Mandulás-diós sajtos / így telnek napjaink...

Úgy tűnik, a gasztroblogom egyre inkább csak havi beszámolóknak ad helyet. Igyekszem azért észben tartani eredeti célját, és ezért most sem marad el a recept.
De nézzük, mi minden történt az elmúlt hónapban! Az április folyamatos készülődéssel telt annak érdekében, hogy a hónap végén elutazhassunk már-már szokásosnak mondható borsodi utunkra. Ennek apropója többek között párom anyukájának születésnapja, illetve az év eleji születés- és névnapok pótlólagos megünneplése, no meg egy kis pihenés Miskolcon, barátok látogatása, és természetesen: a nomádporta.

Ehhez azonban legalább 6-7 ember programjának egyeztetése szükséges, ami egyáltalán nem könnyű. Hát ezt próbáltuk összehozni április folyamán. Többször fenyegette veszély a tervezett, mindössze hat napos programot, betegség is közbejött, a könyvelési határidőkre is figyelemmel kellett lenni, Aput vittük vissza az orvoshoz, és persze közben tanítottam is.

Ráadásul megérkezett a Semmelweis Egyetem levele is Apu gyámság alá helyezési perében, jelezték, hogy hamarosan felkeres minket az igazságügyi elmeorvos szakértő. Ahogy számolgattam a bíróság szabta határidőt, pont az elutazásunkra esett volna ez a látogatás. Fel is hívtam az egyetemet, hogy most mi legyen, de megnyugtattak, hogy határidő ide, határidő oda, nem fogják elkapkodni. Ez részben jól hangzott, részben azért örülnék, ha a második tárgyalásra, azaz május végére azért visszaérne a bírósághoz a szakértői véleményük. Végül is az utazásunk megvalósult, az elmeorvost pedig szombatra várjuk.

Miskolcon persze felfüggesztésre került a paleo / glutén- / tejtermék- / cukormentes és mindenféle étrend.
Szokásos látogatásaink mellett megint hosszabb sétát tettünk a városban, olyan részeken is jártunk, amelyek még tősgyökeres páromnak is újdonságnak számítottak. Azt is felfedeztük, hogy az avasi lakótelep egyik oldalán a lakók egy elég nagy területen gazdálkodnak, konyhakerti növényeket termelnek kis parcellákban.
Újévkor a Minorita templomba, most a Mindszenty-be látogathattam el. És kora délután, hétköznapon ez is nyitva volt, nagy meglepetésemre és örömömre.
Megint ócskapiacoztunk a Zsarnain, 35 fontos teljesen hibátlan és új Wrangler bőrpapucsot vettem ezerötszázért...
Párom persze műszaki projektjeihez keresett hozzávalókat - talált is.

Borsodi tartózkodásunk alatt elolvastunk egy kölcsönkapott könyvet is (Kalmár János: Az élet fénye)
Tudományosnak szánt, de inkább fantasztikusnak tűnő mű. Néhány fejezeten többször is végigmentem, meglehetősen érdekes, de elég sok kérdést is felvetett, még az interneten nem volt időm utánanézni a könyvben szereplő adatoknak. (Ha valaki esetleg olvasta, kíváncsian várom a véleményét.)
Egy-kis kötögetésre is jutott idő, páromnak ígértem egy pulóvert. Most csak ezen dolgozom, illetve - nyári idő lévén - inkább keresztszemezek. A fényviszonyok ilyenkor jobbak már a hímzéshez, és nem is melegít úgy, mint a kötés. Az elutazásunk előtt viszont még elkészült egy egyszerű, horgolt kendő.
Ide kívánkozik az is, hogy miskolci (egyébként villamosmérnök) barátunktól kaptam egy "napmátkás" selyemfestményt - új hobbijának gyümölcsét.

Ami azonban az egyik legfontosabb célunk volt az utazással (és eddig még nem írtam róla itt a blogon), az az, hogy szeretnénk egy újabb házat vásárolni ugyanabban a faluban, ahol a nomádportánk is áll. Kérdezhetitek, hogy minek. Nos, öt éve már, hogy megvettük a nomádportát azzal a céllal, hogy komfortosítjuk és majd odaköltözünk. Azután sok minden történt, a munka is a fővárosba kötött, és anyagi forrásokat sem tudtunk felszabadítani az ottani munkákra. Apu több mint két éve, hogy lebénult, így nélküle nem is költöznénk. A budafoki lakásunk sem ment el azon az áron, ahogy szerettük volna, és egy kicsit beragadt a dolog.

