Utazás térben és időben

Pipacsok a 27-es úton, a szögligeti elágazásnál - Fénykép: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

Hosszú ideje nem írtam már ide, mindig van fontosabb teendő. Hűséges olvasóim talán még emlékeznek rá, hogy 2014-ben a fővárosból egy kis borsodi faluba költöztünk, és azóta itt élünk. A szokatlan és furcsa dolgok egy részéről már írtam, de a fontos az, hogy alapvetően jól érezzük itt magunkat, és páratlanul szép a táj, folyamatosan fényképezem, nem tudunk betelni vele.
Az időmből többnyire arra futja, hogy a képekből párat a Facebook-ra töltsek fel, pusztán azért oda, mert ez a leggyorsabb módja, hogy megmutassak valamit itteni életünkből a rokonoknak, barátoknak - és még a képeket sem szükséges átméretezni. Egy blogbejegyzés sokkal több időt, odafigyelést kíván.

Becskeházán, faluszélén

Most már nagyon meleg van kint, így benti hűsölésként jól esik az írás. Pici összefoglaló az elmúlt időszakról, s utána jöjjenek: a rózsák! A 2015-ös évről tettem fel beszámolót, 2016-ban pedig jórészt a tanulás vitte el minden fennmaradó időmet, egy amerikai egyetem tanári továbbképzésén vettem részt. Ez a másfél éves képzés a kertre sem hagyott sok időt, de azért tavaly volt sok gyümölcs, főleg meggy, szilva, szőlő és alma. Körte és bogyós kevesebb. Így megint egész télre elláttuk magunkat vermelt és fagyasztott gyümölccsel.

Apuval is sokfelé kirándultunk, igyekezvén kihasználni a jó időt, mert számára a tél leginkább szobafogságot jelent, noha olyankor is kivisszük heti 1-2 alkalommal legalább. De azért a hosszú téli esték  leginkább a kirakóval vagy a tévével telnek számára. Persze az adventi, karácsonyi időszak ennél sokkal színesebb, különösen a hetenkénti gyertyagyújtásokkal.

A határ felé

Szóval jöttünk-mentünk a jó időben: a Rakaca-tó körül, a Zemplénben, Edelényben és Szendrőben, a tornanádaskai Hadik-kastélynál, a jósvafői Hucul Napokon, a tornaszentandrási falunapon, az edelényi kastélyszigeten és még itt-ott, rövidebb sétákon.

Imivel kettesben is voltunk téli sétákon a Bódva-parton, bicajtúrákon a környéken.
Így persze nem csoda, hogy a tanítás és az ő munkája mellett a konyha ismét nem játszott főszerepet. Egyszerű ételek készülnek továbbra is, amikben persze több a hazai hozzávaló. Említésre méltó talán az, hogy tavaly ősszel hordós káposztát készítettünk, vagyis káposztát savanyítottunk, aminek nagy keletje lett egész tavaszig.
Jártak nálunk időnként vendégek is, ezúton is köszönjük nekik!

Vannak még szakmai területen további terveim, de idén szeretném kicsit másra helyezni a hangsúlyt, Ez pedig a ház és a kert átalakítása. No, nem teljesen, de azért jó pár változtatást szeretnék a praktikum és a szépség jegyében. Az év elején a házban kezdtük meg az átalakításokat, egyelőre átrendeztük a két nagy szobát, a bútorokat, készült egy új kis íróasztal nekem házi kivitelben, a fonalaim pedig egy régi, vitrines szekrénybe kerültek. Izgalmasan mutatnak, nyilván kevesen tartanak fonalat vitrinben... Igaz, kézimunkára most sem jutott idő, utóljára 2015 elején fejeztem be egy kis mellényt, és tavaly karácsonyra két egyszerű sapkát készítettem ajándékba. Szeretnék még konyhabútort (egységes igazán sosem volt nekünk), és az előszobába egy szép komódot.

