2009. április 21., kedd

Pálinkás-meggyes kókusztekercs

magadnak írod
magamnak írom én is
nem muszáj - de kell

(erős ildikó - ezért-haiku)

Mindig örömet okoz, ha megtalálom valaminek a hasznosítható módját. Így történt ezúttal a nomádportán termett szilvából készült pálinkánkkal. Illetve a maradék egy részével. A főzetés után a nagyobbik rész ugyanis rokonokhoz, ismerősökhöz került. Mi magunk épp csak megkóstoltuk - ha már saját, legalább legyen fogalmunk az ízéről. Nos, a magunkét sem szerettem meg. De azért egy kisebb kannával nálunk is maradt. Párom már többször kérdezte, hogy süteménybe nem menne-e, én meg annyit válaszoltam: nem kizárt, láttam már rá példát. De nem is gyakori azért a sütemények hozzávalói között. A múlt hét végén azonban kókuszra vágytam, olyan hagyományos tekercsre, amit Anyu is gyakran készített. Ekkor jött az ötlet, hogy rum amúgy sincs itthon, tejet meg most nem szeretnék bele - hát legyen meggy és pálinka. Pontosabban meggybefőtt, hiszen friss még nincs. S most ez nem is volt hátrány, mert így a befőtt levét is teljes mennyiségében fel tudtam használni, a pálinka pedig feldobta az eltett gyümölcs ízét.

Hozzávalók a tésztához: 50dkg kedvünkre való keksz ledarálva (lehet teljes kiőrlésű is), 4ek jó minőségű kakaó, 12 dkg porcukor, 1 üveg savanykás meggybefőtt leszűrt leve (kb. 3,5dl), fél deci pálinka (esetünkben szilva)
A kókuszkrémhez
: 10dkg vaj, 8dkg porcukor, 1cs Bourbon vaníliás cukor, 10dkg kókuszreszelék
Továbbá
: a leszűrt meggybefőtt kimagozva, 1dl pálinka, 1cs Burbon vaníliás cukor
A tetejére: kb. 5dkg kókuszreszelék

Elkészítés: A meggyet leszűrtem (levét félretettem a tésztához), kimagoztam, egy magasabb üvegpohárba töltöttem, és ráöntöttem az 1 deci pálinkát, majd letakartam a pohár száját.
A tészta és a kókuszkrém hozzávalóit külön-külön összekevertem. Egy nagyobb vágodeszkára alufóliát tettem úgy, hogy a fólia két oldalát a deszka alá csúsztattam. Kinyújtottam rajta téglalap formára a sütemény tésztáját, majd rákentem a kókuszos krémet. A meggyet leszűrtem, és a kókuszkrém tetején egyenletesen elosztottam. Megszórtam 1cs Bourbon vaníliás cukorral, majd a süteményt a fólia segítségével feltekertem. Kókuszreszelékbe forgattam, és a hűtőben érleltem néhány órát, hogy jól összeérjenek az ízek.

Nem sok idő jutott az utóbbira, de azért kiadós sütemény - csak három nap alatt sikerült eltüntetni...
Vegán változatban is könnyen elkészíthető - vaj helyett növényi zsiradékkal, esetleg nádcukorral.

(Az oldalsávon a receptek témabesorolását kicsit átalakítottam, remélve, hogy megkönnyítem vele az eligazodást.)

19 megjegyzés:

Limara írta...

Most jól esne egy szelet belőle! :))A pálinka nálunk is csak azóta fogy, mióta mézespálinkát csinálok belőle! :))

erős ildikó írta...

Utánanézek, hogy csinálod! Gondolom, a blogodon szerepel...Köszi az ötletet!

Limara írta...

Nem szerepel! :)) Eszembe sem jutott!! :)) 25-30 dkg mézet felmelegítek egy lábasban, majd ráöntök egy liter pálinkát. Addig melegítem, míg szépen összesímul, de véletlenül sem hagyom forráspontig, mert akkor elillan az alkoholtartalma. Üveg aljába aszalt sárgabarackot vagy szílvát, fügét... teszek, ráöntöm a pálinkát. Eleinte zavaros kicsit, késöbb szépen letisztul. Le lehet szűrni, én nem szoktam :))

erős ildikó írta...

Ha lesz friss gyümölcs, kipróbálom! Köszi a receptet!

Chef Viki írta...

Nálam viszont szerepel, még decemberi termés a mézes pálinka :-) Rettentő keletje volt!

Próbáld úgy a pálinkát, hogy áztass bele aszalt gyümölcsöket, s azokkal süss valami finomságot, sülés közben az alkohol elillan, az íz megmarad. Pl. szilva, ha már lúd, legyen kövér alapon :-)

erős ildikó írta...

Rendben! Köszi!

Sallai írta...

Kedves Ildikó,
küldtem emailt az iwiwre.
Szép estét kíván
egy másik Ildikó

erős ildikó írta...

Kedves Ildikó!
Köszönöm szépen!

Vesta írta...

Megint nagyon szépet és finomat készítettél!

"saját levében" írta...

Pedig a pálinak most nagyon divat! Most azok is isszák és bemutatókra járnak, akik évekkel ezelőtt még lenézték. Úgyhogy tessék felzárkózni a trendekhez!

erős ildikó írta...

