2009. június 15., hétfő

Barackra hangolva

1+1 az nem "2"
- hanem
egy ILYEN
meg
egy OLYAN
(és persze még az is csak akkor,
ha egyátalán: "+")

(Fodor Ákos: Még magasabb matematika)

Még csak ezután jönnek majd a kívánatos puha sárga- és őszibarackok. Kicsit elébük szaladtam. A kerti kis fán még aprócskák, s éppen csak most váltják zöld ruhájukat sárgás színre.
Mégis, a zöldségesnél friss gyümölcs után kutatva nem tudtam ellenállni nekik. Kedvemre való bogyós gyümölcs nem akadt, maradtam hát fél kilónyi aprócska, de illatos sárgabaracknál.
Azután készítettem egy adagot a már bevált kelt tésztámból, igaz, újabban egyre nagyobb benne a teljes kiőrlésű liszt aránya. Csak fehérlisztből már meg sem tudnám enni talán...
Azt is tudtam, hogy a barack kevés lesz egy adagnyi (fél kiló lisztből készülő) tésztához. De nem csökkentettem a tésztaadagot, gondolván, hogy majd csak kitalálok valamit.
Ez a valami végül az lett, hogy a téglalapra nyújtott tésztának csak a felére tettem a töltelékből, a szabadon maradó részből szárakat formáztam a kis hangjegyeimnek.
Innentől azonban nem a számításaim szerint alakultak a dolgok, egy ismerős látogatása okán kicsit elanyátlanodott (túlkelt) a tészta a 30 fokos melegben, így nem lett olyan rendezett külsejű, mint amilyenre terveztem - de azért elfogy.

Hozzávalók:
a töltelékhez: kb. 35 dkg kimagozott sárgabarack apróra vágva, 2ek fahéjas cukor

a tésztához: 20dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 30dkg rétesliszt, 1kk só, 2ek cukor, 8dkg puha vaj, 1tasak (7g) szárazélesztő, 2,2dl langyos tej.


Elkészítés
: a tészta hozzávalóit összeállítjuk egy tálban, majd meleg helyen kelesztjük. Az apróra vágott barackhoz adjuk a fahéjas cukrot, majd pár percre a mikróba tesszük, amíg kezd kissé lekvárszerű állagot ölteni. Így kicsit felpuhul a gyümölcs, s könnyebb lesz a tölteléket a tésztára kenni. Ha megkelt a tészta, lisztezett gyúródeszkán átgyúrjuk, majd kb. 3-4 mm vastag téglalapra nyújtjuk. A hosszabbik oldalával párhuzamosan rákenjük a tölteléket, de csak a tészta feléig. Ezután feltekerjük. Éles késsel kb. 2cm széles szeleteket vágunk a tekercsből. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük a szeleteket úgy, hogy közben a tésztának azt a részét, ahová nem került töltelék, visszacsévéljük, s ebből formázzuk a hangjegyek szárát. Letakarva pihentetjük. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A sütemény tetejét kevés tejjel megkenjük, majd adagonként kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Akinek nem elég édes, tálaláskor tehet még rá fahéjas cukrot.

18 megjegyzés:

Deborah írta...

Nagyon ötletes, biztos finom is:)

Palócprovence írta...

Nagyon helyes! :)

Vesta írta...

Milyen jól kitaláltad ezt a hangjegyformát, nagyon eredeti ötlet! Már a bejegyzés címe is tetszett, a barack pedig az egyik kedvenc gyümölcsöm!

Makka írta...

Hát ez valami csúcs!:)

szepyke írta...

Gondolom, hogy elfogy. Nem hinném, hogy bárkinek is gondja lenne vele. Nagyon jól néz ki, és nagyon ötletes is.

Limara írta...

Fantasztikus!:)) Én is alig várom már a barackokat, kedvenceim! :))

lúdanyó írta...

A címadás, meg a hangjegysüti, egészen kiváló! :))

duende írta...

De helyes! :)
Nagyon ötletes!

Unknown írta...

"... de azért elfogy" ? Nem csodálom! Nagyon aranyosan néz ki, nagyon jó ötlet! ;)

Chef Viki írta...

Micsoda ötlet, hihetetlen fantáziád van!

Ma vettünk mi is először barackot, őszit. Kicsik voltak, de határozottan őszibarack ízük volt! Jól megettük az összeset :-)

trinity írta...

Eszméletlenül kreatív!!! Méghogy nem úgy sikerült....nem látszik-nagyon szép!!!

Bridge írta...

Zenész beütésemmel külön értékelem az ötleted! :)

Tündér írta...

Nagyon jó! Először egy aranyos mászó csiga-biga jutott eszembe róla:)

Renata Kalman írta...

Miket ki nem találsz!! :))
nagyon jó!

Ági, aki főz írta...

Nekem is tetszik nagyon ez az ötlet! Jó ajándék lehet egy ilyen érdeklődésű emberkének.

Deborah írta...

Értékes dícséretnek vettem, köszönöm. Azért értékesnek, mert egy olyan személytől kaptam, akire ismeretlenül is felnézek... mindig is odavoltam "titokban" az idézeteidért, írásaidért... nem beszélve a káprázatos tehetségről, és a fotóidról.. ez nem bók, komoly;)
Csak így tovább, és egyre jobban!
U.I.: várom, hogy kicsit több időm legyen sütni-főzni, recepteket feltenni, és blogkülsőt javítani.. mindig akadt idáig valami javítani való..

erős ildikó írta...

Köszönöm Mindenkinek!

Ízlésszindróma írta...

tényleg nagyon ötletes és szép lett a végeredmény!! de meg is enném azonnal:)))))