2009. október 25., vasárnap

Vajas keksz: 1. vaníliával és mákkal - 2. sajttal és dióval

ravaszkodnunk kell:
egy sámli fölött se tud-
nánk átröpülni

(Fodor Ákos: Ecce Homo)

Teljesen beleszerettem időn ősszel a vajas kekszekbe, s úgy tűnik, hogy másoknak is ízlik. Első újításom e téren a Szakácsok könyvének volt köszönhető: a rumos-kakaós kekszet nem a linzertészta szokásos arányai szerint, s nem is hideg vajjal készítettem. A vaj és a liszt aránya ott már majdnem megegyezett, s a puha vajat a robotgéppel kevertem habosra, majd adtam hozzá a tojásfehérjét, amivel tovább habosítottam a keverék állagát. Ezután jött csak a liszt és az egyéb hozzávalók. A másik fontos dolog volt, hogy viszonylag vastagra szeleteltem a tésztát és szigorúan betartottam a sütési időt. Az eredmény is meglett: puha, omlós keksz.
Bár az egyes hozzávalók másképpen viselkednek sütés közben (például ha a viszonylag száraz kakaót sajtra cserélem), ettől függetlenül mindhárom eddig próbált változat jól sikerült, érdemes lesz ismételni.
A második esetben édes kekszet szerettem volna, de kakaó nélkül, ily módon vaníliakivonat és szemes mák (meg egy pici citromlé) került a tésztába.
A harmadik változat pedig - Apu kedvéért is, aki inkább a sósat eszi - egy sajtos-diós kombináció lett. Magam is jobban szeretem a diót sós süteményekbe, s az már tavaly kiderült, hogy ez az együttes a mellettem élőknek sincs ellenére.
Viszont a diót sikerült kifelejtenem a tésztából, ezért úgy jártam el, hogy a szeletekre vágott tésztát még a sütés előtt meghempergettem darált dióba. Így is jó lett.
A tanult recepten annyit változtattam, hogy a vaj és a liszt mennyisége közé egyenlőségjelet tettem, a hozzávalókat pedig a tészta állaga szerint alakítom.
Holnap ér véget az oldalsávra kitett közvélemény-kutatás. Bár a mandula továbbra is tartja határozott első helyét, a mák és a dió fej-fej mellett halad, érdemes hát mindkét kekszváltozatot kipróbálni:

Vajas keksz vaníliával és mákkal
Hozzávalók
: 20dkg vaj, 20dkg liszt, csipet só, kb. 4ek cukor (illetve ízlés szerint), 2 púpos ek szemes mák, 1tk vaníliakivonat, 1tk citromlé, 1 tojásfehérje

Vajas keksz sajttal és dióval

Hozzávalók
: 16dkg vaj, 16dkg liszt, csipet só, 8dkg reszelt sajt (pl. óvári), 1 tojásfehérje
4-6 ek darált dió a sütemények hempergetéséhez



Elkészítés: A szobahőmérsékletű vajat a robotgéppel habosra keverjük, hozzáadjuk a tojásfehérjét, a csipetnyi sót és még 1 percig keverjük. Ezután jöhet a többi hozzávaló: a készülő változattól függően, végül a liszt. Fóliára tesszük a tésztát és kb. 4-5cm átmérőjű hengert formálunk belőle. A fóliába tekerve hűtőbe tesszük szilárdulásig. Közben a sütőt 180 fokra előmelegítjük, és egy nagyobb tepsit sütőpapírral kibélelünk. A megszilárdult tésztát kicsomaguljuk, és éles késsel 1cm vastag lapokat vágunk belőle. (A sajtos-diós változat esetében a szeleteket darált dióba hempergetjük.) Pontosan 12 percig sütjük, majd a sütőből kivett tepsiben hagyjuk kihűlni.

22 megjegyzés:

szepyke írta...

Jaj! Teljes elcsábulás!

Szavaztam volna az oldalsávban, de nem tudom, hogy mit szeretek jobban, olyan variációt nem lehet, hogy mindet, nem tudok dönteni???
:)

erős ildikó írta...

Nem olyan fontos szavazni, de azért elmondom: lehet olyat, hogy mindet, direkt nyitva hagytam a lehetőséget arra, hogy valaki többet is bejelöljön...:)

szepyke írta...

