Pogány paprikakrém mindeféle kórság ellen

"Már meggyújtották a lámpákat, amikor elmentem a bazilika előtt; a mellékutcák megteltek kék és barna árnyakkal."
(Márai Sándor)

Hiába terveztem, csak nem jutottam el egyetlen bejegyzésírásig sem az ünnepek idején. Így most igyekszem összefoglalni az elmúlt egy hónap történéseit.

A december vége is munkával telt, így az ünnepi készülődésre kevés idő jutott. Egészen visszafogottan főztem-sütöttem, mégpedig a betervezett dolgokat, vagyis főleg halat, no meg egy-két adag paleo aprósüteményt. A belátogató vendégeknek ezen felül azért készült még almásrétes és tésztába tekert sült zöldségek.
Az időszak nagy újrafelfedezettje volt a kaszinótojás és általában a franciás dolgok, mert ebből minden bolti változat (gasztrosznobizmus nélkül is) egyszerűen kiállhatatlan, édesítőszeres, tojáslés kotyvalék, otthon elkészítve viszont mennyei ebéd vagy vacsora.

Mindazonáltal nem állítom, hogy sokat ettünk volna, így megőrizhettük súlyunkat és a télen is tevékeny életformát.

Ahogy már korábban említettem, a karácsony tavaly is Apu köré szerveződött, délután elsétáltunk a templomi pásztorjátékra vele, amit persze sírás-rívás nélkül nemigen lehetett kibírni. Rájöttem, hogy egy bizonyos kor után az ember (némber) gyakorlatilag bármin képes elsírni magát...

A szentestét is nála töltöttük. A tervezett diavetítést meghiúsította a technika ördöge, de azért pár nappal később, kicsit népesebb vendégsereg körében sikerült mégis sort keríteni rá. Igyekeztem úgy válogatni a régi diákat, hogy minden jelenlévő érdekeltnek érezze magát.
Jól is sikerült ez a családi összejövetel, noha estére - hosszú évek óta először - belázasodtam.

Öcsémék pedig még az első ünnepnapon látogattak el hozzánk, gyönyörűen sütött a nap, így Apuval és velük közös sétát tettünk.

A két ünnep között tanítottam, 30-án pedig (megfázás ide vagy oda) Miskolcra utaztunk. Apu mellett tesóm vállalta pár napra a teendőket (és tovább folytatták a vetítéseket meg a sétákat, persze.)

A borsodi program a szokásos módon zajlott. Ennek fénypontja számomra többnyire a kora délutáni megérkezés, s a ránk váró gőzölgő húsleves. Párom Anyukájának és Laci bácsinak látható készülődése. Ez a pillanat - túl nem kevés idegeskedésen, és még elején a várva várt pihenésnek - szinte felülmúlhatatlan. Este meglátogattuk Géza barátunkat is, akivel azért évente egyszer általában sikerül egy közös bükki túrát összehoznunk.

Az év utolsó napját a Nomádportán töltöttük, szedtünk fel csicsókát, sütőtököt, hoztunk le a padlásról tavaly előtti diót (tavaly a tavaszi fagy miatt nem volt termés), és szedtünk ki málnatöveket tesóméknak. Természetesen falubeli rokonainkat és barátainkat is meglátogattuk, melegedtünk egy kicsit náluk, és nem utasítottuk vissza a szíves kínálást.
A falubeliek a falu "központjában" közös Betlehemet állítottak. A kis épület fából, szalmából készült, a figurákat rongyokból készítették, ruhájukat és a kis állatfigurákat kedves ismerősünk, Jolika horgolta. A gyerekek pedig rajzokat készítettek még hozzá.
Nagyon jó látni, hogy ebben a pici és nem éppen fiatal faluban van közösségi élet, a katolikusok és protestánsok egy kórusban énekelnek, az advent idején pedig minden gyerekhez eljött a Mikulás.

