"Menjünk a moziba be"

Azt hiszem, akármeddig rágódom is ezen a körkérdésen (melyet Ottistól, Makkától, Felhőlánytól is megkaptam), úgyis ki fog maradni több olyan film is, ami számomra meghatározó (vagy az volt), de most nem jut eszembe. Így csak egy "olyan-amilyen" listával szolgálhatok. De az is igaz, sosem voltam nagy mozijáró, és itthon is ritkán nézek meg valamit. Pontosabban kell valami, amiért kíváncsi leszek egy filmre. Ilyen volt a napokban a Dorian Gray.

Alapvető dolog például számomra, hogy nem szeretem a 90 percnél hosszabb alkotásokat, utána már fárasztani kezd bármi. Mégis van két "maratoni" film, aminek minden perce leköt.
A Kísértetház hangulata különleges, elég hosszú film, de kell is ennyi idő, hogy ábrázolni lehessen a a szereplők személyiségének változását.

Már sokszor láttam, de még mindig nagy hatással van rám a Schindler listája c. film, sokszor leírtam, most is elmondom, hogy nem a témája miatt. Hanem ahogy megcsinálták. A rendezés, a színészek, a zene - nem tudok belekötni, úgy jó, ahogy van. Hallgassátok ezt a hegedűszólót!

Juliette Binoche filmjeit is szívesen nézem, nagyon érdekes például a Damage (sajnos nem emlékszem, mi volt magyarul a címe), de nem éppen szórakoztató film.

Próbáltam gasztroblogger szemszögből is megközelíteni a dolgot, de filmek nem, legfeljebb sorozatok (pl. Kapa, kasza, fakanál) jutnak eszembe, s persze a gombócos párbeszéd a Tanú c. film végén, ami már szerepelt itt a blogon.

S íme az a bizonyos listaféle (elég vegyes, szó ami szó):
Legényanya / Tanú / Kísértetház /Az utazás / Rasputin / Isten hozta, őrnagy úr! / Szomorú vasárnap / Schindler listája / Üvöltő szelek / Üvegtigris / Hófehér / Macskafogó / A Grönholm-módszer / Indul a bakterház / Sose halunk meg / Eldorado / Keresztapa-trilógia / Hyppolit (eredeti változatban) (és itt jönnének azok, amik nem jutnak eszembe...)

Ajándékaim

Isten Tenyerén hancúrozunk és közben, olykor
mintha hárman is nevetnénk

(Fodor Ákos)

Duendétől kaptam nemrég egy körkérdést, amire így az ünnep táján gondoltam válaszolni: mondjam el az én karácsonyi történetemet. Nem tudom, van-e ilyen. Talán nincs. Arról, hogy gyerekkoromban mit jelentett nekem a karácsony, már írtam többször ezen a blogon. Ezért most inkább összegyűjtöttem néhány emlékemet olyan karácsonyokról, amelyek valamilyen okból megmaradtak bennem.

1982 - ez volt az utolsó olyan karácsony, amikor még teljes volt a család. A teljes szó alatt azt értem, hogy még mindenki élt, akit születésemtől fogva ismertem. Nagyapa ugyan kórházban volt az ünnepek előtt, de 9 évesen én ezen nemigen gondolkodtam. Azon sem, hogy bármi komoly baja lehet. Hiszen vele mentünk mindenhova, a Dunapartra, a csónakházakhoz, az állomás környéki kiserdőbe virágot szedni. Ő jött elénk iskola után, vele fejtettünk keresztrejtvényt. És ezen a karácsonyon azzal ajándékozott meg minket, gyerekeket - anélkül, hogy tudtuk volna -, hogy nem hagyta elrontani az ünnepet. Bevállalt egy műtétet csak azért, hogy nyerjen még három hetet. Nem magának, nekünk. Hogy éppen olyan karácsonyunk lehessen, mint azelőtt. Úgy is lett. Csak januárban ment el.

