A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvéthétfő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvéthétfő. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. április 13., hétfő

Magos-sajtos sütemény a locsolóknak

Nem szeretem a locsolkodást. Ennek több oka is van. A lakótelepen, ahol felnőttem, húsvéthétfőn ismeretlen gyerekek is becsöngettek némi aprópénzt remélve, a felnőttek pedig valamiféle ital reményében. Hiába dolgoztam vele, senki sem süteményre vagy festett tojásra vágyott. Egy idő után ki is neveztem e napot kiránduló napnak, és inkább leléptem otthonról.
Ma sem rajongok érte, az ember a reggel még szép tiszta ruhájában estefelé már szédül a különböző illatoktól, még ha a legjobb parfümökkel permetezik is. Sokkal praktikusabb lenne, ha inkább egyszerűen vizet vagy szódavizet töltenének a pumpás kis üvegcsékbe. De tudomásul kell vennem, hogy a családban vannak olyanok, akiknek e szokás fontos, s azt még inkább, hogy a legfiatalabb generáció számára ez újdonság, ahogy a kertben a kis tojások keresgélése is.
S mivel a húsvéthétfőt ma már többnyire nagycsaládi körben ünnepeljük Csillaghegyen, a locsolóimra is gondolnom kell. Az egyszerű csokitojásokkal már többször kudarcot vallottam, még oly gondos szállítás mellett is megolvadt némelyik a melegben, a festett főtt tojásokért pedig kevéssé rajongok - ahogy a gyerekek is. Alkotókedvem más területeken élem ma már ki. Így idén - nem először - tojás formájú süteményeket sütöttem, majd azokat egyenként celofánzacskóba tettem és piros kenderszalaggal átkötöttem. Az apró csomagok egy kiskosárba kerültek, ebből vehettek a locsolók. (Érdekes módon a nap végére jóval több sütitojás hiányzott a kosárból, mint ahány locsolóm akadt, noha vittem más süteményt is...)
A "tojások" tésztájához a családi sajtos receptet használtam azzal a különbséggel, hogy a sütemény tetejét sajt helyett len- és szezámmaggal szórtam meg.
A teljes húsvéti menüt a következő bejegyzésben teszem közzé.