Január 1-jén az újévet a miskolci Minorita templomban köszöntöttem. Korábban még nem jártam az épületben, de nagy örömömre már délután is nyitva volt. Régen voltam ilyen ódon templomban, sok mellékoltár is van, és lehet mécseseket gyújtani a szeretteinkért. Jól is esett aznap a séta. Párom a barátaihoz biciklizett.

A következő napon csak pihenés volt, kötögetés (hurrá!) és közös olvasás, beszélgetés. 3-án pedig indulás haza. Addigra az eltussolt megfázás szépen előbújt rejtekéből.

Jól éreztem magam e pár napban, és nem tagadom, jól esett egy kicsit kilépni a mindennapok szabályszerű feladataiból. Nem ettünk most túl sokat, volt egy kis süteményezés, de párom Anyukáját sikerült lebeszélni a rántott húsról, s meggyőzni, hogy a sült hús, pörkölt sokkal egyszerűbb és jobb is nekünk. Azt is kibírta, hogy a pár együtt töltött nap alatt egyszer se menjen át a szomszédos cukrászdába plusz sütikért. Sőt, paleo páromnak még brokkolit is csinált a húsokhoz. Mi több, reggelire nem rámolta elénk a hűtő teljes tartalmát, belátta, hogy mi így is, úgy is gyümölcsöt reggelizünk. Kivételesen nem is szedtem fel plusz súlyt az ünnepek alatt.

Azóta pedig beindultak a munkás hétköznapok és elkezdődött a farsang. Konkrét nagy tervek nélkül, de bizakodva tekintek előre. Az már tavaly kiderült, hogy az étrendi változtatások rengeteg többletenergiát adnak a futás mellett. Továbbra sem lettem igazán paleo, de a korábbi cukor-, tejtermék, késztermék- és transzzsírmentes táplálkozásom egy fél éve gluténmentessé is vált. Én azért eszem gabonát, de csak rizst (abból is keveset), néha kukoricát. A krumpliról sem mondtam le. Mindemellett marad a minimalusta konyha, azt hiszem, idén sem lesz több időm főzni.

Azt viszont tudjátok, hogy odavagyok a kencékért, mártogatókért, és a csípős ízeket is szeretem, főleg télen. Ez a paprikakrém pont ilyen: nagyon erős. Azon kívül, hogy számtalan pozitív élettani hatást kapcsolnak az erőspaprikához, mindenképpen elmondható, hogy kifejezetten felmelegít és elűzi a megfázást. A tea mellett így fontos része a napjaimnak. Húsokhoz is szeretem, de nyers zöldségeket is szívesen mártogatok bele. Téli hozzávalókból, vagyis szárított alapanyagokból készül.
(A paprikák egyébként már advent idején is jó szolgálatot tettek: az aromamécses üres víztartójába helyezve finom illattal töltötték meg a konyhát, most pedig az ízüket élvezzük.)

Hozzávalók (kb. 1.5-2 dl-hez): 6-8 szárított erőspaprika, 3-4 szárított paradicsom, 4 gerezd fokhagyma, fél tk só (vagy ízlés szerint), fél tk köménymag, kb. fél dl jó minőségű, hidegen sajtolt olaj

Elkészítés: A paprikák zöld szárát levágjuk, húsukat összetörjük (a magok jöhetnek!), és a paradicsommal együtt egy kisebb edénybe tesszük. Forró vizet öntünk rá, és egy órát állni hagyjuk. Ezután leszűrjük és alaposan lecsepegtetjük. A többi hozzávalóval és a megtisztított fokhagymával összeturmixoljuk.

(A fűszerpaprika Magyarországon pogány bors néven is ismeretes volt, innen a mártogató neve.)
Ételízesítőnek is kiváló.