1987 - Az első tanévemet kezdtem meg egy egyházi középiskolában. Anyu azt szerette volna - ha nem sikerül az iparművészeti -, hogy itt tanuljak tovább. Nem erőltette, csak örült volna neki. Végül én döntöttem úgy, hogy nem jelentkezem máshova, rögtön első helyen ide. Volt egyfajta különleges hangulata már az iskola épületének is, a szűk lépcsőknek, a fordulóban kegyszobrokkal. Csak később derült ki, hogy hiába voltam bejáró, valójában a bentlakók életét éltem: az iskola hétfő reggeltől vasárnap estig adott elfoglaltságot és programot, a szombat egyébként is tanítási nap volt. Az utazás legalább egy-egy órát igénybe vett oda és vissza, így a sötét adventi napokon hajnalban kellett kelni, hogy a tanítást megelőző szertartásra odaérjek. Mégsem felejtem el ezeknek az "ébredezéseknek" a hangulatát a meleg osztályteremben, a gyertyák fényénél.
S mitől volt ez a karácsony más, mint a többi? Az előbb leírtaktól is, meg attól is, hogy Apu három hónapos munka után az ünnepre jött haza az NDK-ból. És még attól is - bár ezt akkor még nem tudtam - hogy ez volt az utolsó gyerekkori karácsony - még együtt Anyuval.

2004 - Ugrom egy nagyot az időben. Ez az az év, amikor párommal összekötöttük az életünket, s az első közös karácsony - Miskolcon. Apu is velünk utazott, így még nagyobb volt az öröm.

2007 - Ebben az évben vásároltuk a nomádportát, és nem mondhatom, hogy minden simán ment. Mindenszentek napján ugyananis éppen oda tartottunk, hogy kifizessük a vételárat - ráadásul készpénzben, mert a tulajdonos így kérte -, amikor az autópályán balesetet szenvedtünk, a kocsi az árokba borult, totálkáros lett, mentővel vittek minket Miskolcra. A Gondviselés jóvoltából sérülések nélkül megúsztuk (csak zúzódások voltak a fejemen és az ujjam törött el), de a legjobban azon izgultam, hogy a nagy felfordulásban a táskámban lévő közel egymillió forint el ne vesszen valahogy, mert a hordágyon infúzióval ugye azt nem szorongathattam. Páromnak megengedték, hogy csomagjainkat a mentőautóba pakolja, s így el tudtunk hozni mindent. Az életképtelen kisautónkban maradt fényképezőgépet pedig a helyszínelő rendőrök hozták utánunk. Azt egyátalán nem állítom, hogy karácsonykor könnyű volt újra - az újabb - autóba beülni és végigmenni a pályán, de azért mégis jól végződött az az év és szép karácsonyunk volt - akkor már kötések nélkül.

Milyen lesz ez a karácsony? Még mindig nem tudom, talán csak akkor derül ki, ha már itt az ünnep. Anyagilag - úgy tűnik - nem engedhetjük meg magunknak még a vidéki látogatásokat sem, nemhogy az ajándékozást, mégis kaptunk már az ünnepek előtt néhány dolgot, nem feltétlenül materiális értelemben, sokkal inkább lehetőségekre és ötletekre gondolok, amivel el lehet kezdeni egy új évet. Mert elkezdeni egy újat mindig nehéz.
S azután itt van a kertben a kis szitkafenyőnk, amely már harmadik éve öltözik karácsonyi fénybe ilyenkor - a mi kedvünkért.

Minden Olvasómnak szeretettel kívánom, hogy az ünnepen és azon túl is legyen mindig oka az örömre és megtalálja a saját útját - amin mégiscsak tud előre haladni - jövőre is.

(Az angol magazinra kitettem Hugh karácsonyi üzenetét - némi segítséget is adva a megértéséhez.)

Miért? Jó fiatalnak lenni?