Én azonban egy idő után kissé bezárva éreztem magam itthon, Apu mellől alig mozdulok ki. Nem mondom, a budafoki hegyen-völgyön kerekesszékes séták is kimerítenek, és rég vágyom egy önálló kertre. Apuval együtt költözni azonban csak úgy lehet, ha egy komfortos ingatlanba megyünk, ami ráadásul nagyobb, mint a mi kis nomádportánk. Így jött a gondolat, hogy nézzünk körbe a faluban. Fel is hívtam a az eladó házak tulajdonosait, és sikerült megbeszélni pár találkozót. Nem húzom tovább a dolgot, megtaláltuk a házat, amit kerestünk, ami elég nagy, szép, világos, összkomfortos, és azonnal beleszerettem a gyönyörű, tágas, oszlopos, fedett teraszba, az oda nyíló dupla ajtókba, az étkezőbe, a ház elrendezésébe.

A nomádportánk nagy kertjében főleg szilva- és meggyfa van, itt pedig sok alma és szőlő. A telek itt is nagy, mint mindenütt a faluban. Hogy mire várunk? Nos arra, hogy ha nyomott áron is, de eladhassuk a budafoki lakást és foglalózhassuk a körülírt házat...
(A nomádportát is megtartanánk, komfort nélküli vályogházként nem bír nagy értékkel, viszont számunkra felbecsülhetetlen, már csak a kertje miatt is, no meg párom minden teret ellepő műszaki "retro"-gyűjteményének is kell a hely, ha nem akarom, hogy a másik házba hozza...)

Ennyi minden történt. Még Miskolcon voltunk, amikor megjelent a májusi Vidék Íze, két oldalon a virágos receptjeimmel. Sajnos az orgona nem fért be, de az ember ne legyen telhetetlen. Ezúton is köszönet Csonka Ilona főszerkesztőnek a felkérésért, öröm volt velük a zökkenőmentes, gyors munka. Más körülmények közt nem is válaltam volna az elfoglaltságaim miatt.

S közben ünnepeltünk is: Apu névnapjára készült egy nagy, öt arcképes fotósorozat, középen ő van, két oldalról öcsém és felesége, párom és én. Május 1-jén pedig nagy kerti partit rendeztünk a hőségben, vörösboros marhapörkölttel (nagynénémnek köszönet érte!), lecsós-zöldséges gombaraguval és süteményekkel. Szerencsére sokan el tudtak jönni szeretteink közül. Talán ez volt a legnagyobb ajándék Apunak, aki alig tud kimozdulni.

Ez a sütemény is az ünnepre készült (Apu kedvenc sajtosa kicsit átalakítva):

Hozzávalók (6 nagy sütőlemeznyi adag!):
1 kg rétesliszt, 50 dkg reszelt trappista sajt, 10 dkg darált dióbél, 20 dkg hántolt, szeletelt mandula, 50 dkg apró daraokra vágott hideg vaj, 450g (1 nagy doboz) tejföl, 2 csapott teáskanál só, 1 csapott mokkáskanál(!) szódabikarbóna, 5 tojássárgája, 2 ek tej vagy tejszín


Elkészítés: 1 tojássárgáját összekeverünk 2 ek tejjel vagy tejszínnel, félretesszük. A mandulát is. A sütemény többi hozzávalóját összegyúrjuk. Letakarva pihentethetjük hűtőben egy-két órát, vagy egy éjszakán át is, de nem muszáj. Attól függ, hogy fér az időbeosztásunkba.
Kinyújtjuk kb. fél cm vastagra, a félretett tejes/tejszínes tojással megkenjük, és a mandulával megszórjuk. tetszés szerinti darabokra vágjuk. Egy adag 200 C fokon (nem légkeveréses villanysütőben) 15 perc alatt sül meg.

Megjegyzések: A sütemény tetejére nem került most sajt és a tojásfehérjéket sem használtam fel a kenéshez, hogy Apu kedvéért minél puhább legyen a tészta, de természetesen lehet másképp is...