Téli húspástétom

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

(Kosztolányi Dezső)


Került végül új falinaptár is a konyhába. Szeretem, ha rá tudok nézni, amikor a teendőimet tervezem. Persze van zsebnaptár is, ahová a konkrét bejegyzések kerülnek, de kell a falra is egy. Tavaly - az ünnepek előtt - csak ajándékba vettünk, magunknak nem. Nem akartam ilyesmire költeni, meg hát mindig van rá esély, hogy valakitől kapunk. Nem így történt. Ahogy egy évvel ezelőtt sem. Akkor azt mondtam, várjuk meg a leértékelést, végül párom hozott egy lovas naptárt.

Persze készíthetnénk is magunknak, de mostanában türelmem és kreativitásom apadni látszik.
Apunak egy cicás naptárt vettünk, ami azért nagy dolog, mert mindig is kutyapárti volt, a macskákkal - hogy finoman fogalmazzak - nem ápolt baráti viszonyt, identitásukat nehezen tolerálta. De mióta beteg, azóta szemlélődésének fontos szereplői a kerti és utcai cicák. Olyannyira, hogy - ha a közelébe merészkednek - még meg is simogatja őket. A naptárnak is örült. A számokkal nagyjából tisztában van (az órával pláne), a betűk viszont elvesztették a jelentésüket számára.

Én az olyan naptárt szeretem, ami kötődik a hónapokhoz. Télen legyen valamiképp téli, nyáron, nyári, és így tovább. Időm nem is volt keresgélni, s ahogy már írtam: sajnáltam is rá a pénzt.
De azért hiányzott. Azután januárban a helyi kisboltban épp az újságokat néztem, amikor a Meglepetés celofánozott számában megláttam egy kis, receptes falinaptárt. Kibontani nem lehetett, de az újsággal együtt sem tett ki kétszáz forintot, gondoltam, hát legyen idén receptes.

Hazaérve ki is nyitottuk a januárnál, s lám-lám, egy igazi téli-paleo fogásra leltünk: sült malackaraj lilakáposztával. Az újságot megkapta a szomszéd néni, ő szívesen forgatja. A kisméretű naptárban szép nagy számjegyekkel szerepelnek a napok, ez megint jó, nem szeretem, ha nem látom rendesen. Ami pedig a többi receptet illeti, arról semmit sem tudok, mert nem szeretem előre megnézni. Így minden új hónaphoz érve egy kis apró meglepetés. Kérem, hogy akinek pont ilyen naptára van, el ne árulja, mi van a többi lapon!

S akkor most ismét egy téli recept, szerintem legalább is az. Hús, mangalicazsír, hagyma, fűszerek. És ismét egy kence. Szép nagy adag lett. Az ötletet a Moha Konyhától kaptam, ott Rilette avagy húspástétom néven szerepel. Én kevesebb fűszert, több húst és hagymát használtam, és frissen vágott petrezselymet adtam hozzá hűtés előtt.

Hozzávalók (4 kisebb jénai tálhoz): 2 kg 30 dkg disznóhús (nálam comb, bőrös comb, lapocka), 1 kg mangalicazsír, 1 fej fokhagyma, 4 nagy vöröshagyma, 1 tk egész kömény , 2 csapott ek só, 2 dl víz, 1 nagy csokor petrezselyem

Elkészítés: A húst megtisztítjuk, nagyobb kockákra vágjuk, és a felolvasztott zsírba tesszük. Hozzáadjuk a sót, a köményt, a vizet. Beletesszük a megtisztított fokhagymagerezdeket és az ugyancsak megpucolt, vastagabb szeletekre vágott vöröshagymát. Kis lángon, fedő alatt, gyöngyözve forraljuk kb. 5-6 órán keresztül. Időnként megkeverjük. Ha a hús már rostjaira esett szét, a főzést befejezzük. Ha kissé meghűlt, belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet. Jénaiba, nagyobb szájú csatos üvegbe vagy fedeles kerámiaedénybe töltjük, a tetejére csorgatjuk a visszamaradt zsírt. Hűtőben sokáig tárolhatjuk.

