2009. május 7., csütörtök

A petrezselyemről és más zöldfűszerekről...

Ezt a bejegyzést régóta készülök már megírni. Valójában talán csak nekem fontos, hiszen nem lesz benne semmi különlegesről szó, éppen csak rajongásom egyik tárgyáról (nem is tárgy: élőlény!), a petrezselyemről. Egyszer véletlenül láttam egy újságban, hogy minden csillagjegynek megvan a maga fűszernövénye, az enyém a petrezselyem. Persze ez egyáltalán nem befolyásolt, hiszen már régóta szeretem. (Csak érdekességképpen említem meg, hogy párom csillagjegyéhez -Szűz- a citromfüvet kapcsolták. Valóban szereti a citromos ízeket, bár azt túlzás lenne állítani, hogy ez a kedvenc fűszere. Talán nincs is olyan.)


Mindenesetre mindkét növény önkéntesen is megnő a nomádportán. A petrezselyem ráadásul egész évben van, még a hó alatt is. Így mindig csak annyit szedek le frissen, amennyire épp szükségem van.
Budafokon azonban más a helyzet. Itt venni szoktam a petrezselymet. Néha ültettem cserépbe, de nemigen maradt tartós. Viszont előfordul gyakran, hogy többet veszek, mint ami hamarjában elfogy. Le lehetne fagyasztani, de ezt nem szoktam, ha nincs friss, inkább szárítottat használok. Mielőtt elutaztunk legutóbb, szintén kicsit felhalmozódott a készlet. Sejtettem, hogy előbb-utóbb megfonnyad, ha nem használom fel. Ezért inkább olajjal összeturmixoltam a petrezselymet.

Hozzávalók: petrezselyem, olaj (pl. kukorica- vagy szőlőmag-)

Elkészítés: a petrezselymet a zöld szárával együtt épp csak nagyjából felaprítva (hogy a gép könnyebben birkózzon meg vele) turmixgép poharába tesszük. Lenyomkodjuk a kezünkkel, hogy lássuk, mennyi olajjal szükséges felönteni.
Hozzáöntjük az olajat, csak annyit, hogy könnyebben menjen a turmixolás, ne tapadjon fel a pohár oldalára a zöldfűszer. Tehát ha már a lenyomkodott petrezselyem oldalánál látjuk az olajszintet, az teljesen elegendő. Összeturmixoljuk a kívánt finomságúra, és kész.
Így kerül a hűtő oldalába. (Hűvös, fénytől védett helyen is jól eláll.)

Nagyon szeretem ezt a módszert, annyi mindenre jó. Később a sűrű olajból salátaönteteket készítek citrommal vagy például orgonaecettel. Készülhet belőle petrezselyempesto tésztára vagy mártogató is sós rágcsálnivalókhoz. Keverek ki belőle szép, zöldes színű majonézt, vagy sütésre szánt zöldségeket forgatok bele. Kezdhetjük vele a zöldséglevesek készítését is, vagy lehet grillpác, esetleg mártások alapja.

FIGYELEM! Mivel sokan megkerestetek e módszer kapcsán, és szeretném, ha mindenkinek bevállna, figyeljetek az alábbiakra:
1. A zöldfűszer sohase kerüljön nedvesen az olajba!
2. Célszerű szőlőmagolajat vagy kukoricaolajat használni (az olíva ehhez nem a legmegfelelőbb, amennyiben hosszabban szeretnénk tárolni.)
3. Természetesen lehet ízesíteni, de nem érdemes, mert sokkal tovább áll el, ha nem teszünk bele mást, ráadásul többféle módon tudjuk - pillanatok alatt - felhasználni (ötleteket lásd feljebb, vagy keresd ki a blogban a "zöldfűszerek" címkét az oldalsávon.)

Természetesen más zöldfűszereket is hasonlóképpen eltarthatunk tovább, akár a népszerű medvehagymát is, szezonon túl, vagy bazsalikomot, zellerzöldet, tárkonyt, metélőhagymát. Persze a karakteresebb fűszerekkel takarékosabban kell bánnunk. A mi másik nagy kedvencünk még a kapor, bár ezt fagyasztani is szoktam, olajban is szeretem. Szárítva viszont csak nagy szükségben használom: úgy nincs elég intenzív íze.

A képeken:
olajjal összeturmixolt petrezselyem durvább és finomabb változatban,
olajban eltett petrezselyemmel, citrommal, sóval és zöldborssal készült uborkasaláta

(Párom a nomádporta apró-cseprő eseményeiről, mindennapjairól komjáti blogjában számol be. Saját magának is. Akit esetleg érdekel, a linkre - vagy az oldalsávon a bicajos képre - kattintva jut el hozzá...)

11 megjegyzés:

florentine írta...

Medvehagymát tettem el így, nagyon más az íze turmixolva és apróra vágva. Olajos változatban az apróra vágott sokkal jobban ízlik, a turmixoltból viszont gyorsan csináltam tökmaggal pestot, így viszont fantasztikus lett az is.