Másban sem sikerül, nemhogy a pálinkázásban...:-)!

duende írta...

:)

Imádom a keksztekercset. Meggyel meg pláne... :)

Ötlet:

Anyu pálinkából szokta csinálni a meggylikőrt vagy meggypálinkát, mindegy hogy nevezem. Szóval beáztatta a meggyet a pálinkába vagy két hónapra. Aztán üvegekbe tette, cukros lével, mint a befőttet. Ezt használta sütikhez "konyakos meggy" gyanánt. A levét pedig üvegekbe töltötte leszűrve. Isteni! Szerintem még te is szeretnéd.

Másik.
Készíts a pálinkából házi "unikumot". Friss gyógynövényekből, fűszernövényekből. Ezeket is csak be kell áztatni a pálinkába 2 hónapra, majd leszűrni.
A pálinkába kiáztatott kakukkfű pl. eszméletlen jó köhögéscsillapító. De szedhetsz bele lándzsás útifüvet is, meg mást is. Hm? :)

erős ildikó írta...

Meggyőztél!
A konyakos meggy biztos bejönne nekünk is, de a többi ötlet is nagyon tetszik. Fogok szemezgetni!

trinity írta...

Sütibe simán el tudom képzelni a gyümölcspálinkát, jobb lehet, mint a rum! Bár én sem iszom töményet soha:)))
De ez a mézes dolog...ez érdekesnek tűnik!

Palócprovence írta...

Nagyon jól néz ki ez a tekercs és a pálinka biztos nem árt neki! :) Jó, hogy eszembe juttattad a kókusztekercset, ezer éve nem csináltam!

Makka írta...

Mindig örülök az ilyen recepteknek, nekem olyan retrósak. Nálunk a sütemény "sütött" volt, sohasem "kevert".:) Már amikor volt, mert anyu nem nagyon sütött, utálta a sütőjét, amiben mindig megégett a tészták alja, hússütésre viszont kiváló volt. Akkoriban nem volt nagy választék meg nagy tehetség sem, hogy csak úgy lecserélhesse. És miután a nagyanyám ezeket a desszerteket nem ismerte és anyu meg nem volt egy nagy receptcserélő, így ezek nincsenek is meg.

A pálinka-témához.
Először is a lovas népek egy reggeli pálinkától bátorodnak ki.:-D Szorosan véve csak lovaglás előtt.:) Október végi, november eleji reggeli fagyok esetén nagyon jól jön 5-6 körül, amikor kivonulunk az istállóhoz. Iszonyúan lehet fázni.
De én használom, locsikálom szinte mindenbe. Dzsemek, sütemények, desszertek, palacsinta tölteléke, sült máj, húsok, amibe mehet alkohol, abba a jó a pálinka is.
Általában nem spilázom túl az ágyas pálinka készítést sem, simán egy szélesszájú üvegbe rakom a megfelelő aszalt vagy friss gyümölcsöket - érdemes olyat használni, amiből a pálinka is készült - és jóféle mézet csurgatok rá csak úgy szemre (hárs, levendula - legyen karakteresebb, mint az akác), majd a pálinkát ráöntöm. S. a hivatalos összerázó mester, bemászkál a spejzba és rázogat, majd egy idő után kóstolgat is, sosem tudom leszűrni.:)
Az áztatott gyümölcsök is végtelen varációban használhatók. Pl. gyümölcskenyerekbe, muffinokba, vadhúsok mellé köretként valahogy megszelidítve stb.
Mi egyébként évek óta saját pálinkát főzünk saját főzővel - apu csinálta. Almából, fügéből, szilvából, naspolyából, fán termő eperből, ami kikerül/t a kertből.

duende írta...

Napmátka: örülök hogy tetszenek! :)


Makka, mélyen egyetértek a lovaglás előtti témával, no meg a többivel is! :)))

A jó házipálinkánál nincs jobb ital. Én évek óta csak azt vagyok hajlandó meginni, szerintem a konyak, whiskey, stb... sehol sincs a jó házipálinkához. És sütikbe is mindig ezt használom, és igen, pl. szoktam flambírozott husikat is készíteni, remek hozzá. No meg az ázsiai ízekhez is, szaké helyett!

erős ildikó írta...

Jó, akkor innentől kezdve én is adom majd' mindenhez. Amíg tart belőle...:-)
Ez az ágyas dolog a méz miatt meg talán ihatóbbá teszi...
Tudom, ez is csak megszokás dolga.

Ja igen: a keksztekercs az én fejemben is retrorecept! Van már retro a blogon, majd ezt is felcímkézem...

Makka írta...

Na, ez a kínaiba való használat még nem jutott eszembe, de majd alkalmazom.:) Mert ugye a szaké nem egy túl erős cucc... Bár melegen azért odaüt.:) És igazán úgy finom. Vagy jéghidegen. Meg hát abban is vannak nagyon jók meg nagyon kommerszek.

Napmátka, az ágyast próbáljátok ki, tényleg nagyon finom. Viszont nem likőrszerűen édes, nem ragad össze az ember szája tőle.