2012. május 26., szombat

Rózsaünnep

Írhattam volna címnek, hogy virágünnep, hiszen májusban számos más virág is nyílik, sőt, vannak, amelyek éppen ilyenkor nyílnak, joggal követelhetnék maguknak a májust, annál is inkább, mivel a rózsafélék akár késő őszig is virágozhatnak. Akár. Persze nem mindegyik, és nem is olyan gazdagon, mint ilyenkor. Arról nem is szólva, hogy ezzel a virággal - mint Olvasóim jól tudják - elfogult vagyok.
Gyerekként majd később tinédzserként az ember különbözni vágyik, snassz dolognak tűnt akkortájt, hogy azt mondjam: a rózsa a kedvenc virágom. A rózsa? Ugyan már..., azt mindenki szereti. Valami különlegesebbet akartam. Most nem sorolnám fel, mikor mi számított kedvencnek, annál is inkább, mivel lakótelepen nőttem fel, ahol már az is nagy dolog volt, ha egyáltalán került friss virág a vázába, és nem csak a körülményeket rosszul-jól elszenvedő szobanövényeket nézhettem.

Később persze rájöttem, hogy nekem mégiscsak a rózsa mindenek felett, noha minden más virágnak is örülök.
Ilyenkor például a bodzának, a kamillának. De miért is a rózsa? Hát éppen azért, mert tavasztól késő őszig gyönyörködhetek bennük, ami a szintén csodaszép tulipánokról nem mondható el. (Apu talán már unja is, hogy séta közben minden bokornál, háznál meg kell állni, hogy... "nézd csak, milyen kontrasztot ad a fehér házfallal az a mélyvörös bokor...!" Ő meg türelmesen nézi, vagy keresi fél szemével az éppen csodálnivalót. Kénytelen kivárja, míg az illatot is ellenőrzöm.) Azután mert olyan sokfélék. Mert annyi mindenre jók. Amíg nyílnak, küllemüket csodálom, illatukat élvezem.Ha elvirágoznak, gondosan begyűjtöm a szirmokat a nem permetezett növényekről, s innen már a konyhában alakulnak át.

Azért, mert történesen nincs rózsaültetvényünk, megfelelő lepárlónk, és nem tudjuk házilag előállítani a drága és értékes rózsaolajat, még nem kell lemondanunk arról, hogy e virág értékes illatát, ízét megőrizzük valamilyen formában otthonunk számára.
Készülhet belőle rózsavíz (gőzlepárlással nem kivitelezhetetlen házilag sem) , rózsatea (ez a legegyszerűbb, a csipkebogyó ízét idézi természetesen), rózsaszörp, rózsakivonat, rózsalekvár, rózsasörbet, kandírozott rózsaszirom.
Tovább is van, mondjam még? Nemcsak konyhai, kozmetikai célokra is kiválóak, és ha még lepárlással nem is kísérletezem, azért idén nekifogtam az olajos kivonatok (macerátumok) készítésének.

Ennek lényege, hogy a friss vagy szárított növényi részeket befőttes üvegben olajjal felöntve a napon érleljük 4-6 hétig, majd átszűrjük, és hűvös, sötét helyen tároljuk az így kapott illatos olajakat.
Ezek az olajok azután jók lehetnek testolajként, házi kozmetikumokba, kencékbe, fürdősóba, de az ehető növényekből készült olajos kivonatok a konyhában is megállják a helyüket, süteménybe éppúgy beletehetjük, mint mondjuk a rózsavizet.

Egy-két dologra persze figyelnünk kell. Arra mindenképpen, hogy jó minőségű olajjal, tiszta, nem permetezett növényekkel dolgozzunk. A befőttes üvegeket kiforraljuk. A friss növényi részeket először egy napig kiterítve tálcán szárítjuk, hogy veszítsenek a nedvességükből, és ne penészedjen be, ne menjen tönkre az olajos kivonat. Az érlelés során a macerátumot naponta megkeverjük, és az üveg fedeléről letöröljük a kicsapódott nedvességet (ez elsősorban a friss növényekből készülő kivonatnál lényeges, a száraz növények kivonatait elég az érlelés során naponta felrázni kissé.)

