tároljuk az így kapott illatos olajakat.
Ezek az olajok azután jók lehetnek testolajként, házi kozmetikumokba, kencékbe, fürdősóba, de az ehető növényekből készült olajos kivonatok a konyhában is megállják a helyüket, süteménybe éppúgy beletehetjük, mint mondjuk a rózsavizet.

Egy-két dologra persze figyelnünk kell. Arra mindenképpen, hogy jó minőségű olajjal, tiszta, nem permetezett növényekkel dolgozzunk. A befőttes üvegeket kiforraljuk. A friss növényi részeket először egy napig kiterítve tálcán szárítjuk, hogy veszítsenek a nedvességükből, és ne penészedjen be, ne menjen tönkre az olajos kivonat. Az érlelés során a macerátumot naponta megkeverjük, és az üveg fedeléről letöröljük a kicsapódott nedvességet (ez elsősorban a friss növényekből készülő kivonatnál lényeges, a száraz növények kivonatait elég az érlelés során naponta felrázni kissé.)

Sokféle növénnyel kísérletezhetünk, aki a konyha közvetlen közelében maradna, fűszerekből (pl. vaníliarúd, fahéj, citrusfélék héja, zöldfűszerek) is készíthet olajos kivonatot. Az illatanyagok oldódását segítendő vágjuk vagy tépkedjük kisebb darabokra a felhasznált növényi részeket. Ami az olajat illeti, nem kell mindenhez olivaolaj, válasszunk inkább az adott növényhez illő, vagy éppen semleges illatú és színű olajat, ami nem nyomja el, inkább kiemeli a benne érlelt növény illatát, jellemzőit. Az viszont fontos, hogy hidegen sajtolt olaj legyen. Én szívesen maradok hazai olajoknál (napraforgó, repce, szőlőmag, mandula.)

Azt, hogy friss vagy szárított alapanyagot használunk-e, ne csak az döntse el, hogy mihez jutunk hozzá! Gondoljuk át, hogy melyek azok a növények, amelyek szárított állapotban is megőrzik illatanyagaikat (pl. kamilla), és melyek azok, amelyek inkább csak frissen kerülhetnek a macerátumba (pl. rózsaszirom.)

Olyan növényeket is használhatunk, amelyek kivonatát elsősorban nem az illat, hanem sokkal inkább a jótékony hatások jellemzik (pl. csalán.)

Ma illatos rózsasziromból, bodzavirágból és kamillából kezdtem el a kivonat készítését, remélem, hetekig marad a meleg, napos idő, hogy elősegítse az érlelést.

Hozzávalók: pl. rózsaszirom vagy / bodzavirág vagy  / kamillavirág , napraforgóolaj, befőttes üveg (meleg, napfény)

Elkészítés: a friss növényi részeket egy napig tálcán kiterítve szikkasztjuk, a szárazakat természetesen nem kell. Kisebb darabokra tépkedjük, törjük, majd normál méretű befőttes üvegbe töltjük. Friss növényeknél 3/4-ig, száraz növényeknél 2/3-ig. Ezután teljesen felöntjük a kiválasztott olajjal, úgy, hogy az a növényi részeket légmentesen befedje. A száraz növények később süllyednek be az olajba, a frissek hamarabb. Tiszta kanállal rásegíthetünk a folyamatra. Az esetleges légbuborékokat óvatos ütögetéssel távolíthatjuk el az olajból. Ezután lezárjuk az üveget és napos, meleg helyre tesszük kb. 6 hétre. 

Naponta kinyitjuk (akár többször is), megkeverjük, és letöröljük a kicsapódott nedvességet, majd visszazárjuk a fedelet.

Ezután finom szűrőn vagy tiszta szöveten keresztül átszűrjük, és sötét, hűvös helyen tárolhatjuk kb. 1 évig vagy az ennél korábbi felhasználásig.

Kukoricalisztes sajtos

Január és május. Harmadik éve, hogy igencsak háttérbe került a konyha az életemben. Azóta, nem tudom, hogy miért, de valahogy a januári és májusi bejegyzések száma jóval meghaladja a többi hónapét. Gondolkodom a lehetséges magyarázatokon. Januárban talán még nagy az év eleji (blogger-)lendület, és már túl vagyunk az ünnepi készülődésen, pár napig talán több az időm és a mondandóm. Meglehet. Azután elindul az év, észrevétlenül szalad, egészen májusig. Ilyenkor, ahogy említettem, megint kissé felszaporodnak a bejegyzések. Hogy miért? Nos, ez titok. Még nem tudom a választ, s most nem is foglalkozom vele.

Egy biztos, már mindenfelé rózsaillat fogad, és ezt nagyon szeretem. Gyakran tervezgetem saját rózsakertem, talán egyszer megvalósul. A damaszkuszi rózsámon azonban még nincs bimbó, noha szép kis bokorrá növekedett, s minden földi jót megkap. Legalább is én így gondolom...