Disznóvágás idején is készíthető, és akár sütőben is. Savanyúkáposztával vagy lilahagymával igazi lakoma.

Kacsazsíros-pirított hagymás tészta

Túl a bevallásokon kicsit több idő jut a konyhára. Tényleg csak egy kicsit, mert a többi teendő változatlan, az órákra is készülni kell, és Apuval is rendületlenül megyünk-jövünk. De volt egy szabad délutánom múlt szombaton (ki tudja, mióta először), és Makkával egy mini gbt-re is sort kerítettünk. (gbt = gasztroblogger találkozó). Persze nevezhetjük egyszerűen baráti beszélgetésnek.

Kaptam tőle saját termésű chilit és fűszernövényt, továbbá egy üveg ízes-illatos fügét konyakos-fűszeres szirupban. Erre különösen kíváncsi voltam, hogy mennyire őrzi az üveg a friss gyümölcs ízét és milyen az összhatás. Nos, alapos minőség-ellenőrzés után mindenkinek csak ajánlani tudom, addig is míg kihúzzuk a következő fügeérésig, kényeztesse magát ki-ki ezzel a finomsággal. Nem desszert, ropogósra sült húsok mellé ízletes csemege.

Makka megadta a végső lökést a csíráztatáshoz is, az általam is kedvelt minimalusta stílus győzedelmeskedett ezen a területen is: az első adag retekcsírát hamarosan ehetjük.
Ugyancsak Makka hatására hosszú idő után ismét sütöttem kevert tésztát - egyelőre fagyasztott bogyós gyümölcsökkel. Amíg beérik a friss, mi is beérjük ezzel. Olyannyira, hogy a harmadik adag készült tegnap. Volt paleo-barátibb változat is zabliszttel.

Szomszédaink egyik este szalonnasütéshez hívtak, de már ettünk is, éppen nem is kívántuk, így inkább csak beszélgetés kerekedett belőle.
Azután megint elővettem Jamie 2009-es Yearbook-ját, és újra eszembe jutott, mennyi mindent ki szeretnék próbálni belőle.

A múlt hét egyik - számomra igencsak inspiráló - eseménye volt, hogy egy kedves ismerősöm megmutatta nekem a Madebyyou oldalát. Nagyon ötletesnek tartom, amit kitaláltak. Mindig is érdekeltek a különböző hobbitechnikák, de van jónéhány, amihez az ember nem akar / tud otthonra minden szükséges felszerelést beszerezni. A festett-mázas kerámiák készítése is ilyen. S bár a dolog nem ingyen van, azért szeretném kipróbálni, hogy időnként a konyhám is gyarapodjék egy-egy új darabbal. Vannak konkrét elképzeléseim, már "csak" pénzt és időt kell találni hozzájuk.

Ez az egyszerű tésztaétel pedig ebédre készült valamelyik nap. Volt még hozzá vadsóskám is.

Hozzávalók (adagonként): 125 g apró durumtészta, két nagy vöröshagyma, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2-3 ek kacsazsír

Elkészítés: A vöröshagymát megpucoljuk, félbevágjuk majd vékonyan felszeleteljük. A kacsazsírt felforrósítjuk, majd a hagymát aranybarnára pirítjuk benne. Közben egy másik serpenyőben a zsemlemorzsát is megpirítjuk. (Ezt lehet szárazon vagy nagyon kevés zsiradékon végezni.) A tésztát a szokott módon kifőzzük, majd a pirított hagymára borítjuk és összekeverjük. Megszórjuk a morzsával és friss zöldfélével (salátával) kínáljuk.

