Változó idők

Fénykép: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

Szeretem ezt az átmenetet a csípős éjszakákkal az ősz felé, noha menthetetlenül szembe kell nézni majd a rövidülő napalokkal, az egyre kopárabbá váló kerttel, és a mögötte leskelődő téllel.
Mégis, ilyenkor megmozdul minden, változik: a hőség nyomasztó monotóniája után ismét megéled a világ. Jöjjön hát az arany ragyogás, az őszi fényünnep, a színes pompa!

Rózsakert - őszelő

Rosa Chippendale / Duchess of Cornwall - Fényképek: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

Majd egy éve, hogy ígéretet tettem rá: szépen lassan bemutatom kertem (és teraszom) rózsáit, de mindeddig inkább csak képalbumokat töltöttem fel különböző közösségi oldalakra - egyszerűen mert az időből ennyire futotta. Most azonban nekikezdek egy olyan virággal, mely illata, színe, gazdag virágzása és formája okán is sokak csodálatát kivívta - azt hiszem joggal.
Idén a harmadik nagyobb virágzását éli, az első májusban, a következő júliusban volt, s most ismét tele van bimbókkal, illetve már kinyílt virágokkal.

Színe alapvetően barackvirág, de lazacrózsaszín, illetve időnként narancs, sárgás, halványrózsaszín árnyalatok is jellemzik. Jó látni, hogy az egyes tónusok nem csupán a bimbótól a teljesen kinyílt virágig változnak, de az időjárástól, az évszaktól, a kert klímájától függően is.
Én most kifejezetten szeptemberi képeket választottam, de egészen más, csodálatos színvilágú képek születtek ugyanerről a virágról májusban, talán egy tavaszi bejegyzésben azok közül is válogatok.

És akkor jöjjenek a korántsem száraz adatok a növényről:

Név: Rosa Chippendale / Duchess of Cornwall / Music Hall / Ali Mau
Nemesítő: Rosen Tantau 2005
Szín: barack / lazacrózsaszín
Virág átmérője: 8-10 cm 
Levélzet: fényes, középzöld
Illat: közepesen erős, édes-gyümölcsös
Csoport: nosztalgia-teahibrid
Fagytűrés: 6b-9b zóna

Megjegyzések: mivel ezt a rózsát a teraszra szántam, fontos szempont volt - több másik mellett - hogy alkalmas legyen cserépben való nevelésre. A kb. 180-190 cm magas, kúp alakban (cone) nevelt növényt egy háromágú pergola támasztja, és az egyik oszlopunk mellé helyeztem el, amihez szintén rögzítettem. Idén ez bevált: a nagyobb viharok idején sem kellett eltávolítanom vagy védettebb helyre tennem.
Permeteznem viszont kellett, illetve kétszer kapott szilárd rózsatápot és friss földet, néhányszor pedig folyékony tápszert.

Mozgóárusok faluja

Az ember olyan lény, akinek meg se kottyan hét év várakozás, ha tudja, hogy Ráchel vár rá a hetediknek a végén. Még újabb hét évre is telik. Ha viszont nincs róla fogalma, hogy hová rohan és minek, akkor azt sincs türelme kivárni, míg a közlekedési lámpa zöldre vált.
Ancsel Éva

Van, aki elhatározza, hogy maga mögött hagyja a városi életformát és vidékre költözik. Az elhatározást tett követi, és szépen alakul az új otthon. Bevallom, kicsit irigykedtem ezekre az emberekre. Merthogy az elhatározás bennem már régen megvolt, egész kicsi gyermek koromtól. De ami a Bódva-völgyet illeti, hát legalábbis úgy 2007-től.
Azután nem történt semmi... vagyis igen sok minden. Apu beteg lett, a fókusz eltolódott, új tervet kellett kovácsolni később már hármunknak. Mire az meglett, az ingatlanpiac is átalakult, eladni nem tudtuk a fővárosi lakást. Sokszor már én sem hittem az egészet, s meg voltam győződve róla, hogy ismerőseink is csak elnézően mosolyognak tervünk felett.

Most itt vagyunk... Igyekszem félretenni a költözés nyűgjét, dühét, keserűségét, aggodalmát. Próbálom Apu szemével nézni a falut, aki még felfedez, gyűjti az élményeket nap mint nap.
Így például elcsodálkozik a mozgóárusok kirakatán. Mert van mit nézni.

Mobilfalu - így nevezte az egyik helybeli. Én is tudtam, hogy helybe jön a posta, ha kitesszük a kis zöld táblát, megáll a kapu előtt, és az autónál kényelmesen mindent elintézhetünk - sorbanállás nélkül. Azt is hallottam, hogy hetente jön zöldséges a faluba. De az csak most derült ki, hogy van ám itt két mobilhentes, mobilcukrászat, mobilfagylaltos, mobil takarmányos, mobil kormányablak, és egy lengyel termékeket áruló autó is begördül hetente a faluba.

A mozgóárusok egy részének fix helye és időpontja van, mások jellegzetes szignállal járják a falut, és olyan is van, aki változó időpontban parkol le az önkormányzatnál, és Pannika (az önkormányzatis) telefonon értesíti a vásárolni szándékozókat.
A cukrászautó például a Jaj, de jó a habos süteményt játssza, a mobilzöldséges szignálja a magyar népmesék rajzfilmsorozatáét kölcsönzi.

Szóval egész élénk itt az élet, dacára a kis településnek. Persze nemcsak mozgóárusokből és vásárlásból áll a program, akad itt egész napra tennivaló.
Egyébként két helyi bolt is van, sőt, az önkormányzat is begyűjti és árulja a helyi termények egy részét. No meg Szilas (Bódvaszilas) sincs messze.

Mi még pakolunk, átalakítunk, téli tüzelőről gondoskodunk, és a kerttel is sok a tennivaló (málna, szőlő, alma, körte, kukorica, amivel sorban foglalkozni kell mostanában), s talán jövőre lesz idő rá, hogy egy kicsit a kultúrális életbe is belefolyhassunk.

Vajas krumplitallérok (gluténmentes)

Az ökörnyállal kezdődik, a mustszagú erjedéssel, a dáliákkal, a színházi bemutatókkal.... (...)
... s a végén, szeptember végén, természetesen egy verssel ér véget, melyben minden rögzítve van, amit e pillanatról mondani lehet. Ez a vers külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. Tartalma szegényes. Mindössze arról szól, hogy még nyílnak a völgyben a kerti virágok, s a huszonnégy éves költő neszeli az öregséget, az elmúlást, a szerelem állhatatlanságát. Ezenfelül még a világmindenség is benne van, s minden, amit az ember élettel és halállal kapcsolatban érez. 

Ezt a verset mondogatom, s kutyámmal járok, mint egy orosz író, az édes, mustszagú és enyhén mustárgáz illatú őszben. A présházakban töltik a hordókat, és a gyárakban töltik a bombákat, messze valahol, szerte az őszülő világon. A vers olyan erővel kezd szólani, szeptember végén, mintha megszólalt volna valahol egy láthatatlan zenekar. Hozzám tartozik, mint egy személyes élmény emléke. Minden szavát külön szeretem: azt is, hogy kerti virág-ot írt őszi virág-ok helyett, azt, hogy takarta helyett takará-t írt a költő, szenvelgő és régies fordulattal. Dallama, a versnek az a másik, a szavak értelmétől csaknem független tartalma, oly rejtélyesen rögzített, mintha kottába írták volna. Szeptember végén egyszerre zengeni kezd a vers, száz esztendő távolságán át, s felkavarja az időben és a mulandóságban egy szerelem és egyfajta nemesen kacér, megdöbbentően őszinte és frivol halálfélelem emlékét. Ezzel a verssel szívemben, kampós bottal karomon, kimegyek kutyámmal az őszbe. A délután meleg még. A természet szőlőcukorral táplálja gyengülő érlökését. A szökőkút tava pislog, mint egy öreg ember enyves szeme, ravaszul és alamuszian. 

Az ősz a Hűvösvölgyben kezdődik, valamivel a Vámház mögött, s a Nagykovácsi rétet megkerülve elhalad a Szép Juhászné mellett; így tart a város felé. Mire az Olasz fasorba beér, már egészen városias, lódenkabátos. Délután négy és öt között kezdődik, mikor a Veronikánál még cigányzene szól, s a hűvösvölgyi cukrászdában szegény, nyugdíjas, beteg és rosszkedvű milliomosok szacharint tesznek kávéjukba. Valahol zene játszik, egészen régi és fellengzős operarészleteket, például az Undine nyitányát. A kerti utak mentén a kőangyalok hajfürtjeit vérpiros szőlőlevél ékíti. Mindez kissé édeskés, csiricsáré és túltömött, olyan, mint egy olasz opera búcsújelenete. Elmegyek a Veronika előtt, s biztosan tudom, még tartogat az élet számomra valamit, ami egyszerre lesz orvosság és édesség, mámor és szőlőcukor. Megállok, körülnézek, várakozom.