Ami azonban megint jókedvre derít, az a tavaly vásárolt kis fügefa. Tavasz jöttén ugyanis igencsak borúlátóak voltunk vele kapcsolatban, a hosszú, száraz időszak után nem akart magához térni, pedig a környező fügék már igencsak kizöldültek. Visszametszés, intenzívebb locsolás következett, megint kapott komposztot és friss földet. És már zöldül! Talán utoléri a többieket. Nagyon szomorú lettem volna, ha egy év után már nem tudom életben tartani. Bár a kis szitkafenyőnk tavalyi kiszáradása intő jel lehetett volna. Három év múltán már nem figyeltem rá annyira, és későn vettem észre, hogy a nyár sok volt neki. Pedig belőle készült pár éve a fenyőszirup, amiből még mindig van. S nem utolsó sorban háromszor is karácsonyfává öltöztettük.

A két éve ültetett eperfa viszont épp akkor indult növekedésnek, amikor előkelőbb társai próbálták átvészelni a szárazságot. Áprilisban viszont őt kínoztuk: kiástuk, majd jól beiszapolva elvittük a Nomádportára, reményeink szerint végleges helyére. Mivel már kizöldült, nem örült a költözésnek, sajnos nem tudtuk más időpontban megoldani.

De vissza a rózsákhoz. A kertben futó- és tearózsák nyílnak már, így - ha visszatér a napos meleg - újra neki lehet kezdeni a rózsakivonat elkészítésének. Az a terv, hogy idén nyírfacukorral készüljön. Fogalmam sincs, hogy működik-e így a dolog, de azért megpróbálom, és igyekszem beszámolni az eredményekről.

Az eső ellenére ma is sétáltunk Apuval, ezt a sajtost valahogy a napi teendők közt sütöttem. Egészen más, mint a hagyományos, hiszen gluténmentes kukoricalisztből és maglisztekből készült jászvajjal, parmezán sajttal, petrezselyemmel.

Hozzávalók (kb. 80-100 darabhoz): 30 dkg kukoricaliszt, 10 dkg darált mandulabél, 2 ek darált sós, pirított napraforgómag, 15 dkg jászvaj, 1-1.5 dl langyos víz, 2 tojás, 8 dkg reszelt parmezán sajt, 1 kis csokor petrezselyem apróra vágva, 1 tk só, további kukoricaliszt a nyújtáshoz, +1 tojás a kenéshez, kb. 2 ek szezámmag a tetejére


Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk, annyi vizet adjunk hozzá, hogy jól kezelhető legyen a tészta. Kinyújtjuk, és tetszés szerinti darabokra vágjuk. Tetejét egy felvert tojással megkenjük és szezámmaggal meghintjük. 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt sül meg egy adag.

Mandulás-diós sajtos / így telnek napjaink...

Úgy tűnik, a gasztroblogom egyre inkább csak havi beszámolóknak ad helyet. Igyekszem azért észben tartani eredeti célját, és ezért most sem marad el a recept.
De nézzük, mi minden történt az elmúlt hónapban! Az április folyamatos készülődéssel telt annak érdekében, hogy a hónap végén elutazhassunk már-már szokásosnak mondható borsodi utunkra. Ennek apropója többek között párom anyukájának születésnapja, illetve az év eleji születés- és névnapok pótlólagos megünneplése, no meg egy kis pihenés Miskolcon, barátok látogatása, és természetesen: a nomádporta.

Ehhez azonban legalább 6-7 ember programjának egyeztetése szükséges, ami egyáltalán nem könnyű. Hát ezt próbáltuk összehozni április folyamán. Többször fenyegette veszély a tervezett, mindössze hat napos programot, betegség is közbejött, a könyvelési határidőkre is figyelemmel kellett lenni, Aput vittük vissza az orvoshoz, és persze közben tanítottam is.

Ráadásul megérkezett a Semmelweis Egyetem levele is Apu gyámság alá helyezési perében, jelezték, hogy hamarosan felkeres minket az igazságügyi elmeorvos szakértő. Ahogy számolgattam a bíróság szabta határidőt, pont az elutazásunkra esett volna ez a látogatás. Fel is hívtam az egyetemet, hogy most mi legyen, de megnyugtattak, hogy határidő ide, határidő oda, nem fogják elkapkodni. Ez részben jól hangzott, részben azért örülnék, ha a második tárgyalásra, azaz május végére azért visszaérne a bírósághoz a szakértői véleményük. Végül is az utazásunk megvalósult, az elmeorvost pedig szombatra várjuk.

Miskolcon persze felfüggesztésre került a paleo / glutén- / tejtermék- / cukormentes és mindenféle étrend.
Szokásos látogatásaink mellett megint hosszabb sétát tettünk a városban, olyan részeken is jártunk, amelyek még tősgyökeres páromnak is újdonságnak számítottak. Azt is felfedeztük, hogy az avasi lakótelep egyik oldalán a lakók egy elég nagy területen gazdálkodnak, konyhakerti növényeket termelnek kis parcellákban.
Újévkor a Minorita templomba, most a Mindszenty-be látogathattam el. És kora délután, hétköznapon ez is nyitva volt, nagy meglepetésemre és örömömre.
Megint ócskapiacoztunk a Zsarnain, 35 fontos teljesen hibátlan és új Wrangler bőrpapucsot vettem ezerötszázért...
Párom persze műszaki projektjeihez keresett hozzávalókat - talált is.