Sokféle növénnyel kísérletezhetünk, aki a konyha közvetlen közelében maradna, fűszerekből (pl. vaníliarúd, fahéj, citrusfélék héja, zöldfűszerek) is készíthet olajos kivonatot. Az illatanyagok oldódását segítendő vágjuk vagy tépkedjük kisebb darabokra a felhasznált növényi részeket. Ami az olajat illeti, nem kell mindenhez olivaolaj, válasszunk inkább az adott növényhez illő, vagy éppen semleges illatú és színű olajat, ami nem nyomja el, inkább kiemeli a benne érlelt növény illatát, jellemzőit. Az viszont fontos, hogy hidegen sajtolt olaj legyen. Én szívesen maradok hazai olajoknál (napraforgó, repce, szőlőmag, mandula.)

Azt, hogy friss vagy szárított alapanyagot használunk-e, ne csak az döntse el, hogy mihez jutunk hozzá! Gondoljuk át, hogy melyek azok a növények, amelyek szárított állapotban is megőrzik illatanyagaikat (pl. kamilla), és melyek azok, amelyek inkább csak frissen kerülhetnek a macerátumba (pl. rózsaszirom.)
Olyan növényeket is használhatunk, amelyek kivonatát elsősorban nem az illat, hanem sokkal inkább a jótékony hatások jellemzik (pl. csalán.)

Ma illatos rózsasziromból, bodzavirágból és kamillából kezdtem el a kivonat készítését, remélem, hetekig marad a meleg, napos idő, hogy elősegítse az érlelést.

Hozzávalók: pl. rózsaszirom vagy / bodzavirág vagy  / kamillavirág , napraforgóolaj, befőttes üveg (meleg, napfény)

Elkészítés: a friss növényi részeket egy napig tálcán kiterítve szikkasztjuk, a szárazakat természetesen nem kell. Kisebb darabokra tépkedjük, törjük, majd normál méretű befőttes üvegbe töltjük. Friss növényeknél 3/4-ig, száraz növényeknél 2/3-ig. Ezután teljesen felöntjük a kiválasztott olajjal, úgy, hogy az a növényi részeket légmentesen befedje. A száraz növények később süllyednek be az olajba, a frissek hamarabb. Tiszta kanállal rásegíthetünk a folyamatra. Az esetleges légbuborékokat óvatos ütögetéssel távolíthatjuk el az olajból. Ezután lezárjuk az üveget és napos, meleg helyre tesszük kb. 6 hétre. 

Naponta kinyitjuk (akár többször is), megkeverjük, és letöröljük a kicsapódott nedvességet, majd visszazárjuk a fedelet.

Ezután finom szűrőn vagy tiszta szöveten keresztül átszűrjük, és sötét, hűvös helyen tárolhatjuk kb. 1 évig vagy az ennél korábbi felhasználásig.

3 megjegyzés:

duende írta...

Csodálatos színe van ennek a rózsának. Egyébként nekem is az egyik kedvencem. Rengeteg illóolajom van a masszázshoz, de a rózsaolaj benne van az első háromban. És a rózsafa is az első ötben. Vannak kiürült rózsaolajos üvegcséim. Egyiket sem dobtam el, mert mindegyikben még erősen benn van az illat. Időnkénti szagolgatásra tartom őket. :)

Selectfood írta...

Tovább is van? Mondjad még! :) Nálunk tegnap egy csodaszép virágos saláta került az asztalra, de ma is lesz valami virágos étel.

Beha írta...

Szia, csodaszép a macerátum! Vadrózsából akartam, de megbuggyant, pedig 1 napig szikkadt :-( lehet baj,h nem csak szirom volt,hanem a zöld feje is, amiből kinő a szirom?