A körkérdést - miért jó fiatalnak lenni? - Benzsi küldte, és én már komolyan gondolkodtam a válaszon, hogy majd leírom: nem szeretnék megint húsz éves lenni, nem szeretném újra átélni a dolgokat, amiket akkortájt, hogy jó nekem a korom úgy, ahogy van, hogy nem zavarnak az ősz hajszálaim, hogy mozgékonyabb vagyok, mint fiatalabb koromban, és még azt is képzelem, hogy valamit már tanultam az élettől. Meg hogy azért mégis jó lett volna nem elvesztegetni időt, energiát, pénzt és lelkesedést erre-arra, amit már elvesztegettem. Meg jó lenne előbb kiötleni az ötleteket, s jó lenne, ha mégsem lenne ennyire válogatós a szervezetem, ha bármilyen ételt könnyedén feldolgozna, mint régen. Szóval összehordtam volna jót és rosszat, pro és kontra érveket, de minek?
Vagy megkérdezhettem volna Apukámat, aki éppen ma 65 éves, mit is gondol erről...

Ekkor szembejött egy film az interneten, teljesen véletlenül. Az úgy volt, hogy szóba kerültek az angol oldalaimon szereplő Oscar Wilde-idézetek, majd a Dorian Gray arcképe. S akkor még nem tudtam, hogy épp ebben az évben készült el egy új filmfeldolgozása a regénynek. De már tudom. Nem kicsit tartok tőle. Mert hát minden vizuális megjelenítés valamiképpen meghatároz, s minden meghatározás egyfajta korlátozás - ahogy ez a regényben is elhangzik. Szóval félek tőle, hogy milyen lesz. Félek, hogy esetleg elviszik egy szerelmi dráma vagy egy horror irányába. Félek, hogy ezt a gazdag és izgalmas atmoszférát, a regény felépítésének és mondatainak zsenialítását valamiképpen - akár kényszerűségből - leegyszerűsítik. Hogy a három főszereplő összetett karakterének csupán egy-egy jellemzője szerepel majd. De kíváncsi is vagyok. Íme, egy kis ízelítő (sajnos magyar változat még nincs -tudtommal.)

Azt nem állítom, hogy ez a regény (vagy a film) választ adna a körkérdésre, de valami köze csak van hozzá....

Mi kerül a kosárba?

ha tisztálkodunk
eltávolítjuk a koszt
- m á s közelébe
(Fodor Ákos - Ecce Homo)

Óhatatlanul is ez az idézet ugrott be, amikor arról faggat körkérdésben egyik gasztroblogger társam - mandy tarragon -, hogy mennyire vagyok tudatos vásárló. Meg az is eszembe jutott, hogy a minap éppen az ökoturizmusról beszélgettünk néhány tanítványommal. S valahogy ugyanide jutottunk: jó dolog, de működik is, meg nem is. Bizonyos részei megvalósíthatók, mások már nehezen sem.
Egy biztos: ha valaki tudatos vásárló akar lenni, akkor az csak úgy lehetséges, ha az egész háztartását tudatosan vezeti: tudatosan gazdálkodik a rendelkezésére álló forrásokkal, a kertjével (ha van), tudatosan kezeli a konyhai eszközöket, a hulladékot, a szennyvizet, az energiát, s még sorolhatnánk tovább.

Azt hiszem, hogy vidéken (esetünkben a nomádportán) sokkal könnyebb, lehetségesebb a lejjebb következő pontokat megvalósítani, mint a fővárosban. Egyszerűen azért, mert az az életforma még közelebb áll a természeteshez. Ott gyakran a csomagolóanyagokat, a tartósítást is elkerülhetjük (a szomszédtól ezek nélkül is el tudom hozni az élelmiszert) - s a komposztálás, a tüzelés is sokat segít.

