2008. augusztus 5., kedd

Citromos-mázas csirkeszárnyak


Vágytam már rá, hogy színhús helyett valami csontos-bőrös ropogósra sült finomságot együnk.
Több mint egy kiló csirkeszárnyat vettem tehát hozzá, amire a következő páclé került:
5 ek szőlőmagolaj
fél citrom leve
1 tk só
2 tk őrölt erős fűszerpaprika
1 ek virágméz
kevés őrölt zöldbors
összetört fokhagyma
A páclében néhány órát feküdt a hús, majd tepsibe tettem pár gerezd citrom, vöröshagyma és fokhagyma társaságában. 200 fokra előmelegítettem a sütőt, és kb. fél órát sütöttem, majd fólia alatt még kb. 45 percet.
(A fotó ezúttal bent nem lett tökéletes - amolyan hangulatkép -, odakint pedig zuhogott, ezért inkább megettük a sültet.)

Nincsenek megjegyzések: