2009. május 4., hétfő

Napsárga repcemezők és gólya-hír...


Ahogy máskor is, nagyon feszült voltam az utazásunk előtt, ami különböző okokból egyre későbbre tolódott. Végül vasárnap tudtunk elindulni, s párom megint alaposan megpakolta huszonéves autónkat. Így szóba sem jöhetett, hogy egyenesen Miskolcra menjünk édesanyját köszönteni, először a nomádportán pakoltuk le a sok-sok nélkülözhetetlen holmit. Bár lehűlést ígértek - s én (a mindig fázós) még pulcsit, kabátot is betettem -, igazi nyári idő lett. Gyönyörű látványban volt részünk: az út mentén szinte világítottak a sárga repcemezők. Azután a kis falukba beérve vettem észre, hogy bizony már hazaérkeztek a gólyák. Ez a tény persze a vidékieknek nyilvánvaló, én csak most veszem észre... Kíváncsian vártuk, hogy a virágok - köztük az orgona - vajon elnyílt-e már ott is. Saját kertünk bokrát még nem is láttam eddig virágban, a színét is csak találgattam.
Arrafelé minden később nyílik és terem, így az orgonabokrok is még virágban állnak, sőt, van, ahol ki sem nyíltak még teljesen. A miénk egészen sötétlila - ami gyakori arra - és nagyon jó illata van.
Volt még tulipán és gyöngyvirág a kertben, azonban első látásra lenyűgözött a pitypangok vattaernyőinek sokasága. A ház előtti füves rész végig tele volt vele.
Az egresen, a ribizlin már ott vannak az apró kis terméskezdemények, ahogy a meggyfákon is. Párom édesanyja ültetett néhány zöldségfélét a konyhakertben. A saláta, hagyma, kukorica már szépen kibújt. A vadsóska szerencsére szintén kezd terjedni a kertben, bár én a mennyiséggel még nem vagyok elégedett. Lehetne több, bár a Bódva-parton is tudunk gyűjteni. Márciusban ültetett kis gyümölcsfáink és bokraink megmaradtak. Kíváncsi vagyok, hogy a Dulmina jóvoltából kapott csicsóka milyen termést hoz majd...
Citromfű, petrezselyem, csalán szinte egész évben van, minden gondoskodás nélkül is.
Ami kicsit elszomorított, hogy az állomásház tavalyi elbontása után idén a csorda látványáról is le kell mondanunk. Tavaly még reggel és délután is jelezték nekünk a tehenek a "pontos időt", s persze az útvonalukon gyűjthető trágya is hasznos volt. Mára azonban kevesebb a tehén, így a csordás bérét és a legelőbérletet nem tudják összeadni a gazdák. A megoldás az maradt, hogy a viszonylag nagy kertekbe hajtják ki őket (ki-ki a magáét), megerősítik a kerítéseket, s persze mindehhez sokkal több takarmány kell, ezt a falu melletti földeken igyekszik ki-ki megtermelni.
Párom most a nomádportán maradt, hisz az idő már jó, talán fűtenie sem kell már a házban.
Én a munka okán már haza is jöttem. Nem hoztam sok dolgot a vonaton, csupán sóskát és citromfüvet.
(Már sokszor említettem, hogy a határ közelében valahogy kinyílik a táj, mindig jár a tiszta levegő. Próbáltam ezt fotón is megörökíteni, bár csaknem lehetetlen. Az egyik képen a völgy már messziről könnyen felismerhető nevezetességét, az Esztramost láthatjátok. A hegyen régebben mészkőfejtés folyt, belsejében nagyon szép cseppkőbarlang található.)

18 megjegyzés:

duende írta...

Milyen gyönyörű vidék...

Én is fontolgattam a falura költözést. De rájöttem: ott kellett volna születnem. Sok vidéken jártunk, sok falut megnéztünk, de egyikben sem éreztem azt: na itt tudnék élni.
Aztán jött a megvilágosodás: én kétlaki ember vagyok. Tavasztól őszig a várost nem szeretem, de imádok a természetben, a csöndben és nyugalomban elvonulva élni. Télen viszont nem bírnám, a télhez nekem kell a város nyüzsgése.
Szóval feladat adott, állhatok nekei agykonrollozni... :)

Csodaszép az országnak az a kelti-északi része, vadregényes. És még elég érintetlen. Csak tőlünk sajnos irtó messze van.

Névtelen írta...

Esztramos...
Milyen szép neve van.

Én mindig mindenről lemaradok, sajnos ilyen vagyok, ezért nem is nagyon kommentelek, de ha megengeded ide írom egy régebbi kérdésedre az én válaszomat.
Így tetszik a blogod, ahogy van.
A stílusa mindenképp, a színe is, az elrendezés, tehát minden.
Eleinte így is gondoltam rád, hogy "ja ő, akinek lilás a háttere".

üdvözlettel
Bodza

erős ildikó írta...

Duende!
Én is városban születtem, ráadásul a fővárosban. Még épp csak tinédzserkorba léptem, amikor elkezdtünk vidékre járni, az alföldre dolgozni. Már akkor éreztem, hogy nekem közöm van a vidékhez. Akkor még abban gondolkodtam, hogy egyszer majd agrármérnök leszek, vagy vincellér vagy állattenyésztő... de az ilyen képzések nagyon messze esnek a fővárostól.
Amikor középiskolás lettem, úgy éreztem, hogy szeretem a vidéket, de nem tudnék a város nyüzsgése nélkül élni. Főleg télen tűnt nagyon elhagyatottnak a vidék. Azután ez is megváltozott. Ma már nem szeretem a fővárost, a zajt, a koszt, a nyüzsgést. Az iszonyatos különbségeket. Látni az utcán alvókat, élőket, meg az anyagi túlzásokat. Vidéken valahogy akkor is más még minden, ha éppen városban - mondjuk Miskolcon - vagyunk.
Szerencsémre Budafok - ahol öt éve élek - viszonylag csendesebb hely. Igyekszem nem is betenni a lábam a belvárosba, inkább itt a környéken bicajjal intézni, amit lehet. Persze időnként a munkám miatt is be kell mennem, de alig várom, hogy hazaérjek...

erős ildikó írta...