Ha a körkérdésben kapott pontokat sorra veszem, azt mondhatom: van bennem tudatosság. De én is használok műanyagot (mert bizonyos dolgokra praktikus, és kéznél van), a száraz élelmiszerek jó részét (pl. liszt, tészta, rizs, só, ásványvíz) bevásárló központokban veszem, nem a helyi kisboltban, és inkább a friss áruért megyek piacra. Nézzük most a körkérdésben kapott "szabálygyűjteményt", mindegyik alá beírtam, én hogyan gondolkodom róluk.

1. Írd össze, mire van szükséged! Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárló központok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.

Én szívesen készítek ugyan bevásárlólistát, hasznosnak tartom, de a túlzott pénzköltéstől mostanában nemcsak a korlátozott lehetőségeim tartanak vissza. Hanem egyszerűen nem megyek gyakran vásárolni, igyekszem minél tovább az itthoni készletekből dolgozni. Most például főként krumpli, tök, szőlő és dió van a nomádportáról - tehát ezek kapnak főszerepet az étkezésemben. Vásárlást többnyire csak akkor tervezek be, ha egyébként van más intéznivalóm, például postára is megyek. A bicikli csomagtartójába sem fér bele túl sok dolog, tehát igyekszem a lényeges dolgokra koncentrálni. De egy hónapig (vagy tovább?) biztos tudnék főzni az itthon lévő nagyon egyszerű alapanyagokból, vagy előre eltett élelmiszerekből. A reklámok nemigen befolyásolnak, mert a tévé szinte sosincs bekapcsolva, ha párom nincs itthon, rádiót nem hallgatok, újságot nemigen olvasok.
Persze a munkámhoz szükség van bizonyos irányú tájékozottságra, de igyekszem a jogszabályokra szorítkozni e tekintetben, illetve néhány internetes hírportálra.
Nemrégen felhívott telefonon egy közvéleménykutató (sajnos az ilyesmi gyakran megesik a vonalason.) Most nem hajtottam el, volt pár percem, gondoltam, segítek neki, mindenkinek kell valamiből élni. De nem sokra mentünk egymással, mert a tévében futó reklámokat kellett értékelni bizonyos szempontok szerint, s én egyiket sem ismertem. A rádióműsorokról faggató másik emberrel ugyanígy jártam.
Persze olykor én is utazom, legutóbb a könyvelési teendők okán kellett keresztül-kasul szelnem a várost. Ilyenkor látom az óriásplakátokat, de ebből az utazásból csak annyi maradt a fejemben, hogy Benkő majd e hó végétől feleséget keres valamelyik csatornán, valami népmesei bottal flangál, s mintha egy rózsaszín malacka is szárnyalt volna körülötte. (Lehet, hogy rosszul emlékszem.) Mindenesetre fogyasztóként megint nem estem kísértésbe.

2. Menj a piacra vagy helyi boltba! Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.

Szeretek piacra járni, az mindig kaland - minél gazdaságosabban vásárolni, s közben kincsekre lelni. Ahogy írtam nemrégen, az itteni piac viszont nagyon aprócska, nem hozza vissza a gyerekkori szombati piacozás élményét. Vidéken viszont sokkal könnyebb helyi árut vennem: a faluban szerezzük be a tejterméket, tojást, sokszor a húsfélét is.
Magyar árut igyekszem vásárolni, de nem tagadom, hogy Tescoba is járok az alapvető - s ott olcsóbb - élelmiszerekért.

3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot! Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.

Nem mindenhová viszek szatyrot. A helyi kisboltba igen, de a bevásárlóközpontba nem. Mert szükségem van a kapott zacskókra, több más dolog mellett a konyhai szemeteshez is azokat használom. (Még ha nem is környezettudatos - a műanyag valamilyen szinten része az életünknek.)

4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel! A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.

Nem vezetek, a BKV meg piszok drága, így marad a bicaj és néha a gyaloglás. De bicajozni is csak itt a külvárosban és vidéken szoktam - a városba beljebb menni se így, se úgy - nem szeretek. Ha nagyon muszáj, megpróbálok mindent egy napra bezsúfolni.

5. Vegyél helyi termékeket! Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minél távolabbról jön, annál többet szennyez.