Dehogynem fontos!:)
Közben rájöttem, a mogyoró nem annyira fontos, csak ha csokiban van..., akkor viszont igen!:)

Rossamela írta...

Gyönyörű ez a fehér keksz!

Ízlésszindróma írta...

Vajas kekszek, nagyon szeretem!! nagyon megkóstolnám azt a sajtos diósat;)

starfi írta...

mindkettő nagyon ötletes, a vaníliás-mákos nagyon tetszik!:)

Csibe írta...

Jajjj, de jók ezek a kekszek is!!!

Chef Viki írta...

Szuperek ezek a kekszek!

Szívesen harapnék mindegyikből :-)

Tündér írta...

Ó, de csinos kekszek készültek Napmátka tűzhelyénél!

Wattacukor írta...

A kakaós receptjét leírtam a napokban, hogy majd jól elkészítem. Eddig nem jött össze. Viszont most már muszáj lesz!!! Kell vennem egy hegynyi vajat és el kell dugnom, hogy a párom fel ne falja mindet :D

lúdanyó írta...

Ez a vaniliás, nagyon szép! Olyan szűzies, ha lehet egy kekszre ilyet mondani.

Wattacukor írta...

Annyit szeretnék kérdezni, hogy vaj helyett lehet-e margarint használni. Tudom, hogy nem ugyanaz a kettő, sőt... Deazér mégis :)

erős ildikó írta...

Köszönöm szépen, hogy benéztetek megint!

wattacukor: ha muszáj kerülnöd a vajat, margarinnal is megcsinálhatod (persze nem ugyanaz az íz.)
De: arra figyelj, hogy már egyre több kocka formájú margarin"krém" van forgalomban sütéshez, ami még hűtőhőmérsékleten sem szilárd igazán (furcsa, mert ezeket nem kencének, hanem sütéshez árulják), szóval ezeket elkerülném, mert nem fog rendesen megszilárdulni a hűtőbe tett massza.

Lorka írta...

Nálam is vajas keksz volt hétvégén. Vaníliás és mákos is! De szerintem a tiéd sokkal formásabb. :o)

Hanczur írta...

Én már átrepültem.
- igaz gondolatban -
Sáros cipőimet
magam alá húztam.

erős ildikó írta...

Én csak átugrottam:
tőlem ennyi telik...
(jobb napokon tettem
rímekbe is szedik!)

Daisy írta...

Nagyon szépek és biztosan finomak is! Gyorsan fogynak, hogy ilyen temékeny vagy, vagy csak nem hagy békén a kísérletezési kedv? Szeretem a kekszeket, de nehezen kezdek hozzá. Egy-egy adagból hány darab lesz? Nálam a kiindulás általában dupla adag elsőre.

erős ildikó írta...

Szia!
Kb. 16db lesz egy adagból. Általában kap belőle más is (Apukám vagy a szomszédok), és ez nem nagy adag. Családra tervezve tényleg érdemes duplázni (legalább...)
Én könnyen nekikezdek, mert ez is gyors süti, nem kell órákat bíbelődni vele...

Daisy írta...

Köszönöm, valóban kell a dupla adag. Nehezen kezdek neki, de ha beindultam, akkor....

Jade írta...

Jujj, ez a makos-vanilias olyan finom lehet! Receptet viszem, koszi!

Flat Cat írta...

Nagyon tetszik mindkét keksz! A dióba hempergetős ötlet meg főleg! :)

Az alaprecepttől engem eddig kissé visszatartott a rengeteg vaj, mert a férjem miatt vigyáznom kell(ene) mindenféle zsiradékkal, ő ugyanis nem tudja megállni, hogy csak egy-két darabot egyen belőle. De most annyira meghoztad a kedvem hozzá, hogy kipróbálom! (Legfeljebb eldugom és majd csak én eszek belőle! ;) )

Böbe írta...

piacon vettem házi vajat, és a diós-sajtosat tegnap megsütöttem. valahogy nem tudtam hozni belőle kóstolót a kollégáimnak, az éjszaka elpárolgott :-)

köszönöm, a szívet melengető blogot szintén. Isten áldjon benneteket!!!