2009. április 25., szombat

Magos-fűszeres csók

Ezt a süteményt készítettem elsőnek, amibe került az orgonalekvárból és az illatos cukorból. Egy linzertészta alapot gondoltam ki, méghozzá oly módon, hogy a liszt és a zsiradék egy részét olajos magvakkal, az édesítést pedig mézzel és a már említett orgonalekvárral, illatos cukorral oldom meg. Hozzá még fűszereket, pálinkát, némi aszalt és friss gyümölcsöt is szántam. Persze ezúttal is azzal "értem be", ami volt itthon, lehetett volna egész más ízvilágot alkotni más magvakból, gyümölcsökből. Elégedetlen azonban semmiképp sem lehetek, hiszen a sütemény jól fogyott, még a szomszédok és vendégeik is szívesen fogyasztották. A fotó meg olyan lett, amilyen, inkább jöjjön a recept! Senki ne rémüljön meg a sokféle összetevőtől, hiszen lehet sokkal egyszerűbben, más hozzávalókból készíteni, csak a linzertészta arányait próbáljuk tartani. Ez esetben a folyadékfélék miatt kissé lágyabb tésztát kapunk, ezért én keksznyomóba töltöttem, és úgy nyomtam sütőlemezre.
Nem túl édes sütemény, aki édesebben szereti, ennek megfelelően adagolja a hozzávalókat!

Hozzávalók: 30dkg darált dió, 30dkg rétesliszt (lehet teljes kiőrlésűből is), 25dkg vaj, 1kk só, 3ek apróra vágott mazsola (vagy más aszalt gyümölcs), 1 narancs + 1 citrom lereszelt héja és kifacsart leve, 1 nagy alma húsa lereszelve, 1 Bourbon vaníliás cukor, 3ek orgonalekvár (más is jó), 3ek illatos cukor (nálam orgonavirággal készült, de lehet sima kristálycukor vagy barna nádcukor is), 2ek méz, 3ek kókuszreszelék 3ek szezámmag, 2ek lenmag, 2ek szemes mák, 10dkg darált mák, 2kk kakaó, 0,5 dl pálinka, 1kk keserűmandula kivonat, csipetnyi őrölt citromfű, erős paprika, gyömbér, kardamom, koriander, fekete bors, szegfűszeg, ánizs, 1 tojás (elhagyható)

Elkészítés
: A hozzávalókat egy nagy keverőtálba tesszük, alaposan összedolgozzuk, majd éjszakára a hűtőben pihentetjük. Másnap lisztezett sütőlemezre adagoljuk, lehet kanál segítségével, vagy csillagzsákba töltve. Én keksznyomót használtam hozzá.
4 sütőlemeznyi mennyiség.
Az adagokat 200 fokon sütjük kb. 12 percig. Figyeljünk, hogy ne süssük túl. A sütőből kivéve hagyjuk pihenni, majd pár perc múlva már szilárdabb és könnyen tálcára szedhető. Igazából csak az előkészületek igényelnek időt és munkát, a sütés már gyorsan megy. Omlós finomság a jutalmunk.

17 megjegyzés:

Welles Tan írta...

Wow! Well designed blogging and many nice photos! Very interesting!

erős ildikó írta...

Thank you so much for your interest and kindness. I am always surprised when people from abroad find and read my Hungarian blog... and I will check yours, of course!

Ízlésszindróma írta...

fúúú, le a kalappal, ezzel nagyon felcsigáztál, bár enyhén szólva bekellene vásárolnom, hogy kipróbáljam ezt a receptet, de keksznyomóhoz nagyon kerestem receptet, mert amivel kipróbáltam az egy kicsit befuccsolt, úgyhogy biztos próbálkozom majd a tésztáddal.köszi:)

lúdanyó írta...

Arra lennék kíváncsi, hogy mennyire érződik a sütin az orgonaíz-illat? Amikor kicsiben láttam a képet, azt hittem, hogy olyan cupcake féle - a tetején díszesen nyomott krémmel :) Nagyban már jól látszik a szép edénykéd is.

erős ildikó írta...

Ízlésszindróma!
Nem kell ilyen sok dolog bele, úgy is készítheted, ha az alap linzertésztát fellazítod némi gyümölcslével és savanykásabb lekvárral, esetleg némi alkohollal, hogy tudd használni a keksznyomóhoz.
Magvakból is tetszésed szerint tehetsz bele. Én például szívesen kipróbáltam volna mogyoróval vagy mandulával, de dió van itthon...

