2009. május 26., kedd

Juhtúrós burgonyalepény

ében órákon itt ülök.
szobádból kivert küszöböd
hallgat. meztelen a kés.
ma élünk. és ez is kevés.

(erős ildikó - hét ajtó: variáció a kékszakállúra - részlet)

Aki már unja nálam a zöldséges egytálételeket, meg a benézünk a hűtőbe és összedobjuk ami van - típusú fogásokat, annak jó szívvel ajánlom, hogy kattintson tovább. Ugyanis van még a tarsolyomban (azaz a számítógépemen) néhány, már előre lefotózott hasonló étel, többek között felfújtak. A krumpli mellett azonban mégiscsak szól - sok más mellett - az a tény, hogy az e hét végén határidős VKF-forduló témája éppen ez a csemege, vagyis tekinthető e lepény amolyan ráhangolódásnak is. Szerencsére a krumplifüggők számára nem szükséges semmiféle érvet felvonultatnom.
A juhtúróhoz fűződő viszonyomról pedig már szintén sokszor megemlékeztem - és várhatóan fogok is még. Bár általában krémekbe, körözöttre, prószába és kapros finomságokba kerül, most éppen e lepényben talált magának helyet.

Hozzávalók (2 főre): fél kg krumpli, 2 sárgarépa, 1 kis cukkini, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 10dkg juhtúró, 5dkg sajt, 1 tojás, 2ek kukoricaliszt, só, bors, olaj

Elkészítés
: A krumplit, a hagymát és a répát meghámozzuk, a cukkini végét levágjuk. Az összes zöldséget valamint a sajtot egy tálba reszeljük. Belemorzsoljuk a juhtúrót, beleütjük a tojást, hozzáadjuk a lisztet, az apróra vágott petrezselymet, 1ek olajat, majd kevés sóval és borssal fűszerezzük. Alaposan összekeverjük. Egy lapos serpenyőben (lehet palacsintasütő is) kevés olajat forrósítunk, majd a keverék felét beletesszük és szétterítjük. Amikor az alja megsült, egy tányér segítségével megfordítjuk, és a másik oldalát is készre sütjük. Ugyanígy járunk el a második adaggal.

Én szeretem, ha a zöldségek friss íze megmarad, ezért készítem így, nyersen lereszelt zöldségekből. De aki másképp szereti, meg is főzheti előre a zöldségeket, majd krumplinyomóval összetörve folytathatja az étel készítését.

Friss salátával, tejföllel az igazi.

21 megjegyzés:

Limara írta...

Én nagyon örülök, hogy van még a tarsolyodban ilyen étel! :)) szeretem őket és szeretek hozzád jönni, rácsodálkozni! :))

Anazar írta...

Étvágygerjesztõ színek!

Tündér írta...

Nagyon guszta! Hasonlót szoktam én is készíteni - már ami az alapanyagokat illeti - csak én tepsiben sütöm, de ez a serpenyős ötlet nagyon tetszik, a juhtúróról nem is beszélve!

Maimoni írta...

Szerintem sokunknak jól jön a hűtőbenézős recept,még ha a mi hűtőnkben nem is pont ugyanaz van, de ötletet adsz!

Ízlésszindróma írta...

éhesen nem szabad olvasni téged:)nagyon guszta, megyek is valami élelmet szerezni:))
szépek a verseid nagyon

Ancsika írta...

Jaj!!! ez lenne a vesztem, ha lenne juhtúróm!!!! Isteni lehet! :)

Limara írta...

Nézz be hozzám kérlek! :))

Makka írta...

Ó, anyám, ez nagyon jól néz ki! MEgennék egy ilyet most szívesen.

duende írta...

Ehhez hasonlót én is szoktam készíteni, de juhtúróval még nem kombináltam. Nagyon jó ötlet! :) És nagyon guszta! :) Rendelek egyet vacsira! :)

Chef Viki írta...

Dehogy lapozunk! Nagyon jó ötlet!

Esetleg fokhagymás tejföllel? Mikor megláttam, rögtön ez ugrott be, csak a bejegyzés végén láttam, hogy szintén tejfölt adtál mellé :-)

Vesta írta...

A családom valószínűleg nem, de én nagyon elélnék ilyen ételeken, dehogy unom még, olvasgatni is remek, hát még megkóstolni!

libi írta...

Szívesen beleharapnék! :)

Hanczur írta...

Éjkék szakállamat
kócra elcserélem
zsíros kenyeremre
hagymámat metélem
felfőtt teavizem
csöndesül a kannám
Merül a tojással
s a citromot kérem...
...azaz leakasztom
a gerendán lóg mind
Belefacsarom de
csak fényképed bólint

MGL írta...

ennek biztos nagy sikere lenne nálunk:)ha vége van a fogyasztásnak és a vizsgaidőszaknak akkor majd ez lesz a jutalom a fiuknak:)

Renata Kalman írta...

Én is várom a további hasonló recepteket!
Zöldséges lepényt nem nagyon szoktam csinálni, legalábbis ilyen nagy formátumban, nem is tudom miért...

trinity írta...

Kivételesen csak ennyi:
légyszi feltétlenül nézz be hozzám, vár Rád valami:)

duende írta...

Nézz be hozzám, légyszi! :)

Palócprovence írta...

Nézz be hozzám, kérlek:
http://palocprovence.blogspot.com/2009/05/super-duper-chef-dij.html

Renata Kalman írta...

Én is beállok a sorba! Kérnék egy vizitet! Hanczurt is hozhatod...

http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2009/05/szakacssapka.html

erős ildikó írta...

Köszönöm szépen Nektek!
A hozzá(m)szólásokat és a díjakat is!

Klára írta...

Nagyon szeretem a receptjeidet, csodálatosak a képek, finomság, igényesség,elegancia van bennük.Ahányszor csak felkeresem honlapodat mindig kipróbálok valamit.Most fiam szülinapjára keresek valamit.Már meg is van. Köszönök neked mindent ami kizökkent a hétköznapok szürkeségéből.