(Márai Sándor: Szeptember)

Jó ez az őszi meleg, tényleg. Remélem, Apuhoz is besüt a nap a gasztroenteorológián, és Laci bácsihoz, is, aki több száz kilométerrel arrébb lábadozik egy másik kórházban. Remélem, gyógyítja őket.
A rózsák is most virulnak, amikor már nem éget a fény, az Ozorám gyönyörű. Ma levettem az idei első három fügét a kis fáról. Már a mellékhajtásokon is van gyümölcs és a be nem ültetett, cserepes kis növényen is. A nyári aszály miatt és a locsolás ellenére is kevés érik majd be.

Sok-sok gyümölcsöt kaptam nyelvórák fejében, így folyamatosan fagyasztom le a szilvát és a körtét. A hűtőnk kis fagyasztórekesze nem lesz elég, be kell fogni a nemrég kapott fagyasztószekrényt is.
A hétvégére alapos takarítást tervezek. Remélem, szép idő lesz akkor is. Marika néni már szólt, hogy várja haza Aput, és hogy feltétlenül mondjam meg neki. Persze, majd délután, amikor meglátogatom.

********

Hozzávalók 18 tallérhoz: 25 dkg burgonyaliszt, 2 tk só, 10 dkg vaj, 1 dl víz, 3 tojás (fűszerek is jöhetnek ízlés szerint, esetleg őrölt bors, szerecsendió, petrezselyem, pirospaprika vagy sajt, stb.)

Elkészítés: A hozzávalókat egy tálban összegyúrjuk, majd pingpong labda nagyságú golyókat formázunk. Forró ostyasütőben zsiradék nélkül sütjük. (Öntöttvas, gáztűzhelyen használható sütőben ez kb. 8-10 másodperc oldalanként.)

Őszi gyümölcstorta magvakkal és nektáriummal

Itt az idő, Uram. Nagy volt a nyár.
A napórákra árnyékod bocsássad,
s a szeleket ereszd a földre már.
(Rilke)

Nem gondoltam, hogy a hétvégén sütök valamit, de mégis kedvet és időt találtam hozzá. Igaz, hogy emiatt párom (k)örömpörköltje még várat magára.

A paleo sütemények alapját általában olajos magvak (len, mandula, dió, mák) alkotják, esetleg kókusz. Így nem tudunk belőle annyit fogyasztani, mint a hagyományos, liszttel készült süteményekből, de nem is szükséges.
Az aszalt gyümölcsök ugyancsak koncentrált alapanyagok, viszont friss, lédús gyümölcsökkel lazíthatjuk a tésztát. Azt hiszem, az elkészült torta visszaad valamit az ősz gazdag ízeiből és színeiből.

Egy ideje már szemeztem a boltok polcain a Nektáriummal, ami a készítő méhészfamília leírása szerint méz jellegű, 100% gyümölcs- és termelői méz alapú termék, a méhek "dolgozzák át". Természetesen nem méz, bár a család mézet is készít. Kicsit többet jó lenne tudni a folyamatról, de az interneten nem találtam róla bővebb információt.
A színe egész sötét, vöröses barna, az íze valóban a méz és a gyümölcsök keveréke.

Nekem továbbra is segít a kissé korlátozott étrend (nem paleo, de glutén-, cukor- és tejmentes), sikerült visszanyerni Apu rendszeres sétáihoz, a futáshoz és a napi teendőkhöz szükséges energiát, fogyni néhány kilót. A süteményekre ritkán van igényem, inkább párom és a kísérletezés kedvéért készítem.

Apuval most a szellemi együttműködés a legnehezebb. Fizikailag sokkal jobban bírom, de estére belegabalyodok kommunikációs próbálkozásaink pókhálójába. Emellett látom, hogy a napi két sétánál, a kerti nézelődésnél többet szeretne. Ő nemigen észleli, hogy munkanap vagy hétvége van.

Tervezünk egy látogatást a húgához, no meg egy pótszemüveg is kellene neki. Mindez némi plusz lehetőség a kimozdulásra, de sajnos a hosszabb utakat nem bírja, és sok esetben nehéz előre kiszámítani a szükséges időt. Télen megint beszorul majd a lakásba, marad a tévé, a filmek, de már szinte mindent látott, többször is. A felolvasást, rádiót nem igényli, könnyebb követni a történetet, ha kép is van. Tornázni viszont továbbra is utál, de ez a feltétele a sétáknak.

Öcséméknél újabb szép üvegek készültek, érdemes benézni hozzájuk.

RECEPT
Hozzávalók: 1 banán, 1 alma, 1 körte, 1dl natúr narancslé, 20 dkg aranymazsola, 4 ek nektárium, 5 dkg dióbél, 10 dkg kókuszreszelék, 20 dkg mandulabél, 5 dkg tisztított vaj, 2 tojás, egy csipet só

Elkészítés: a magvakat ledaráljuk vagy késes aprítóval megőröljük. Belekeverjük a kókuszt, a mazsolát és a megolvasztott vajat. A körte kivételével a gyümölcsök húsát a narancslével összeturmixoljuk. Ezt is a magvakhoz adjuk, majd beleteszünk egy csipet sót, 3 ek nektáriumot és beleütjük a két tojást. Összedolgozzuk, majd egy kapcsos tortaformába (nálam 26 cm-esbe) öntjük. Tetejét vékony körteszeletekkel rakjuk ki, majd 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt megsütjük. Végül 1ek nektáriummal meglocsoljuk. Langyosan már könnyebb szeletelni.

Egyszervolt mangalica

elölről bújok
öreg kabátomba
így most mintha
megöleltek volna
(Röhrig Géza)

Számtalan ötletet kaphatunk arra nézve, hogyan lehet hasznosítani, ízletes új fogássá alakítani a maradék pörköltet. Nálunk ezzel csak az a gond, hogy emlékezetem szerint még sosem fordult elő otthonunkban újrahasznosításra váró pörköltmaradék.

Az is igaz, a pörkölt nem feltétlenül a leggazdaságosabb módja a hús felhasználásának, amennyiben spórolni szeretnénk. Hacsak nem teszünk alá egy jó adag főzeléket, tésztát, egyebet. Mi most nem tettünk. Viszont ez az egyik legzseniálisabb módja a hús elkészítésének (sajnálom is azokat a nemzeteket, akik nélkülözik), ami semmiképpen sem passzol a gyorskonyha irányzatába, egy rendes pörköltet nem lehet ripsz-ropsz összedobni.
Viszont az eredmény bőségesen kárpótolja az elkészítésén fáradozókat - amennyiben szeretik ezt az ételt. Mi közéjük tartozunk. Én a kocsonyásabb marhalábszárból és a bőrös sertéscsülökből különösen kedvelem. Hús, fűszerpaprika, zsír, só, vöröshagyma, fokhagyma, (zöldpaprika, paradicsom.) Kevés víz, ha már zsírjára sütöttük, azaz megpörköltük kissé. Idő, türelem, figyelem. Minden további fölöslegesnek tűnik.

Az így elkészített pörköltből nemigen marad, ha mégis, akkor olyan minimális mennyiség, hogy nekem a konyhában fellelhető legkisebb ibriket kellett befognom a fényképezéshez. Ez esetben a pörkölt legfeljebb 2 in 1 étel lesz, mivel további átalakítás nélkül, a kihűlt maradékot pusztán villával összetörve mennyei kencéhez jutunk, vagyis legkésőbb vacsorára a maradéknak is nyoma vész. (Lehet ezt a krémet tovább gazdagítani zöldfűszerekkel, csípős paprikával, de felesleges.)

Párom a nomádportán kapott egy adag mangalicacombot a szomszédtól, saját vágásból. A hétvégén készítettük el odakint, bográcsban. Már nincs túl meleg, megint nagyszerű az idő a kerti főzőcskéhez.

(Ha még emlékeztek, a pörkölt többféle hagyományos készítési módjáról itt írtam.)

Hozzávalók: kb. 20 dkg mangalicazsír, 1-1,2 kg felkockázott mangalicacomb, 2 érett paradicsom, egy zöldpaprika, 4 nagyobb fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 3 tk pirospaprika, 2 tk só, víz

Elkészítés: A kockára vágott vöröshagymát és zöldpaprikát a forró zsírban szép aranysárgára pirítjuk. Beledobjuk az áttört fokhagymát, és ha már érezzük az illatát, rátesszük a felkockázott paradicsomot. Hagyjuk egy kicsit levet engedni, majd jöhet a hús, fehéredésig pirítjuk. Rátesszük a pirospaprikát és a sót, összekeverjük, és hagyjuk lassan rotyogva főni kb. 3-4 órát. Amikor zsírjára sül, időnként egy kevés (nem túl hideg) vizet adunk hozzá. Akkor jó, ha a hús már puha, és a többi hozzávaló finom, sűrű szafttá alakult.

