2009. december 4., péntek

Egyszervolt kincseim

Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak

gyönyörű nem lesz.


(Fodor Ákos: Műhely-haiku)

Páran arra kértetek, hogy írjak az új fejlécről és az abban látható kanalakról is. Nem tudom, ez mennyire illeszkedik a blog témájába, de legyen.
Talán azzal kezdeném, hogy nagyon szeretem az előző fejlécet (így jelenidőben, tehát még mindig.) Azt, amelyiken a kis Árpád-kori templom van a dombtetőn - egyébként Tornaszentandrás határában. Egy kicsit jobban is, mint ezt az újat. Az egyetlen oka a cserének az volt, hogy a falinaptárakon is zavar, ha télen virágos-pálmafás képeket kell nézni, ugyanígy a bloghoz sem illett így decemberben már az a nyári kép. (Ha lesz rá alkalmam, majd csinálok téli felvételt is arról a dombtetőről....)
A kanalakról: valószínűleg ugyanazért viselek többnyire egyszínű ruhadarabokat - ékszert, sminket, tetoválást pedig nem -, amiért ezektől az evőeszközöktől is elbúcsúztam.
Vagyis: önmagukban nagyon szépek, de én arra vágyom, hogy minden egyes darabom minden másikhoz, sőt a környezetéhez is passzoljon, ami persze teljességgel lehetetlen, mégis szeretném.
Ezért egyre kevésbé választok színes-mintás-díszített dolgokat. Megcsodálom őket, de nem birtoklom. Vannak persze gyengéim, például lefotózom egyszervolt kincseimet, s időnként gyönyörködöm a fotókban (már ha jól sikerülnek.)
De a lényegre térve: ezeket a kanalakat néhány más evőeszközzel együtt 2005 körül vettem az eBay-en pár fontért. Antik ezüst, ezüstözött és aranyozott darabokhoz potom áron lehetett hozzájutni. Nekem mondjuk a megjelenésük volt a lényeg, nem az értékük vagy az alapanyaguk. A fejlécben látható páros természetesen nem evésre, hanem szedőkanálként funkcionált, egyébként a mérete is ennek megfelelő. A kanalak nyele ezüsttel, feje arannyal futtatott. Azóta visszaköltöztek az Egyesült Királyságba, onnan vettem, s oda is adtam el őket.
Volt még pár darab, desszertes villák, vajkések. Talán 10-12 evőeszközt vásároltam így, mára mindet eladtam két villa kivételével. Az egyik egy húsvilla, nagyon praktikus, emellett szép is. A másik pedig egy szardíniás villa (egyébként legelső szerzeményem az eBay-en), amit párom előszeretettel használ a ..... na mihez?.... desszertekhez. Ezek nyele ezüst, így állandóan lehetne tisztítgatni, hogy szép legyen.
Az egyes darabok koráról ne kérdezzetek, mert nem tudom, nem értek hozzá. Tudomásom szerint nem őskövületek, a XVIII-XIX. századból valók.

Ma már szinte minden saját beszerzésű tárgyam minta, illetve díszítés nélküli. Viszont nagyon fontos számomra az anyaguk és a formájuk (s persze azért a használhatóságuk is.)
Dísztárgyakat egyátalán nem tartok, csak olyasmit, amit használok valamire.
A magas fényű fém evőeszközök továbbra is a gyengéim, főleg azok a darabok, amin hasraesik a napsugár, ezért máig szerelmes vagyok a blog oldalsávján (a visszatapsolt ételek címsor alatt) látható Royal Doulton készletembe, amit szintén az eBay-en vettem (megjegyzem, kb. bolti ár ötödért.) Ebben a folyamatos fogyasztásra épülő világban egyébként nagyon szeretem az olyan helyeket, mint az eBay is (de vannak hasonló virtuális és valós piacterek), ahol valaki nagyon tud örülni annak, ami nekem nem kell, mint ahogy én is szert tehetek fillérekért is olyan dolgokra, amire másnak nincs szüksége. Vagyis egy-egy dolog nem a szekrény mélyére vagy kukába kerül, hanem mindig annál van, aki szeretni tudja. Azt gondolom, ez egy örömteli és gazdaságos módja a kereskedésnek, még ha nem is nagy értékek forognak. Nem is beszélve a kincskeresés és a zsebpénzszerzés lehetőségéről. Picit olyan ez, mint az ócskapiacon vagy turiban forgolódni, persze teljesen új dolgok is elérhetők. (Az egyetlen szomorú momentum egyelőre a történetben az egyre inkább versenyképtelen magyar postaköltségek.) De vissza az eredeti témához!

A fejlécről talán még annyit, hogy a kanalak alatt decoupage technikával és festéssel díszített fa tányéralátétek láthatók, ebből is készült több sorozat, ha jól emlékszem, Kanadában és az Egyesült Államokban talált gazdára. Elkészíteni jó volt őket, de nem magamnak csináltam. Ugyanígy vagyok a kötött darabokkal, izgatnak, míg dolgozom rajtuk (mostanában nem), de én magam nem viselek ilyesmit. Helyem úgysincs sok, a róluk készült képek pedig jól elférnek a számítógépemen.

(Ígérem: legközelebb a csecsebecsék taglalása helyett visszatérek a fakanálhoz: vagyis recept következik.)

Ui: Segítsetek: Én hallottam valamit félre az esti munka mellett, vagy tényleg reklámoznak olyasmit a tévében, hogy "szikrázó hópehely illatú olajmécses"? Nem álmodtam, komolyan....

