gondolj egy súlyra,melyet letehettél és
lélegezz mélyet
(Fodor Ákos: Kis gyakorlat)
Egy ideje újra beleszerettem az agyagedényeimbe. Helyesen mondva, cserépedényeimbe. Kicsit úgy vagyok néha a konyhai eszközeimmel, mint - "némelyik nő mind egyforma" (párom szerint) - aki áll a ruhásszekrény előtt, és azt mondja: nincs egy rongyom, amit felhúzzak...
Mert az egyik edény túl nagy, a másik túl kicsi. Ráadásul egyik sem az én választásom, mert a nagyot ajándékba kaptam, a kicsit meg Anyutól örököltem. Szóval ugye vennék magamnak egy "sajátot". Hát igen, de milyen is legyen? Ne túl nagy és ne is kicsi, és lehet, hogy hosszúkás vagy inkább kerek, és olyan rusztikus, de mégse mázas, és van, ami tetszik is, de az egy vagyon, és van, ami olcsóbb, de azt meg csináltatni kell, kicsit lutri az eredmény, meg hát ki mondta, hogy van nekem türelmem. (Jó, van egy kevés, de azt a bürokráciára tartogatom.)
Szóval marad a már ismerős kompromisszum, vagyis a meglévő edényekkel való barátkozás. Beáztatom, bepakolok a kisebbe, de nem fér. Újabb áztatás, átrámolás a nagyobb edénybe, nem is olyan nagy, csak nehéz. De tetszik ez a dolog. Mindig is jobban szerettem "sütőben főzni", és a cserépedények nagyon tudják ezt a sütve-párolásos technikát. Először az edény pórusaiból és a hozzávalókból párolog a folyadék, majd rövid lére fő és a végére szépen meg is pirul. Ráadásul, mindez a kényelmes minimalusta stílusban: nincs más dolgunk, mint kivárni az étel illatát és elkészültét. Igaz, ez esetenként jó néhány órába telik, de addig akad éppen elég más dolgunk.
Idén először egy füstölt bordás, babos, paradicsomos ételt csináltam cseréptálban, 5 óra alatt készült el a nagyobb tálban, és el is fogyott az utolsó babszemig. Utána (részben időhiány miatt) paprikáskrumplit készítettem benne. Ez nekem nem lett tökéletes, illetve kicsit más lett az íze, mint ahogy szeretem. A héten pedig ez a pörkölt készült disznóhúsból (combból) padlizsánnal és sok más őszvégi zöldséggel, Anyu mázatlan edényében. Abszolút győztesnek szavaztuk, így minden bizonnyal lesz ismétlés. Rövid szafttal igazi (paleo) egytálétel.
Ami pedig a bürokráciát érinti, megint felszívtam magam (időről-időre összegyűjtök némi energiát az új csatákra), és elkezdtem intézni Apunak a rokkant parkolási igazolványt. (Mondjuk már korábban is jól jött volna, Mindenszentek körül, meg most is, a szmogriadó idején.) Hát nem semmi. Már legalább öt közigazgatási szervvel állok napi telefonkapcsolatban, levelezésben, akik persze még egymással sem értenek egyet az ügymenet tekintetében. De a célig igyekszem kitartani. A napi sétákat most megfeleztük, vagyis csak egyszer megyünk ki. A nap hamar lemegy, nagyon hideg is van a kerekesszékben Apunak, és ilyenkor fáradtabb is. Én meg pláne. Ha odafigyelek arra, hogy mikor és mit eszem, ha nem hagyom ki a futást, akkor sokkal jobban bírom. De jöjjön inkább végre a recept:
Hozzávalók (4 személyre): 50 dkg sertéscomb, 1 nagy padlizsán, 3 paradicsom, 2 kápiapaprika, 2-3 szál sárgarépa, 1 sál sárgarépa, 4-5 nagyobb karfiolrózsa, kis darab zeller, fél csokor petrezselyem, 1 kisebb erőspaprika, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2-3 szelet vastagkolbász (nálam a már megszokott Békési csípős, köményes), 250ml víz, 2 tk pirospaprika, 2 tk só, 2 ek zsír
Elkészítés: a (mázatlan) cserépedényt hideg vízbe beáztatjuk kb. 30-45 percre. A húst felkockázzuk, a zöldségeket megpucoljuk. A hagymafélét, a petrezselymet, a kolbászt és a paprika felét apróra vágjuk, a többi hozzávalót nagyobb kockákra. A fűszerekkel összeforgatunk mindent együtt, és így helyezzük a tálba. Ráöntjük a vizet, és rátesszük a zsírt, majd az edény fedelét. Hideg sütőbe toljuk és 200 fokon kb. 3 órát pároljuk-sütjük.
Igazi melegítő, őszvégi fogás. (S persze a konyhában is kellemes meleget varázsol.)
