Az ökörnyállal kezdődik, a mustszagú erjedéssel, a dáliákkal, a színházi bemutatókkal.... (...)... s a végén, szeptember végén, természetesen egy verssel ér véget, melyben minden rögzítve van, amit e pillanatról mondani lehet. Ez a vers külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. Tartalma szegényes. Mindössze arról szól, hogy még nyílnak a völgyben a kerti virágok, s a huszonnégy éves költő neszeli az öregséget, az elmúlást, a szerelem állhatatlanságát. Ezenfelül még a világmindenség is benne van, s minden, amit az ember élettel és halállal kapcsolatban érez.
Ezt a verset mondogatom, s kutyámmal járok, mint egy orosz író, az édes, mustszagú és enyhén mustárgáz illatú őszben. A présházakban töltik a hordókat, és a gyárakban töltik a bombákat, messze valahol, szerte az őszülő világon. A vers olyan erővel kezd szólani, szeptember végén, mintha megszólalt volna valahol egy láthatatlan zenekar. Hozzám tartozik, mint egy személyes élmény emléke. Minden szavát külön szeretem: azt is, hogy kerti virág-ot írt őszi virág-ok helyett, azt, hogy takarta helyett takará-t írt a költő, szenvelgő és régies fordulattal. Dallama, a versnek az a másik, a szavak értelmétől csaknem független tartalma, oly rejtélyesen rögzített, mintha kottába írták volna. Szeptember végén egyszerre zengeni kezd a vers, száz esztendő távolságán át, s felkavarja az időben és a mulandóságban egy szerelem és egyfajta nemesen kacér, megdöbbentően őszinte és frivol halálfélelem emlékét. Ezzel a verssel szívemben, kampós bottal karomon, kimegyek kutyámmal az őszbe. A délután meleg még. A természet szőlőcukorral táplálja gyengülő érlökését. A szökőkút tava pislog, mint egy öreg ember enyves szeme, ravaszul és alamuszian.
Az ősz a Hűvösvölgyben kezdődik, valamivel a Vámház mögött, s a Nagykovácsi rétet megkerülve elhalad a Szép Juhászné mellett; így tart a város felé. Mire az Olasz fasorba beér, már egészen városias, lódenkabátos. Délután négy és öt között kezdődik, mikor a Veronikánál még cigányzene szól, s a hűvösvölgyi cukrászdában szegény, nyugdíjas, beteg és rosszkedvű milliomosok szacharint tesznek kávéjukba. Valahol zene játszik, egészen régi és fellengzős operarészleteket, például az Undine nyitányát. A kerti utak mentén a kőangyalok hajfürtjeit vérpiros szőlőlevél ékíti. Mindez kissé édeskés, csiricsáré és túltömött, olyan, mint egy olasz opera búcsújelenete. Elmegyek a Veronika előtt, s biztosan tudom, még tartogat az élet számomra valamit, ami egyszerre lesz orvosság és édesség, mámor és szőlőcukor. Megállok, körülnézek, várakozom.
(Márai Sándor: Szeptember)
Jó ez az őszi meleg, tényleg. Remélem, Apuhoz is besüt a nap a gasztroenteorológián, és Laci bácsihoz, is, aki több száz kilométerrel arrébb lábadozik egy másik kórházban. Remélem, gyógyítja őket.
A rózsák is most virulnak, amikor már nem éget a fény, az Ozorám gyönyörű. Ma levettem az idei első három fügét a kis fáról. Már a mellékhajtásokon is van gyümölcs és a be nem ültetett, cserepes kis növényen is. A nyári aszály miatt és a locsolás ellenére is kevés érik majd be.
Sok-sok gyümölcsöt kaptam nyelvórák fejében, így folyamatosan fagyasztom le a szilvát és a körtét. A hűtőnk kis fagyasztórekesze nem lesz elég, be kell fogni a nemrég kapott fagyasztószekrényt is.
A hétvégére alapos takarítást tervezek. Remélem, szép idő lesz akkor is. Marika néni már szólt, hogy várja haza Aput, és hogy feltétlenül mondjam meg neki. Persze, majd délután, amikor meglátogatom.
********
Elkészítés: A hozzávalókat egy tálban összegyúrjuk, majd pingpong labda nagyságú golyókat formázunk. Forró ostyasütőben zsiradék nélkül sütjük. (Öntöttvas, gáztűzhelyen használható sütőben ez kb. 8-10 másodperc oldalanként.)
