Az utazásról - II. rész

Mihelyt nincs többé igényed élvezetre: megtudod a szakadatlan élvezet módját és nem élsz vele.
Mihelyt mindegy, hogy meddig élsz: megtudod a földi örökélet módját és nem élsz vele.
Mihelyt belátod, hogy az emberiséget nem kell boldoggá, békéssé, bölccsé tenni: ennek módját is megtudod és nem élsz vele.
Mindaz, ami legkívánatosabbnak látszik: a legerősebb méreg. A világot pokolra hajítaná. (Weöres Sándor)

Ez az év arról szólt tehát, hogy nem utazunk. Még belföldön sem, és nem nyaralunk a szó általános értelmében, mert most erre nincs lehetőség. Ami egyáltalán nem tragédia, mert volt olyan év is, amikor jöttünk-mentünk, ez most egy ilyen. Egy másmilyen.

A nomádportára sem terveztem utazást, mert nekem busszal-vonattal elég drága, és egy személyben teljesen gazdaságtalan, szinte semmit nem tudok hozni a kötelező csomagjaim mellett.
Azután mégis másképp alakult. Egész pompás kis nyaralás kerekedett, leszámítva azt a bosszúságot, hogy sikerült még néhány ezer forinttal megfejelni a költségeinket egy közlekedési bírság okán, nem vettük észre, hogy párom szüleinek miskolci háza előtt megváltoztak az évtizedes parkolási szabályok. Így másnap reggelre megkaptuk a mikuláscsomagot. Persze hibáztunk, de azért elgondolkodtató ezeknek a bírságoknak a mértéke, ha az ember összehasonlítja a havi keresetével. Mindegy.

Tehát augusztus második felében tanítványaim szerteszéledtek az ország határain belül és kívül, s így pár napra szabad lettem. Párommal megbeszéltük, hogy akkor mégiscsak leutazom. Mindennel együtt olyan hat óra odáig az út, pedig Miskolcon csak fél órát kell várni az átszállásra.

A nomádportán így négy teljes napot tudtam eltölteni, szerdán reggel rögtön kimentünk a dobódéli tóra fürödni. Nagyszerű idő volt, és alig járnak ki emberek a tóhoz (főleg hétköznap), így szinte az egészet mi birtokolhattuk. Nem túl nagy bányató, olyan háromnegyed óra körbeúszni. Olvasnivalót ilyenkor mindig viszünk, általában a Körkép valamelyik kötete kerül a bicaj csomagtartójába, azt hiszem, most a 86-os volt.

A bicaj egyébként rendesen feltörte mindenem, pedig alig mentünk néhány kilométert. Teljesen elszoktam már tőle, mert a fővárosban egy hagyományos, női vázas példányt használok, ami jóval kényelmesebb.
Aznap nem főztem, csak szendvicset ettünk, meg este főtt kukoricát.

Szeretem e hatalmas kert intimitását. Az ember behúzódik az óriás diófa alá, és már nem is bántja a hőség. Bár az is igaz: nem csupán a levelek zizegését hallgatja ilyenkor, vagy a bogarak zümmögését, hanem hétköznapokon - s néha hétvégén is - a fanyűvő láncfűrészek és a fűnyírók hangját.
Az emberek korán kelnek és korán fekszenek - a jószágok és saját igényeik szerint.

Augusztus 20. persze kivétel volt. Az ünnep itt talán még nagyobb jelentőséggel bír, mindig van zenés-táncos program a faluházban, előadások és főzőverseny is.
A jóval nagyobb Bódvaszilas sincs messze: az egyik falu határából látni a másikat. Másfél kilométer. Szilas határában még régi egészkaros sorompó van, fényjelző nélkül.

Aznap rakott tököt csináltam. Kicsit kevés volt a friss tök, ezért került hozzá krumpli és karalábé is. És persze rizs meg pörkölt. Délelőtt kitisztogattuk a hátsó kertben az idén ültetett kis bokraink és fáink (szeder, ribizli, egres, alma, körte, meggy) környékét, párom füvet nyírt. Este kimentünk a határba néhány falubeli ismerőssel a beígért tüzijáték reményében. Végül az elmaradt, de egy jót sétáltunk, beszélgettünk.