Ja, és persze abszolút paleo étel, párom egy jókora vegyes salátát kapott a sűrűre főzött húsételhez.

Újabb paleo csemegék

Párom pénteken érkezett meg a nomádportáról, ezúttal a korábbi éveknél rövidebb időt, nagyjából másfél hónapot töltött ott. Viszont kicserélte a ház első oszlopát - sikerült a régihez hasonlót csinálni, és friss meszelést kapott az egész ház, így most már az utcafront fala is fehér, ami korábban halványsárga volt.

Nekem így jobban tetszik, szeretem a vakító fehér házfal és a sötét ablakkeretek, a tető kontrasztját.

Vele együtt a fényképezőgép is hazajött, így sebtében megörökíthettem néhány harapnivalót, ami a napokban készült.

Természetesen itthon kifejezetten paleo menü várta, többek között egy hagyományos húsleves sok hússal és zöldséggel. Elkészült - sokadszor - a mazsolás-mákos sütemény (képen hátul.) Ezt egyébként keserűcsokoládéval is be lehet vonni.
Csináltam egy sós, mandulás kekszet erős paprikával és petrezselyemmel (képen középen), illetve végre nekiálltam Gitta nyers lenmagkenyerének (képen elől.)

Ez utóbbival kapcsolatban annyi kiegészítést tennék, hogy én paradió helyett hazai diót használtam, és sokkal több víz kellett az összeállításhoz, mint amit az eredeti recept említ. Ami az eredményt illeti, az állag, a külső olyan lett, mint Gittáé, viszont az ő kenyere sokkal finomabb. Én ezt azzal magyarázom, hogy egyszerű barna lenmagot használtam, ő pedig az arany lenmagot részesíti előnyben. Legközelebb abból fogom elkészíteni.

A Gitta által megadott mennyiségekből egyébként több, mint 70 dkg, összesen 16 kisebb szelet kenyér lett (szárítás után mérve, természetesen.)

Mindenesetre a nemrég beszerzett egyszerű késes aprítónak nagy hasznát vettem. A házi ételízesítő elkészítése is könnyebb lehet vele.

Ami a paleo csemegéket illeti, mivel nagy mennyiségben olajos magvakat tartalmaznak, természetesen nem lehet egyszerre olyan mennyiséget megenni, mint a hagyományos süteményekből.

Párom születésnapjára pedig (még szeptember elején) egy lenmagos, zöldséges, napon szárított krékert küldtem, amit - fényképezőgép híján - akkor nem tudtam megörökíteni. Talán majd legközelebb.

Receptek:
Mazsolás-mákos sütemény
Nyers lenmag kenyér

Mandulás kréker erős fűszerpaprikával és petrezselyemmel
Hozzávalók (kb. 24 db 5-6 cm átmérőjű krékerhez): 40 dkg mandula lisztté őrölve, 2-3 erős, piros fűszerpaprika, egy csokor petrezselyem (utóbbi két hozzávaló apróra vágva), 8 dkg tisztított vaj (ghí) megolvasztva, 1/2 tk sütőpor, 1/2 tk só, 2 tojás

Elkészítés: a hozzávalókat összegyúrjuk egy tálban, majd hosszúkás hengerré formázzuk, és éles késsel kb. 1 cm vastag szeleteket vágunk belőle. 180 C fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kissé hűlni (megszilárdulni), mielőtt leszedjük a tepsiről.

Rozé csokoládétorta

A teljes öröklét: idő-nélküli.
A teljes működés: változás-nélküli.
A teljes hatalom: erő-nélküli.
A teljes tudás: adat-nélküli.

(Weöres Sándor: Tíz erkély - részlet)

Én nem vagyok egy borbarát, így talán a hozzáértők majd felülbírálják e párosítást. Mivel alig fogyasztunk alkoholt, a bor is inkább néhány étel kedvéért van (ha van) itthon.
Ez az időszak azonban mégiscsak a szőlőé, a szüreté s a boroké természetesen. És az ehhez kapcsolódó hangulatot, a szőlőlevelek tarkaságát, az őszi napfény melegét, a szabadban főtt étel ízét én is szeretem. Tavaly Otelló tortát sütöttem, idén pedig szerettem volna kipróbálni egy mázzal együtt sütött, sötét, markáns ízű csokoládétortát. Ehhez jött az ötlet, hogy ne a szokásos rummal vagy vaníliakivonattal, hanem valamilyen borral gazdagítsam. S bár úgy tudom, a csokoládéhoz inkább a vörösborok illenének, én egy könnyebb magyar rozét (Promontorbor) választottam.

Azt sajnálom csak, hogy a tetején a 86%-os étcsokoládéból készült forgács jóval világosabbnak hat, mint a táblában, de ez talán annak betudható, hogy túlságosan vékonyra forgácsoltam.

Az édesség nálunk ritka vendég mostanában, és inkább kipróbálni vágytam ezt az ötletet, mintsem édességet enni. Ezért egy kisebb adagban készítettem el, de az alábbiakban már a 4 személyre szóló hozzávalókat közlöm.
Arra felhívom a figyelmet, hogy én általában jóval kevesebb cukrot használok, mint a süteményreceptekben szokás. Így lehet emelni a megadott mennyiséget, ha valaki nem érezné elég édesnek.

Hozzávalók (4 személyre):
200 ml rétesliszt, 180 ml barnacukor, 100 ml tejszín, 60 ml olvasztott vaj, 4ek rozébor, 8ek sötét kakaó (20-22%-os kakaóvaj tartalommal), 2tk sütőpor, 2 csipet só, 200 ml melegvíz
a tetejére: 70-90%-os keserű csokoládéból készült forgács

Elkészítés: a lisztet 160ml barnacukorral, 4ek kakaóval, a sóval és a sütőporral elkeverjük. A folyékony hozzávalókat, a tejszínt, az olvasztott vajat is összekeverjük, majd a lisztes süteményalaphoz adjuk. Végül belekerül a bor. Egy kisebb tepsibe vagy tortaformába öntjük a masszát. A megmaradt barnacukrot elkeverjük a félretett 4ek kakaóval és egyenletesen rászórjuk a sütemény tetejére. Óvatosan ráöntjük a melegvizet. Összekeverni nem szabad!
165 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 percet sütjük. Akkor jó, ha a csokiöntet már homogén a tetején, de a széle nem sötétedik meg.
A tűpróba a csokimáz miatt nem működik itt, de nem is kell, hogy a tészta teljesen átsüljön, jó ha kissé nedves (krémes) marad.

Melegen és langyosan is nagyon finom, de ez esetben természetesen nem tudjuk csokoládéforgáccsal díszíteni. Ha ezt is szeretnénk, akkor hűtsük ki kissé, és úgy kerülhet a tetejére a csokoládéforgács. Ha szépen szeletelni szeretnénk, akkor mindeképpen kapcsos tortaformában süssük, és várjuk meg, míg alaposan kihűl.

Önmagában is, rozé borral is, de egy kis tejszínnel is különleges édesség. A csokoládéimádóknak biztosan bejön, és a bor íze is finoman érvényesül, nem tolakodó.

(A csokimázzal együtt történő sütés ötletét Beleznay Tamás adta a Nők Lapja idei 37. számában.)

Kapros-csípős zakuszka

Az ökörnyállal kezdődik, a must szagú erjedéssel, a dáliákkal...
(Márai Sándor: Szeptember)

Két hónapja már, hogy nem írtam a blogra semmit. Azért voltak, akik mégis be-benéztek, felkeresték a tavaly nyári recepteket, az éppen aktuális gasztroajándékokat. Örülök, hogy ha én nem is, ők legalább elkészítették pl. a házi ételízesítőt vagy a sárkánylecsót.

A szünetnek több oka is volt. Az elsődleges persze Apu betegsége, amely továbbra is rengeteg időmet igénybe veszi. A konyhára így már nemigen jut, igaz, a kedv is kevesebb. De emellett az is közrejátszott, hogy megváltoztak az étkezéseink, párom teljesen átállt a paleolit étkezésre, én meg igyekeztem visszatérni a testkontrollhoz. Ez - ahogy már írtam korábban - többnyire valamilyen nyers zöldségekből álló salátát jelent számunkra ebédre (amit én egy kis olajjal és fűszerekkel is gazdagítok), s mellé neki többnyire egy szelet hal vagy hús kerül, nekem krumpliféle (pl. tócsni.)
Talán nem tűnik változatosnak, de a meleg nyár és tennivalóink közepette nekünk tökéletesen megfelelt.
A reggeli évek óta a megszokott gyümölcsturmix (párom szavával: misz-majsz), vacsorázni nemigen szoktunk, legfeljebb vagy egy teát vagy valamilyen gyümölcsöt fogyasztunk.