Bodza!
Nagyon köszönöm a véleményed!
Sok hasznos dologra rájöttem különben, mióta feltettem a kérdést a bloggal kapcsolatban. Ha véget ér a közvélemény-kutatás, le is írom majd részletesen.
Én szinte mindig benézek Hozzád, a blogjaidra, a csodálatos ételek és fotók okán. Lenyűgözöl...

trinity írta...

Napmátka, nagyon szép ez a Ti kis portátok!Jó olvasni, ahogy írsz...A nyugalom, ami árad a sorokból-jól jönne nekem is:)))

Renata Kalman írta...

Én is fázós vagyok :)
Jó olvasni a sorokat. Mikor költöztök le végleg?

Ági, aki főz írta...

Ez most így korán reggel nekem nagyon jól esett. Minden sorát valahogy átéreztem, átéltem. Szép.

Palócprovence írta...

Igazi békesség árad ebből a tájból. Szép.
Most is nagyon jó volt a soraidat olvasni!
Duende,én is pesti lány voltam mielőtt jó 20 éve falura költöztem és ma már el sem tudnám képzelni, hogy nagyvárosban éljek (ma jó, esetleg Rómában). Azt hiszem, a városból falura költözők mégjobban tudják értékelni a vidék nyugalmát, mint a helybéliek, hiszen az életformájuk azért más marad általában (nem a földből akarnak megélni).

duende írta...

Csak beszéljetek rá, Lányok! :)))

Még nem adtam fel ezirányú álmaimat! :))

Ti vagytok a jó példa nekem, szóval álmodozás beindítva! Csak a falut kell megleljem, ami az enyém, ami otthonomnak érezhető lesz.

erős ildikó írta...

Lányok!
Nagyon megleptek, amikor azt írjátok, csupa nyugalom, békesség árad a sorokból. A tájból biztosan, de belőlem... elképzelhetetlen.
Ellenkezőleg. Az utazások miatt mindig nagyon ideges vagyok, nálam ez már a nem normális kategória.
Ehhez még hozzájön az agyonpakolt autó, a párom édesanyjával való harc minden apróságért, a nomádkonyhám időközönkénti helyreállítása (amíg nem vagyok ott, sajnos megváltozik a rend), az elválás a páromtól. Az érzés, hogy a drága vonatút (tavaly egy utam 8000 Ft-ba volt) és a munka miatt nemigen tudok majd leutazni.
Hogy közben mindenki azt kérdezi, mikor költözünk (bocs, Renáta...)
A választ nem tudom, ehhez el kell adni a budafoki lakást, s ez nem könnyű...
Lehet, hogy idén, lehet, hogy 5 vagy 100 év múlva, és még más variációk is vannak. Szóval nem tudom. Nem is kicsit vagyok nyűgös ilyenkor - úgyhogy a nyugalom mégiscsak a tájban van, nem az én soraimban...
Azért ez a völgy - az alföld és a hegyvidék közötti párommal kötött kompromisszum - mégiscsak elvarázsol minden alkalommal.

ManóAnyó írta...

Varázslatos ez a táj, és tényleg nagyon szépen írsz róla. A sorokat olvasva és a képeket nézve nagyon odavágyom.

erős ildikó írta...

Sosem fotózom eleget...csak a fejemben rögzítem a képek többségét.

Kata írta...

Napmátka, nem tudom, mi van a fejedben, de a soraidból mégis a teljes nyugalom árad, és tök jó olvasni...köszönöm!

erős ildikó írta...

Akkor jó... még szerencse, hogy Ti így látjátok...

duende írta...

Besegítsek Neked agykontrollal az eladásba? :)

erős ildikó írta...

Duende!
Nagyon szépen köszönöm, de még ne. Lehet, hogy később kérni fogom, most még nehéz elengedni, várom, hogy "maguktól" történjenek az események úgy, ahogy történniük kell.
Ha mégis másképp gondolom, szólni fogok. Jó így?

duende írta...

Persze.:)
Azért is kérdeztem, mert tudtam hogy ez lesz a válaszod. Éreztem. És beavatkozni nem jó, csak akkor jó segíteni, ha tényleg kérik is.

Renata Kalman írta...

Megértelek...
A hosszabb utazások engem is stresszelnek. Nálunk a nagyszülők 250 km-ra laknak, s többnyire mi megyünk. 4 gyerekkel elindulni nem egyszerű.
Az egész rokonság folyamatosan azzal nyaggat, hogy mikor megyünk (2 havonta biztosan).
Pedig itthon meghalni sincs időm, annyi a munka.
Nyaranta van, hogy hosszabb időt ott maradok a gyerekekkel, a férjem elvisz minket majd hazajön, aztán értünk jön. egy-egy út cirka 20 ezer ft.
Nem beszélve arról, hogyha 1 hét kimarad itthon, akkor alig érem utol magam a kertben.
Sokszor már liftezik a gyomrom, mikor szóbakerül az utazás...