Boros-fűszeres sült lilahagyma

Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndben lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.
(Kosztolányi Dezső)

Ezt az ételt már régen ki akartam próbálni. Akit a recepten túl az elkészítés fázisai is érdekelnek, nézze meg a videót, innen vettem én is az ötletet. Bár Hugh kifejezetten karácsonyi fogásként készíti ezt az ételt, sőt, utal is rá, hogy a hagyma formája emlékeztet a karácsonyi díszekre - én úgy gondoltam, egy őszi ebédhez is jó lesz. Arról nem is beszélve, hogy szívesebben próbálom ki előre az ünnepi menüt. Ezúttal főként a fűszerezés miatt, mert magamtól biztosan nem jutott volna eszembe sem az, hogy a lilahagymát megsüssem, sem pedig az, hogy babért is tegyek hozzá. Utóbbi fűszer nem nagy barátom, így kíváncsian vártam a végeredményt. A hagymafélék közül a pedig a lilahagymát nem szoktam párolni-sütni, nyersen esszük, illetve salátákba kerül.
Én egy kisebb adagot készítettem, és sütés közben többször megforgattam a hagymadarabokat. Fólia alatt 180 fokra előmelegített sütőben háromnegyed órát sültek, majd fólia nélkül 190 fokon egy órát. Nem akartam olyan sötétre sütni, mint Hugh, viszont ugyanolyan szép leve lett, s az íze is izgalmas. Mivel ez is inkább kísérő fogás sültek mellé, én most egy adag fűszeres krumplit tettem be mellé a sütőbe (szintén egy kisebb tepsiben - pont elfért a kettő egymás mellett.)
Általában szeretem, amiket Hugh főz, elég sok receptje van nálam várólistán. A mára hatalmas vállalkozássá duzzadt River Cottage-on túl az általa indított Landshare mozgalmat is jó kezdeményezésnek tartom, utóbbinak az a lényege, hogy összehozza azokat, akik szeretnének földet művelni, növényeket termeszteni vagy állatokat nevelni azokkal, akiknak van ehhez földjük - lehetőleg közel. A "bérlő" pedig többnyire természetben fizet.

Hozzávalók (személyenként kb.): 4 kisebb lilahagyma, 2-3ek olaj, 4 babérlevél, 4 szem borókabogyó, fél deci vörösbor (portói), kevés só, 1kk barnacukor, frissen őrölt fekete bors

Elkészítés: A lilahagymákat úgy tisztítjuk meg, hogy a gyökér felőli részt csak vékonyan vágjuk le, hogy sülés közben a zöldség ne essen szét. A hagymákat félbevágjuk. Egy kényelmes méretű tepsibe locsoljuk az olajat, ráfektetjük a fél hagymadarabokat a vágási felülettel lefelé. Megsózzuk, hozzáadjuk a borókabogyót, a babérleveleket, majd megszórjuk a barnacukorral és frissen őrölt feketeborssal. Végül meglocsoljuk a borral. Fólia alatt közepesen meleg sütőben háromnegyed órát sütjük, majd összeforgatjuk kissé, eltávolítjuk a fóliát s még egy órára visszatesszük a sütőbe.

Nagyon kellemes kisérője a sülteknek, de nekem a fűszeres krumpli mellé is jó volt.

Ma az egyik legnagyobb Mária-ünnep van: Magyarok Nagyasszonyának napja. A búcsújáró kegyhelyek ilyenkor ismét megtelnek az imádkozni vágyókkal és az érdeklődőkkel.
(Szent István ajánlotta az országot Mária oltalmába, és XIII. Leó pápa 1896-ban, a magyar millennium alkalmával az akkori esztergomi prímásérsek, Vaszary Kolos bíboros kérésére mint külön ünnepet engedélyezte Magyarország részére Nagyasszonyunk ünnepét.)

