Orgonaszüret - a lekvár

mostantól csak a könnyű ívek
emelkedése a földhöztapadt
szárnycsapások vetkőzése
tünékeny arcú ég alatt

(erős ildikó - kezdetek - részlet)

Nehezebben, mint gondoltam, de végül megszületett az orgonalekvár, ami talán dzsem vagy zselé, bár ezek a kifejezések a gyümölcsalapú készítményeknél értelmezhetők és különíthetők el. A nehézséget a készítésben az okozta, hogy én bizony a rózsalekvár-receptjeimből indultam ki, gondolván, hogy ami jó oda, ide is jó lesz. Nos ebben tévednem kellett. Emiatt a tetemes virágszirom mennyiséget kétszer kényszerültem leszemezgetni.
Az interneten ugyanis nincs ilyen lekvár - vagy én nem találtam.
Az egyik, kipróbált rózsalekvárom készítése pedig úgy indul, hogy két reszelt almával felforralok másfél liter vizet, majd félrehúzom a gázról, és a szirmokat ebben áztatom egy éjszakán át.
Másnap ismét felfőzöm, hozzáadom a cukrot, kevés citromlevet, stb. (Majd egyszer lesz egy ilyen bejegyzés is, csak mindig kevés hozzá a megfelelő (!) illatos rózsaszirom.)
A lényeg az, hogy most is így próbálkoztam. Azonban az egy éjszakás áztatásnak az lett az eredménye, hogy az orgonavirág megkeseredett, s ezután már semmi módon nem tudtam elvenni a keserű ízt. Vagyis a felismerés megszületett, ezt a virágot nem áztatgathatom, hanem azonnal fel kell főznöm, minél frissebben, annál jobb. Másodjára már így csináltam. A virágból készülő lekvárokat - hiszen ezek nem gyümölcsök, kevesebb bennük a potenciális sűrítőanyag - a megszokottnál több cukorral készítem. Ettől ugyan édesebbek lesznek, mint az általam kedvelt gyümölcslekvárok - viszont jobban kiteljesedik az ízük. Az édeskés ízvilágot kevés citrommal ellensúlyozom. Az elkészült lekvár - ahogy a rózsa esetében is - karakteres ízű, illatos, keleti típusú szirupos finomság, ezért nem kenyérre való, inkább süteményekbe, desszertekbe, krémekbe.

Forraljunk fel fél kg cukrot 1.5 kg vízzel. Amikor forr, dobjunk bele fél kg frissen(!) szedett, jól kinyílt virágszirmot. Lassú főzéssel sűrítsük a kívánt állag eléréséig. A főzési folyamat vége felé tegyük hozzá - ízlés szerint - max. 2 citrom levét. (Természetesen lehet fűszerekkel, és kevés almahússal gazdagítani, én elsőre nem akartam eltakarni az orgona ízét, hiszen csak most ismerkedünk. Az alma egyébént magas pektintartalmú gyümölcs, így segíti a zselés, sűrűbb állag elérését - rózsalekvárba mindig teszek.) Szép, sötétlila színe lesz - a kevés hozzáadott citromlé ezt alig befolyásolja. A virág illatából is marad a főzés végére.

Igyekeztem a bejegyzéssel, remélve, hogy még eléritek a lassan elvirágzó bokrokat.
Nálam már van konkrét terv az első felhasználáshoz, készül egy sütemény...