2010. május 15., szombat

Tavaszi rakott kalács

Megérteni nem,
csak elfogadni tudunk:
kit, mit; úgy, ahogy.

(Fodor Ákos)

Kicsit elhúzódott közös évfordulónk ünneplése, bár az is igaz, nem szoktunk nagy ügyet csinálni belőle. A narancsos fűszersó felhasználásával elkészült a marhasült, a hús pont egy hetet állt a pácban. A szeleteket leöblítettem, papírtörlővel megszárítottam, majd vékonyan bekentem olajjal. Kisütöttem forró grillserpenyőben, majd egy tűzálló edénybe kerültek a szeletek sárgarépa, spárga, vörös- és fokhagyma társaságában. Meglocsoltam még kevés olajjal és egy kis vizet is öntöttem az étel alá. Két és fél órát sütöttem fólia alatt, 180 fokon, majd spenótleveles krumplipürével ettük.
Desszert is készült, bár mostanában nemigen eszünk édes süteményt.

Az ötletet egy kedves ismerős adta, bár valószínűleg nem ismerné fel benne a pain perdu-t vagy a French toast-ot. Nem baj. Eleve úgy terveztem, hogy a bundáskenyérre emlékeztető tojásos mártogatást kihagyom, marad a vajon sütés. Végül azután úgy döntöttem, hogy nem is serpenyőben sütögetem a kalácsdarabokat, hanem tűzálló edényben. És hát kalácsot használtam, nem kenyeret. Ha valaki az utóbbit készen vásárolja, akkor nagyon gyors desszert. Én tegnap este inkább betettem a kenyérsütőbe a mazsolás kalács hozzávalóit, a gép úgy éjfélre végzett is vele.
Reggel ettünk belőle, egy részéből pedig elkészítettem ezt a desszertet.

Hozzávalók (4 személyre): kb. 25-30dkg mazsolás kalács (recept lejjebb), 2dl tej, 2ek méz, 2ek savanykás gyümölcslekvár, 2tk rum, pár csepp vaníliakivonat, 5dkg vaj, 2 marék eper, a tetejére (ízlés szerint): szeletelt mandula / sós pörkölt mogyoró / tejszín / balzsamecetkrém vagy keserű csokoládéöntet / bodzavirág

Elkészítés
: a kalácsot vékony szeletekre, majd a szeleteket kisebb darabokra (háromszögre, négyszögre, rombuszra) vágjuk. A mézet, a lekvárt és a rumot egy tálba tesszük, majd hozzákeverjük a tejet is. Ebbe a folyadékba mártogatjuk a kalácsdarabokat mielőtt egy vastagon kivajazott tűzálló tálba tennénk. Amikor végeztünk a mártogatással, a megmaradt folyadékot is a kalácsra öntjük, és hagyjuk, hogy megszívja magát. Kevés vaníliakivonatot cseppentünk rá, megszórjuk szeletelt mandulával, rátesszük a megmaradt vajat kisebb darabokban, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percet sütjük, míg a kalácsszélek kissé ropogóssá válnak. Közben az epret megtisztítjuk, négybe vágjuk. A sült kalács tetejére halmozzuk, és visszatesszük még úgy 10-12 percre a sütőbe az ételt, míg az eper levet ereszt. Végül sós pörkölt mogyoróval megszórhatjuk, kevés tejszínhabbal, balzsamecetkrémmel, vagy bodzavirággal is díszíthetjük.

Lényeges, hogy ne legyen domináns az édes íz, a gyümölcs friss-savanykás íze is érvényesüljön.
(Biztos vagyok benne, hogy nemcsak epres változatban finom.)

Mazsolás kalács:
50dkg rétesliszt, 10 dkg puha vaj, 1 tojás, 5dkg szeletelt mandula, 7-8dkg mazsola, 1 narancs és 1 citrom lereszelt héja, pár csepp vaníliakivonat, 2,2dl tej, 1 tasak (7g) szárazélesztő, 10dkg cukor, csipet só. (Fentiekből összeállítjuk a tésztát, kelesztjük, formázzuk és 200 fokon, sütőpapírral bélelt tepsin kb. 40-45 perc alatt készre sütjük - vagy rábízzuk az egészet a kenyérsütőre.)

12 megjegyzés:

Limara írta...

Csodás ez a desszert, de a hús is nagyon jól hangzik! :)

boci írta...

Ez a kép gyönyörű!
Az íze sem lehet rossz :)

nana írta...

ez nagyon tetszik, mindenképpen kipróbálom! köszi :)

Tündér írta...

Szia Napmátka!Örülök, hogy néha azért itt tudsz lenni!
Jól hangzik ez a rakott kalács, kedvelem az efféle recepteket!

Moha írta...

Gyönyörűűű! Még sok évfordulót nektek együtt szeretetben!

Ízlésszindróma írta...

Boldog évfordulót! Nagyon szép menüsorral ünnepeltetek!!

Jade írta...

Csodajol hangzik! A keptol pedig teljesen odavagyok!
Boldog evfordulot kivanok es meg nagyon sokat, boldogat! Mi is ma unnepeltuk :)

Felhőlány írta...

Boldog évfordulót kívánok Nektek! Ez a kalácsos finomság nagyon nagyon tetszik! Már a kép is ínycsiklandó, amit készítettél róla! :)

Névtelen írta...

Abszolút hasonlít, sőt, sokkal jobban néz ki, mint az eredeti abban az elzászi étteremben. A mazsolás kalács egyébként is olyan, mint a pain blanc au lait, vagy a cramique:) Ez az igazi, európai, added value gasztromultikulti!
Gratulálok!
"a kedves ismerős":)

Vali írta...

Nagyon jól néz ki ez a rakott kalács.

szepyke írta...

Gyönyörű a kép!

Csibe írta...

Milyen szépséges!!!