Minden március elején van egy bő másfél hét, ami kiváltképpen rólam szól, mert születésnap, nőnap, névnap szépen egymás után sorakozik a naptárban. Ráadásul párom, szeretteim és ismerőseim annyira kedvesek, hogy nem próbálják mindezt egyszerre letudni, hanem szorgalmasan hordják a virágokat és a jókívánságokat, amiből pedig nem árt meg a sok.
A virágok általában jól érzik magukat egymás társaságában, és engem sem zavar, hogy miattuk egy kicsit kevesebb a hely a konyhában. Mert általában ott őrzöm őket, illetve nappal a teraszra is kihordom a népes társaságot. Vágott és cserepes rózsák, tulipán, primula és jácint, sőt medvehagyma és jázminpakóca (stevia) is sorakozik közöttük. Az utóbbiak már jelzik, hogy barátaim a konyhámra is gondoltak.
Én is gondoltam magamra és a konyhámra, és a tavalyi fügefavásárlás után idén végre megrendeltem a damaszkuszi rózsám egy angol kertészetből. Akik követik ritkán frissülő blogom, talán még emlékeznek, hogy már tavaly beszereztem a katalógusokat. Nem lett volna ellenemre itthon vásárolni, de ismerőseim (és persze az internet) segítségével sem találtam itthon damaszkuszi fajtát. A britek pedig mindig készségesen segítenek, és lenyűgöző a Peter Beales- vagy a David Austin-féle rózsakatalógus.
Nehéz is volt a választás, de végül maradtam a hagyományosok közül is az egyik leghagyományosabb damaszkuszi fajta, a Kazanlik melett, amit az 1600-as évektől termesztenek, és ez az úgynevezett olajrózsa, vagyis az, amelyikből Bulgáriában és Törökországban rózsaolajat készítenek. De gasztronómiai célokra (rózsalekvár, -kivonat, -szirup, -víz, stb.) is ez a legalkalmasabb. Ahogy már leírtam korábban, nyugodtan csodálhatjuk e virágokat szépségük teljében odakint, mert amikor már érintésre a kezünkben maradnak a szirmok (vagyis lehullás előtt), akkor éppen jók a konyhai használatra. Így igazán sokoldalúak. A Kazanlik ráadásul a világ egyik legerősebb illatú rózsája, remélem, nekem sem okoz csalódást.
Már maga a rózsatő is nagyon kedves meglepetés volt. Számítottam ugyanis arra, hogy a britek jó minőségű, gondosan becsomagolt növényt küldenek, de amikor megérkezett a kb. 1 méter hosszú, 40 cm széles csomag, el kellett gondolkodnom rajta, mibe is ültetem. Igaz, arról még nem szóltam, hogy a teraszra szeretném egyelőre, vagy Apu ablaka alá, s azt gondoltam, a fügefa tavalyi konténere elég nagy lesz. Hát nem. Olyan erős, szerteágazó, szép gyökere van, és a tavaszi ültetéshez visszavágott hajtások is nagyok, erősek. Így hát vettünk egy még nagyobb konténert, ebbe is szűkösen fért. Kerti komposztot és virágföldet kapott, a későbbiekben majd tápoldatot. Egyelőre a fagytól óvni kell. Majd igyekszem megörökíteni a fejlődését. (Akit egyébként érdekel, kb. 12-14 GBP egy rózsatő.) Természetesen ültetési-ápolási útmutatót is küldtek.
Így hát még a böjti szelekre is fittyet hányva reméljük a meleg tavaszt. Már a hónap elején kitakarítottam a teraszt, ma pedig hoztam be barkát is, hogy legyen majd húsvétra, nem várom meg, míg elnyílik. Addigra biztos lesz aranyeső is.
A hétvégén pedig párom anyukája is meglátogatott minket (idén először), nyolcféle gombából készült gazdag pörkölttel vártuk. (Ha lesz rá idő, lesz róla bejegyzés is.) Ő pedig hozta - többek között - az ellenállhatatlan almáspitéjét, így ezek a napok nem igazán a paleo táplálkozásról szóltak. Apu is örült a pitének, és még inkább a fasirtnak. Rövid, tavaszi frizurát vágtam neki, tornáztunk, sétáltunk, igaz, a komolyabb takarítás nála még hátravan.
Ezúton is mindenkinek köszönöm a küldött képeslapokat, videókat, jókívánságokat!
7 megjegyzés:
Isten éltessen egészségben, szeretetben!:)
Isten éltessen sokáig, nagyon boldog születésnapot! :)
Remélem, szépen megered a rózsád. Sok illóolajam van, szeretem őket. De mind közül, a legjobban a rózsaolaj és rózsafa a kedvencem. A tömjén és szantálfa mellett...
Isten éltessen Téged és a rózsádat is! Viruljatok egymás és mindenki örömére :))
Várom a fotókat a kis szépségről! :)
Remélem, lesz majd fényképes dokumentáció mindenről.
Nagyon örülök, hogy sikerült szert tenned erre a rózsára. Tudom, milyen öröm, amikor az ember hozzájut végre az áhított növényekhez és gyönyörködhet bennük. És már elég régen beszéltünk ezekről.
Én most kaméia lázban vagyok, de szerintem csak azért, mert hétvégén találtam gyönyörű példányokat és nem tudtam megvenni.:-)
Köszöntelek a névnapodon(kissé megkésve)
Nagyon tetszik a blogod
Küldök neked egy blogdíjat.
A képet a blogomból másold át, és ott találod még azt, mi a további teendőd.
Üdvözöllek, Olgis.
Köszönöm még egyszer a jókívánságaitokat!
Kedves Olgis!
Köszönöm az elismerést! Ne haragudj, de a díjakat nem szoktam tovább adni, még a főzőcskére is alig jut időm.
Olyan üde szép tavaszi bejegyzés!
Még sok boldog ünnepet kívánok Neked!
Úgy tapasztalom, hogy a virágok életet visznek a térbe, jobban áramlanak az energiák. puszillak: Reni
Megjegyzés küldése