Borsodi tartózkodásunk alatt elolvastunk egy kölcsönkapott könyvet is (Kalmár János: Az élet fénye)
Tudományosnak szánt, de inkább fantasztikusnak tűnő mű. Néhány fejezeten többször is végigmentem, meglehetősen érdekes, de elég sok kérdést is felvetett, még az interneten nem volt időm utánanézni a könyvben szereplő adatoknak. (Ha valaki esetleg olvasta, kíváncsian várom a véleményét.)
Egy-kis kötögetésre is jutott idő, páromnak ígértem egy pulóvert. Most csak ezen dolgozom, illetve - nyári idő lévén - inkább keresztszemezek. A fényviszonyok ilyenkor jobbak már a hímzéshez, és nem is melegít úgy, mint a kötés. Az elutazásunk előtt viszont még elkészült egy egyszerű, horgolt kendő.
Ide kívánkozik az is, hogy miskolci (egyébként villamosmérnök) barátunktól kaptam egy "napmátkás" selyemfestményt - új hobbijának gyümölcsét.

Ami azonban az egyik legfontosabb célunk volt az utazással (és eddig még nem írtam róla itt a blogon), az az, hogy szeretnénk egy újabb házat vásárolni ugyanabban a faluban, ahol a nomádportánk is áll. Kérdezhetitek, hogy minek. Nos, öt éve már, hogy megvettük a nomádportát azzal a céllal, hogy komfortosítjuk és majd odaköltözünk. Azután sok minden történt, a munka is a fővárosba kötött, és anyagi forrásokat sem tudtunk felszabadítani az ottani munkákra. Apu több mint két éve, hogy lebénult, így nélküle nem is költöznénk. A budafoki lakásunk sem ment el azon az áron, ahogy szerettük volna, és egy kicsit beragadt a dolog.

Én azonban egy idő után kissé bezárva éreztem magam itthon, Apu mellől alig mozdulok ki. Nem mondom, a budafoki hegyen-völgyön kerekesszékes séták is kimerítenek, és rég vágyom egy önálló kertre. Apuval együtt költözni azonban csak úgy lehet, ha egy komfortos ingatlanba megyünk, ami ráadásul nagyobb, mint a mi kis nomádportánk. Így jött a gondolat, hogy nézzünk körbe a faluban. Fel is hívtam a az eladó házak tulajdonosait, és sikerült megbeszélni pár találkozót. Nem húzom tovább a dolgot, megtaláltuk a házat, amit kerestünk, ami elég nagy, szép, világos, összkomfortos, és azonnal beleszerettem a gyönyörű, tágas, oszlopos, fedett teraszba, az oda nyíló dupla ajtókba, az étkezőbe, a ház elrendezésébe.

A nomádportánk nagy kertjében főleg szilva- és meggyfa van, itt pedig sok alma és szőlő. A telek itt is nagy, mint mindenütt a faluban. Hogy mire várunk? Nos arra, hogy ha nyomott áron is, de eladhassuk a budafoki lakást és foglalózhassuk a körülírt házat...
(A nomádportát is megtartanánk, komfort nélküli vályogházként nem bír nagy értékkel, viszont számunkra felbecsülhetetlen, már csak a kertje miatt is, no meg párom minden teret ellepő műszaki "retro"-gyűjteményének is kell a hely, ha nem akarom, hogy a másik házba hozza...)

Ennyi minden történt. Még Miskolcon voltunk, amikor megjelent a májusi Vidék Íze, két oldalon a virágos receptjeimmel. Sajnos az orgona nem fért be, de az ember ne legyen telhetetlen. Ezúton is köszönet Csonka Ilona főszerkesztőnek a felkérésért, öröm volt velük a zökkenőmentes, gyors munka. Más körülmények közt nem is válaltam volna az elfoglaltságaim miatt.

S közben ünnepeltünk is: Apu névnapjára készült egy nagy, öt arcképes fotósorozat, középen ő van, két oldalról öcsém és felesége, párom és én. Május 1-jén pedig nagy kerti partit rendeztünk a hőségben, vörösboros marhapörkölttel (nagynénémnek köszönet érte!), lecsós-zöldséges gombaraguval és süteményekkel. Szerencsére sokan el tudtak jönni szeretteink közül. Talán ez volt a legnagyobb ajándék Apunak, aki alig tud kimozdulni.

Ez a sütemény is az ünnepre készült (Apu kedvenc sajtosa kicsit átalakítva):

Hozzávalók (6 nagy sütőlemeznyi adag!):
1 kg rétesliszt, 50 dkg reszelt trappista sajt, 10 dkg darált dióbél, 20 dkg hántolt, szeletelt mandula, 50 dkg apró daraokra vágott hideg vaj, 450g (1 nagy doboz) tejföl, 2 csapott teáskanál só, 1 csapott mokkáskanál(!) szódabikarbóna, 5 tojássárgája, 2 ek tej vagy tejszín


Elkészítés: 1 tojássárgáját összekeverünk 2 ek tejjel vagy tejszínnel, félretesszük. A mandulát is. A sütemény többi hozzávalóját összegyúrjuk. Letakarva pihentethetjük hűtőben egy-két órát, vagy egy éjszakán át is, de nem muszáj. Attól függ, hogy fér az időbeosztásunkba.
Kinyújtjuk kb. fél cm vastagra, a félretett tejes/tejszínes tojással megkenjük, és a mandulával megszórjuk. tetszés szerinti darabokra vágjuk. Egy adag 200 C fokon (nem légkeveréses villanysütőben) 15 perc alatt sül meg.

