A főzelékről

Elsősorban azt mondhatom el a témában, hogy nem különösebben rajongok a főzelékekért. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a blogon eddig nem kapott helyett, vagy pedig az, hogy olyan hétköznapi étel, amit nem tartottam érdemesnek a posztolásra. Pedig tudom, hogy hozzátartozik az étkezésünkhöz. Én szinte minden zöldségfélét szeretek, de inkább levesnek, vagy rakottasnak, vagy sütőben sütve, töltve vagy salátának. Főzeléknek kevésbé. Ha mégis, akkor legalább legyen friss, új zöldségből, a téli-tavaszi ételeknek nemcsak a színe erőtlenebb, de édeskésebbek is, s nálam - ha zöldségről van szó - ez nem előny. Például a cukorborsó főzelékkel ki lehetne kergetni a világból, ugyanígy egy édeskés sárgarépa-, netán egy fás karalábéfőzelékkel, a szálkás, öreg zöldbabról nem is beszélve.
Az új, harsányzöld kelkáposztából szívesebben eszem, vagy zsenge zöldbabból (bár ezekből is gyakran készül nálunk inkább más étel. Hiába, a környezetem alá van rendelve elsődlegesen az én ízlésemnek, vagyis amit én jónak találok, szívesen adom nekik is. Amit viszont nem... hát, az bizony ritkán kerül a tányérjukra, csak ha kiváltképpen vágynak rá.)
A spenótot is imádom, a sóskát is, de nem hagyományosan elkészítve. Tésztákba, salátákba inkább. A vadsóskát és a zsenge spenótleveleket leginkább nyersen. Ahogy a karalábét is vagy a borsót. A zöldbabot roppanósra főzve sajtmártással, pirított morzsával...mennyei....
De vissza a főzelékekhez. Van, amit szívesen eszek: szárazbabból, lencséből készült főzeléket, különösen, ha egy kis füstölt íz is belefő.
Párom és Apukám pedig kiváltképp kedveli a kelfőzeléket. Ezért időnként főzök nekik. Alapvető, hogy nem szoktam a zöldségeket hullára főzni, sőt: szeretem, ha felismerhetők az ételben. A kelkáposztánál is így teszek. Családi hagyomány szerint krumplival dúsítva készül, és a rántáshoz nálunk nem kerül pirospaprika. Persze ez is inkább a harsányzöld, fiatalabb zöldségekből finom (és mutatós), egyelőre be kell érnünk a tavalyi haloványabb darabokkal. A torzsáját nyersen ropogtatjuk el. Nálunk nem szokás a főzelékek tejtermékkel történő habarása. A hüvelyesekhez és a krumplihoz legfeljebb babér kerül ízesítőnek, a zöldbabhoz nagyon kevés ecet (cukor nem!) Kelkáposztához kömény és sok fokhagyma.
Eszembe jutott még egy főzelék, amit viszont párommal együtt mindketten szeretünk (én csak akkor, ha magam főzöm :) Ez pedig a közutálat egyik tárgya: a tökfőzelék. Ebbe azért teszek némi tejfölt, sőt paprika és paradicsom is kerül bele. Mivel a tök alapvetően semleges ízű, szerintem bárki el tudja készíteni saját ízléséhez igazítva, s akkor talán finomnak fogja találni. Az is igaz, hogy mi szeretjük a kapor ízét, tehát ezt sem sajnálom belőle. De semmi nem kötelező, aki nem szereti, kitalálhat magának más fűszerezést. Csak próbálkozni kell.
A mifelénk rendszeresített feltétekről még lesz szó, jöjjön előbb azonban a saját változatunk kelkáposztafőzelékre - melyből talán kiderül, hogy a rántás sem jár semmi nehézséggel:

Hozzávalók: 1 nagy fej (kb. 1,2 kg-os) kelkáposzta, 6 közepes krumpli, olaj, 3kk só, 4ek liszt, 1kk egész kömény, 8-10 gerezd fokhagyma, 1 közepes fej vöröshagyma, víz

Elkészítés: Előveszek egy jó nagy fazekat. A káposztát megmosom, leveszem a hibás levélrészeket, majd négybe vágom. Kivágom a torzsákat - éppen jó délelőtti nyers csemege -, majd a cikkeket kettébe vágom, s már darabolom is bele a fazékba. Nem kell túl apróra vágni vagy levelekre szedni, sőt a középső, vastagabb ereket sem szükséges kivágni. Teljesen felesleges. A fazekat megtöltöm vízzel úgy, hogy a káposztát valamelyest ellepje. Nem egyszerű, hiszen nagy mennyiségről van szó, de majd összeesik egy kicsit. Szórok a főzővizébe 2kk sót és 1kk egész köményt. Felforralom, majd kis lángon főzöm. Közben megpucolom a krumplit, és kisebb kockákra vágom.

A rántást is előkészítem: a vöröshagymát megpucolom, apróra vágom. Kevés olajon kezdem pirítani-dinsztelni (a zöldségfélékhez nem zsírt használok), közben a fokhagymát is megtisztítom és finomra aprítom (nem szoktam áttörni.) A fokhagyma is mehet az olajra, kicsit átkeverem, majd ráteszek 4 ek lisztet és így pirítom tovább, amíg a liszt zsemleszínű lesz. Igyekezzünk a hozzávalókkal, hogy a hagyma közben ne pörkölődjön túl. Ezzel készen is vagyunk, félrehúzhatjuk a tűzről. Nem kell felengedni, stb.

Közben a káposzta már biztosan majdnem jó, ezt ellenőrzöm is. Ne máljon szét. Mehet hozzá a krumpli és még 1kk só. Ha a krumpli is megpuhult, akkor a zöldségek levének kb. a felét leöntjük. Nem kiönteni, jó lehet levesnek, vagy mártáshoz! Sőt, az is előfordulhat, hogy még szeretnénk belőle visszatenni később a főzelékbe. Attól függ, hogy mennyire szeretjük hígabban-sűrűbben, de az sem fontos, hogy mindig egyforma legyen. Miután így csökkentettük a főzőlé mennyiségét, az előkészített száraz-morzsás állagú rántást egyszerűen csak ráöntjük a zöldségre, majd összekeverjük. A hagymának és a zöldségdaraboknak köszönhetően gond nélkül fog eloszlani az ételben. Azok kedvéért is írom, akik nem szeretnek berántani. Végül összeforraljuk az ételt, időközben kevergetve, hiszen ekkor már sűrűbb, könnyen lekaphat. El is készültünk. Egy óránál többet ne vacakoljunk az egésszel, mert akkor már biztosan szétfőztük a zöldséget!

S mi lehet a feltét? Valójában bármi. Nálunk a következők jellemzőek - függően attól, hogy ki fogyasztja:
- húsból: fasírt, sült virsli, pörkölt, sült hús, szafaládé pörköltesen (utóbbit én már mellőzöm)
- tojásból: jellemzően tükörtojás, esetleg rántotta
- vegán: tócsni, olajban sült krumplis tésztatekercsek, gombás zöldségfasírt, szójás vagdalt