Húsos-zöldséges alapmártás

a fogalmak melyekről fogalmam sincsen
bölcs nyugalom csendjén szelídült vágyak
azt hiszem valahol itt laknak bennem
s minden valóság csupán látszat ---

(erős ildikó)

Miért tekintem a következő receptet alapmártásnak? Mert sokféle ételhez szoktam használni, és általában nagyobb adagot készítek egyszerre. Később rakott-sült tésztafélékbe kerül a leggyakrabban, például besamellel felváltva, vagy egyszerűen csak kifőtt tésztához keverem. Gyakran kerül még bele (vagy egy részébe) tejföl, és rizs- vagy tarhonyakörettel adom asztalra.
Esetleg a szokásostól eltérő rakott vagy töltött krumpli készül vele. Kelt vagy leveles tésztába is szoktam tölteni. Még nem próbáltam, de talán kelkáposztalevélbe vagy szőlőlevélbe is lehetne göngyölni. De azt hiszem, akkor tennék hozzá egy kevés rizst is.
Nagyon gazdag ízű, kiegyensúlyozott mártás, ami a húson és a zöldségeken túlmenően némi tejterméknek és paradicsomnak köszönheti lágy ízét. Különböző húsokból szoktam csinálni, de ügyelek rá, hogy ne legyen nagyon száraz a hús. Viszont füstölt vagy erős íz ebbe a mártásba nem kerül nálam.
Ami még lényeges: a hosszú főzési idő. Nem mintha 3 óra kellene a ledarált húsnak vagy az apróra vágott zöldségnek, de ennyi idő, ami alatt az ízek tényleg összesimulnak, semmi "nem lóg ki", és besűrűsödik a mártás. Én most csak másfél órát főztem - azaz fele ideig - a fotózás előtt, s így a képen még nem is látható a kívánt eredmény. Nem csinálom gyakran, de érdemes rászánni az időt.

(S ha a kelleténél - vagy a felhasználástól függően - mégis több leve maradna, hagyjuk a felesleget a hűtőben kissé megdermedni, kenyérre kenve is finom lesz.)

Időigényes, de véleményem szerint nagyon kiadós, gazdaságos felhasználása az önmagában talán nem túl nagy mennyiségű húsnak.


Párom néhány napot volt idehaza (azaz Budafokon) a héten, de a reggelin és ebéden túl nem sok időt tudtunk együtt tölteni, én tanítottam, ő javított, volt, hogy csak hajnalban feküdt le. Ma pedig már visszatért a nomádportára. Mivel ő nagyon szereti a húsfélét, többek közt ez a mártás is elkészült, idő hiányában egyszerűen csak főtt tésztával és reszelt sajttal ettük.
S bár ritkán iszunk alkoholt, ehhez az ételhez most jól jött volna egy pohár finom bor (csak nem jutott eszünkbe...)

Hozzávalók (kb. 3-4 liter mártáshoz): 50 dkg nem túl sovány darált hús (disznó, marha, esetleg csirke), kb. 5dl csirkealaplé, 3 szál sárgarépa, 1 kis darab zeller, 1 szál fehérrépa, 4 közepes paradicsom, 1 zöldpaprika, apróra vágott petrezselyem- és zellerzöld, 1 nagyobb vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1kk pirospaprika, kevés zsiradék, 1dkg vaj, 1dl tej és ízlés szerint só.

Elkészítés: a hagymát a zsiradékon üvegesre pirítjuk, rádobjuk a húst és így folytatjuk a műveletet. A zöldségeket és a zöldpaprikát megtisztítjuk, apróra vágjuk és hozzáadjuk az ételhez az áttört fokhagymával együtt. Amikor a hús és a zöldség már megpirult kissé, jöhet a pirospaprika és a zöldfűszer. Kevés sót adunk hozzá, majd fedő alatt hagyjuk, hogy a hozzávalók levet eresszenek az edényben. Amikor az étel zsírjára sül, újra és újra felöntjük egy kevés csirkealaplével. Így főzögetjük 3 órán át, s csak az utolsó félórában adjuk hozzá a kicsumázott, (leforrázott) és meghámozott paradicsomokat kisebb darabokra vágva. A folyamat végén pedig belekeverjük a vajat és a tejet, majd még egyszer összeforraljuk a mártást.