Megjegyzések: A sütemény tetejére nem került most sajt és a tojásfehérjéket sem használtam fel a kenéshez, hogy Apu kedvéért minél puhább legyen a tészta, de természetesen lehet másképp is...

Petrezselymes-diós avokádókrém

A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé.

Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.

Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.

Boldogok, akik - ha egyetlen haiku pontjában is - találkozhatnak és megérinthetik egymást.

(Fodor Ákos)

Vannak az én konyhámban is kivételek. Vagyis előfordul néha-néha olyan hozzávaló, amely nem felel meg az általános elvárásaimnak, hogy hazai termésű (tenyésztésű) és az idényhez köthető legyen.

Ezek azok a csábítások, amelyek már viszonylag könnyen hozzáférhetőek (esetemben ez azt jelenti, hogy a helyi kisboltban is kaphatóak), valamikor megkóstoltam, megszerettem őket, de továbbra is úgy gondolom, hogy a főzéshez bőséges választékot kínál a hazai piac.

Emellett persze én is eszem déligyümölcsöt, használok citromot, kókuszt, kávét, kakaót, teát és néhány, mára igen elterjedt fűszert. Szeretem a tengeri halakat. A magyar után a görög konyha áll hozzám közel. Nagyon szeretem a fekete olajbogyót. Ugyanígy az avokádót is, ha olyan darabhoz juthatok, ami tényleg puha, érett, de szép zöld a húsa. Az az igazi, ha már a héja szépen, könnyen elválik.

Most sikerült ilyen értékes darabokat találnom. Az avokádókrém pedig nem újdonság, nincs benne semmi különleges. Számos változatát megtaláljátok a különböző blogokon vagy szakácskönyvekben. Igazából nekem is a Paleolit szakácskönyv juttatta eszembe, hogy milyen régen csináltam.

Amiről még hírt akartam adni Nektek, az a kis fügefám.
Bár júliusra továbbra is az az egy gyümölcs várható (hihetetlen, mennyit nőtt egy hónap alatt), további kb. 20 kis gyümölcskezdeményt számoltam meg a fán, vagyis ha az ősz szép hosszú lesz, komolyabb termésre is van kilátás már idén.
Mindenképpen szeretnék még fotókat csinálni majd róla, és persze nem feledkeztem el a festett kerámiaibrikről sem - talán holnap már megnézhetem, hogy néz ki mázazás, égetés után.

Íme tehát az én avokádókrém változatom, sok petrezselyemmel és pirított dióval szeretem - bár az utóbbi hozzávaló a képen most nemigen látszik:

Hozzávalók (4 személyre): 2 nagy, érett avokádó, 4 gerezd fokhagyma, 2 ek citromlé, frissen őrölt zöldbors, 1 csokor petrezselyem, 1 ek durvára vágott vagy darált, pirított dióbél, só

Elkészítés: A megtisztított, kimagozott avokádót nagyobb darabokra vágva egy tálba tesszük. A petrezselymet a fokhagymával együtt apróra vágjuk, és hozzáadjuk az avokádóhoz. Villával összetörjük, belekeverjük a citromlevet, a diót, és sóval, borssal ízesítjük. Tálalás előtt behűtjük.

Pirítóssal vagy friss rozskenyérrel az igazi. Paleoknak paleo kenyérrel.
Hagyjunk egy kis időt rá, hogy az ízek összeérjenek, de ne tegyük el másnapra, mert szép színéből veszít addigra.

Sáfrányos halleves

Ne zsúfold össze gyümölcseidet!
Egymás tapadó közelébe
tartósabban kényszerülve
- akár az emberek: rohadni kezdenek.
(Fodor Ákos)

(Kár volt azért a drága eperért is, ami éppen a fentiek miatt kerül a komposztdombra...) Viszont több eperföld már nyitva van, ismét szólok!

Rájöttem, hogy a május valamiért az aktivitás hónapja. Hiperaktivitásnak azért nem mondanám, de akárhogy is, idén ez az első hónap, amelyben már a hatodik bejegyzést írom. Kíváncsiságból visszanéztem a tavalyit, és akkor vettem észre, hogy Apu betegségének kezdete óta kizárólag tavaly májusban fordult elő, hogy 7 bejegyzést is írtam. Tehát a májusban van valami rejtett erőtartalék, amely felszínre kívánkozik.

Sőt, ma egy rövid bicajutat is tettem párommal este 8 után, ami megint csak nehezen magyarázható mással, mint a májussal, mert egyrészt a nap végére már általában hasznavehetetlen vagyok, másrészt sosem rajongtam az ad hoc ötletekért. Most is elmondtam neki, hogy nem jó a hátsó világítás, márpedig én anélkül nem megyek, hiába mondja, hogy indulásunk idején még világos van. Így azután kénytelen volt helyrehozni a kis villogót. Természetesen besötétedett jócskán, mire visszaértünk, amiben nem volt semmi meglepő vagy előre ki nem számítható. Általában véve csak vidéken szeretek bicajozni, hiába vannak a bicajutak. Nem szeretem, hogy itt-ott kereszteznünk kell a forgalmat, és hiába van elsőbbségem, én azért tekintgetek szerteszét. A sötét vasúti átjárónál meg képes vagyok és leszállok. Az utánam jövők elharapják a káromkodást vagy nem, mire én félhangosan a féktávolságról morfondírozok... Szóval nem könnyű velem, és lássuk be, a kerékpározás nem az én sportom. Kisboltba, ide-oda vagy vidéken azért jól jön. De a testmozgást illetően inkább maradok a futásnál, gyaloglásnál. Ott nem fájdul meg a nyakam és a hátam.