Kontyostetős ház - Becskeháza

A tavasz beköszöntével azonban megint előtérbe került a kert, érthető módon. Zöldfélét keveset ültetek, de a metszéssel, a gyümölcsössel, a füves részekkel van azért munka. Közben vásároltam egy használt, de nagyon jól felszerelt, kényelmes és mutatós túrabiciklit is. Így Imi hozza helyre, és már több kis túrán kipróbáltuk. Idén főleg a határ felé jártunk. Beteg sógornőmért, őt ápoló testvéremért viszont sokat aggódunk, jó lenne, ha egyszer el tudnának jönni hozzánk.

Ahogy említettem korábban, a kertben is átrendezünk. Kivettünk néhány megörökölt vasállványt és a munkát akadályozó díszkerítést, létrehoztunk egy új virágágyást. Áttelepítettük a japánbirset, és elkészült egy egyszerű kis kerítéselem a ház körüli kert és a hátsó kert közé. A  gólyáink ismét itt vannak, emellett sok csirke, kacsa, cinke, rigó, cica lakja a kertet.

Szent Erzsébet - magyar rózsa

De nézzük a rózsákat! Mi lett a rózsakert tervével?
Akárki akármit mond, a rózsák bizony igényes növények, törődni kell velük. Talán már említettem, hogy ideköltözésünkkor egyetlen rózsabokrot sem találtam a kertben, leszámítva a hátsó kert végében lévő bozótos egy szem vadrózsabokrát.
Volt orgona, aranyeső, lángvirág, tulipán, nárcisz, nefelejcs, pünkösdi rózsa, őszirózsa és egy szép levendulabokor. Így 2015 tavaszán gyors ültetésbe kezdtem magyar és külhoni (angol, német) rózsákkal. A cél a sok és illatos virág volt, amiből bátran lehet szedni odabentre vagy ajándékba is, mert marad a kertben is bőven. Nos, természetesen ezt elérni nem lehet pillanatok alatt. Ráadásul számos tényező nehezítette is a dolgot, beleértve nyilvánvaló hozzá nem értésemet is.

Először is helyet kellett csinálni a rózsáknak. Bármilyen nagy is a kert, én a ház környékére szerettem volna rózsákat, ezért a meglévő növények elrendezésén változtatni kellett, és az örökzöld tuják, fenyők egyeduralmát is megbontani. Nemcsak terület, de napfény is kellett a virágoknak. Kezdetben ezért túlságosan hátra kezdtem ültetni őket (mondván, hogy a rózsa abszolút fényigényes), később jöttem rá, hogy bizony a rózsák egyáltalán nem kedvelik a magyar nyarak kitartóan perzselő napsugarát. Így, a ház változó fényviszonyaival jobban megismerkedve rájöttem, hogy bizony nagyon jó lesz nekik ott is, ahol csak délután 3-ig kapnak napot, s nem hőgutát. Kicsit furcsa ezt így leírni tudván, hogy bizony az ország egyik leghidegebb pontján élünk.

Boscobel és Evelyn - angol rózsák

Bevallom, hogy ezért az első ültetés után pár hónappal bizony ki kellett ásnom a rózsatöveket és áthoznom jelenlegi helyükre. Nem lehet mondani, hogy örültek neki. Ráadásul a kert mikroklímája igen szeles. Továbbá kiderült, hogy a ház körül ásva szinte bárhol hatalmas kövekre akadunk kb. fél méter mélységben. Imi elmondta, hogy régen itt így kezdtek az építkezésnek. Így azután ültetni vagy leszúrni, leütni valamit még a háztól jó pár méterre sem egyszerű. A kerítés készítésénél Imi méteres fúrószárakkal fúrta át a földben lévő, már említett köveket.
Arra is rájöttem, hogy a föld bizony elég gyatra minőségű a ház közelében. Akármikor próbáltam ásni, teljesen élettelennek tűnt, sem bogarak, sem giliszták, egyebek nemigen mutatkoztak.
Tehát nem indult egyszerűen, s persze a fiatal tövek sem úgy nőnek, mint a gomba. Úgy kompenzáltam türelmetlenségem, hogy a teraszra is vettem rózsát, amelyek természetesen cserépben, dézsában díszítettek. Áttelelésük vagy a kertbe való kiültetésük azonban nem mindig sikerült.