A kertünk hátsó része idén takarmánykukoricával van beültetve, az egyik rokon kérte kölcsön a területet. Kétnaponta egy magas utánfutót pakol tele a lekaszált kukoricával, annyit eszik meg náluk a két tehén. Plusz napi 10-10 liter darát. Az állatok cserébe napi 23 liter tejet adnak. Azért nem könnyű így, hogy idén nincs csorda, s mindenki a saját kertjében kényszerül helyet biztosítani a hatalmas állatoknak. Pedig bármennyire nyugodt jószágnak tűnik is a tehén, azért van mozgásigénye, ezt tudom.

Idén sem szűkölködtünk a málnában, a szőlőig most ez az egyetlen gyümölcsünk a kertben. Folyamatosan érik, minden nap fel lehet keresni. Városi csökevény lehet bennem, hogy nem rajongok az átláthatatlan dzsungel-növényekért, amelyek kedvelt búvóhelyei az esetleg lesből támadó csigáknak. De a málna így szereti. Valamit valamiért.
A mosogatás most egy ideiglenes csapról megy a konyhában (tehát folyóvíznél), a (meleg-)vízellátást egyelőre a padláson lévő hordó szolgáltatja.
Sajnos egér most akad, az ottlétem alatt hármat fogtunk.

Pénteken sódert szitáltunk és a beállított ajtókeret oldalait töltöttük ki mészhabarccsal. Aznap karfiolleves, petrezselymes krumpli és rántott csirke volt az ebéd. Süteményt nem csináltam, mert a melegben nem volt rá igényünk.

A szombati nap pihenéssel telt, főznöm nem kellett, olvastunk és hűsöltünk az árnyékban. Délután kimentünk a Bódva-partra, de alighogy letelepedtünk, jött az eső, így visszatértünk a faluba, és párom a zenélőautóból vett jégkrémmel lepett meg.

Este pedig szalonnát, kolbászt és hússzeleteket sütöttünk kint a tűzrakó helyünkön. Vadász (a mellettünk lakó néni fiatal kutyája) ezt nehezen viselte, pedig minden nap kapott ő is valamit.

Párom nagymestere a tűzrakásnak, ezt el kell ismerni. Imádja is. A legkevesebb fával tüzel, nem pernyéz, és másnap szinte semmi nyoma nincs az egésznek. Van türelme hozzá. Nem használunk faszenet meg gyújtófolyadékot, sem grillherkentyűket, megy minden hagyományosan. Az egyetlen civilizált darabunk a párom által zsebtűzhelynek vagy zsebkohónak nevezett kis vasállvány, ami szintén nem létfontosságú, nem is mindig használjuk, viszont eső esetén is mobil: be lehet húzódni vele tető alá. Plusz van egy rácsa is, ez jó a hússzeletekhez. Igaz, a szalonnával most nem volt türelmünk megvárni a parazsat. Éhesek voltunk. Mire végeztünk a sütéssel, el is kezdett esni, és éjjel folyamatosan ömlött.

Másnap reggel is borult volt az idő. Így már nem mentünk át Tornanádaskára nádért (ami a vályoghoz kellett volna), csak összepakoltam és még főztem ebédre egy lecsót.

Párom édesanyjának megígértük, így vasárnap délután autóval bementünk Miskolcra (akkor követtük el a már említett közlekedési szabályszegést.) Az estét Miskolcon töltöttük, felkerestük Géza barátunkat is, aki egyébként a MVK-nál (miskolci bkv) dolgozik, mint mérnök, de hobbija a természetgyógyászat és a zenélés.

Másnap reggel utaztam haza a fővárosba.

Amint látható, nem főztem sokat vagy különleges dolgokat, viszont odafelé azért vittem süteményt - erről szól majd a következő bejegyzés.