Vöröslencse-krém paprikával

"...mindenki csak önmagában, önmagának teremtheti meg az elviselhető világot, ha elég erős ahhoz, hogy lemondjon minden előítéletről és saját szemével lásson, mint a gyermek." (Weöres Sándor)

A többszöri ígéret után végre sorra kerül ez a remek krém, aminek az alapötletét Renátának köszönöm. Én vöröslencsét választottam hozzá, bár drágább, de nagyon szeretem. Nagyon hamar el is készült vele az étel, hiszen pillanatok alatt puhul. A paprikakrémből sózás előtt félretett kisebb adag is belekerült. Viszont túlságosan sokat készítettem elsőre: egy félkilós zacskóval főztem a lencséből, így azután Apué lett a pástétom egy része. Annak ellenére, hogy tőle nagyon messze állnak a vegetáriánus ételek, ez teljesen elnyerte a tetszését - ahogy nekem is.

Hozzávalók (6-8 főre): 50dkg vöröslencse, 1kk só, kevés frissen őrölt bors, 2ek petrezselyem olajban, 2ek darált friss fűszer- és kápiapaprika, 1 gerezd fokhagyma, víz

Elkészítés: A lencsét kb. kétszeres mennyiségű sós vízben a fokhagymával együtt puhára főztem. Bár szokás, én babért nem tettem bele, mert nem különösebben szeretem az ízét. A megfőtt lencsét kicsit hűlni hagytam, majd borssal ízesítettem, belekevertem a petrezselymes olajat és a darált paprikát.

Nagyon ízlett, biztos jól menne bele a vöröshagyma is, de nekem most így esett jobban. Eddig a paprikás-kukoricás cipóval falatoztam, de tegnap készítettem hozzá zabtallérokat. (Recept később.)

Paprikás-kukoricás cipó

Tudjuk, hogy ez a felfogás, mely szerint a természet háztartása közgazdasági alapelveken nyugszik, téves. A természet logikája egyáltalában nem ökonomikus, ellenkezőleg, tékozló, s ezért nem a legnagyobb hasznot keresi, hanem szűntelen bőséget nyújt.
(Hamvas Béla)

Alapvetően az egyszerű kenyereket szeretem, ritkán sütök különlegesebbet. Ennek egyszerű oka van: a kenyeret általában nem önmagában, hanem valamivel esszük, jobban esik, ha semleges az íze. Viszont az állaga nagyon is számít. Ellentétben sokakkal én nem a frissen kisült, még gőzös kenyeret szeretem, sokkal inkább a néhány napos szikkadtat. Azt, amelyiket könnyen lehet szeletelni, ami akár pirítóshoz is jó. De nem mindegyik kenyér ilyen, amelyiknek nem jó a tésztája, az nemigen indul szikkadásnak, inkább bepenészedik vagy gumissá válik.
Nem kedvelem sem a nagyon morzsálódó, sem a halcsalinak való kenyereket. Innentől jogos a feltételezés: nem könnyű a kedvemre tenni (ez ügyben sem.) Azért nem is olyan nehéz. Nagyon szeretem a fényes külsejű, ropogós kenyeret, aminek belül inkább szárazabb, mint nedves a tésztája.
Saját sütésből az abszolút kedvencem ez a darás kenyér, de másféléket is szeretek. Minél több, minél ropogósabb a héja, annál jobb nekem.
Ha én sütök, inkább kisebb kenyereket szoktam készíteni. Ennek több oka is van. Egyrészt a sütő légtere sokkal kisebb, mint egy kemencéé. Tehát - ha be is férne egy kétkilós - nem lenne olyan, mint a kemencében sült. Másrészt a kisebb kenyerek jobban megfelelnek a fent említett kívánalmaknak : sok-sok héj, hamarabb szikkadó belső.
Mostanában a kovászos kenyerek nemigen kerülnek terítékre, pedig azokat is szeretjük. Általában szárazélesztővel sütök, és abból is kevesebbet használok a javasolt mennyiségnél, a kenyerek ráérősen kelnek nálam. Magos kenyereket nemigen szoktam sütni, mert azok valahogy puffasztanak engem.
Viszont a különböző liszteket és darákat keverni nagyon szeretem.