(Sárkány)lecsó

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.
(Weöres Sándor)

Valahogy úgy képzeltem mindig, a tüzet okádó sárkányok ilyen finomságokat ehettek. Meg lehet, hogy azok is, akik a mesében legyőzték őket. Ebben rejlett a titokzatos erő. Akinek pedig nem jutott belőle, az vagy vesztes lett, vagy kénytelen volt valamilyen furfanghoz folyamodni.

A lecsót én csípősen, sőt erősen szeretem. Azért persze nem baj, ha mindennek érezni az ízét benne. Többféleképpen is készül nálunk, hús nélkül és kolbásszal is, körettel (pl. tarhonya) és anélkül is. Utóbbi esetben kenyérrel tunkoljuk a szaftját. Sűríteni néha krumpliszeletekkel szoktam. De rizzsel és kis főzőtökkel is finom. Ez utóbbi változat egyszerűen töklecsó névre hallgat. A kétkedőknek is javaslom kipróbálni. A kistököt meg sem kell pucolni, csak megmosva kettévágni, kimagozni, majd a két felet még 3-4 hosszú csíkra vágni, s uborkagyalun szeletekre gyalulni. Picit besózzuk, majd a levéből kinyomkodva mehet a majdnem kész lecsóba. Pár perc is alig kell neki.
A friss zöldbabfőzelék is isteni lecsósan elkészítve (jön a szezonja!)

Párom nem rajong a lecsóért, s mint észrevettem, semmilyen tunkolható ételért. Illetve szereti őket, de mindnek a levét "fel kell szivatnia" valamivel, s ez a valami nála nem kenyér. (Fura.) A paprikáskrumpliban összetöri villával a krumplit, hogy a tányérjába kerülő szaftot az feligya. A pörköltekből kieszi a húst, a szaft legfeljebb annyiban játszik, hogy egy kevés kerül a nokedli, tészta, rizs, főzelék, stb. tetejére. A lecsóból pedig egyszerűen rántottát csinálna. No de nem ebből!
Végülis van abban igazság, hogy a paprika, paradicsom nagyon jó nyersen. Így is van. Nekem azért évente párszor - főleg nyáron - jól esik az az élmény, amit egy ilyen lecsó ad. Most párom nincs itthon, megragadom az alkalmat és elsárkányosodom... (bár ez lecsó nélkül is jól megy.)

Jöjjön akkor a kedvenc változatom. Figyelem! A tűzokádáshoz friss kenyeret (és papírzsepit) előkészíteni!

Hozzávalók (2 főre): 2 nagy fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 4-5 nagyobb sárga húsú zöldpaprika, 3 nagy paradicsom, 1 zöld erőspaprika, 4 kisebb krumpli, 8 karika csípős füstölt kolbász, 4ek olaj, 1kk só

Elkészítés: Én roppanósan szeretem benne a paprikát, nem szétfőzve, ezért gyorsan kell dolgozni, vagy mindent előre elkészíteni a főzéshez. A hagymát megpucoljuk és nem kockázzuk, csak félbe-, majd 2-3 mm-es szeletekre vágjuk. A paprikát kicsumázzuk (én ehhez hosszában félbevágom), majd széles csíkokra darabolom. A paradicsomot nem szoktam meghámozni, csak a csumáját vágom ki, és nagyobb darabokra aprítom. A fokhagymát is csak szeletelem ehhez az ételhez. A krumplikat meghámozom, félbevágom, és vékony szeletekre vágom, hogy hamar átfőjön, ne kelljen miatta a többi hozzávalónak szétmálnia. Felmelegítem az olajat, majd rádobom a kolbászkarikákat és megsütöm. Utána kiveszem az edényből (mert sütve szeretem, nem főzve), s jöhet az olajra rá a hagyma, majd egy-két perc múlva a paradicsom, fokhagyma, később a paprika és a krumpli. Széles csíkokra vágom a hegyes erőspaprika húsát is, majd (erejétől függően a csumájával együtt) megy az ételbe. Végül a só. A paradicsom persze jó kis levet ereszt, de nem kell felismerhetetlenné válnia. Fedő alatt lassú tűzön párolom rövid ideig (kb. 10-15 perc.) Végül visszateszem rá a sült kolbászkarikákat és elzárom a gázt.

