Napsárga repcemezők és gólya-hír...

Ahogy máskor is, nagyon feszült voltam az utazásunk előtt, ami különböző okokból egyre későbbre tolódott. Végül vasárnap tudtunk elindulni, s párom megint alaposan megpakolta huszonéves autónkat. Így szóba sem jöhetett, hogy egyenesen Miskolcra menjünk édesanyját köszönteni, először a nomádportán pakoltuk le a sok-sok nélkülözhetetlen holmit. Bár lehűlést ígértek - s én (a mindig fázós) még pulcsit, kabátot is betettem -, igazi nyári idő lett. Gyönyörű látványban volt részünk: az út mentén szinte világítottak a sárga repcemezők. Azután a kis falukba beérve vettem észre, hogy bizony már hazaérkeztek a gólyák. Ez a tény persze a vidékieknek nyilvánvaló, én csak most veszem észre... Kíváncsian vártuk, hogy a virágok - köztük az orgona - vajon elnyílt-e már ott is. Saját kertünk bokrát még nem is láttam eddig virágban, a színét is csak találgattam.
Arrafelé minden később nyílik és terem, így az orgonabokrok is még virágban állnak, sőt, van, ahol ki sem nyíltak még teljesen. A miénk egészen sötétlila - ami gyakori arra - és nagyon jó illata van.
Volt még tulipán és gyöngyvirág a kertben, azonban első látásra lenyűgözött a pitypangok vattaernyőinek sokasága. A ház előtti füves rész végig tele volt vele.
Az egresen, a ribizlin már ott vannak az apró kis terméskezdemények, ahogy a meggyfákon is. Párom édesanyja ültetett néhány zöldségfélét a konyhakertben. A saláta, hagyma, kukorica már szépen kibújt. A vadsóska szerencsére szintén kezd terjedni a kertben, bár én a mennyiséggel még nem vagyok elégedett. Lehetne több, bár a Bódva-parton is tudunk gyűjteni. Márciusban ültetett kis gyümölcsfáink és bokraink megmaradtak. Kíváncsi vagyok, hogy a Dulmina jóvoltából kapott csicsóka milyen termést hoz majd...
Citromfű, petrezselyem, csalán szinte egész évben van, minden gondoskodás nélkül is.
Ami kicsit elszomorított, hogy az állomásház tavalyi elbontása után idén a csorda látványáról is le kell mondanunk. Tavaly még reggel és délután is jelezték nekünk a tehenek a "pontos időt", s persze az útvonalukon gyűjthető trágya is hasznos volt. Mára azonban kevesebb a tehén, így a csordás bérét és a legelőbérletet nem tudják összeadni a gazdák. A megoldás az maradt, hogy a viszonylag nagy kertekbe hajtják ki őket (ki-ki a magáét), megerősítik a kerítéseket, s persze mindehhez sokkal több takarmány kell, ezt a falu melletti földeken igyekszik ki-ki megtermelni.
Párom most a nomádportán maradt, hisz az idő már jó, talán fűtenie sem kell már a házban.
Én a munka okán már haza is jöttem. Nem hoztam sok dolgot a vonaton, csupán sóskát és citromfüvet.
(Már sokszor említettem, hogy a határ közelében valahogy kinyílik a táj, mindig jár a tiszta levegő. Próbáltam ezt fotón is megörökíteni, bár csaknem lehetetlen. Az egyik képen a völgy már messziről könnyen felismerhető nevezetességét, az Esztramost láthatjátok. A hegyen régebben mészkőfejtés folyt, belsejében nagyon szép cseppkőbarlang található.)