2011. január 8., szombat

Farsangi linzer rózsakivonattal

Kér és nem tudja,
hogy amit kér, annak jó-
fele: nála van.
(Fodor Ákos)

Megint szalad tovább az idő. A tavalyi farsang a pogácsákról szólt mindenféle változatban. Fánk talán egyszer készült.
Akkor még nem sejtettük, hogy hamarosan új időszámításba lépünk, a nagyböjt azután elhozta azt is: Apu megbetegedett, majd lebénult.
Azóta másképp múlik az idő, és a liszt is háttérbe szorult a konyhában, bár ez utóbbi nemcsak a ritka főzésnek, hanem inkább párom paleo étrendjének tudható be.

Azért fogyasztunk gabonaféléket, csak kevesebbet. Kevesebb a kenyér, az élesztővel készülő tészta. Én amúgy jól alkalmazkodom ehhez, mert bár nem muszáj, de inkább a gyúrt tésztákat szeretem és a krumplit, ha már szénhidrátról van szó. Az alapvetően salátás-halas étrend jól bevált, de természetesen az ünnepek alkalmával mást is fogyasztottunk.
A leves nekem télen alapvető, nyáron kevésbé fontos.

Azt meg már megszokhattátok, hogy ha sütemény készül nálunk, az általában nem tömény édesség. Ez a linzer is ilyen. Vagyis éppen csak édeskés. A tél, s így a farsang is nekem inkább a fűszeres ízekről szól, és hogy megpróbálunk visszacsempészni valamit a többi évszak virágos-gyümölcsös ízeiből. Ez ilyenkor lehet aszalt vagy fagyasztott gyümölcs, a lekvárok és a befőttek nálam ritkán szerepelnek, kivéve, ha savanykásak.
Viszont szívesen készítek gyümölcskompótot, ami melegen az igazi - ellensúlyozva a kinti hideget.

Ebbe a süteménybe pedig másképpen került vissza a nyár. Talán emlékeztek még, amikor 2009-ben a napon készülő rózsakivonattal kísérleteztem. Bár nem lett hatalmas mennyiség, azért néhány desszertbe már jutott. Például ezekbe:

Feketecseresznyés rózsahalmok
Sárgabarack sörbet rózsakivonattal

Jövőre megint kellene csinálni, mert fogytán a készlet.
Akinek nincs ilyen hozzávalója, készítse friss narancslével. Azzal is remek lesz. Ami a sütemény tésztáját illeti, tovább kísérleteztem a linzertésztával. Én korábban ennél egyszerűbben csináltam, de ez finomabb. Beleépítettem vidéki tapasztalatcseréimet, és elhagytam a cukrot.

Hozzávalók (kb. 150 darabhoz): 5 dkg Graham liszt, 70 dkg búzarétesliszt, 1,5 ek napon készült rózsakivonat , 4 ek méz, csipet só, késhegynyi szódabikarbóna, 25 dkg vaj, 12,5 dkg zsír, 2 egész tojás, 1/2 dl tej, 75 g tejföl

Elkészítés: a hozzávalókat hidegen összegyúrjuk, majd a tésztát kb. 3 mm vastagra nyújtjuk, és sütőpapírral bélelt tepsikre szaggatjuk. Hűtőben pihentetjük az adagokat, amíg a sütőt 180 fokra melegítjük. Egy-egy adagot 10-12 percig sütünk, és a sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni.

Egy csésze forró tea mellé ajánlom.

4 megjegyzés:

Tündérlátta írta...

Fantasztikus receptjeid vannak!

Névtelen írta...

Kedves Ildikó
Azt szertném megkérdezni, hogy a búzarétesliszten a hagyományos réteslisztre gondolsz?
köszönöm
Móni

erős ildikó írta...

Szia Móni!
Igen, csak annyiféle lisztet lehet már kapni, ezért jeleztem, hogy búzából való...

Névtelen írta...

Szia Ildikó

megsütöttem és nagyon fini lett
köszönöm
Móni