Tegnap még beledobtam pár szem megmaradt koktélparadicsomot is.
Nemcsak finom, de gyorsan elkészíthető fogás - azoknak, akik szeretik az ilyen ételeket. Ráadásul nem a hús a lényege, vegetáriánusoknak is remek nyári fogás lehet. Én magam néha-néha kívánom meg, de tegnap nagyon jólesett.

Rókagombás krumplileves

a fogalmak melyekről fogalmam sincsen
bölcs nyugalom csendjén szelídült vágyak
azt hiszem valahol itt laknak bennem
s minden valóság csupán látszat

(erős ildikó - törékeny idő)

Süt a nap odakint végre, s úgy olvad a hó, ahogy február végén olvadnia illik. A kinti hőmérő - ha rásüt a nap - már 12 fokig is felszalad.
Úgy vágytam már egy kis gombára. Friss nem volt most itthon, viszont akadt egy kis szárított rókagomba, ez került a levesbe - sok más finomság mellett. Tésztát ettünk másodiknak, így éppen jó volt előtte ez a szegényesnek nem mondható, mégis böjti leves. Véletlen ötlettől vezérelve töltöttem nagyobb üvegkelyhekbe, párom meg is kérdezte, hogy legközelebb kap-e hozzá pálcikát, esetleg úgy esszük, mint a róka-gólya mesében...
Hozzávalók: 6 szem kisebb krumpli, 1 kisebb sárgarépa, 2 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10g szárított rókagomba, őrölt fehérbors, só, zellerzöld, petrezselyem, 2ek paradicsomlé, 1kk csípős paprikakrém, 1kk pirospaprika, 3ek olaj, a tetejére: óvári sajt, tört dióbél, a pirítóshoz: 1dkg vaj, 2 kis szelet szikkadt kenyér, petrezselyem, áttört fokhagyma
Az olajon megpirítom kissé a megtisztított, kockára vágott zöldséget, hozzáadom a pirospaprikát és az áttört fokhagymát, a (korábban beáztatott, most leszűrt) gombát majd a fűszereket és a paradicsomlét. A gombáról félretetett kevés vízzel felöntöm. Ha már majdnem puha a zöldség, hozzáöntöm a még szükséges vizet, szükség szerint sózom és forrás után elzárom. Közben a kenyeret felkockázom és a vajon kicsit megpirítom, végül petrezselyemzöldet, apróra vágott fokhagymát adok hozzá.
Tálaláskor a levest a pirított kenyérkockákkal, reszelt sajttal és tört dióval kínálom.

Csirkehúsos-hagymás kukoricalepény

ijesztő mélységek peremén
egyensúlyozó létemet élve
talán csak a zuhanástól félek

(erős ildikó - élettér)