Ez ugyebár nem olyan étrend, mely sok érdekességet kínálna egy gasztroblogra.
Szeptembertől pedig a lanyhább nyári szezont a tanítás területén is felváltotta a szorosabb órarend.
A hónap elején (bár az időjárás nem kényeztet minket) sikerült azért egy kerti összejövetelt rendezni: kicsit előrehozva együtt ünnepeltük párom születésnapját és a Mária-napot nagynénémmel, nagybátyámmal, unoktestvéremmel, párjával és párom édesanyjával. Ezúton is köszönet mindenkinek, hogy vállalták a nehézségeket is, és alkalmazkodtak Apu szűkre szabott lehetőségeihez.
Az ételek a következők voltak: bográcsban főtt vaddisznópörkölt hasábkrumplival, frissen készült vegyes savanyúság, zserbó, sajtos-diós kerék (e recept kicsit módosítva), tiramisu.
Mindenki hozott/csinált valamit, mert nekem most nehéz lett volna egy egész vendégsereget jóltartani. Az összejövetelt kisebb esőcsöpörgéssel és szürke égbolttal megúsztuk.

Ezt követően párom hazavitte édesanyját Miskolcra, majd továbbutazott a nomádportára. Kell a házon is javítgatni, és más munkák is vártak rá (megígért tévé-, rádió-, mosógépjavítás a falubelieknek.) Nem tervez hosszabb ottlétet, meg az idő sem az igazi, sok az esős nap.
A komjáti blogot azonban lelkesen tovább írja, nap mint nap.

Én pedig úgy jártam e héten, hogy annyiszor köszönt rám a kápia, hogy végül nem tudtam ellenállni neki. Ismételni ritkán szeretek, ezért a tavalyi paprikakrémek helyett egy olyan mártogatós-változatban törtem a fejem, ahol a kápia lesz az igazán meghatározó íz, másodhelyen a padlizsán, és a paradicsom szerényen háttérbe vonul. (A tavalyi arányok másfélék voltak.) Ízesítésként pedig azért is teszek bele petrezselymet és egy kevés kaprot, úgy, hogy ne tolakodó, de azért felismerhető legyen az íze. Úgy gondoltam, hogy a kápia-padlizsán-paradicsom hármashoz az intenzív kapor íz nem megy, de azért megmutatjuk neki.
Emellett kívántam a csípős ízt, és így erős paprikával, vöröshagymával, fokhagymával is - és természetesen hidegen sajtolt olajjal - gazdagítottam a krémet.
A zakuszkában megszokott babért viszont elhagytam, mert egyrészt sok lett volna ide, másrészt nem különösen kedvelem. A végeredmény sikere az arányokon múlik, úgy gondolom. Ne legyen túl erős, túl fűszeres.
Turmixgéppel pürésítettem az ételt, mert elsősorban mártogatónak (pl. sült krumplihoz) vagy szószként (hússzelethez) szeretnénk fogyasztani.

Hozzávalók: (kb. 2 liter zakuszkához): 8 nagyobb kápia paprika, 3 kisebb padlizsán, 3 közepes paradicsom, 2 zöldpaprika, 1 zöld csípőspaprika, 1 nagy fej vöröshagyma, 6-8 gerezd fokhagyma, 1 csomag petrezselyem, 4-5 szál kapor, 2 kk só, frissen őrölt feketebors, kb. 1,5dl hidegen sajtolt olaj

Elkészítés: a paprikát (a csípős kivételével), a padlizsánt és a paradicsomot egy nagyobb tepsiben 180 C fokon másfél óra alatt megsütöttem. Fólia alatt hagytam kissé hűlni a sütőben, hogy bepárásodva könnyebb legyen megpucolni őket. Lehúztam a héjukat, a paprikákat kicsumáztam, és mindent egy nagyobb tálba tettem. A felesleges vizet leszűrtem róluk. Hozzáadtam az apróra vágott hagymaféléket, zöldfűszereket, egy kisebb darab erőspaprikát, kevés sót, borsot. A turmixgépben több adagban, olajjal felöntve pürésítettem.

(Mivel nem télire szántam, és nem is úgy készült, a hűtőben tárolom a felhasználásig. Ha el szeretnénk télire is tenni zakuszkát, akkor ne használjunk nyers hozzávalókat, főzzük fel az egészet, és kiforralt üvegekbe tegyük, majd azokat néhány percre állítsuk fejre.)

Diós-juhsajtos töltött gomba

várakozás a leveleken
hallhatatlan sóhajok
ez nem az ősz még
(s éjjel mégis
fáznak már a csillagok)

(erős ildikó - őszelő)

Alig van gombás recept a blogomon, most veszem csak észre. Pedig szeretjük, sőt, tavaly gombásztunk is a nomádporta környékén, gyűjtöttünk erdei csiperkét, rizikét és őzlábgombát. A kertben pedig lilapereszke nő. Sokféle tinóru is akad a környéken, de én még azt nem szedtem. Párom talált pöffeteget, de már nem volt az igazi. Nagyon szeretnék majd szegfűgombát is szedni.
S persze örülnék a vargányának, rókagombának, de az sosem jön velem szembe...
Addig is, míg képzeletben tervezgettem a gombaszedést, Apu hozott szép -bolti- csiperkét. Általában csak megsütöm egy kis olajon (vagy vajon) petrezselyemmel, zöldborssal, s már eszem is. Így szeretem a legjobban. (Ezért nincs sok gombás recept a blogon.) De most - talán azért, mert párom meglepett egy hatalmas adag (számomra új) River Cottage-epizóddal - mégicsak összeszedtem magam. Besamellel terveztem tölteni a gombákat, amihez némi petrezselymet és juhsajtot is szántam. Azután még beugrott a dió. Ősz is van, s a sajt és a dió íze szépen simul össze a gomba közepében. Köret most nem készült hozzá.

Hozzávalók (2 személyre, köret nélkül):50dkg nagyobb fejű csiperkegomba, 5dkg kemény juhsajt (én Kistelekit használtam), 2ek petrezselyem olajban, 1kk ételízesítő, csipetnyi fehérbors, 2ek liszt, kb. 1,5dl tej, 1dkg vaj, 10 szem dió, só

Elkészítés: A gombákat egy kiskefével megtisztítjuk a szennyeződésektől. A tönköket kitörjük és egy tálba tesszük. A gombafejeket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, majd betoljuk a sütőbe. A sütőt 200 fokra állítjuk. Míg a sütő melegszik, s a gombafejek sülni kezdenek, összeállítjuk a tölteléket. A tönköket hosszában négybe hasítjuk, majd apróra vágjuk. A vajat megolvasztjuk, rádobjuk az összeaprított gombát, kissé megpirítjuk. Jöhet rá a liszt, ezzel is egy keveset pirítjuk, majd a tejjel fokozatosan felöntjük, közben keverjük. Hozzáadjuk a sót, fehérborsot és 1ek petrezselymes olajat. Ezután belereszeljük a juhsajtot. Egy pergig még kevergetve főzzük, hogy a sajt is felolvadjon. Sűrű mártást kapunk, amit már bele is kanalazhatunk a közben elősütött gombafejekbe. Így sütjük tovább (lehetőség szerint már grillfokozaton.) Közben megtörjük a diót, durvára vágjuk, és azt is rászórjuk a töltött gombafejekre. Amikor érezni már a dió illatát, el is készült az étel. Tálaláskor a megmaradt petrezselymes olajjal meglocsoljuk.

Gyorsan megy, valójában leírni szinte tovább tart, mint elkészíteni.

Szent Mihály napja (szept. 29.)
Bár a hónap végén járunk, e szent adja nevét szeptembernek: Szent Mihály havának is hívják.
Szent Mihály magas hivatallal bír, ő a három főangyal egyike. A Mikháél név Istenhez hasonlót jelent. A Jelenések könyve és a hagyomány szerint ő az utolsó ítélet angyala.
Őszi évnegyedkezdő nap. Európa-szerte ismert pásztorünnep. Ezen a napon hajtják be a legtöbb állatot a faluba, ekkor lépnek szolgálatba az új pásztorok. Megszakad a fű gyökere, megszűnik a mézelés, a halak a víz fenekére húzódnak. Sok helyen az őszi vetés kezdete. Ha ezen a napon még itt vannak a fecskék, újévig nem lesz hideg. A Mihály-napi égdörgés szép őszt, de kemény telet jelent.