Soha nem tettem volna szóvá, de látom rákérdeztél, úgyhogy leírom. A fekete háttér nagyon megterheli a szemet és nehezen olvasható. Tanultam némi tipográfiát, ott volt róla szó - szóval ez nem a szubjektív véleményem.
A szubjektív: nagyon nem szeretem. Éppen ezért csak ritkán nézek be hozzád,inkább csak a gasztro.blog-on olvaslak, de néha muszáj, túl jókat írsz. Persze én csak egy vagyok a sok olvasód közül. :-)

erős ildikó írta...

Köszönöm a véleményed, s hogy be-benézel hozzám!

Makka írta...

Azt az uborkát nagyon megkívántam most, milyen jó lett volna a vacsorára evett pár falat saját pácolású sonkához!:)

erős ildikó írta...

Saját sonka? Az igen! Hogyhogy maradt még húsvétról?

Makka írta...

Amikor hazahoztuk a füstölésből, hagytuk kicsit állni, aztán feldaraboltuk. A csülökrészénél nagyobb darabot tettünk el húsvétra, a többit pedig felszeletelve beraktam a mélyhűtőbe. Azt hiszem, már csak egy vastagabb szelet van.
Egyébként ne gondolj túl nagy dologra, vettem egy egész lapockát, sóval elmorzsoltam egy fej fokhagymát, azzal bekentem a hús felőli részét meg a csontok mellé betuszkoltam, aztán leszórtam elég sok sóval, hogy nagyjából ellepje. Ebben állt 1 hónapig, aztán pár nap száradás után ment a füstre.
A só egy idő után megfolyósodik, akkor mindennap locsolgatni és forgatni kell.

erős ildikó írta...

Azért egyszer majd én is kipróbálom. De ez is a nomádportán lenne célszerű, mert ott van füstölőnk.

duende írta...

Ezt megcsinálom! Nagyon guszta és kívánatos az az uborka!
Ráadásul szinte mindenhez eszem petrezselymet, illetve ennék, csak sokszor nincs kedvem összevágni... De ha van egy kis üvegcse elkészítve a hűtőben... mennyivel egyszerűbb. Szuper ötlet! Megcsinálom! :)

trinity írta...

Ez az ötlet: petrezselyem olajban:erre vevő vagyok! Mindig megszárad a cserepes.....
A kertben meg félek, a macskák lepisilik...Nem merem kiültetni!

Párod blogját olvastam, írtam is, izgalmas úton indultok el, sok sikert hozzá!!!

lúdanyó írta...

Tényleg nagyon jó ötlet ez az olajos petrezselyem, ráadásul gyönyörű szine van. Meddig áll el így a hűtőben?

Renata Kalman írta...

Hű, egy újabb csoda!!! Látom mindig megtalálod a módját, hogy átmentsd az ízeket.
Cserépben nem marad meg?
gyerekkoromban nem szerettem a petrezselymet, most meg már csak mosolygok, amikor a gyerekek kihalásszák, kiteszik a tányér szélére, hidegrázást kapnak egy kis levéltől, mert már egy ideje megszerettem, mint ahogy a fehér répát, karalábét, zellert stb. Minek teszed bele? - kérdezik.
Hogy jó íze legyen... felelem ugyanúgy, ahogy nekem mondták annak idején...

erős ildikó írta...

Duende!
Nagyon örülök, hogy tetszik. Nem is gondoltam, hogy ilyen érdeklődést kap. Ez csak egy egyszerű ötlet, nekem praktikus.

Trinity!
Köszönöm szépen a jókívánságokat!
Párom nevében is!

Lúdanyó!
Sajnos fogalmam sincs meddig áll el, mert mindig elfogy. Ami biztos: hónapokig igen. Semmi baja sem lesz. Valószínűleg egy hűvös-sötét kamrában is jól elállna, de nekem az itt nincs, ezért szoktam a hűtő oldalába tenni. Egyébként az a fontos minden ilyen olajnál, hogy ne legyen vizes a zöldfűszer, amikor beleturmixolod. Akkor nincsen gond.
Épp csak annyi olajat teszek rá, amivel könnyen megforgatja a leveleket a turmix. S persze a zöld szárát is mindig beleteszem, miért ne.

Renáta!
Cserépben nekem nem marad meg, nem szereti az itteni konyhát. Mire valamennyi kinőne, azt egy csapással leírtom (felhasználom), s szegény próbálkozhat újra.
Amúgy a gyerekek hozzáállását megértem. Gyerekkoromban én sem rajongtam az egyben belefőzött levélért, öreg zellerért, karalábéért. De a húslevesből ezeket könnyen ki lehet emelni (s majd az veszi el, aki szereti), a zöldséges levesekhez pedig olyan apróra vágható a zöldfűszer, hogy fel sem tűnik, legfeljebb a színe.
A krémleveseidben meg tényleg nem találják meg!