Őz vadasan musttal, zsemlegombóccal

Az őzhúst ajándékba kaptuk, még nem készítettem, nem is ettem ilyet. Mivel nem tudtam, pontosan milyen része és mekkora mennyiség vár rám, egy vadas változatban gondolkodtam, annál is inkább, mert bizony jó régen ettünk ilyesmit. Tehát felszerelkeztem a szükséges fűszerekkel és a kertünkből már hiányzó zöldségfélékkel. Az ajándék egy szép kis karaj és két kisebb darab oldalas volt (bár nem tudom , az őz esetében így hívják-e ezeket a részeket).
Ahogy vártam, kissé sovány, tömör, sötét hús. Végülis úgy döntöttem, hogy egy vadashoz illő pácba teszem a megtisztított húsokat, majd egyben sütöm meg másnap a sütőben. (Hosszabb pácolásra most nem kerülhetett sor idő híján). A húsra tehát került:
fehér bors, borókabogyó, só, zellerzöld, babérlevél, fokhagyma,
mustár, citromlé, olaj.
A mártást külön készítettem el. A hozzávalók:
2 közepes vöröshagyma, 1 nagy gerezd fokhagyma
4 db közepes sárgarépa, 2 db fehérrépa, 1 közepes zeller fele, 1 nagyobb paradicsom
citromlé, fehérbors, borókabogyó, babérlevél
2 dl saját must, kevés mustár, 1 ek a közben elkészült sült levéből, 1kk méz, 1 kk ecetes torma
a sűrítéshez: 2 ek tejföl, 2 ek liszt
Az apróra vágott vöröshagymát megpirítottam kissé, majd rádobtam az összetört fokhagymát és megpároltam rajta a felszeletelt zöldségféléket. Közben hozzáadtam a többi fűszert, hozzávalót, majd kevés tejföllel, liszttel sűrítettem.
S végül - mert nagymamám így készítette mindig a vadast: csináltam hozzá zsemlegombócot (ami eddig meg nem érdemelten kimaradt a konyhámból).
A gombóchoz négy száraz zsemlét pirítottam meg egy kevés olajon, majd összegyúrtam liszttel (nem mértem, úgy 35 dkg lehetett) és egy kevés vízzel, illetve sóval. Kifőztem, és a már puha húst felszeletelve a mártással együtt tálaltam.