Megint el kell mondanom, hogy a kelt tésztákkal és kenyerekkel általában nincs túl sok vesződség, inkább idő, mint munkaigényesek. Ezért előrelátás (és otthonlét) szükségeltetik hozzájuk, viszont sok másra is jut időnk, miközben készülnek. Takarítani, mosogatni sem kell hosszadalmasan utánuk: a tészták többnyire egy tálban összeállíthatók és keleszthetők, és a tepsit sem koszolják össze (főleg, ha sütőpapírt is használunk.)
Hajlamosak viszont kiszáradni kelesztés közben, ezért gondosan takarjuk le a tésztát, de ne terheljük meg, hadd nőjjön.
Vannak "gyorsabb" változatok is, ahol a kelesztési idő akár fél órára is leszorítható, viszont nem mindig vágyunk azonos receptre és állagra. A késleltetett kelesztéssel készülő változatok más ízélményt nyújtanak. (Gyorsabb és lassabb változatokra is vannak receptek fent a blogomon, a kenyerek - péksütemények és a kelt tészta címszóknál lehet nézelődni.) Érdemes kipróbálni sokféle lisztet, de néhány alapvető dologgal tisztában kell lennünk: a teljes kiőrlésű lisztek lassabban kelnek meg, és sohasem lesznek olyan levegősek, mint a tisztán fehérlisztből készült kenyerek és péksütemények. Az ízük is erőteljesebb. Általában több élesztőt vagy kovászt igényelnek. A gluténmentes lisztek (pl. a kukorica is ilyen) finom kiegészítők lehetnek, de sohasem uralhatják a tésztát, mert akkor az nem fog megkelni, akármennyi élesztőt is teszünk hozzá.
Minél több a fehér búzaliszt a tésztában, az annál könnyebben és levegősebbre kel.
Ennek ellenére én a legtöbbször keverem a liszteket, mert a csak fehérlisztből készült dolgoktól már elszoktam, engem "eltömítenek" kissé, könnyebben emészthetőek és finomabbak számomra a vegyes lisztből készült tésztafélék.

A kelt tészták készítésénél pedig (kemence híján) nem árt, ha van egy jó, egyenletesen sütő sütőnk, ahol a hőmérséklet programozható, s így fogalmunk van róla sütés közben. A magas induló hőmérséklet a kenyérféléknél főképp elengedhetetlen, hogy a formázás után újrakelt sütemény formáját rögzíthessük, s hogy a kenyérnek szép héja süljön.
Ez a fűszeres kenyér most kivételt képez egyszerűbb kenyereink sorában. De a tegnap elkészített paprikakrém adta hozzá az ötletet: maradt egy egész kicsi, ami már nem fért bele az üvegekbe. Azt használtam hozzá, no meg került bele többféle liszt, kukoricadara, zabpehely és egy kevés őrölt kömény is. A paprikakrémnek és a kukoricának köszönhetően napsárga bélzete sült.

Hozzávalók (egy kb. 95 dekás cipóhoz): 5dkg kukoricadara, 5dkg kukoricaliszt, 10dkg Graham liszt, 40dkg rétesliszt, 4ek zabpehely, 1 tasak (7g) szárazélesztő, 2ek olaj, 3dl langyos víz, 0,5dl paprikakrém (ha boltit használunk, akkor figyeljünk a sótartalomra!), csipet őrölt kömény

Elkészítés: A kenyér hozzávalóit tésztává gyúrjuk, dagasztjuk, majd a napon letakarva kelni hagyjuk. (A meleg szeptemberi napon 1 óra elég neki.) Ha a duplájára kelt, átgyúrjuk, formázzuk. Egy sütőpapírral bélelt tepsi közepére helyezzük, tetejét éles késsel bevagdossuk. Letakarva ismét kitesszük a napra, kb. háromnegyed órára. Közben a sütőt 220 fokra előmelegítjük, 2-3 alkalommal bespricceljük (vigyázva az égőre és az üvegajtóra.) A kenyeret 20 percig ezen a hőfokon, majd 10 percig 200 fokon sütjük. Még forrón átkenjük hidegvizes ecsettel, majd rácson hagyjuk kihűlni.

A már emlegetett lencsepástétommal ettem ma e kenyeret, melynek receptje még egy kicsit (tovább) várat magára.

Sóban eltett fűszerpaprika

morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
- szűntelen - süllyed

(Fodor Ákos: Axióma)

"Kisasszony napja: Ősi pogány őszkezdő nap. Fecskehajtó Kisasszonynak is nevezik: e naptól kezdve indulnak útnak a fecskék és a vándormadarak. E nap után kezdik szedni a fűszerpaprikát, majd rövid fonnyasztás után felfűzik, és felakasztva szárítják. Sok helyen a dióverés napja is" - írja egy régi kalendárium.

Szeptemberben van az ideje a napérlelte paprikákat és paradicsomokat üvegekbe zárni. Ami engem illet, idén egyértelműen a paprikáé a vezető szerep a konyhámban, bár biztos jól jönne néhány üveg lecsó is a hideg tél közepén.
Paprikakrémek már készültek, de azok sült kápiából, paradicsommal, padlizsánnal, inkább közvetlen fogyasztásra. Ez a mostani pedig valóban fűszer: a nyersen ledarált paprikához kerül a só. Semmi más. Erre a felhasználásnál is gondolni kell.
Ami a paprikafajtákat illeti, elsősorban fűszerpaprikát használok hozzá (édes és erős változatot), emellett jöhet hozzá cseresznyepaprika, paradicsompaprika és némi kápia is. Idén az árak miatt is úgy döntöttem, hogy a kápia ismét szerepet kap, mert csak fűszerpaprikából vagy cseresznyepaprikából nagyon drága lett volna. Az íze viszont így is finom, ráadásul éppen csak egy picit csípős.

A konyhámban fellelhető eszközök közül csak az öreg húsdarálóm hajlandó megbirkózni a nyers paprikákkal, így azt használom hozzá.

Hozzávalók: fűszer-, cseresznye- és paradicsompaprika, kápia, valamint a kicsumázott, ledarált paprika minden kilójához 20dkg só

Elkészítés: a paprikákat megmossuk, leszárítjuk, majd a csumájukat és a magokat eltávolítjuk (nem kötelező.) Ezután kisebb darabokra vágva a húsdarálón ledaráljuk. Lemérjük, majd hozzáadjuk a sót. Kiforralt, tiszta üvegekbe tesszük és lezárjuk.
Hűvös, fénytől védett helyen tároljuk, felbontás után a hűtő oldalában.

A csumázás és a darálás persze elvisz némi időt, de addig is gyönyörködhetünk a paprika csodálatos színében (is.) S egy jó hír: ez is remek gasztroajándék!

Ezúttal egy kisebb adagot a ledarált paprikából még sózás előtt félretettem, s egy pástétomhoz használtam fel, ez lesz talán a következő bejegyzés.

Variációk paprikakrémre

A száj a közvetlen tapasztalat forrása. A kisgyerek ezt még tudja. Mikor valamivel meg akar ismerkedni, azt szájába dugja. Az ember később elfelejti. Pedig csak akkor tudom meg, ki ez az ember, ha szájamból való szóval szóltam hozzá; nőről csak akkor szereztem tapasztalatot, ha megcsókoltam; csak akkor tettem valamit magamévá, ha megettem. A szemvilágnál, a fülvilágnál, sőt még a kézvilágnál is a szájvilág sokkalta közvetlenebb, éppen ezért vallásosabb, mert közelebb van a valósághoz. (Hamvas Béla)

Kápia - már a neve is szép, látatlanul is. Persze a külseje sem okoz csalódást, a tűzforró nyár minden pirosa benne... Lehet, hogy nőnemű? Először csak a nevét ízlelgeti az ember, utána a küllemét csodálja, s a végére hagyja a kóstolás élvezetét. Nemrégiben Makkánál az ínycsiklandó ajvár megint eszembe juttatta, hogy jó ideje készülök paprikakrémet csinálni. Tavaly egy kedves olvasómtól zakuszka receptet is kaptam. Idén meg csak körülnéztem a különböző receptek között, s végül azután készítettem két változatot (de lehetett volna sokkal többfélét.)