Fotók és bejegyzések így elsősorban egy-egy nyíló virágról vagy a terasz rózsáiról készültek. További nehézséget jelentett különösen a legutóbbi, nagyon hideg tél, ami után elég aggresszíven kellett metszeni, és persze a kártevők. A tipikus rózsabetegségektől általában mentesek a rózsáim, leszámítva, hogy a teraszon néha felüti a fejét lisztharmat, vagy más gombabtegség, de csak ha nagyon összezsúfolom a növényeim, és nem szellőznek rendesen. A kertben ezzel sincs probléma. Annál inkább gondot okoztak a tetvek és egyéb állatkák, amelyek a növényből élnek. Különösen azok zavarnak, amelyek a növény leveleit rágják alattomban és nagy tempóban. Így muszáj permeteznem. Próbálkoztam néhány házi készítésű bio szerrel, nem váltak be, nyilván persze nem merítettem ki a lehetőségeket. De meguntam a vacakolást, és az e téren profi David Austin által javasolt terméket használom. No ez sem ijeszti meg hosszú időre a kárttevőket, de azért egész jól bevált.

Májusi útszél

És mi a helyzet most? Magam is meglepődöm, ha kimegyek a kertbe. Az idei május végén többszáz bimbó várja a virágzást, a növények szépen megnőttek, egészségesek. Pedig csak 2 éve ültettem többségüket. A tavaszi metszés után szokott módon fellazítottam a földjüket, kerti komposztot és rózsatrágyát kaptak, később fenyőmulcsos takarást a tövek között. Idén eddig kétszer permeteztem őket, ma pedig rózsatápot adtam nekik. Úgy tűnik az idő és törődés már most megtette hatását. Összesen 21 rózsatő van most a kertben, teahibrid, angol bokorrózsa, futórózsa, történelmi rózsa vegyesen. Nem látok különbséget a fejlődésükben, amikor gondom volt velük, minddel volt, most, hogy szépek, mind szép.

Az illat még kérdés. Igyekeztem a legillatosabb rózsafajtákat választani, eddig mégsem volt átütő az élmény. Talán a kert mikroklímája vagy a viszonylag kevés virág miatt? Közelről igen, de tisztes távolból semmi különös. Meglátjuk. Mindenesetre remélem, idén lesz már módom gazdag virágzást megörökíteni, és talán itt is tudok majd írni a különböző fajtákról.

Téli utazás (és egy rövid recept)

a Bódva völgye 2013 december végén

Jobban emlékszem:
mit éreztem láttán, mint
arra, mit láttam.
(Fodor Ákos)

...és hogy a recept se maradjon el:
Minap a világhálón szemem elé került egy palacsinta liszt nélkül. Nyomban átalakítottam, és este ezzel űztem el az éhséget, csak úgy, töltelék nélkül.

Hozzávalók: 3 tojás, 4 és fél dkg fehér tönkölyliszt, 1 nagyobb, közepesen érett banán, 50 ml ásványvíz, 2 tk méz, csipet só

Elkészítés: A hozzávalókat egynemű folyadékká turmixoljuk. Kevés zsiradékon, forró serpenyőben süthető, nem tapad le, picit talán nehezebb megfordítani (ha nagyobbakra sütjük), mint a hagyományost, de azért megoldható, illetve feldobni is lehet.

Északfoki kalandozások

Szádvár

Hol is van északfok? Adynak önmagában, nem is csak belül, hanem az önmaga-létben. Nekem meg itt, a határvidéken. A Gömör-Tornai karszton. Földrajzi értelemben is, hiszen a Bódva-völgy egyik települése, Hídvégardó, valóban Magyarország északfoka (legészakibb települése.) Szép ez a nyelv is a magas és alacsony hangrendű párjaival, azt mondja: ardó, ma már azt értjük: erdő.