Lúdanyó!
Mivel nagyon sok összetevő van a tésztában, nemigen érezni az orgonaízt, csak ha odafigyelsz rá.
Viszont süteménykrémekben már biztosan áthatóbb lesz. Sőt: azóta rájöttem, hogyan csinálok majd orgonafagyit!

Vesta írta...

Én nagyon nehezen barátkozom az orgonalekvár gondolatával, de ha azt mondod, nem annyira érezni ezen a kekszen, akkor szívesen megkóstolnám, mert megint csábító és gyönyörű a fotód! Wow,mondhatnám én is :))

erős ildikó írta...

Vesta!
Nem baj, ha nem tudsz összebarátkozni az orgonalekvárral! A rózsa is elég erőteljes ízű, az sem jön be mindenkinek. Én sem magában kanalazgatom a virágból készült finomságokat, hanem mindig beleteszem valamibe. Ezek olyan kis eszenciák, kivonatok, inkább ízesítők, mint önálló ételek - én így gondolom. Meg hát ahány ember, annyi ízlés, ez így természetes...

Chef Viki írta...

Már nagyon vártam, mi finomság fog kikerekedni az orgonás témából! Hihetetlen vagy, őrületes finom lehet ez a süti!

Aztán meg az orgonafagyi...

A fotó pedig gyönyörű! Rusztikus és hívogató!

Kata írta...

Már megint egy gyönyörűség tőled, és gondolom, hogy nagyon finom is lehet!

duende írta...

Nekem is tetszik! A fotó is! :)

Megkóstolnám azt az orgonalekvárt... :)) Nekem sajna nincs lelőhelyem.
De izgalmas lehet nagyon. Éna rózsavizet is szeretem, úgyhogy szerintem ezt is szeretném!

Apropó, a rózsavízről jutott eszembe. Az araboknál is van tejberizs, csak ők jó fahéjasan és rózsavízzel készítik. Azt hiszem, a tejberizshez vagy tejbegrízhez is nagyszerűen illene az orgmes-semleges alapok, abszolút el tudom képzelni hozzájuk az orgonalekvárt. Csak egy ötlet. :)

duende írta...

Jaj, bocs. Az írás leállt, mert levelem jött és nem vettem észre, és mindig megakasztja. Szóval akkor once more:

Azt hiszem, a tejberizshez vagy tejbegrízhez is nagyszerűen illene az orgonalekvár, mert mindkettő krémes-semleges alapok. Remélem így érthető voltam! ?:))

Piszke írta...

de megkóstolnám...!

Makka írta...

Első pillantásra én már erre is azt hittem, hogy fagyi és köze van az orgonához.:))
Tegnap, ahogy az üvegekbe töltögettem az orgonazselét, én is ilyesmiken gondolkodtam, hogy valami hideg, krémes dolgokba kéne majd beletenni.

Palócprovence írta...

Nagyon szép kép, felcsigázott a recept. Még a végén nekiállok az orgonalekvárnak! :)

erős ildikó írta...

Viki!
A fagylaltprojekt már folyamatban...

Kata!
Nagyon fogy, pedig jó sok lett. Talán mert olyan omlós, puha.

Duende!
Egyfelé jár az agyunk! Ilyen tejberizst karácsony táján csináltam, akkor még volt rózsalekvárom. Került bele az is, fahéj és más fűszerek. Itt a link:
http://napmatka.blogspot.com/2008/12/nnepi-jkvnsgok.html
A rózsavizet hogy csinálod?

Piszke!
Köszönöm a bizalmat!:-)

Makka!
Ahogy írtam, a fagyi folyamatban. Képzeld, a zselés változatokkal is próbálkoztam, kevés sikerrel, de majd beszámolok róla.

Palócprovence!
Már nem sokáig gondolkodhatsz rajta! Bár az északibb helyeken később virágzik el...

Makka írta...

Ó, mi történt a zselével? Várom majd a beszámolódat.

duende írta...

Ó, még nem csináltam. Csak kaptam egyszer. Sajnos ahhoz kéne kert, meg rengeteg rózsa.
Bár... ha jól tudom, rózsa illóolajból is lehet csinálni, a 100 %-os tisztaságúból.
Utána kéne nézni...