A nomádporta környékén pedig már folyamatosan hallani este és éjjel a szarvasbőgést...

VKF XXVIII - Otelló torta

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
(Kosztolányi Dezső)

Megint voltak terveim erre a VKF-re. Olyan is, amiről azt gondoltam, különleges lehet, de mégsem valósult meg egyelőre, csak tolódik az időben. Majd. Kivárja az idejét (meg az enyémet.)
Azután voltak egyszerűbb elképzeléseim is. Szőlő is van hozzá. Párom hozott a nomádportáról bőségesen. De egy személyre mégsem készíthetem el mindet.
Viszont kimaradni sem akartam, ha már egyszer az augusztusi, Lúdanyó által meghirdetett témában - a nomádportán eltöltött néhány nap alatt - nem alkottam semmit. Alig főztem ott.

Tegnap végül úgy döntöttem, hogy az otelló szőlőnkből készítek egy tortát, ezúttal a nálam már többször szerepelt, tojás nélküli, kevert tésztás változatban. A korábbi arányokon kicsit változtattam, és úgy gondoltam, hogy bár itt a dióverés ideje, ezúttal inkább szemes mákkal szeretném párosítani a szőlőt, s kiemelni-fokozni szép sötét színét.
A tetejére - szintén kékszőlőből készült - balzsamecetkrém került.

Hozzávalók: 30dkg leszemezett, megmosott, kimagozott otelló szőlő, 25dkg rétesliszt (vagy teljes kiőrlésűvel keverve), 10dkg vaj, 8dkg cukor, 5ek natúr joghurt, 1,5dl tej, 5dkg szemes mák, fél tk szódabikarbóna

Elkészítés: A sütőt 190 fokra előmelegítjük. A leszemezett szőlőt félretesszük, a szódabikarbónát a lisztben elkeverjük. A robotgép segítségével a puha vajhoz fokozatosan hozzákeverjük a többi hozzávalót (a gyümölcs kivételével.) Ezután kivajazunk egy közepes méretű tortaformát. A tésztába óvatosan beleforgatjuk az előzőleg kevés liszttel megszórt szőlőszemeket, majd az egészet a formába öntjük. Kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. A sütőtérben hagyjuk kissé kihűlni, majd tálcára borítjuk. Friss szőlővel, balzsamecetkrémmel kínáljuk.

Köszönöm a remek VKF-témát, Trinity!

Húsos-zöldséges alapmártás

a fogalmak melyekről fogalmam sincsen
bölcs nyugalom csendjén szelídült vágyak
azt hiszem valahol itt laknak bennem
s minden valóság csupán látszat ---

(erős ildikó)

Miért tekintem a következő receptet alapmártásnak? Mert sokféle ételhez szoktam használni, és általában nagyobb adagot készítek egyszerre. Később rakott-sült tésztafélékbe kerül a leggyakrabban, például besamellel felváltva, vagy egyszerűen csak kifőtt tésztához keverem. Gyakran kerül még bele (vagy egy részébe) tejföl, és rizs- vagy tarhonyakörettel adom asztalra.
Esetleg a szokásostól eltérő rakott vagy töltött krumpli készül vele. Kelt vagy leveles tésztába is szoktam tölteni. Még nem próbáltam, de talán kelkáposztalevélbe vagy szőlőlevélbe is lehetne göngyölni. De azt hiszem, akkor tennék hozzá egy kevés rizst is.
Nagyon gazdag ízű, kiegyensúlyozott mártás, ami a húson és a zöldségeken túlmenően némi tejterméknek és paradicsomnak köszönheti lágy ízét. Különböző húsokból szoktam csinálni, de ügyelek rá, hogy ne legyen nagyon száraz a hús. Viszont füstölt vagy erős íz ebbe a mártásba nem kerül nálam.
Ami még lényeges: a hosszú főzési idő. Nem mintha 3 óra kellene a ledarált húsnak vagy az apróra vágott zöldségnek, de ennyi idő, ami alatt az ízek tényleg összesimulnak, semmi "nem lóg ki", és besűrűsödik a mártás. Én most csak másfél órát főztem - azaz fele ideig - a fotózás előtt, s így a képen még nem is látható a kívánt eredmény. Nem csinálom gyakran, de érdemes rászánni az időt.

(S ha a kelleténél - vagy a felhasználástól függően - mégis több leve maradna, hagyjuk a felesleget a hűtőben kissé megdermedni, kenyérre kenve is finom lesz.)

Időigényes, de véleményem szerint nagyon kiadós, gazdaságos felhasználása az önmagában talán nem túl nagy mennyiségű húsnak.


Párom néhány napot volt idehaza (azaz Budafokon) a héten, de a reggelin és ebéden túl nem sok időt tudtunk együtt tölteni, én tanítottam, ő javított, volt, hogy csak hajnalban feküdt le. Ma pedig már visszatért a nomádportára. Mivel ő nagyon szereti a húsfélét, többek közt ez a mártás is elkészült, idő hiányában egyszerűen csak főtt tésztával és reszelt sajttal ettük.
S bár ritkán iszunk alkoholt, ehhez az ételhez most jól jött volna egy pohár finom bor (csak nem jutott eszünkbe...)

Hozzávalók (kb. 3-4 liter mártáshoz): 50 dkg nem túl sovány darált hús (disznó, marha, esetleg csirke), kb. 5dl csirkealaplé, 3 szál sárgarépa, 1 kis darab zeller, 1 szál fehérrépa, 4 közepes paradicsom, 1 zöldpaprika, apróra vágott petrezselyem- és zellerzöld, 1 nagyobb vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1kk pirospaprika, kevés zsiradék, 1dkg vaj, 1dl tej és ízlés szerint só.

Elkészítés: a hagymát a zsiradékon üvegesre pirítjuk, rádobjuk a húst és így folytatjuk a műveletet. A zöldségeket és a zöldpaprikát megtisztítjuk, apróra vágjuk és hozzáadjuk az ételhez az áttört fokhagymával együtt. Amikor a hús és a zöldség már megpirult kissé, jöhet a pirospaprika és a zöldfűszer. Kevés sót adunk hozzá, majd fedő alatt hagyjuk, hogy a hozzávalók levet eresszenek az edényben. Amikor az étel zsírjára sül, újra és újra felöntjük egy kevés csirkealaplével. Így főzögetjük 3 órán át, s csak az utolsó félórában adjuk hozzá a kicsumázott, (leforrázott) és meghámozott paradicsomokat kisebb darabokra vágva. A folyamat végén pedig belekeverjük a vajat és a tejet, majd még egyszer összeforraljuk a mártást.

A napfordulós diólikőr

Szent Iván éjszakájától az őszi napfordulóig (Szent Máté napjáig) készül ez a likőr. Az ember nem csinál vele semmit, az elején van egy kevés munka a zöld dióval meg a végén le kell szűrni. Ennyi.
Gazdag, fűszeres ízvilág, érdemes kipróbálni!
A receptet Makkától kaptam hozzá, mivel azonban a tiszta szesz nagyon drága, nézegettem más receptváltozatokat is. Valahogy beugrott, hogy Anyu receptfüzetének elejében is van néhány házi likőrféleség, egy hasonló - de azért egyszerűbb - recept diópálinka névre hallgat (a mellékelt képen olvasható.)
Végül maradtam Makka változatánál, viszont az alkohol nagyobbik részét (Jameson) whiskey, kisebb részét saját gyümölcspálinka tette ki. Tudom, hogy ez így nem túl autentikus, de gazdaságos megoldás volt. Lehet, hogy legközelebb csak pálinkával csinálom.

Recept Makkánál




Szent Máté napja (szept 21.)

Máté a hagyomány szerint az első evangélium szerzője. Vámos és adószedő volt Kafarnaumban.
Ha ezen a napon tiszta az idő, jó lesz a bortermés. Vetésre viszont Máté hete nem kedvező "pelyvahét"-nek nevezik. Más források szerint viszont legkésőbb ezen a héten meg kell kezdeni az őszi gabona vetését.
Csillagászatilag ezen a napon van az őszi napéjegyenlőség. Ezután kezdődnek az őszi pásztorünnepek, a gazdasági év végét jelentő szüreti mulatságok.

Ételízesítő

hisz csak a fény
e sugárzó folyó tesz
- bármit is -
érthetővé érinthetővé
ezen a földön

(erős ildikó - ősz - részlet)


Általában csak télen használok ételízesítőt, többnyire a Vega-mixet, ami gyakorlatilag szárított zöldségekből áll, nincsen benne só és ízfokozó. Viszont hiába tartom zárt fémdobozban, előfordult, hogy bemolyosodott. Ezért úgy gondolom, nem baj, ha van némi só az ételízesítőben, bár lehet, hogy ez önmagában nem megoldás.