Minden évben bebizonyosodik, hogy nemcsak az ország nagy, de ez a völgy is olyan hatalmas, hogy marad benne elegendő látnivaló a jövőre nézve is. Idén is válogattunk, ahogy tavaly tettük, a kindulópont megint Miskolc volt (párom édesanyjánál és Laci bácsinál), ennél olcsóbban nemigen lehet talán nyaralni. Íme a részletes programunk:

július 21. Érkezés Miskolcra koradélután, este eszmecsere Géza barátunknál

július 22. Ócskapiacozás a Zsarnain, este Géza barátunknál

július 23. Látogatás a nomádportán, Bódvapart, a faluban a hivatalosan jegyzett 7 gólyafészek felkeresése, adminisztrálása (van-e fészek, fiókák száma, stb.) - innen bicajos túra Szögligetig, majd gyalog fel Szádvárba

Kilátás Szádvárból Szögliget felé

július 24. Miskolci bicajtúra Tapolca felé, bevásárlás - fordítás (mert határidős munkát is hoztam)

július 25. Látogatás barátainknál Miskolc kertvárosában - Lillafüred - Herman Ottó nyaraló, kiállítás, kvíz, könyvvásárlás - paleo helyett retro lángos fokhagymával, tejföllel - Bársonyos forrás - este fordítás

július 26. APEH (mert itt több időm van intézni, mint otthon) - Minorita templom (éppen teljesen be van csomagolva, felújítás alatt, de látogatható) - turkáló (20 Ft-ot nyomott aznap a mérlegen a felső, amit kiválasztottam) - este fordítás

július 27. Vadvirág- és gyógynövényhatározó nap a Sajó partján (sőt: vadalma, szeder és vadszilva is találtatott uzsonnára)

Vasérc tartalmú hasadék Szádvár felé

július 28. Újabb szuperakciós turi - Zsarnai ócskapiac - hazaút (a vasútjegy volt az egész program legdrágább része...)

Hát ennyi fért a bő hétbe, fürödni nem mentünk, de az idő is inkább változékony volt, mintsem meleg, és az Esztramos barlangjait sem néztük meg. Majd. Csináltunk olyan programokat is, amihez látszólag nem lenne muszáj a fővárosból kimozdulni, a hétköznapokban mégsem jut rá idő.

Három grácia a Sajó-parton

Hoztunk viszont az élményeken túl könyveket is magunkkal, az egyik az Avasról szól, a másik egy igen érdekes-értékes szakácskönyv vagy receptgyűjtemény: Tájak, ízek, ételek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Szögliget környéke

A könyv első fele néprajzi jellegű, a megye főzési-étkezési kultúrájával ismertet meg jó kis képekkel körítve. A második rész pedig helyi, részben már feledésbe merült, részben ma is ismert ételek receptjeit tartalmazza tájegységenként vagy népcsoport szerinti bontásban: Abaúj-Torna, Bodrogköz, Bódva-völgy, Bükkalja és Dél-Borsod, matyók, Miskolc, nemzetiségek (lengyelek, németek, ruszinok, szlovákok), palócok, Sajó-völgy, Gömör, Tisza mente, Tokaj-hegyalja, Zempléni hegyvidék.

Izgalmas olvasmány, persze már belelapoztam, de a feldolgozása ezután következik, ha jut rá idő. Talán éppen itt a blogon.

Párom maradt a nomádportán, a fürdőszobához vitt járólapokat, ez a munka a következő, és persze tovább írja vidéki blogját az ott töltött napjairól. A másik, tavasszal kinézett ház megvételére és a költözésre egyelőre nem mutatkozik jel, az ingatlanpiac itt teljesen áll, ott viszont egyre több a szlovák érdeklődő. Lesz, ahogyan lesz.
Én természetesen hazajöttem, várnak újra a napi feladatok, s ha jut rá idő, egy-egy programunkról részletesebben, fényképekkel is írok, nem felejtve a gasztro-vonatkozást.

A Gömör-Tornai-karszton

Ha átléped a határt a 27-es úton, valami új kezdődik. A szél itt mindig fúj, folyamatosan kergeti a felhőket, átrendezi a napfény- és árnyékcsíkokat a hegyek szoknyáján. Az út és vele együtt a hegyláncok az addigi észak-déli irányból kelet-nyugat felé kanyarodnak, új és új láncolatok kapcsolódnak, amelyek már nem olyan szelídek, mint amilyenek eddig kísérték utadat.