Mongol futóegereinknél három csöppség született április végén, már látnak és most fedezik fel a világot. Náluk a májusi aktivitás az éjszakákra és a hajnalokra csúcsosodik ki, amikor teljes erővel megy a kerék, zörög a terrárium, és testméretüket valamint erejüket meghazudtoló energiával pakolásznak a dolgaik között. Erre akkor is hajlamosak, ha netán elfeledkeznénk valamelyik étkezés időpontjáról. Megbízható órájuk van.

Ugyancsak a május rejtett erőtartalékait felhasználva kivettem egy szabadnapot (délutánt) - ha már a szombati, 20 éves érettségi találkozón nem tudtam részt venni - és elmentem a MadeByYou-ba. Úgy gondolom, hogy ezt a szabadnaposdit jó lenne rendszeresíteni. Nagyon élveztem a kerámiafestést, bár igencsak időigényes, és volt is lelkiismeret-furdalásom. Jövő héten tudom megnézni, hogy milyen lett mázzal, kemencében megsütve. Ha nem lesz nagyon szörnyű, akkor esetleg lefényképezem, és felteszek ide pár fotót róla, tekintve, hogy ez is amolyan gasztro-dolog. Ha nem lesz fotó vagy hallgatok a dologról, az azt is jelentheti, hogy nagyon rémes lett az alkotás (vagy csak nincs időm.)
Amúgy az általam kiválasztott vörösagyag ibrik amolyan mindenre jó kis füles edényke, majdnem mint Micimackó praktikus ajándéka Fülesnek. Nagyon csinos, egyetlen darab volt belőle a műhelyben. Mikor eljöttem, sorsára hagyva hevenyészett alkotásomat, rögtön elfogott a megbánás, hogy miért is kentem össze mindenféle festékkel, amikor olyan szép volt csupaszon. Pont én szoktam mondani, hogy a kevesebb mindig több. Késő bánat.
A végeredményt egyelőre el sem tudom képzelni. Voltam ugyanis olyan bolond, hogy egy kissé "rusztikus-akvarelles-kopottas-pecsétes" külsőt mázoltam az edénykémre, mintha valahonnan - mondjuk a föld mélyéből - előkerült volna - nem gondolván arra, hogy matt, pasztel színeim a kemencéből majd élénk ragyogással és csillogó mázzal kerülnek ki, éppen nem erősítve a kívánt hatást. De hát ez az első próba, és amúgy is időhöz voltam kötve. Viszont a korongozást - ha lesz lehetőség - majd itt is kipróbálnám.

És akkor vissza a konyhába, bár eddig is közvetve konyhai dologról volt szó. Valamelyik bejegyzésben már említettem, hogy páromtól - ihletforrás gyanánt - megkaptam a Paleolit szakácskönyvet. Kipróbáltam belőle ezt a hallevest, bár nem értem, miért alternatívája a magyaros halászlének, amikor az is tökéletesen paleo. Mindegy, kivételesen követtem az útmutatást, vagyis nem tettem bele olyan zöldséget, ami simán mehetett volna bele, meg volt is itthon, csak és kizárólag az előírt dolgokat. Annyi változtatás van, hogy csak sáfrányt használtam, sáfrányos szeklicét nem, és nyelvhal helyett Pangasius (cápaharcsa) filét. Kicsit másképp készül, mint ahogyan én levest szoktam főzni. Tartalmasságára nézve valóban leves, egytálételnek vékonyka lenne.
Nagyon finom lett, és bár a halászlét nagyon szeretjük, ebből a hallevesből is szeretnénk mielőbb ismétlést...

Hozzávalók (4 személyre): 1 nagy Pangasius-filé kockákra vágva, 1 fej hámozott vöröshagyma felkockázva, 1 kimagozott csípős paprika kockázva, 3 ek vágott zellerzöld, 1 szárzeller szeletelve, 1 ek vágott petrezselyem, 1 nagy paradicsom felkockázva, 1 kis fehérrépa, vékony karikákra vágva, 1 csipet sáfrány, 1 csapott tk édesnemes paprika, 1 tk só, 1,2 liter víz

Elkészítés: a leveshez feltesszük a vizet, és hozzáadjuk a halon és az édesnemes pirospaprikán kívül az összes többi alapanyagot. Fedő alatt, takaréklángon főzzük kb. 50 percig. Mikor a zöldségek már puhák, hozzáadjuk a halat és belekeverjük az édesnemes paprikát. (Mivel zsíradék előzőleg nem került a levesbe, én a pirospaprikát a felkockázott halra szórtam, alaposan összeforgattam, és így tettem az ételbe.) További 6-7 perc alatt készre főzzük.