Makka nemrég nagyon kedvet csinált házi fűszerkeverékéhez (vegetájához), így a legközelebbi piac alkalmával e célból is vettem zöldségeket. Az egyetlen problémát a zöldségek felaprítása jelentette, mivel erre nincsen elektromos eszközöm. Van ugyan egy kis turmixgépem (tényleg kicsi, fél literes a pohara, de legalább így kényelmesen elfér a pulton, mindig kéznél van), amihez külön kaptam egy zöldségaprító poharat. Ez utóbbit szinte sosem használom, mert nagyon keveset szabad beletenni egyszerre, s azt is masszává aprítja, vagy nem bírkózik meg vele.
Szóval ki kellett találnom valamit a zöldségek aprításához. Húsdaráló nem viszi, Makka a reszelést javasolta. Ez nekem is nagyon tetszett, mivel a méret pont jó lett volna. De néhány keményebb zöldség után feladtam. (Kár volt.)
Azt találtam ki, hogy egész vékonyan felszeletelem, kiszárítom a napon, s majd szárazon felaprítom, például a diódarálóval. A szeletelés ugyan elvitt vagy két órát, de hétvégén csináltam. Duende mondta már többször, hogy a hosszadalmas konyhai műveleteket meditációként érdemes végezni (bocsánat, ha leegyszerűsítem a lényeget), nos, én kiültem vele a teraszra, és élveztem a napsütést, no meg hogy nem szellemi munkát végzek.
Három nagyobb tálcányi lett a zöldség, tettem bele paradicsomot, paprikát és hagymafélét is.
A zöldfűszereknek a szárát is fel szoktam használni, így a zellerét is belevágtam, a petrezselymet és néhány szép zsengébb karalábélevelet pedig mellétettem száradni.
Friss lestyánom nem volt, de Makkától nemrég kaptam, annak szárított változatát szántam még bele.

Szombaton és a rákövetkező napokon szépen és melegen sütött a nap, utána viszont már pakolgatnom kellett ide-oda a tálcákat, megóvni az esőtől és a nyirkos időtől.
Ma láttam elérkezettnek az időt a további aprításra, de a diódaráló nem örült neki. Maradt a turmix kiegészítő aprítója. Hát az sem örült. Nagyon kis adagokban és nem éppen apróra-egyenletesre sikerült felaprítani - közben reménykedtem, hogy a turmix motorja nem ég le, mert a napi gyümölcsadag abban szokott készülni, és az sokkal fontosabb, mint ez a zöldségaprítósdi...

Hozzávalók: zöldségek tetszés szerint, (só), (napfény és meleg) Én használtam: 10 szál sárgarépát, 2 szál fehérrépát, 1 nagy zellert zöldjével együtt, 1 karalábét, 1 fej vöröshagymát, 4 gerezd fokhagymát, 2 csokor petrezselyemzöldet, 3-4 karalábélevelet, 2 zöldpaprikát, 2 paradicsomot, 3kk szárított lestyánt, 2ek sót

Elkészítés: A zöldségeket megmostam, megszárítottam, de a többségét nem pucoltam meg. Ez alól kivétel természetesen a karalábé, a hagymafélék, továbbá kicsumáztam a paprikát és eltávolítottam a paradicsom magos részét (ez jó lesz valamelyik ebédbe.) Vékonyan felszeletetem a zöldségeket (de aki teheti, inkább előre reszelje le vagy aprítsa fel megfelelő berendezéssel.) Nagy, tiszta, illetve zsírpapírral bélelt tálcákra (3db) kiterítettem, és napos helyre tettem. A változó idő mellett 5 nap kellett az aszaláshoz. Utána következett a fent leírt aprítás. Kb. 1 nagyobb tálcányi fűszer lett, hagytam még néhány órát kiterítve, hogy kifújja magát, majd elkevertem a sóval, a lestyánnal, és üvegbe töltöttem.

Ne keseredjünk el: nem lesz sok a fenti adagból, kb. egy normál méretű befőttesüvegnyi.

Kukoricás csirkefalatok juhsajtos majonézzel

Amikor elmész
a kertkapu nyitva lesz
ahogy nyitva volt először
amikor megérkeztél.
Azóta mindig.
Itt szabadon járhatsz
eső nem zokog
nap meg nem éget
néma a kert
csak a könnyes levelek
ölelik a lábad.

(erős ildikó)

Íme a bizonyság: igenis eszem húst néha. Előfordul, hogy megkívánom. És nemcsak a csirkét, mást is. Mi több, a fenti kép arra is bizonyságul szolgál, hogy előfordul olyan ebéd is, amelyben szinte minden ételféleség jelen van (hús, tejtermék, zöldség, krumpli, gabona, tojás.) Azt nem állítanám, hogy ez gyakran megesik. Nem is lenne jó nekem. De ma ilyen nap van.
Szombaton piacoztunk Apuval, és úgy gondoltam, ezúttal valami húsfélét is nézek magamnak. Először csak mellcsontra gondoltam, mert azt mindig olcsón adják, és kitűnő leves lesz belőle. Azt hiszem, a húsleves a legkedvesebb húsételem, nehezen mondanék le róla. (További kedvenc még a hortobágyi palacsinta, azt viszont ritkán vagyok hajlandó elkészíteni.) Szóval végül egy egész mell is a kosaramba került.
A mai ebéd tulajdonképpen a meglehetősen egyszerű hús-krumpli kombinációra épül, ami után az ember legszívesebben aludna egyet. Most ez elmarad, ezért kis adagot ettem.
A húsdarabokat nem voltam hajlandó bepanírozni (maradt a kukoricalisztbe, -darába forgatás), a krumplinak pedig nem szedtem elő külön edényt, együtt sütöttem a hússal. A bundázott ételektől persze elhasználódik azonnal a zsiradék, nem lehet kétszer sütni benne.
Kedvenccé vált sajtos majonézemet ezúttal kisteleki juhsajttal és kizárólag petrezselymes olajjal készítettem.

Hozzávalók (2 kisebb adaghoz): 1 nagy csirkemell csíkokra vágva, 4-5 szem közepes méretű krumpli, 3ek kukoricaliszt, 2ek kukoricadara, só, a sütéshez olaj vagy zsír
- a majonézhez: 1 tojás, 125ml petrezselymes olaj, 5dkg félkemény juhsajt, 2-3ek sűrű joghurt, 1kk (szemes vagy egyszerűbb) mustár
- a tálaláshoz: jégsaláta levelek

Elkészítés: A húscsíkokat besózzuk, a krumplit megtisztítjuk. A kukoricaliszt és -dara keverékében megforgatjuk a húsdarabokat, a krumplit pedig hasábokra vágjuk. Mindkettőt bő zsiradékban sütjük ki, szűrőben hagyjuk lecsepegni. A majonézhez a tojást a mustárral robotgép segítségével elkeverjük. Fokozatosan hozzáadjuk az olajat, majd a lereszelt sajtot, végül a joghurtot. Tálalásig behűtjük.

Lesz még húsféle egyébként a közeljövőben, mert a minap legnagyobb meglepetésemre keszegre, mi több: friss és apró keszegre akadtam. Nagyon régen nem ettem már, így nem lehetett otthagyni. Arról nem is beszélve, hogy az egyik legolcsóbb halféle - s emellett nagyon finom.

Vöröslencse-krém paprikával

"...mindenki csak önmagában, önmagának teremtheti meg az elviselhető világot, ha elég erős ahhoz, hogy lemondjon minden előítéletről és saját szemével lásson, mint a gyermek." (Weöres Sándor)

A többszöri ígéret után végre sorra kerül ez a remek krém, aminek az alapötletét Renátának köszönöm. Én vöröslencsét választottam hozzá, bár drágább, de nagyon szeretem. Nagyon hamar el is készült vele az étel, hiszen pillanatok alatt puhul. A paprikakrémből sózás előtt félretett kisebb adag is belekerült. Viszont túlságosan sokat készítettem elsőre: egy félkilós zacskóval főztem a lencséből, így azután Apué lett a pástétom egy része. Annak ellenére, hogy tőle nagyon messze állnak a vegetáriánus ételek, ez teljesen elnyerte a tetszését - ahogy nekem is.

Hozzávalók (6-8 főre): 50dkg vöröslencse, 1kk só, kevés frissen őrölt bors, 2ek petrezselyem olajban, 2ek darált friss fűszer- és kápiapaprika, 1 gerezd fokhagyma, víz

Elkészítés: A lencsét kb. kétszeres mennyiségű sós vízben a fokhagymával együtt puhára főztem. Bár szokás, én babért nem tettem bele, mert nem különösebben szeretem az ízét. A megfőtt lencsét kicsit hűlni hagytam, majd borssal ízesítettem, belekevertem a petrezselymes olajat és a darált paprikát.

