2009. június 10., szerda

Meggytorta tojás nélkül

Talán már unalmasnak hat, de rendületlenül folytatom az idén megkezdett tojás nélküli (egyébként kevert tésztás) tortasorozatom. Az első a sorban ugye a csokoládétorta volt, utána jött a mák, majd a mandula. Mindegyik hamar elfogyott, ettől függetlenül én a mandulát önmagában nem értékelem olyan nagyra (inkább valamivel együtt jó.) A csokoládés viszont igazi krémes-kesernyés mélybarna élmény lett, a mákos pedig ropogós-fekete. S ma jött a meggy. Úgy terveztem, hogy a tésztába nem is teszek cukrot, hanem - a tej egy részét is kiváltva - inkább házi meggyszörppel és egy kevéske meggyborral ízesítem és színezem (a friss gyümölcsön túl.) A szín végül alatta maradt az elvárásaimnak, de az íze egészen jó lett.
Akit zavar, hogy nincs benne tojás, az nyugodtan ugorja a bejegyzést, de én nagyon megszerettem ezeket a másnapra sem szivacsosodó puha sütiket. Igaz, hogy a másnapot nemigen érik meg szegények. Fontos az is, hogy ne legyen túl édes. Egy ideje már nem is nagyon merek osztogatni a sütikből a szomszédoknak (legfeljebb a sósakból), mert tartok tőle, hogy nem ehhez az ízvilághoz vannak szokva. Párom meg csak elsőre jegyezte meg, hogy minek a tojást kihagyni, a tortát viszont minden esetben hamar leküldte a pocakba. Lassan rájönnek a népek, hogy amit én szeretek, az nem lehet rossz - s akkor már ők is szeretik... vagy nem.

Hozzávalók: 25dkg rétesliszt, 20dkg puha vaj, 12dkg magozott meggy, 1,5 dl tej, 5ek házi meggyszörp, 1ek meggybor, fél kk szódabikarbóna, egy csipet só

Elkészítés: A tészta hozzávalóit (a meggy kivételével) turmixgéppel összekevertetjük. Ezután beleforgatjuk a gyümölcsöt. Egy vékonyan kivajazott, lisztezett tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percet (tűpróbáig) sütjük. A sütőben hagyjuk kihűlni, majd felszeleteljük.

Nyakon önthetjük némi (rendes, nem cukrozott) felvert tejszínnel és/vagy balzsamecet-krémmel.

8 megjegyzés:

ManóAnyó írta...

Hű ez is biztos nagyon finom volt! A délutáni kávém mellé most szívesen elmajszoltam volna :)

Mian írta...

Imádom a meggyes sütiket! :) Alig várom, hogy érjen a meggy; biztos kipróbálom! :)

duende írta...

De szép lett, Napmátka! A végén elcsábítasz, és kipróbálom. Konkrétan eldöntöttem: kipróbálom! :) Nagyon jól néz ki.

Chef Viki írta...

Ez nagyon jó! Van is még friss meggyem :-)

Kérdés: a meggyszörpöt (nincs) kiválthatom egységnyi tejjel? Folyadék-folyadék, ugye?

napmátka írta...

Viki!
Már csak azért is, mert a korábbi változatokban (csokis, mákos, mandulás) tej szerepelt, fél decivel több.

florentine írta...

Amikor elkezdtem sütni, elég gyorsan elkanyarodtam a megszokott ízvilágtól. Sokszor bizonytalan voltam, hogy pl. a családomnak ízlik-e. Aztán amikor a fél adag amerikai sajttorta volt az első, ami elfogyott, és mindenki megállapította, hogy milyen finom, én is megállapítottam, hogy csak jót kell sütni...
A múltkor baráti összejövetelre készítettem egy angol réteges desszertet és a cukor egy részét kifelejtettem (mert nekünk kb. úgy csináltam volna, de másnak én se nagyon merem), aztán mindenkinek nagyon ízlett és ki is hangsúlyozták, hogy milyen jó, hogy nem túl édes, azóta ezen se töröm a fejem.
Nagyon sok "reformosat" sütök, az is ugyanúgy fogy, mint a többi. Úgy tűnik, ha valami finom, akkor nem firtatja senki, hogy mi van és mi nincs benne, csak eszi :-)

mariann írta...

eddig én is idegenkedtem a cukor nélküli sütiktől. de ez tényleg nagyon jó lett. bár egy kicsit reformosítottam a receptedet:) tönkölyréteslisztet használtam, rizstejjel és raktam egy kis fahéjat is bele. nyami lett:) köszi a receptet:)

Névtelen írta...

SÜTI VALAMI FANTASZTIKUS...Én kipróbáltam és mindenkinek ajánlani tudom :)