Erről már a 2. pontnál írtam. Sőt, már a blogon is, sokszor. Igyekszem helyi és idénytermékeket venni, mert hiszek abban, hogy a minőséggel így járok a legjobban - a szállítás miatt romolhat a minőség, előbb (gyakran éretlenül) kell leszedni a friss zöldfélét, vagy tartósítani kell az árut. Szeretek a konyhában is a földrajzi adottságokhoz és az évszakokhoz igazodni. Ez nálam alapszabály, s persze a nomádportán még egyszerűbb.

6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást! Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.

A csomagolás miatt nem veszek drágább terméket, ha más nem szól mellette. Szerintem nem tudjuk teljesen kikerülni a csomagolóanyagokat, de a nomádportán sok minden hasznosítható. Például sokkal kevesebb szemetünk van, mint itt, bizonyos dolgokat elégetünk a kályhában a tüzelő mellett, mások a komposztdombra kerülnek, megint másokat tárolásra hasznosítunk. Amikor ott tartózkodtunk huzamos ideig mindketten, két hét alatt kb. 1 kis zacskónyi szemetünk keletkezett, amit az utazások alkalmával elhelyeztünk valamelyik miskolci gyűjtőbe.
Visszaváltható csomagolás? Hm, ilyesmit nemigen veszek, legfeljebb a nomádportán az ásványvíz helyett visszaváltható palackban vesszük a szódavizet.

7. Kerüld a vegyszereket! Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.

Nem állítom, hogy soha nem veszek vegyszerezett terméket, de igazából az előre feldolgozott étel fehér holló a konyhámban, így elég jól elkerüljük a vegyszereket. Teljesen alapvető élelmiszereket vásárolok.

8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt! Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.

Erről már írtam az előző pontokban - ha szerencsém van, a nomádportáról friss és nem kezelt zöldség, gyümölcs kerül az asztalunkra. Persze még nem terem meg minden, vennünk is kell. De mindig az évszaknak megfelelően vásárolok, s ha lehet, itthoni terméket. Ami igaz, az igaz, déligyümölcsöt - banánt, narancsot veszünk télen (most jutott eszembe...)

9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat! Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…

Nem tudok ilyeneket említeni. Szerintem egyébként a felsorolt dolgok többször használatosak Konzervnyitóm például évek óta van. Ja, nem elektromos...
Viszont: nagyon sok papírt használok, ez kétségtelen hibám, sok papírzsebkendőt, szalvétát, papírtörlőt, wcpapírt. (Emiatt is igyekszem az olcsóbb termékeket választani a mindennapokra.)
Viszont párom nagyon takarékos e tekintetben (is), így talán kiegyenlítődik a fogyasztásunk...

10. Olvasd el a címkéket! Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.

El szoktam olvasni. Bár nem eszem meg mindent, amit vásárolok...!

Szívesen küldöm tovább a körkérdést Dulminának, Renátának és Makkának - ha van kedvük válaszolni.

Az emberi alapállásról (is)...

Sofiától és Lúdanyótól kaptam ezt a körkérdést. Mit olvasok éppen? Nyissam ki a könyvet a 161.oldalon, és másoljam be az ötödik sort.
Ígérem, megteszem, mindjárt. Csak annyit mondanék elöljáróban, hogy én általában nem egy könyvet olvasok egyszerre, s többnyire nem is mindig valami új dolgot.
Vannak könyvek, amelyek egyszer elkezdenek hozzám tartozni, s onnantól kezdve időről-időre előkerülnek a szekrényből. Például Marci (Marcus Aurelius) vagy a Werner Lansburgh-féle New-See-trilógia. Újra- és újraolvasom őket, ahogy az évek múlnak. Persze vannak időnként friss olvasmányok is, de azok ritkábban - ez az igazság.
(Az utóbbi egy-két évben -ha valakit mégis érdekel - Moldova Utolsó töltény címmel futó életrajzi kötetei, Lázár Ervin, Hrabal, Feldmár, Csernus, Wass Albert könyvei, azután John Tyerman Williams Micimackó és a pszichológusok, Micimackó és a filozófusok c. alapművei szerepeltek olvasmányaink listáján. Továbbá Kurt Vonnegut Mesterlövésze. Illetve ezekre emlékszem most. A szintén időről-időre előkerülő verseskötetek mellett.)
Párommal közös időtöltésünk az olvasás, bár gyakran alvásba torkollik - az éppen fel nem olvasó fél (azaz a hallgató) részéről... Persze mindkettőnknek van egyéni olvasmánya is: neki a műszaki és számítástechnikai könyvek, nekem a gasztronómia és az angol nyelvű irodalom.