16 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

Most azon töprengek, hogy nekem ez miért nem megy? Képtelen vagyok megszabadulni a tárgyaktól, igazi halmozó vagyok. A nagymamám eladásra váró házából is úgy hordtam ki a régi tárgyakat, szinte lopva, mentve őket. Mert ezekben a dolgokban benne vannak azok az emberek, akik használták őket. Ahogy a házak falaiba is beivódnak az ott átélt dolgok. Ezért is szeretnék egy régi házat és abba új életet lehelni, de ez csak álom.

olzka írta...

Köszönöm a sorokat.
Örömmel olvastam a 'fonalról' is.

Judith írta...

En is egyszinu dolgokat hordok, nagyon ritkan dobom fel egy tarka kendovel.
A decoupage evek ota izgat, de idohiany miatt halasztom, ugyanugy, mint a Tiffany tehnika elsajatitasat. De ami kesik, nem mulik!
A kotest meg mindig szeretem!
Csak ugy megjegyeztem... :)

duende írta...

Ó istenem! Eladni ezeket a gyönyörűségeket... Nekem sem lett volna szívem hozzá, csakúgy mint Áginak.
Ezeknek a tárgyaknak lelke van...

Én is szeretek kötni is, dekupázsolni is. van egy nagy henger alakú doborom - vastag karton -, azt csináltam meg többek között dekupázzsal. Ma is használom, szenynestartónak. Régi bőröndcímkéket ragasztottam rá. Vagyis ez egy csomagolópapír volt, amin egy csomó régi címke volt, nagyon jópofa.

Vesta írta...

Nem kell nekünk mindig csak recept, nyugodtan közölj még sok ilyen hangulatú írást!

Moncsi írta...

Szerintem nagyon illeszkedik ez is Hozzád. Nekem olyan "értékőrző" a blogod, megnyugtató olvasni. Bárcsak én tudnék szabadulni tárgyaktól, a köteményekről nem is beszélve...

A reklámot jól hallottad, minden alkalommal meg is kérdezem magamtól: a hópehelynek van illata???

Hangulata van, mikor sok van egymáson, és elfedi a világ piszkosságait...

Zsuzsi írta...

Akkor említsük meg a mester nevét is, aki a dekupázsolt tálcákon lévő képeket festette: Chiu Tak Hak -igen jó képei vannak :)

Makka írta...

Én nagyon vonzódom az antik tárgyakhoz, mindig szerettem volna egy teljes ezüst szervíz- és evőeszközkészletet. Mit bánom én, hogy suvickolni kell! Nyilván, amikor csinálni kéne, szidnék én mindent...:)
Egészen biztosan nem lettem volna képes megszabadulni ezektől a tárgyaktól, ahogy te tetted. Bár, sejtem, erős motivációk hatására.
Ezekkel kapcsolatban viszont támadt egy ötletem, megírom majd neked.

Szeretem azt is, amikor receptnélküli posztjaid vannak.

Palócprovence írta...

Szerintem nem vagyok vele egyedül, de nem csak a receptjeidet szeretem, hanem más írásaidat is.Tetszik a mostani fejléced, bár nekem a régi is tetszett, nem zavart, hogy nem téli kép. A sajátomat szándékosan nem cserélem - igaz, egy borostyánnal benőtt kőfal minden évszakban ugyanúgy néz ki. Most belegondolva, tudat alatt az állandóságot képviseli nálam, ami egyébként nem nagyon jellemző rám, a férjem szavaival élve a kútból kéményt, a kéményből kutat szeretek csinálni. Bár ezektől a kanalaktól nem lett volna szívem megválni...

Moha írta...

Olyan jó olvasni Téged,hogy külön kérlek,ne csak recepteket írj, hanem néha-néha ilyeneket is!

Renata írta...

Nekem is nagyon tetszett ez az írás és hoztam egy meghívást:
http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2009/12/vendegvaro-delutan.html

Chef Viki írta...

Nagyon jó írás :-) Szeretem olvasni a gondolataidat, túl-túl a recepteken.

Én sem tudtam volna megválni tőlük, gyönyörűek. Egyébként is nehezen dobok ki bármit, ahogy a többiek is írták már: emlék fűz hozzájuk zömmel :-) S nem mindig elég egy fotó :-)

A reklám stimmt. Szívesen elbeszélgetnék az ötletgazdával :-)

Ízlésszindróma írta...

Még sosem jártam ilyen piactereken, de ehhez is kedvet/bizadalmat csináltál, majd az ünnepekben nézelődöm. Illetve megnézegetem, bár ezt már rég tervezem, hogy mi az amit tovább kéne engedni másnak, hogy szerethesse. Jó lenne megtanulni azt, hogy birtoklás nélkül is lehet szeretni!

napmátka írta...

Sziasztok!
Köszönöm, hogy benéztetek!
Tény és való, hogy nem ragaszkodom túlzottan a tárgyakhoz (egy-két kivételt leszámítva!), ahogy változom, változnak ők is körülöttem. Itt persze egészen kis dolgokra kell gondolni, mert még sohasem vettem pl. bútort a saját ízlésem szerint. Innen-onnan, a családból van a holmik nagy része, ezért is nehezebb köztük saját stílusra lelni. Így az apróságokban élem ki magam. Egyébként a kanalakhoz semmilyen emlékem nem kötődik, hiszen idegenektől vettem, így nem volt nehéz megválni tőlük.
Sok dolgot használok sokáig, így a ruháim többsége is már régi darab, a legtöbbször azért kell elbúcsúznom tőlük, mert idővel tönkremegy az anyag. Viszont amit nem használok rendszeresen, annak mennie kell.
Zsuzsi: köszönöm az információt, nem tudtam róla, de most már utánanézhetek.

Hanczur írta...

Én is csodálom érte.

nokedlis írta...

én is csodállak érte. föként talán azért, mert nekem még nem sikerült a gyüjtögetö-génjeimtöl megszabadulnom