Magasabbak, meredekebbek, zordabbak: mintha egy másik országba érkeztél volna. És tényleg.

Az első, ami szembeötlik, egy magas, sziklás hasadék. Ez Szádelő vagy Zadiel. Ha nem igyekszel sehová, egyszer szánj egy egész napot arra, hogy megmászd itt a hegyet, és fenn sétálhass a hasadék tetején. Hogy onnan nézhess hazafelé vagy messze a világba.

(Na jó, közben megállhatsz egy sztrapacskára az út közepe táján.)

Ha tovább mész, a hegyláncok előtt egy különálló magaslaton megpillantod a tornai várat. Lenyűgöz látvány. Olyannyira, hogy a várból is szeretnél látni mindent. Hol is jársz? Még mindig a Bódva folyó mentén, a Gömör-Tornai-karszton.

Most felkapaszkodsz a várba a szűk, sziklás ösvényen. Szemeddel nemcsak a kilátást, hanem a híres tornai vértövet is kutatod.

Elfáradsz.Leülsz. Megcsodálod a gombákat, a pillangókat, az élet természetes, velejáró, és mégis nélkülözhetetlen dolgait. Azután felérsz. Előbukkannak a falak, az 1357-ben emelt vár történetének morzsái. Ezért jöttél? Talán.

Vagy csak hogy nézz, vagy csak hogy: láss.

(S ha gasztro-élményre is vágysz: van egy kis halászcsárda a várhoz vezető út elején.)

Miskolci hangulatok 2

Nagyon tetszenek ezek a lakatok, örömmel fényképezem, ahol csak látok ilyet. No nem a mögöttes tartalom kedvéért, mert gyanítom, hogy a lakatot kattintgatók sorsa éppolyan kiszámíthatatlanul alakul, mint azoké, akik nem lakatolnak.

Mégis, kedves szokás, nem zavar senkit, s ami a számomra a lényeg - ahogy már az előző bejegyzésben is olvashattátok - a napfény, az eső, a páratartalom, vagyis a természet rendező ereje utánozhatatlan harmóniát teremt a dolgok között.

Ez a lakatbirodalom is ilyen egységes, hiába a szíves, rózsaszín lakatok, ha együtt nézed, mindegyik beleolvad a képbe, és valami fémes-fényes, kicsit avitt szépséget mutat. Bizonyára minden lakatnak megvan a maga története is, de azt már a nézelődőnek nem feladata kideríteni, annál is inkább, mert lakat mögé zárt titok. Szeretem a rozsdaszínt, a vöröset, az ezüst-arany-réz tompa ragyogását itt. Alattuk csillog a napfényben a Szinva, amit itt, a város központjában kőhíd, sétáló-pihenő tér ölel körül.

Van itt egy szoborpad is, éppen a Kor Hely Kocsma bejárata előtt. Ha nem figyeled meg, igazából éppen olyan hagyományos padnak tűnik, mint a többi a téren. De ezen a szoborpadon szoborlányok ülnek, úgy, mintha egymással beszélgetnének, de úgy is, hogy egy ember még éppen beülhet közéjük. Ahogy szinte mindenki meg is teszi, valahogy szeretjük az ilyesmit, pedig nincs benne semmi különleges. A szobrok könnyedek, párom észreveszi, hogy mindegyiket - valószínűleg - ugyanarról a lányról mintázták: három lány, de mégis egy. Én meg az egyik szoborlány ruhájának kidolgozását figyelem, milyen légies ebből a kemény anyagból is. Nem úgy, mint az óriásra torzított Marylin Monroe-szobor Chicagoban, amely bármilyen élethű is kívánt lenni, sem mérete, sem kidolgozása okán nem ad vissza semmit a színésznő bájából. Kár. Másrészt meg milyen jó, hogy nem nálunk és nem Miskolcon áll az említett borzalmas alkotás. Maradunk itt, az emberléptékű, névtelen szoborlányok társaságában.