2009. július 2., csütörtök

Nyári gyümölcskoktél

Elástam kertemben az összes gondot, amit összegyűjtöttem. Mikor az április visszatért, s jött a tavasz, hogy a földdel nászt üljön, szép virágok nőttek a kertemben, minden másnál különbek. És eljöttek a szomszédok, hogy megnézzék, és így szóltak hozzám: Majd ha itt lesz újra az ősz, a vetés ideje, nem adnál-e nekünk a virágok magvaiból, hogy a mi kertünkben is nőjenek?
(Kahlil Gibran)


Tegnap megint valamilyen gyümölcsös ízre vágytam, a nyers gyümölcsök reggeli eszegetésén túl. Szedtem tehát néhány barackot a kis kerti fáról, lekanyarintottam egy szeletke dinnyét, kimagoztam néhány hűtőben rekedt meggyet s azután hozzátettem még zöldteát, citromot, édesítésnek rózsakivonatot, s amit jónak láttam.

Így született ez a koktél. Alkohol nem került bele (az egyébként is inkább melegít.)


Hozzávalók
1,5 literhez: 65dkg kimagozott gyümölcs (nálam görögdinnye, sárgabarack, meggy), 4dl hideg zöld tea, 1 citrom leve, édesítésként: 2ek rózsakivonat (ha nincs, használhatunk mézet) és 2ek házi meggyszörp

Elkészítés
: A kimagozott gyümölcsöket a többi hozzávalóval összeturmixoljuk. Az édesítést hagyjuk a végére, hogy a gyümölcsökhöz és az ízlésünkhöz tudjuk igazítani.

Hűtsük be, de ne legyen jéghideg.

13 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Nekem tegnap egyértelműen egy gyümölcssaláta ugrott be a gyümölcskoktél szótól :-)

Ez meg itt egy gyümölcs-gazpacho :-)) Remek!

trinity írta...

Finom és frissítő ital! Mellette pedig egy vitaminbomba:)))

Makka írta...

Ez most nagyon jól esne, ki vagyok tikkadva.:))

murok marci írta...

nagyon tetszik, most én is szívesen meginnám.

Kata írta...

Biztosan finom volt!

Légyszi nézz be hozzám, van egy meglepetésem a számodra:)

szepyke írta...

És milyen illata lehetett...

Hanga írta...

Hunszil már megelőzött, de azért kukkants be hozzám is a meglepetésért:)
A recepted alapján, én is készítettem valami hasonló itókát, és nagyon finom lett!

Hanga írta...

Ja, most látom KataKonyha is versenyben van:)))

szepyke írta...

Majd, ha időd engedi, nézz be hozzám: http://szepsegtar.blogspot.com/2009/07/kepzeljetek-kaptam-valamit-d-es-mar.html

Chef Viki írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz :-)))

http://thechefviki.blogspot.com/2009/07/dijat-kaptam.html

erős ildikó írta...

Köszönöm szépen (a díjakat is) mindenkinek!

Renata Kalman írta...

Így reggel tájban...én is innék egy ilyet.

duende írta...

Hú, nagyon meginnám most!