Mivel nem akartam semmi módon befolyásolni e bejegyzés tartalmát, nem keresgéltem az olvasmányok között, hanem egyszerűen leemeltem a fejem mögül azokat a könyveket, amelyek ilyen-olyan okból az ágyamnál, vagyis mostanában éppen kézben vannak. Ezeket látjátok a fotón. Utoljára a Hamvas-kötetet bányásztam (sokadszorra) elő néhány nappal ezelőtt, mert már hiányzott. Ez van most legfelül (és hozzám fizikai értelemben a legközelebb), az életrajzi sorozatból a Patmosz I. kötet. A 161. oldal 5. sorában ennek a mondatnak egy része olvasható:

"Ez az, amit a humánum status absolutusának kell nevezni, vagyis ez az emberi alapállás."

Azt hiszem, hogy ez a mondat így a környezetéből kiemelve elég elvontnak tűnik, de hát ez volt a feladat a körkérdésben. Viszont eszembe jutott, hogy amikor először olvastam Hamvasnál sokat erről az alapállásról, mindenféle tornagyakorlatok jutottak eszembe, és egyéb lehetséges, komolytalan illusztrációk a könyvhöz... Talán a szerző nem orrolna meg ezért rám.
A többi könyvről is mondhatnék egy-két gondolatot, de ragaszkodásom szövevényes (s még számomra sem teljesen feltárt) okait nehéz lenne szavakba foglalni. Így most beérem ennyivel. Viszont szíves örömest adom tovább e kérdést Makkának, Renátának és Ízlésszindrómának.

Tor

a hegedűmre feszült ötödik húrt:
bármiféle játék előtt megpendítem a Láthatatlant;
abszolút némaságához hangolom magam, mert
a halál (normál) Á-ja nélkül minden
zene hamis, minden szöveg
értelmetlen, Eurüdikém.
Eurüdiké

(Fodor Ákos: Invokáció)

Több kedves gasztroblogger társamtól (Fahéj és Feta, Yasmine) is megkaptam a felhívást, hogy csatlakozzam a "bakancslista" néven is futó körkérdés-játékhoz, melynek értelmében fel kellene sorolnom azt a 10 ételt, amit enni szeretnék, ha tudnám, hogy itt a vég, és többé nem lesz részem gasztro-örömökben (sem.) Először úgy gondoltam, hogy jobb, ha ebből kimaradok, mert egészen biztos vagyok benne, hogy ez esetben elmenne az étvágyam...
Sajnos bennem nincs meg az a bölcs-derűs életfelfogás, mint egyik kedvenc filmem főhősében, aki ilyenkor is nyugodt természetességgel falatozik. Akinek esetleg kimaradt volna, most belekukkanthat a film egyik idevágó jelenetébe.