Az első egy csípős-fűszeres krém kápiából, erőspaprikából sok padlizsánnal és fokhagymával, vöröshagymával és borssal. Paradicsom is került bele, nem is kevés. Talán ez inkább a zakuszka felé közelít, nem is kellett volna leturmixolnom, de Apunak is akartam adni, s ő kevésbé szereti a rusztikus dolgokat (ez már bebizonyosodott.)

A második változat egy sokkal élénkebb színű krém lett, mivel ebbe még több kápia paprika került, s csupán 1-1 padlizsán és paprika. Nem erős, de fokhagyma van benne. Ez inkább az ajvárra hasonlít, egyébként sűrűbb is lett, mint az első változat.

Jó lett volna még sokfélét készíteni, például a második változatból egy csípőset, de most ennyire futotta az időből, energiából.

El is búcsúzom egy kis időre, pár napig távol leszek. (De azért Ti ki ne hagyjátok a kápiát! Én 200-480 forintos árakon találkoztam vele mostanában. A képen látható paprikáknak 240 Ft volt kilója.
A befőző paradicsomot 160Ft/kg, a padlizsánt 180Ft/kg áron kínálták a budafoki piacon.)


Csípős paprikakrém paradicsommal és padlizsánnal
Hozzávalók (kb. 3 befőttes üvegnyi adaghoz): 1,5kg kápia paprika, 2 kis piros erőspaprika, 3 közepes méretű padlizsán, 1kg befőzőparadicsom, 1 közepes fej vöröshagyma, 8 gerezd fokhagyma, 4ek olaj, bors, só, 1ek fehérborecet

Paprikakrém padlizsánnal és fokhagymával (nem csípős)
Hozzávalók (kb. 1,5 literhez): 2kg kápia paprika, 1 kisebb padlizsán, 1 befőzőparadicsom, 4 gerezd fokhagyma, só, 2ek olaj

Elkészítés: a paprikákat, a padlizsánt és a paradicsomot sütőlemezekre fektetjük (a paradicsomok kemény csumáját célszerű már ekkor kivágni, mert megsütve nehezebb lesz.) 180 fokos sütőben kb. 1 órát sütjük. Mivel nekem két tepsin fértek el a hozzávalók, ezért sütés közben időnként megcserélgettem a tepsiket. Akkor jó, ha a paprikák és a padlizsán bőre kissé megfeketedik.

Ezután kikapcsoltam a sütőt, de bent hagytam a tepsiket. A sütőajtó zárva maradt.
Így nem kellett nylonnal, miegyébbel letakarnom, hanem a meleg gőzben szépen elengedték a héjukat a zöldségek, s kb. húsz perc múlva könnyedén ment a pucolás. Valamennyi sültet meghámoztam, a paprikák magját eltávolítottam.
Beletettem egy megfelelő méretű lábosba nagyobb darabokra szelve mindet. Leöntöttem a felgyülemlett viz egy részét. Hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát, a sót, az olajat (valamint az első változatnál a borsot, az ecetet és a lereszelt vöröshagymát is.) Sűrűre főztem, majd leturmixoltam. Kiforralt üvegekbe tettem, és 15 percre fejreállítottam.

Önmagában piritósra kenve is finom mindkét változat, de ételízesítőnek is jó, lehet grillételek kísérője, vagy mártások hozzávalója.
(És persze gasztroajándéknak is mehet...)