2009. március 30., hétfő

Fűszerolajban sült zöldség sajtos-medvehagymás majonézzel


Furcsa halál ahogy napjaink egymást
néha-néha metszik.
Az ajtót épp csak behúztam éjre.
Jöhetsz-mehetsz. Ahogy tetszik.

(erős ildikó - solvejg - részlet)

Ezúttal csak az étel egyik felét tettem láthatóvá - pedig a majonéznek semmi baja (sőt), de a kinti fotózásnál mindenütt túl világos lett a képen. Azért remélhetőleg mindenki el tudja képzelni.
Mi több, nagyon ajánlott kipróbálni! Egy könnyű, lágy ízű változatot csináltam - hiszen a fűszerolajban sült zöldségek mellé nem is ment volna karakteresebb íz:

1 egész tojást 1 tk mustárral robotgéppel kikevertem, majd hozzáöntöttem kis sugárban 125ml olajat. Végül rádobtam 5 dkg reszelt sajtot, 3-4ek sűrű tejfölt és megvártam, míg a robotgép az egészet szép simára keveri. Ezután hozzáadtam néhány levél apróra vágott medvehagymát.

Annyira finom lett, hogy nem csupán a mai ebédhez, de az előző napról maradt tekercsekhez is eszegettük.
A sült zöldséghez pedig héjastúl használtam alaposan megmosott répát, apróbb szemű krumplit. 4 evőkanállal tettem rá a fahéjas fűszerolajból, átforgattam kicsit, adtam hozzá még petrezselymet, és így sütöttem roppanós puhára. Sütés közben időnként megmozgattam, hogy a felsők ne száradjanak ki, illetve az alsó darabok is piruljanak.

Az igazsághoz tartozik, hogy egy nagyobb adag gombát is sütöttem az ebédhez - de az tényleg csak frissen jó, nem akartam kitenni a fotózás miatti várakozásnak, amúgy is roppant egyszerű étel, és szerepelt is már a blogon, például itt.

14 megjegyzés:

Palócprovence írta...

Imádom az ilyen tepsis zöldségeket, sokszor sütök én is. Most már tényleg megkeverem az olajadat! A medvehagyma még várat magára...

lúdanyó írta...

Ez megint nagyon klassz lett! Éppen vár még a hűtőben medvehagyma, ki fogom próbálni ezt a majonézt :)

Renata Kalman írta...

Medvehagyma nélkül beneveznék...
Nekem az szinte egy kategória a fokhagymával. Azt meg nem bírom...

ManóAnyó írta...

A majonézt kipróbálom mindenképpen, de a zöldség is nagyon jól néz ki!

duende írta...

Római tálban sült zöldség... imádom, az egyik kedvencem! :)

duende írta...

p.s.: citromot te nem is teszel a majonézbe?

erős ildikó írta...

Duende!
EBBE nem (egyébként igen, persze!)
De ha citromra vágysz - márpedig tudtommal nem veted meg - nézd meg az előző bejegyzést! (Már majdnem elfogyott az a süti...)

erős ildikó írta...

Medvehagyma: nekem is új ismeretség, de nem bántam meg, ezután keresni fogom.
Az tény, Renáta, hogy hasonlít a fokhagymára. Nekem is vigyáznom kell, mert bár szeretem a hagymaféléket, nyersen csak igen-igen módjával jöhet szóba...

elinor04 írta...

Utóirat: a citromkrémes linzered is zseniális! Szeretem, hogy az ételeid nem kulináris faksznik, mégis kissé mások, és kreatívak. Néha nagyon meg tudom unni a sok évtizede (egyszerre több háztartásban) főzést (családom öregjeinél ugyanis), és ilyenkor teljesen feldobnak ezek a receptek, kedvet kapok megint én is a főzésben való kreatívkodáshoz. Milyen sokat tudunk adni egymásnak ismeretlenül is: a lelki feltöltődés is jöhet egy másik ember blogjától...

duende írta...

Á... megnéztem! :)
Jó ötlet. Lehet hogy húsvétra csinálok ilyen linzert! :)

erős ildikó írta...

Kedves Elinor!
Nagyon köszönöm kedves szavaidat. Igen, pontosan erre törekszem: hazai, szezonális (nem különleges) hozzávalókból kicsit mást, másképp főzni. Ezért merészelem kiírni a blog címében, hogy magyar ételek konyhája. Nem feltétlenül a tipikus magyar fogások várják itt az Olvasókat, bár biztos van olyan is. Ízvilágában magyaros - azt hiszem. Arra is oda kell figyelnem, mennyit költünk, ezért elég kevés drágának mondható recepttel találkozhatsz, bár az tény, a jó minőségű hozzávalókért hajlandó vagyok többet adni. Inkább nem veszek meg valamit, vagy mást veszek, semhogy beérjem a rosszabb minőséggel.
Tudom, hogy bizonyos szempontból az ízlésem szerint egyoldalú kissé a blog, például kelt tésztákból sokkal többet találsz, mint húsos ételekből. Ez van, ez jár velem.
Amit arról írtál, hogy a főzés unalmas kötelesség is lehet időnként, azt nagyon értem, ismerem. Azt hiszem, attól is függ, hogy mennyi időd van rá, kiknek s milyen körülmények között főzöl, stb.
Én tavaly (most egy éve lesz) elveszítettem a "bejárós" munkahelyem, maradt a többi hol van-hol nincs munkám, ezért jóval több lett az időm. Ennek köszönhető a blog is, a gyakori bejegyzések is. De erről - és a főzéshez való viszonyomról - itt írtam régebben:
http://napmatka.blogspot.com/2008/10/mita-fzk-s-mirt.html
Örülök, hogy megint egy kicsit megismerhettem egy (számomra eddig rejtett) Olvasómat!

erős ildikó írta...

Duende!
Azt mondtad, nem szeretsz sütni, viszont ez gyorsan megy, semmi fakszni! :-)

elinor04 írta...

Kedves Napmátka! Köszönöm, elolvastam, amit ajánlottál. Jó volt betekinteni az életedbe, hogyan változott - annak nyomán pedig a főzéshez való viszonyod. Mindig érdekeltek az őszinte emberek. Meggyőződésem, hogy gondban-örömben rengeteget tudunk egymásnak nyújtani, építkezni belőle. Jó volt így visszamenőleg is olvasgatni a 2008-as soraidat. A fotók is megragadnak hangulatukkal---

Renata Kalman írta...

Nekem egy kifinomult ízlésű, kreatív háziasszony éreződik ki minden recepted mögül.