Mit olvastunk 2008-ban?

Renáta tette fel a kérdést, és bizony törtem egy darabig a fejem a válaszon. Merthogy mi elég gyakran olvasunk, de mit is? A többesszám alatt a párom és én értendő, ugyanis évek óta olvasunk együtt. Amikor ő ér rá jobban, akkor felolvas nekem (főzés közben, meg amikor már alszom...), s előfordul, hogy én teszem ugyanezt, míg ő mondjuk autót szerel vagy javít valamit. (Éjjel viszont én neki sohasem olvasok, a szemem is, az agyam is fáradt - ilyenkorra jók a hangoskönyveink, viszont gyakran kell ismételnünk, mert reggel már nem emlékszünk semmire.) De mit is olvasunk? Egy ideje már regényeket én biztosan nem olvasok, általában csak "rövidebb" dolgokat. Legutóbb azonban - több éjszaka alatt - sikerült meghallgatnunk Márai A gyertyák csonkig égnek c. művét.
De vissza a tényleges olvasáshoz. Novellákat szoktunk olvasni, gyakran a Körkép valamelyik évi antológiáját. Időnként a hallgatónak kell megfejteni, hogy ki a szerző, ilyet a versekkel is játszunk néha, több-kevesebb sikerrel. Olvasunk Hamvas Bélát, Varró Danit, Moldovát, Solohovot, Kolozsvári Grandpierre Emilt, Robert Merle-t, Csernust, Weörest, meg szinte bármit, amire korábban nem jutott időnk. Esténként én még gyakrabban lapozgatok valamilyen szakácskönyvet (ez idő alatt párom műszaki olvasmányokkal "foglalja el magát".)
Viszonylag új témák is beszivárogtak olvasmányainkba, mióta vidéki portánkat birtokoljuk. Ilyenek a kertészeti szakkönyvek, Bálint György Mesterfogások c. műve, vagy a vályogházunk korszerűsítésével és a megújuló energiaforrásokkal (esővíz hasznosítása, napkollektorok, stb.), a komposztálással és aszalással kapcsolatos művek. Igyekszünk önellátó gazdálkodásra berendezkedni. (Az említett könyvek nagy részét azonban a komjáti portán hagytuk, így most nem tudtam lefotózni.)
A képem kapcsán viszont mindenképpen megemlíteném a Tanulmányok a Bódva-völgye múltjából c. vaskos kötetet, amely hozzásegített ahhoz, hogy egy kicsit jobban megismerjük azt a vidéket, ahol jövőbeni otthonunkat választottuk. Egyszer már végigolvastuk, de annyi információt tartalmaz, hogy valószínűleg sokat forgatjuk még. Külön fejezetet szenteltek benne a táj gasztronómiai sajátosságainak, amely egyúttal kitér bizonyos helyi ételek elkészítésére és sajátos elnevezésére is.
Olvastam (hallgattam) még tavaly angol nyelvű szépirodalmat is a saját örömömre, és tudásom folyamatos frissen-szinten tartására. E tekintetben számomra szinte bármi szóba jöhet, ami a XIX. századi (esetleg XX. század eleji) Angliában játszódik, valamint szívesen olvasom Edna St. Vincent Millay verseit. Néhánynak tartalmát magam (és mások) kedvéért magyar nyelvre is átültettem, a műfordítás szót azonban a hibák okán nem lehet használni. Íme, egyik kedvencem, a Bluebeard 1917-ből:

((Kékszakáll ))

Itt az ajtó, melyet kértem: ne nyiss meg, s te felnyitottad;
Hát lépj be és lásd, mily semmiségért árultad el magad...
Nincs itt rejtett kincs, sem forrongó katlan, vagy
kristálytükör, melyben megláthatnád a keresett igazságot,
Sem a tiedhez hasonló mohóságért levágott nők fejét nem látod,
Nincs vonagló gyötrelem.
Csak amit itt látsz kedvesem... Hát nézd meg jól, mi vár:
Egy pókhálós szoba, mely üres és sivár.
S mégis: magamnak csupán ez egyet őriztem meg
Csak azért, hogy egészen senki se ismerjen meg;
És te úgy meggyaláztad e helyet nekem
Amikor ideosontál a küszöbre ez éjjelen -
Hogy soha többé nem bírom látni arcodat.
Ez a hely már a tied. Én keresek magamnak egy másikat.

Az erdeti természetesen az igazi szépség:

This door you might not open, and you did;
So enter now, and see for what slight thing
You are betrayed... Here is no treasure hid,
No cauldron, no crystal mirroring
The sought-for truth, no heads of women slain
For greed like yours, no writhings of distress,
But only what you see... Look yet again-
An empty room, cobwebbed and comfortless.
Yet this alone out of my life I kept
Unto myself, lest any know me quite;
And you did so profane me when you crept
Unto the threshold of this room to-night
That I must never more behold your face.
This now is yours. I seek another place.

(és tényleg nagyon mellékesen -off-topic- írtam a témára 2007-ben egy saját változatot is:)

hét ajtó (egy variáció a kékszakállúra)

falnak fordított képek
mögé ha néha nézek

nem felelnek már nekem
nemlétük nem élhetem.

ében órákon itt ülök
szobádból kivert küszöböd

hallgat. meztelen a kés
ma élünk. és ez is kevés

időnk lüktet sűrgetőn
átok. törni nincs erőm

kilincsek. le nem nyomom
titkaid meg nem lopom

őrizem csak ami van
lehetsz magad gyanútlan

lehet tied. mind a hét
de feledd el csak hogyha még

beszélni tán kedved támad

a folyósón meg nem várlak

(erős ildikó)

Bocsánat, megint elkalandoztam a versek felé. Tehát folytatom:

Újra nekikezdtem a Paganini-életrajznak is (Boszorkánytánc), de ismét nem sikerült nemhogy a végére, de még a közepére érni sem.
Végül megemlíteném, hogy vannak olyan könyvek, amik szinte mindig a közelemben vannak (az ember nem egyszerűen kiolvassa őket, hanem együtt él velük.) Ilyenek (többek között!) a Fodor Ákos-kötetek. Ő az az ember számomra, akinek sikerült a szükséges minimumig tömöríteni az elmondhatót, ezáltal pontosítani az elmondhatatlant.
Bár a játék szerint 5 embert kellene megjelölnöm, de -gondolom- már sokaknál járt a körkérdés, én így most Dulminának adnám tovább a lehetőséget.
A játékszabályok:

1. Írd le annak az öt könyvnek a címét, amit 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg öt embert, és értesítsd őket.
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.( pl. ezzel: http://href.hu/x/7slz )

Köszönöm a figyelmet.