Kacsazsíros-pirított hagymás tészta

Túl a bevallásokon kicsit több idő jut a konyhára. Tényleg csak egy kicsit, mert a többi teendő változatlan, az órákra is készülni kell, és Apuval is rendületlenül megyünk-jövünk. De volt egy szabad délutánom múlt szombaton (ki tudja, mióta először), és Makkával egy mini gbt-re is sort kerítettünk. (gbt = gasztroblogger találkozó). Persze nevezhetjük egyszerűen baráti beszélgetésnek.

Kaptam tőle saját termésű chilit és fűszernövényt, továbbá egy üveg ízes-illatos fügét konyakos-fűszeres szirupban. Erre különösen kíváncsi voltam, hogy mennyire őrzi az üveg a friss gyümölcs ízét és milyen az összhatás. Nos, alapos minőség-ellenőrzés után mindenkinek csak ajánlani tudom, addig is míg kihúzzuk a következő fügeérésig, kényeztesse magát ki-ki ezzel a finomsággal. Nem desszert, ropogósra sült húsok mellé ízletes csemege.

Makka megadta a végső lökést a csíráztatáshoz is, az általam is kedvelt minimalusta stílus győzedelmeskedett ezen a területen is: az első adag retekcsírát hamarosan ehetjük.
Ugyancsak Makka hatására hosszú idő után ismét sütöttem kevert tésztát - egyelőre fagyasztott bogyós gyümölcsökkel. Amíg beérik a friss, mi is beérjük ezzel. Olyannyira, hogy a harmadik adag készült tegnap. Volt paleo-barátibb változat is zabliszttel.

Szomszédaink egyik este szalonnasütéshez hívtak, de már ettünk is, éppen nem is kívántuk, így inkább csak beszélgetés kerekedett belőle.
Azután megint elővettem Jamie 2009-es Yearbook-ját, és újra eszembe jutott, mennyi mindent ki szeretnék próbálni belőle.

A múlt hét egyik - számomra igencsak inspiráló - eseménye volt, hogy egy kedves ismerősöm megmutatta nekem a Madebyyou oldalát. Nagyon ötletesnek tartom, amit kitaláltak. Mindig is érdekeltek a különböző hobbitechnikák, de van jónéhány, amihez az ember nem akar / tud otthonra minden szükséges felszerelést beszerezni. A festett-mázas kerámiák készítése is ilyen. S bár a dolog nem ingyen van, azért szeretném kipróbálni, hogy időnként a konyhám is gyarapodjék egy-egy új darabbal. Vannak konkrét elképzeléseim, már "csak" pénzt és időt kell találni hozzájuk.

Ez az egyszerű tésztaétel pedig ebédre készült valamelyik nap. Volt még hozzá vadsóskám is.

Hozzávalók (adagonként): 125 g apró durumtészta, két nagy vöröshagyma, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2-3 ek kacsazsír

Elkészítés: A vöröshagymát megpucoljuk, félbevágjuk majd vékonyan felszeleteljük. A kacsazsírt felforrósítjuk, majd a hagymát aranybarnára pirítjuk benne. Közben egy másik serpenyőben a zsemlemorzsát is megpirítjuk. (Ezt lehet szárazon vagy nagyon kevés zsiradékon végezni.) A tésztát a szokott módon kifőzzük, majd a pirított hagymára borítjuk és összekeverjük. Megszórjuk a morzsával és friss zöldfélével (salátával) kínáljuk.

Gazdag paleo vagdalt

Nem titok olvasóim számára, hogy párom tavaly összeismerkedett a paleolit táplálkozással, és azóta ennek megfelelően étkezik (apróbb megszakításokkal.) Nekem ez nem jelent gondot, korábban is nagyon szerette a húst és a halat, számára egy vegetáriánus vagy ahhoz közeli táplálkozás elképzelhetetlen lenne. A szóba jöhető alapanyagok köre persze némileg szűkült, de ugyanúgy megmaradt a gyümölcsturmix reggeli, és alapvetően sok zöldség (főleg nyersen) a táplálkozásunkban.
Van, aki szerint ez egy újabb őrület, van, aki kifejezetten támadja ezt az étrendet, s persze akad, aki pártfogásba veszi. Én személy szerint mindenkinek meghagyom a szabadságát, hogy úgy étkezzen, ahogy jónak látja. Ha hozzám közeli valakiről van szó, akkor is csak az általam veszélyesnek tartott dolgokra hívom fel a figyelmet. Páromnál a veszélyfaktor megítélésem szerint a kávé, ami bár nem tiltott dolog, de nála komoly függőséget okoz, amikor néha visszatér hozzá.
Nálunk az étrendi változtatások és kísérletek mögött mindig ott áll néhány intő példa, vagy valamilyen saját egészségügyi probléma. Még ha az utóbbiak nem is tűnnek súlyosnak, azért oda kell figyelni rájuk. Páromnak a tejtermékekkel korábban elég sok gondja volt, az allergiaszezonban igyekezett is tartózkodni tőle. Mivel sem a paleo, sem a hozzám közelebb álló testkontroll étrend nem támogatja a tejtermékek fogyasztását, mára azt elhagytuk a vaj (ami főként zsiradék) kivételével.

Mind a paleo, mind a testkontroll megvalósítja, hogy ne együnk egyszerre és úgy egyáltalán túl sokféle ételcsoportból. Hiszen a mindenevők étrendje sem mindenevő a szó általunk használt értelmében.
Párom 15 kilót fogyott, kevésbé fárad, és saját bevallása szerint jobban érzi magát. Bőrére és az allergiájára is jó hatással van ez az étrend. Remény van rá, hogy az allergiája a korábban hónapokig tartó szenvedés helyett teljesen eltűnik. Már tavalyelőtt és tavaly is sokkal jobb volt a helyzet, amikor tejterméket nem fogyasztott, és a szezont vidéken töltötte.

Hetedik évfordulónkra a Paleolit szakácskönyvvel ajándékozott meg, nem mintha nem lenne elegendő fellelhető paleo recept a világhálón vagy saját kútfőben (de akár már itt, a saját blogomon is, ha jobban körülnézek.) Viszont ki ne örülne egy kis plusz inspirációnak vagy esti lapozgatni valónak? Szakácskönyvből sosem elég.

Ez a recept nem szerepel az említett könyvben. Egyszerűen csak annak a kérésnek tettem eleget vele, hogy legyen valami fasírt (vagdalt), ami nem tartalmaz gabonafélét (tehát nincs benne zsömle, kenyér, morzsa, stb.)
Viszont beletettem egy kis szalonnát és nagyon sok különféle zöldséget. Fűszerezése a hagyományos fasírtnak megfelelően: só, pirosparika, morzsolt majoranna.

Elkészítését kicsit több hússal is ajánlom, nekem most csak fél kiló volt itthon.

Hozzávalók: 50 dkg darált hús (ne legyen túl sovány, ajánlom hozzá a sertésdagadót), ujjnyi szelet szalonna apró kockákra vágva, 3 tojás, 2tk pirospaprika, 1tk morzsolt majoranna, 1ek zsír, 2tk só, különféle zöldségek: bébicukkini, karfiol, karalábé, sárgarépa, fehérrépa, petrezselyem, 2-3 vöröshagyma, fél fej fokhagyma, kelkáposzta, gomba (mindez apróra vágva), a zöldségek és a hús aránya nálam most kb. 2:1.

Elkészítés: A darált húshoz adom a szalonnát, a fűszereket és a tojásokat, majd belekeverem a felaprított nyers zöldséget. Választok hozzá egy tepsit (nekem most a vagdaltsütő formám a nomádportán maradt.) Belesimítom egy falapátka segítségével, majd 180 C fokon kb. 1 órát sütöm. Fólia vagy takarás nem szükséges sütés közben, hiszen a zöldségek rengeteg nedvességet tartalmaznak, nem fog kiszáradni az étel.

(Kisüthető zsiradékban is, pogácsákat formázva, bár ezzel a keverékkel egyszerűbb az egybesült változat.)

Természetesen továbbra is mindenféle étellel találkozhattok a blogomon, egyrészt mert ajándékba, vendégségbe is készülnek ételek, másrészt mert én nem mondtam le a szénhidrátokról, és néha-néha amúgy is kivételt teszek.

Mézes-muskotályos virágszörp

Nem terveztem már több határidős bejegyzést a borecetes témában, de további terveim azért voltak vele. Apu ma is rávett, hogy az esős-szeles idő ellenére menjünk ki sétálni, és nem mentünk hiába. Ő ugyan cseppet sem élvezte, pedig jól beöltöztettem. Viszont hoztunk bodzavirágot, már éppen volt annyi szépen kinyílt tányér, amennyiből érdemes nekikezdeni egy szörpnek.
Sok más egyebet is lehet készíteni persze belőle, de a mi táplálkozási szokásainkba leginkább a szörp passzol, az is mézzel, nem cukorral.
Ha lúd, hát legyen kövér, nem érjük be a bodzával, noha nélkülözhetetlen, a tavaszi virágok közül talán a legintenzívebb és legkedveltebb ízű. Bodza lesz tehát az alap.
A kertben azonban már nyílik az akác, és a lila elvirágzása után a fehérorgona.
Van még citromfű is a nomádportáról, és egy kevéske fehér rózsaszirom. Ez tényleg nem sok, mert a rózsa még csak most kezd virágozni. S mivel a szegfűszeg is virág, idén ezt is teszek bele.

Nagyjából ennyi virágot lehet egyszerre időzíteni, mint már írtam, amúgy is a bodza az alap, tehát annak virágzásához igazodunk. A virágokhoz muskotályos tokaji borecet és citrom kerül, no meg a már említett méz, forralt víz. A többi itt következik:

Hozzávalók (egy 5 literes üveghez, 3 liter szörphöz): 20 bodzavirág tányér, 20 akácvirág fürt, 1 marék rózsaszirom, 2 fürt fehérorgona, 10-12 szegfűszeg, 2 citrom, 2 evőkanál muskotályos tokaji borecet, 50 dkg virágméz, 4-5 szál citromfű, 2 kiskanál citromsav, (télire: nátrium-benzoát)

