2010. október 25., hétfő

Sajtkuckó meg egyebek (Fokhagymás-sajtos gombaszósz)

Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe
és utóljára. (Pilinszky János)

Nehezített terepen játszunk most Apuval. Hétvégén és egyúttal a nemzeti ünnepen - mert mikor máskor? - az ügyeletes doki javaslatára bementünk mentővel a Jahn Ferenc Kórházba. Régóta húzódó urológiai problémáján a fiatal orvos nyomban szikével segített, így egy darabig most egy sebbel és egy katéterrel is együtt kell élnünk - a már megszokott mozdulatokat átvariálni: újratervezés. Például nem emelhetem most úgy őt, hogy a lábammal is támasztom alulról - mert ez most nem lenne kellemes. Nehezen tűri a szobafogságot, pedig az idő nem éppen csalogató. És persze türelmetlen, mint mindig. Hiába mondom, hogy nekem nem ez a szakmám, és egyébként sincs hová sietni. Legalábbis neki. Ehhez képest már a műtét utáni első nap is egy óra alatt végeztünk a reggeli készülődéssel sebkötözéssel együtt. Nem semmi...

Igazából azt sajnálom, hogy problémájára a szélütés előtt nem keresett megoldást, csak húzta-halasztotta. Utána májusban voltunk ugyan a helyi rendelőintézetben, de akkor csak az e korban szokásos prosztata megnagyobbodás lehetősége merült fel. Aput szállítani nem egyszerű dolog, és később az orvost elérni sem volt az. Sőt, kiderült, hogy az urológián nincs helyettesítés, összesen egy doki rendel, így több alkalommal is hiába próbálkoztam szabadsága idején. Semmi gond, gondoltam, ha sürgős dolog lenne, a Szent Imre Kórházba biztos mehetünk. Hát nem. E hétvégén megvilágosodtam: nincs urológia a Szent Imrében. Csak a Dél-pestiben. Hát jó. Nekünk az is "ismerős", több, mint 30 évig Erzsébeten laktunk.

A múlt héten ettől eltekintve sem unatkoztunk, mert itt voltak a negyedéves bevallások a tanítás mellett, sőt, Apu 21-én betöltötte a 66. évét, így egy kis mini köszöntést is rendeztünk neki. Megkapta a kedvenc sütijét, sört és hangoskönyvet. Vettem neki egy TENS-készüléket is (elektromos idegstimulátor), de persze hallani sem akar a kipróbálásáról. (Pedig nem olcsó, ráadásul az a cég gyártja, ahol 25 évet ő is dolgozott.) És aznap igyekeztem a szokásosnál is több időt vele tölteni.

Azután jártunk Apuval a Sajtkuckónál, ami a budafoki sajtgyár (ERU) portáján nyílt néhány hónapja. Végre megszemléltük a kínálatot. Azaz csak én, ugyanis az akadálymentesítést nem várhatjuk el mindenütt: Apu kint várakozott. A benyomás vegyes: sokféle sajt van (bár a juhsajtokat hiányoltam), viszont a kínálat a kis kuckóban áttekinthetetlen, például a hűtést igénylő sajtokat nem lehet mustra alá venni. Az eladó hölgy nem volt udvariatlan, de nem is igyekezett e technikai problémán átsegíteni. Pedig mondtam neki, hogy most jöttem ide először, és érdekelne, mi minden van.
Azért is furcsán nézett rám, amikor arról érdeklődtem: van-e esetleg valamilyen válogatásuk a kemény sajtokból. Szerintem egyáltalán nem lenne butaság - a kereslettől függően - néhány ilyen csomagot összeállítani, leginkább olyasmire gondoltam, mint egy bonbon, amit akár ajándékba is vihet az ember. Egy egyszerű kis karton vagy farostlemezke alulra, rá a falatnyi sajtok - mondjuk 3x5-ös formába rendezve, celofán a tetejére, kész. Egyszerű, elegáns, és kínálja magát az ínyenceknek. (Vagy azoknak, akik, mondjuk nincsenek oda az édességért.) No mindegy. Mi beértük ezúttal egy zöldfűszeres lágy sajttal és némi rokforttal.

Mi minden történt még a múlt héten? Nem is tudom. A szomszéd Marika néni is kitalált mindig ezt vagy azt, legutóbb, hogy hozzak neki valami "magellánt", vagy hasonlót. Mondom, mi az? Valami tisztítószer? (Mert azt sokat használ.) Nem. Mondom: mire való? Hát levesbe is, meg mindenfélébe. Mondom: leveskocka? Nem. Jó, akkor ételízesítő, mint a vegeta? Igen, de nem vegeta. Azt ne hozzak, az van neki. Mondom: Maggi? Nem tudja. Végül párom hozott neki valami Maggi ízvarázst, vagy mi a csudát, s az éppen megfelelt.
Azután kisérleteztem néhány új kézműves darabbal, ismét lefotóztam kedvenc dísznövényem, a mindig változó és mindig gyönyörű madárbirst, és valamikor - de tényleg nem tudom, mikor - ezt az egyszerű szószt is elkészítettem.

Hozzávalók: 50 dkg gomba vegyesen (nekem most csiperke és laska volt), 5dkg durvára aprított parmezán, 10 szem dió, 6 gerezd fokhagyma, 1 kisebb vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, hidegen sajtolt olaj, só, frissen őrölt feketebors

Elkészítés: Deszkán a megtisztított gombát és vöröshagymát a fűszerkéssel durvára vágtam, majd olajon megsütöttem, hozzáadtam a petrezselymet, az áttört fokhagymát, sót, borsot, és az előzőleg száraz serpenyőben kissé megpirított, mozsárban összetört dióbelet. Félrehúztam a tűzről. Öntöttem még hozzá olajat, és - amikor már nem volt túl forró - apróra vágott sajtot kevertem hozzá.

Tésztára is való, de hidegen is finom pirítós kenyéren.

2 megjegyzés:

Notburga írta...

Napmátka, szeretlek olvasni. Olyan természetességgel írsz a napi nehézségekröl, hogy az ember nem is gondol azonnal bele, csak utána, mikor már vége... Hogy csinálod?

napmátka írta...

Szia!
Nem tudom... talán mire leírom, már ülepednek bennem a dolgok...