Nagyon ízlett, biztos jól menne bele a vöröshagyma is, de nekem most így esett jobban. Eddig a paprikás-kukoricás cipóval falatoztam, de tegnap készítettem hozzá zabtallérokat. (Recept később.)

Paprikás-kukoricás cipó

Tudjuk, hogy ez a felfogás, mely szerint a természet háztartása közgazdasági alapelveken nyugszik, téves. A természet logikája egyáltalában nem ökonomikus, ellenkezőleg, tékozló, s ezért nem a legnagyobb hasznot keresi, hanem szűntelen bőséget nyújt.
(Hamvas Béla)

Alapvetően az egyszerű kenyereket szeretem, ritkán sütök különlegesebbet. Ennek egyszerű oka van: a kenyeret általában nem önmagában, hanem valamivel esszük, jobban esik, ha semleges az íze. Viszont az állaga nagyon is számít. Ellentétben sokakkal én nem a frissen kisült, még gőzös kenyeret szeretem, sokkal inkább a néhány napos szikkadtat. Azt, amelyiket könnyen lehet szeletelni, ami akár pirítóshoz is jó. De nem mindegyik kenyér ilyen, amelyiknek nem jó a tésztája, az nemigen indul szikkadásnak, inkább bepenészedik vagy gumissá válik.
Nem kedvelem sem a nagyon morzsálódó, sem a halcsalinak való kenyereket. Innentől jogos a feltételezés: nem könnyű a kedvemre tenni (ez ügyben sem.) Azért nem is olyan nehéz. Nagyon szeretem a fényes külsejű, ropogós kenyeret, aminek belül inkább szárazabb, mint nedves a tésztája.
Saját sütésből az abszolút kedvencem ez a darás kenyér, de másféléket is szeretek. Minél több, minél ropogósabb a héja, annál jobb nekem.
Ha én sütök, inkább kisebb kenyereket szoktam készíteni. Ennek több oka is van. Egyrészt a sütő légtere sokkal kisebb, mint egy kemencéé. Tehát - ha be is férne egy kétkilós - nem lenne olyan, mint a kemencében sült. Másrészt a kisebb kenyerek jobban megfelelnek a fent említett kívánalmaknak : sok-sok héj, hamarabb szikkadó belső.
Mostanában a kovászos kenyerek nemigen kerülnek terítékre, pedig azokat is szeretjük. Általában szárazélesztővel sütök, és abból is kevesebbet használok a javasolt mennyiségnél, a kenyerek ráérősen kelnek nálam. Magos kenyereket nemigen szoktam sütni, mert azok valahogy puffasztanak engem.
Viszont a különböző liszteket és darákat keverni nagyon szeretem.

Megint el kell mondanom, hogy a kelt tésztákkal és kenyerekkel általában nincs túl sok vesződség, inkább idő, mint munkaigényesek. Ezért előrelátás (és otthonlét) szükségeltetik hozzájuk, viszont sok másra is jut időnk, miközben készülnek. Takarítani, mosogatni sem kell hosszadalmasan utánuk: a tészták többnyire egy tálban összeállíthatók és keleszthetők, és a tepsit sem koszolják össze (főleg, ha sütőpapírt is használunk.)
Hajlamosak viszont kiszáradni kelesztés közben, ezért gondosan takarjuk le a tésztát, de ne terheljük meg, hadd nőjjön.
Vannak "gyorsabb" változatok is, ahol a kelesztési idő akár fél órára is leszorítható, viszont nem mindig vágyunk azonos receptre és állagra. A késleltetett kelesztéssel készülő változatok más ízélményt nyújtanak. (Gyorsabb és lassabb változatokra is vannak receptek fent a blogomon, a kenyerek - péksütemények és a kelt tészta címszóknál lehet nézelődni.) Érdemes kipróbálni sokféle lisztet, de néhány alapvető dologgal tisztában kell lennünk: a teljes kiőrlésű lisztek lassabban kelnek meg, és sohasem lesznek olyan levegősek, mint a tisztán fehérlisztből készült kenyerek és péksütemények. Az ízük is erőteljesebb. Általában több élesztőt vagy kovászt igényelnek. A gluténmentes lisztek (pl. a kukorica is ilyen) finom kiegészítők lehetnek, de sohasem uralhatják a tésztát, mert akkor az nem fog megkelni, akármennyi élesztőt is teszünk hozzá.
Minél több a fehér búzaliszt a tésztában, az annál könnyebben és levegősebbre kel.
Ennek ellenére én a legtöbbször keverem a liszteket, mert a csak fehérlisztből készült dolgoktól már elszoktam, engem "eltömítenek" kissé, könnyebben emészthetőek és finomabbak számomra a vegyes lisztből készült tésztafélék.

A kelt tészták készítésénél pedig (kemence híján) nem árt, ha van egy jó, egyenletesen sütő sütőnk, ahol a hőmérséklet programozható, s így fogalmunk van róla sütés közben. A magas induló hőmérséklet a kenyérféléknél főképp elengedhetetlen, hogy a formázás után újrakelt sütemény formáját rögzíthessük, s hogy a kenyérnek szép héja süljön.
Ez a fűszeres kenyér most kivételt képez egyszerűbb kenyereink sorában. De a tegnap elkészített paprikakrém adta hozzá az ötletet: maradt egy egész kicsi, ami már nem fért bele az üvegekbe. Azt használtam hozzá, no meg került bele többféle liszt, kukoricadara, zabpehely és egy kevés őrölt kömény is. A paprikakrémnek és a kukoricának köszönhetően napsárga bélzete sült.

Hozzávalók (egy kb. 95 dekás cipóhoz): 5dkg kukoricadara, 5dkg kukoricaliszt, 10dkg Graham liszt, 40dkg rétesliszt, 4ek zabpehely, 1 tasak (7g) szárazélesztő, 2ek olaj, 3dl langyos víz, 0,5dl paprikakrém (ha boltit használunk, akkor figyeljünk a sótartalomra!), csipet őrölt kömény

Elkészítés: A kenyér hozzávalóit tésztává gyúrjuk, dagasztjuk, majd a napon letakarva kelni hagyjuk. (A meleg szeptemberi napon 1 óra elég neki.) Ha a duplájára kelt, átgyúrjuk, formázzuk. Egy sütőpapírral bélelt tepsi közepére helyezzük, tetejét éles késsel bevagdossuk. Letakarva ismét kitesszük a napra, kb. háromnegyed órára. Közben a sütőt 220 fokra előmelegítjük, 2-3 alkalommal bespricceljük (vigyázva az égőre és az üvegajtóra.) A kenyeret 20 percig ezen a hőfokon, majd 10 percig 200 fokon sütjük. Még forrón átkenjük hidegvizes ecsettel, majd rácson hagyjuk kihűlni.

A már emlegetett lencsepástétommal ettem ma e kenyeret, melynek receptje még egy kicsit (tovább) várat magára.

Sóban eltett fűszerpaprika

morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
- szűntelen - süllyed

(Fodor Ákos: Axióma)

"Kisasszony napja: Ősi pogány őszkezdő nap. Fecskehajtó Kisasszonynak is nevezik: e naptól kezdve indulnak útnak a fecskék és a vándormadarak. E nap után kezdik szedni a fűszerpaprikát, majd rövid fonnyasztás után felfűzik, és felakasztva szárítják. Sok helyen a dióverés napja is" - írja egy régi kalendárium.

Szeptemberben van az ideje a napérlelte paprikákat és paradicsomokat üvegekbe zárni. Ami engem illet, idén egyértelműen a paprikáé a vezető szerep a konyhámban, bár biztos jól jönne néhány üveg lecsó is a hideg tél közepén.
Paprikakrémek már készültek, de azok sült kápiából, paradicsommal, padlizsánnal, inkább közvetlen fogyasztásra. Ez a mostani pedig valóban fűszer: a nyersen ledarált paprikához kerül a só. Semmi más. Erre a felhasználásnál is gondolni kell.
Ami a paprikafajtákat illeti, elsősorban fűszerpaprikát használok hozzá (édes és erős változatot), emellett jöhet hozzá cseresznyepaprika, paradicsompaprika és némi kápia is. Idén az árak miatt is úgy döntöttem, hogy a kápia ismét szerepet kap, mert csak fűszerpaprikából vagy cseresznyepaprikából nagyon drága lett volna. Az íze viszont így is finom, ráadásul éppen csak egy picit csípős.

A konyhámban fellelhető eszközök közül csak az öreg húsdarálóm hajlandó megbirkózni a nyers paprikákkal, így azt használom hozzá.