Elkészítés: Csak teljesen kinyílt illatos virágokat használjunk! A bodzavirágok szárát vágjuk rövidre. Az akác- és orgonafürtökkel együtt rázzuk ki, hogy megszabaduljunk az apróbb rovaroktól is. Óvatosan öblítsük le. Az akác- és orgonavirágokat egyenként húzogassuk ki kis zöld tokjukból, hogy az ne keserítse meg a szörpöt.
Az alaposan kimosott üveg aljába helyezzük a bodzavirágokat és a citromfüvet, rá jöhet a méz, majd a többi virágszirom, a citromsav, a forró vízben alaposan megmosott és vékonyan felszeletelt citrom, az ecet és a szegfűszeg.
Forraljunk fel 3 liter vizet és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezt öntsük az üvegbe. Takarjuk le egy kis tányérral. 5 napig hagyjuk így, de ne közvetlen napfényen, mert akkor forrni kezdhet. Inkább szobahőmérsékleten vagy árnyékban. Minden nap keverjük meg. Utána szűrjük le, és töltsük kiforralt üvegekbe. Hűvös, sötét helyen így is tárolhatjuk pár hónapig. Ha télre szeretnénk eltenni, az üvegek tetejére (lezárás előtt) tegyünk egy késhegynyi nátrium-benzoátot.

Illatos, gazdag ízű szörpöt kapunk kevés fáradtságért cserébe.

Tokaji borcetek

Ahogy már itt a blogon olvashattátok, április első felében kaptam egy kóstoló csomagot tokaji borecetekből azzal a feladattal, hogy próbáljam ki különböző ételekben.
Az az igazság, hogy e finom és könnyű ízű ecetek kapcsán nekem azonnal a gyümölcsök jutottak eszembe. Nagyon szeretem ugyanis a vinegrette-típusú gazdag, gyümölcsös mártásokat.
Mivel még eperből nem készítettem, és az az egyik első gyümölcs, az volt a tervem, hogy a muskotályos borecetet ezzel a gyümölccsel házasítom össze.

Csakhogy szembesülnöm kellett a valósággal: a receptek bemutatására kitűzött május eleji határidő nem támogatja a tervemet, ízletes eper vagy más friss gyümölcs még nincs, csak az import vízízű. Téli almából és citrusokból meg már csináltam egyszer, nem akartam ismételni.

Így az epres vinegrette várat magára (az eperszezonra), ahogy a többi gyümölcsös tervem is. Talán emlékeztek még a málnából vagy kékszőlőből készült ketchup-változataimra, hát ehhez hasonlókat is csak később lehet majd készíteni.

Így sorra vettem, mi jöhet szóba. Zöldek már vannak, köztük a két kedvenc, spenót és sóska is. A saláták ilyenkor is népszerűek, a zöld szín pedig kifejezetten jól esik a szemnek és a gyomornak is.
Már sokszor leírtam, csak ismétlem magam, amikor megemlítem: a spenótot és a sóskát leginkább nyersen szeretem. A vadsóska a Bódva-parton és már az udvarunkban is megterem, kitűnő szomjoltó, és szinte egész évben hozzáférhető. Ha zöld, hát legyen kövér, találtam néhány szép bébicukkinit is hozzá. Ehhez készült egy könnyű, citromos-ecetes öntet a tárkonyos tokaji borecettel, borssal, szezámmaggal, kevés szőlőmagolajjal.

A muskotályos borecetet azonban mindenképp ki akartam próbálni, s ha már gyümölcs nincs, egy intenzív ízű mártogatót készítettem belőle, amely jól jöhet sültekhez, rántott vagy nyers zöldségekhez, vagy nassolni sült krumplihoz.

A mártogató gazdag alapját egy besűrített alaplé adja (most grillezett zöldségekből készült, de lehet bármilyen sült vagy csirke alapleve), ehhez szójaszószt és muskotályos borecetet használtam fel.

Íme a két recept:

Muskotályos mártogató tokaji borecettel

Hozzávalók (4 személyre): 1 deciliter zöldségalaplé (vagy sült- esetleg csirke-), 2 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál tokaji muskotályból készült borecet

Elkészítés: az alaplevet szobahőmérsékletre melegítjük, majd hozzáadjuk a szójaszószt és a borecetet.
_____________________

Vadsóska saláta bébicukkinivel tárkonyos tokaji borecetben

Hozzávalók (4 személyre): 20 dkg (vad)sóska, 2 bébicukkini, 1 evőkanál hidegen préselt (szőlőmag)olaj, 1 evőkanál szezámmag, 2 evőkanál tárkonyos tokaji borecet, 0,5 deciliter víz, 1 evőkanál citromlé, frissen őrölt zöldbors

Elkészítés: a zöldféléket megmossuk, lecsöpögtetjük. A sóskaleveleket tányérokra rendezzük, majd a hosszában vékonyra szeletelt bébicukkiniket helyezzük rájuk. Megszórjuk szezámmaggal és frissen őrölt zöldborssal. A vizet elkeverjük a citromlével és az ecettel. A salátára locsoljuk. Végül megöntözzük egy kis olajjal. Vajas pirítóssal könnyű vacsora is lehet.

A tokaji borecetek tényleg nagyon finomak, jó velük dolgozni. Szép, tiszta színük van, egyértelműen elkülönülnek már illatukban is a különböző ecetek. Tetszik, hogy az ízük könnyű, nem túl erős. Csomagolásuk szép, jó kis gasztroajándék is lehet! Mindenkinek szeretettel ajánlom.

(Közben a Kőteleki Kaptár mézes receptversenye is lezárult. Gratulálok a győztesnek, nagy érdeklődéssel várom a recepteket, és köszönöm a zsűri különdíját!)