2009. április 3., péntek

Máktorta tojás nélkül - akár húsvétra is

az éberen leső sötétben
egy óra percegése lüktet

fáradtra gyűrt éjszakán

próbálgatjuk fekhelyünket


(erős ildikó - főnix-lét - részlet)


Ma este, ahogy hazafelé jöttem, elég volt a levegőt belélegezni, hogy tudjam, valami hirtelen - és hiába figyeltem: megint szinte észrevétlenül - megtörtént. Míg a kert alig kibújt virágait, az aranyvessző első szirmait lestem, alig egy utcával arébb már nemhogy rügyeznek, de virágban állnak a gyümölcsfák, némelyik bokron pedig annyi a zöld levél, mintha a márciusi tél alatt lopva már erre a pompára készülődött volna - és tényleg. Mindig úgy hiszem, a tavaszra csak várni lehet, nem lehet pontosan tudni, mikor történik meg a változás, egyszerre csak itt van. Hiszen épp egy hete, péntek este még nagykabátban dideregve igyekeztem haza, s a tavasznak csak apró ígéretei voltak, most meg... el sem hiszem. Talán egy éjszaka leple alatt történik mindez. A nomádportán még sosem láttam a tavaszt. Valahogy így hozta az élet. Nem láttam a cserjék és a gyümölcsfák virágzását, a tulipánok nyílását, csak elképzelem. Majd egyszer...

Amikor nem olyan régen elkészítettem a tojás nélküli csokoládétortámat, már sejtettem, hogy e recept alapján majd más süteményeket is sütök. Nagyon megtetszett az állaga. A puha, omlós belső, és az - hogy ellentétben a nagyon tojásos sütik némelyikével - ez másnapra sem ölt szivacs állagot (már ha marad belőle valami.) Akár a húsvét is - hiszen akkor még nincs friss gyümölcs - jó alkalom lehet rá, hogy megsüssük.

A receptje tehát megegyezik a fent említett csokoládétorta receptjével (a rumot is beleértve), azzal a különbséggel, hogy az 5dkg kakaó+5dkg csokoládé helyett 8dkg darált+2dkg szemes mákot tettem bele.
(Szeretem használni a szemes (darálatlan) mákot a süteményekben, izgalmasabb, változatosabb a tészta. )
Aki igényli, készíthet hozzá (rá/bele) egy könnyű mákkrémet is, a nálam megszokott módon:
2dkg lisztet 2dl tejben csomómentesen elkeverünk, majd folyamatos keverés mellett kis lángon főzve besűrítjük. Beleteszünk 8dkg cukrot, pár csepp citromlét, csipetnyi sót és 10dkg vajat. Végül ezt az alapot ízesítjük - most éppen mákkal: 1ek darált, 1ek szemes mákot
hozzákeverünk. Kicsit hűlni hagyjuk, s már tölthetjük is a süteménybe.

Úgy tűnik, a tojást egyre inkább száműzöm - nem a konyhából - de a süteményeim nagy részéből. Van, amiben egy-egy darab nem zavar (a linzer például puhább, omlósabb vele), vagy némelyik péksütemény tetejét megkenegetem vele, de ahogy annak idején a piskótatésztákat nem kívántam, most már a valamivel kevesebb tojást tartalmazó kevert tészták sem jöhetnek szóba. Ettől függetlenül azért használok tojást - legutóbb nagyon finom volt a sajttal, medvehagymával kikevert majonéz, és bizonyos hidegtálakban, valamint lágytojásnak is szeretem. Palacsintatésztába inkább nem (maximum egy darab a többi hozzávaló mennyiségétől függetlenül.) Krémes süteményeket ritkán csinálok, de ha igen, főzött krém készül hozzá - tojás nélkül. Párom imádja a tiramisut is, de nálam az is tojás nélkül készül és ritkán. A nokedlitésztába viszont szoktam tenni, bár nem lenne muszáj. Fasírtba, zöldségfasírtba egy megy vagy egy sem. Helyettesítésével (pl. lenmag) még nem próbálkoztam, egyelőre nem éreztem szükségét.

4 megjegyzés:

Hanczur írta...

A tavasz pedig nem csak kopogtat, de dörömböl is. A szomszéd néni már kinn ül a kempingszékén a kertben, s két fia vitázik a zsebkendőnyi kert ásása közben. Ha nem figyelem, miről szól a vita, hangosabb beszélgetésnek tűnik csak. Az elégetett gaz maradéka belefordult a földbe, s kora délután már két férfilábnyomnyi szélességben letaposva az ágyások köze.
A szomszéd néni pedig benn pöröl fiaival valamiért a konyhában.
Ó, bár egyszer hallanám a szájából, hogy "Köszönöm".
De a tavasz itt van, és lehet, hogy holnap már az erkélyen terítünk ebédre.

Ági, aki főz írta...

Én is érzem, olyan hirtelen jött.

trinity írta...

Csak tartson ki, nehogy visszajöjjön a hideg a virágzó fákra....

Szeretem a mákosat nagyon!!!

duende írta...

Tényleg! Tegnap este jöttem haza az anyutól - nagytakarítottunk. És a levegő egészen más volt. Meleg. Tavaszillatú. Balzsamos. Lágy.
Én is megállapítottam este hazafelé magamban: a tavasz visszavonhattalanul itt van már. :)

A sógorom nagy mákrajongó. :)
Renszeresen süt magának ilyen mákos kevertet.