Hozzávalók: fűszer-, cseresznye- és paradicsompaprika, kápia, valamint a kicsumázott, ledarált paprika minden kilójához 20dkg só

Elkészítés: a paprikákat megmossuk, leszárítjuk, majd a csumájukat és a magokat eltávolítjuk (nem kötelező.) Ezután kisebb darabokra vágva a húsdarálón ledaráljuk. Lemérjük, majd hozzáadjuk a sót. Kiforralt, tiszta üvegekbe tesszük és lezárjuk.
Hűvös, fénytől védett helyen tároljuk, felbontás után a hűtő oldalában.

A csumázás és a darálás persze elvisz némi időt, de addig is gyönyörködhetünk a paprika csodálatos színében (is.) S egy jó hír: ez is remek gasztroajándék!

Ezúttal egy kisebb adagot a ledarált paprikából még sózás előtt félretettem, s egy pástétomhoz használtam fel, ez lesz talán a következő bejegyzés.

Bundázott padlizsán petrezselymes babbal

S hogy itt még valami teremjen,
Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.
(Ady)

Maradok továbbra is az egyszerű ételeknél. Rá lehet fogni mindezt a lustaságra, vagy arra, hogy szeptembertől kissé elfoglaltabb vagyok, és sajnálom az időt néha a főzésre. Ez elég furán hangozhat egy gasztroblogger szájából, de hát vannak időszakok, ilyenek meg olyanok. Ráadásul egy személyre talán tényleg értelmetlen dolog lenne többfogásos főzőcskébe bonyolódni. A sütögetés is ritkább most, inkább "fejben főzök", esti szórakozásként, kikapcsolódásképpen.
Azt viszont lehetetlen nem észrevenni, hogy a padlizsán ára mennyivel kedvezőbb, mint néhány hónappal korábban volt, jómagam szinte mindenfelé padlizsán-akciókba botlok. Ezt ki kell használni. Így fordul elő, hogy minden konkrét cél nélkül kerül a padlizsán a kosaramba, mondván: majd lesz belőle valami. Azután előfordul, hogy sokáig nem lesz, s szegény padlizsán csak csücsül a hűtő aljában, már-már feladva a reményt, hogy sorsa beteljesedik. De ma mégiscsak felvirradt a napja: megszántam szegény fonnyadó padlizsánomat. meghámoztam, felszeleteltem, s éppen csak kissé besózva, kukoricaliszt - és dara keverékébe forgatva megsütöttem. Köretnek ma egyszerű fehérbab került mellé, egy kis borssal, petrezselymes olajjal összeforgatva.

Hozzávalók (2 kisebb adag): 1 közepes méretű padlizsán, só, kb. 3 ek kukoricaliszt és 2 ek kukoricadara, olaj a sütéshez
köretnek: 1 doboz sós vízben főtt fehérbab konzerv (töltőtömeg: 240g), 1ek petrezselyem olajban, kevés frissen őrölt zöldbors

Elkészítés: A padlizsánt meghámozzuk és kb. 1 cm vastag szeletekre vágjuk. Kicsit besózzuk és 10 percet állni hagyjuk. Közben egy kis tálkában összekeverjük a kukoricalisztet és a darát a bundázáshoz. Lecsöpögtetjük a babkonzervet, és hozzáadjuk a petrezselymes olajat. Egy kevés frissen őrölt zöldborssal ízesítjük.
A padlizsánszeleteket lecsöpögtetjük. Megtörölgetni nem kell, mert nedvesen jobban tapad rájuk a bunda. Beleforgatjuk a kukoricapanírba, majd forró olajban pár perc alatt kisütjük. Rácsra vagy szitára szedjük.

Ha van otthon, tehetünk rá aszalt paradicsomot vagy marinált fokhagymát is.

Palacsinta így meg úgy

Az az előítéletem, hogy a rend nemcsak szép, hanem hasznos is. (Hamvas Béla)

Tudom jól: ha a palacsinta levédett márkanév volna, akkor biztosan nem használhatnám a képen szereplő ételre. Ahogyan mondjuk a kukoricadarából, tojás nélkül készített császármorzsámat is át kellene keresztelnem - egyébként jogosan. Hiszen éppen én szoktam hangsúlyozni, hogy az ételt - ha már egyszer nem hagyományosan készítjük el - legalább ne hívjuk olyan néven, ami megtévesztheti szegény áldozatainkat. Arra vágynak, elképzelik, s nem azt kapják, hanem valami mást. Szóval ez a palacsinta itt a képen nem is az valójában, mert egy hagyományos palacsinta lisztből, tojásból, tejből, sóból (esetleg némi cukorból és szódavízből) áll.
Nos, ebben pedig nincsen tojás, most éppen tej sem került bele. Miért?
Amikor gyerekként elkezdtem palacsintát sütni, kerestem egy alapreceptet, mivel sajnos a palacsintatészta kikeverését sem figyeltem meg Anyunál (épp csak jelen voltam), s ez nem olyasmi, amit a receptek közé feljegyzett volna.
Tehát kerestem egyet, sokáig e szerint sütöttem (legfeljebb az adagokat többszöröztem), még néha mostanában is így készül:

Palacsinta (alaptészta) kb. 10-12 db-hoz:
20 dkg liszthez 1 egész tojás, csipet só, 1ek cukor, 2dl tej, 2dl szódavíz, 1ek olaj

Ez volt tehát az alap. Persze ha valami épp nem volt otthon (vagy nem elegendő mennyiségben), akkor kimaradt, vagy kevesebb került az ételbe. Így pl. néha csapvíz került a szódavíz helyébe, kevesebb vagy több tejjel dolgoztam. Időnként a rétesliszt egy részét teljes kiőrlésűre cseréltem.
Viszont az is előfordult, hogy épp tej nem volt itthon. Ez ma is gyakran megesik, sajnos szervezetünk (páromé és az enyém is) ritkán viseli jól a tejtermékeket, így csak kis mennyiséget és többnyire konkrét céllal tartok itthon. Márpedig a palacsintasütés nem ilyen, mert az csak úgy rájön az emberre. Gyorsan megy, tehát épp a délután közepén is megkívánhatjuk.

(A tinédzserkori élmények része volt még a különlegesebb palacsintatészták készítése beleszórt, illetve belesütött mákkal, dióval, reszelt almával. Ilyesmit ma már nemigen csinálok, úgyis megtöltjük ezzel-azzal a tésztát. Bár, ha jobban meggondolom, elég látványos eredményeket lehet elérni, pl. kakaós csíkokkal márványozni a tésztát, de láttam olyasmit is, amikor valaki mentaleveleket sütött a nyári palacsintájába és gyümölccsel töltötte. Szép színes lett a végeredmény - ráadásul díjat is ért.)

Élesztőt, sütőport nem teszek a palacsintákba, mert - bár ilyen is van - én nem igénylem. Amúgy is a vékonyabbakat részesítem előnyben.
Mivel a tojásért sem rajongok túlzottan, a tojások számát a fenti recept duplázása, triplázása esetén sem emeltem, jó volt így is. Igazából mindenhogyan szeretjük, bár én a soktojásos palacsintákat kerülöm.

Öcsém - ahogy már említettem - szinte vegán étrenden él, így neki is készítettem tej- és tojásmentes "palacsintákat" annak idején. Elnézést a megnevezésért, még nem tudtam rá megfelelő kifejezést találni. Párom szerint ez csupán lepény, de hát abból is annyiféle van, hogy ebből még nem tudnánk azonosítani az ételt. Mindegy. A lényeg, hogy így is örömmel elfogy, senkit nem akadályoz a fogyasztásában a tartalma.

Mostanában tehát mindenféle módon sütöm, de azért a tojás és a tej aránya a fenti alapreceptben szereplő mértéket nálunk sohasem haladja meg.
S bár a vega-vegán blogokon sok hasonló receptet találni, akit mégis érdekel ez a rendkívül egyszerű változat is (mondhatni: a palacsinta evolúciójának talán első állomása), annak leírom, bár a variációk száma végtelen.

(Tej és tojás nélkül, kb. 8-10 darabhoz:)
Hozzávalók: 5dkg Graham liszt, 15 dkg rétesliszt, 3,5dl víz, 1kk só, 1ek cukor, 1ek olaj Elkészítés: a hozzávalókat összekeverjük, állni hagyjuk, majd enyhén olajozott serpenyőben egyszer megfordítva kisütjük.

Amiről nem írtam most, pedig nagy kedvenceim: a sós palacsinták. Ezeket hasonlóan készítem, persze cukor nélkül. Viszont külön élvezetet jelent a további felhasználásuk: nagy kedvencem a hortobágyi palacsinta, de más húsos-zöldséges-sajtos változatozatokat is szívesen eszem, nem is beszélve a rántott palacsintákról.