Ma már muszáj volt húst főzni, no nem csak párom miatt (aki néha vágyik rá), hanem mert ajándékba is kapunk időnként, s ha azt szeretném, hogy más is beférjen a hűtőbe, akkor bizony valamit ki kell venni. Ezért készült egy csigatésztás húsleves, másodiknak pedig ez a lepény. A kukoricadarát (tudom, hogy szégyellhető módon) csak akkor szoktam előhúzni, ha már unom a hagyományos köreteket, s valami mást szeretnék, ami ráadásul gyorsan elkészül. Igaz-igaz persze, hogy a krumpli minden formában és mindenek előtt, de tegnap egy mifelénk korántsem megvetendő (sőt!) paprikáskrumplit főztem, s bár én még ma is meg tudtam volna enni, nem árt némi tartalékot képezni az előttünk álló napokra, amikor megint továbbképzésen ülök majd. Először egy vajastészta alapot képzeltem sütni a hús alá, de szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy vajtartalékaim elfogytak, s amíg van más is, addig nem szaladgálunk a boltba pénzt költeni.
Egy nagyobb csirkemellet és két combot sütőtálba tettem néhány gerezd fokhagymával és egy nagy fej felcikkezett vöröshagymával. Sóztam, kevés őrölt borssal és pirospaprikával meghintettem, majd ujjnyi kukoricaolajat öntöttem rá és egy deci vizet. Fólia alatt sütöttem 180 fokon egy órát, majd a fóliát levéve megpirítottam mindkét oldalát a húsdaraboknak.
30 dkg kukoricadarát a sülthúsról kivett zsiradékon megpirítottam, majd felöntöttem fokozatosan vízzel (amennyit felvett), és kevés sóval puhára főztem. Szintén a hús zsírjával kikent tepsibe öntöttem, és ment a sütőbe. Úgy 15-20 percet sült (ismét 180 fokon), amíg kicsontoztam és apróra vágtam a sültet. Ezután a húst a hagymafélékkel együtt a kukoricalepényre terítettem, petrezselymet vágtam rá és egy kis sajtot reszeltem a tetejére. (Egy besamel is jó lett volna, de nemcsak vaj nem volt, tej is alig akadt itthon.) Az összeállított étel még 10-15 percet töltött a sütőben, majd téglalapokra vágva tejföllel / csípős vágott savanyúsággal ettük.
(Ilyen típusú ételt először gombás feltéttel csináltam - hús nélkül-, amivel a Vidék Íze tavaly februári számának fődíját érdemeltem ki. Egy ennyire egyszerű recepttel nem is reménykedtem ebben.)

Hagymalepény homoki fehérborral

Ma végre bekapcsolhattam a tűzhelyem, ami nálam főként sütést jelent, mert az ebéd is sokkal gyakrabban készül nálunk a sütőben, mint a gázrózsák felett. Szeretem a sült ízeket, fogásokat, legyen szó húsról, zöldségről vagy tésztákról akár. Ma mindegyik az asztalra került, méghozzá egyszerre: hagymalepényt sütöttem. Finom, félédes homoki borral fogyasztottuk, s bár nem volt leves, mindenki jóllakott. A hozzávalók és az elkészítés módja:

A tésztához:
40 dkg rétesliszt
1 csomag (7 gr) szárazélesztő
1,5 dl langyos víz
5 dkg vaj
1/2 teáskanál só
csipetnyi cukor

A feltéthez:
1,5 kg vöröshagyma
olaj
5 gerezd fokhagyma
1 dl száraz fehérbor
20 dkg kolozsvári szalonna vagy füstölt főtt hús
2 tojás
2 ek tejföl
2 ek zsemlemorzsa
só
fehérbors
őrölt kömény
őrölt rozmaring
15 dkg kemény sajt

A tészta hozzávalóiból masszív, homogén tésztát gyúrtam, majd a kivajazott lisztezett sütőlemez nagyságára nyújtottam és belefektettem. Így tettem be kelni a sütőbe, amit előzőleg 50 C fokra melegítettem, majd kikapcsoltam. Kb. 50 percet kelt a tészta, amíg elkészítettem a feltétet. A vöröshagymát megpucoltam és szeletekre vágtam. A szükséges mennyiségű olajon üvegesre sütöttem, majd 1 dl száraz fehérborral felöntöttem. Sóval, fehérborssal, rozmaringgal és köménnyel fűszereztem. A tojásokat a tejföllel és a zsemlemorzsával felvertem, és a hagymához kevertem. A füstölt húst ledaráltam a fokhagymagerezdekkel együtt, ez is a feltéthez került.
A sajtot lereszeltem. Az időközben megkelt tésztára kentem a hagymás feltétet és a sajttal megszórtam. A sütőt 200 fokra melegítettem és a lepény 35 percet sült.
Négyzetekre vágva került a tányérokra egy-egy pohár finom homoki bor társaságában.