Magyaros rizstorta fehérborral

Olvasgatva a sok-sok vonzó rizottóreceptet a blogokon, többek között Mamma ínycsiklandó paradicsomos változatát, úgy döntöttem, én is alkotok valamit az amúgy általam - köretként - nem sokra becsült gabonaféléből. De legyen magyar az íze, márcsak azért is, mert a napokban hosszú idő után valami csípős, sőt már-már erős dologra vágytam.
S persze azért is, mert hazánkban oly sokan gyarapítják már az olasz konyha híveinek táborát, hogy muszáj néha a mérleg másik serpenyőjébe is tenni ezt-azt. Ráadásul nálunk is legalább annyira őshonos a rizstermelés, mint az olaszoknál. Szóval úgy indult a reggel, hogy 8 után már szépen rotyogott Apunak a sertéspörkölt (konyhája felújítás alatt lévén ugyanis én vállaltam az elkészítését). Némi honoráriumként - míg háromszor zsírjára főztem, sütöttem a húst, hogy a csodás, karamelles ízhatások érvényre jussanak - szépen lassan elkülönítettem 4 dl sűrű szaftot a saját ebédünk számára. Ez már eleve csípős volt, hiszen a pörköltbe egy hegyes erőspaprika is került.
50 dkg gömbölyűszemű rizst 5 dkg vajon megforgattam, majd felöntöttem a húslével. Amíg főtt a rizs, belekerült 4 közepes meghámozott paradicsom húsa és egy hegyes zöld erőspaprika apróra vágva, 1 dl száraz fehérbor (Somlói Juhfark), pici só, 1 kk szárított zöldségkeverék, petrezselyem, kevés víz. Mivel még mindig csak éppen volt csípős, beleszórtam egy kiskanál őrölt csípőspaprikát.
Végül 5 dkg sajtot (trappistát) lereszeltem, és felolvasztottam az ételben. Lehúztam a tűzről. Egy nagyobb kerek tálat kivajaztam. Amikor a rizs kissé kihűlt, a hét elejéről megmaradt 3 tojásfehérjét kevertem hozzá, majd a jénaiba öntöttem. Tetejére csípős parasztkolbász került, amely sütés közben finom levet eresztett. A sütés 200 fokon, kb. 20 perc alatt történt. Ritkán kívánom a savanyút, de ezt az ételt apró csemegeuborkával képzeltem el, ahogy azzal is ettük.