Szóval én nem ennék semmit, s ezzel a válasszal gyakorlatilag ugorhatnám is a körkérdést, de azután eszembe jutott, hogy attól még mások jóízűen falatozhatnak, hiszen régi szokás a tor, nemcsak a szerencsétlen sorsú malacok, de az emberek emlékezetére is.
Így hát kívánom, hogy a rólam megemlékező (vagy csupán éhes) gyülekezetnek a következőkkel kedveskedjenek, amiből ki-ki kedvére válogathat:

LEVESEK
1. hideg gyümölcsleves
2. szárnyashúsleves cérnametélttel, sok zöldséggel
3. csülkös bableves friss kenyérrel
FŐÉTELEK
4. sajtos-tejfölös krumplilángos
5. hortobágyi palacsinta
6. rántott karfiol és gomba petrezselymes krumplival
7. marhapörkölt nokedlivel
SAVANYÚSÁG
8. fokhagymás uborkasaláta
ÉDESSÉG
9. barackos-meggyes kelt lepény
10. fagylaltkehely ízlés szerint mindenféle feltéttel

Szívem szerint még mást is az asztalra tennék, de a tíz az tíz.
Legyen azért még innivaló is: házi gyümölcsszörp, somlói bor és szódavíz az édességekhez. S persze tejszínes kávé.

Remélem, hogy senki nem marad éhen-szomjan, s talán a vega-vegán-egyik sem-táborba tartozók is mind találnak maguknak valamit. Jó étvágyat és jókedvet hozzá!

Fotó: Köcsögfa a Dél-Alföldről

Egy zöld bejegyzés

úgy mondják: a sivatag pontnyi közepén
ül egy árva kobold (bolond tán szegény)
rajzol a porba csodás nagy virágokat
csobogó hűs esőt vár tűző nap alatt

(erős ildikó - mesebeszéd - részlet)

Hangától kaptam ezt az izgalmas körkérdést, aminek először megörültem, utána meg... de nehéz!
Nagyon sok növény van, ami kedves és fontos nekem. De a játék értelmében csak a tíz "legfontosabbat" sorolhatom fel. Azokat, amelyek nélkül végképp nem tudok létezni. Így hát összeállítottam a listát, azután meghúztam és megint meghúztam (fájó szívvel), s végül inkább csináltam egy gasztro és nem-gasztro listát, vagyis amelyekből inkább főzöm (eszem), s amelyekben inkább gyönyörködöm, bár a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást.
Nézzük, akkor először a gasztro-listát:

1. petrezselyem
2. krumpli
3. hagymafélék
4. erőspaprika
5. zöld bors
6. citrom
7. dinnye (és az összes gyümölcs!)
8. paradicsom
9. babfélék
10. spenót

Gyönyörködésem tárgyai (élőlényei!) pedig:
1. tulipán
2. orgona
3. nyárfa
4. rózsa
5. jegenye
6. fűz
7. fenyőfélék és tuják
8. napraforgó
9. árvalányhaj
10. madárbirs

Miért pont ezek? Nem fűznék mindegyikhez külön magyarázatot, éppen csak pár gondolat következik.

Dinnye. Valójában minden gyümölcsöt szeretek. Nagyon.
De a gyümölcsök iránti rajongásomat leginkább a dinnyeszezonban élhetem ki. Ez az a gyümölcs, ami minden évben olyan áron kapható, hogy nem kell azt néznem, mennyit eszek belőle. Ráadásul a szezonja is viszonylag hosszú. A dinnyét nem is enni szoktam, be kell vallanom, hanem falni.
A héten volt egy hosszú utazós napom a városban. Nem szeretem, de muszáj időnként. Igyekszem ilyenkor úgy szervezni, hogy egy nap alatt minél több dolgot tudjak elintézni, mert akkor megúszom egy bkv napijeggyel, ami mégiscsak a fele annak, amennyit egyébként a jegyekre kellene költenem. Szóval egy ilyen tikkasztó, jövök-megyek nap után ott várt a hűtőben a jutalom: a hideg görögdinnye. Nem is vágytam másra. Az embernek folyamatos folyadékhiánya van ilyenkor nyáron.

Rózsa. Egy lenyűgöző teremtmény. Ha most nem gondolok azokra a finomságokra, amelyek készíthetők belőle, s csak a sokféleségében gyönyörködöm, már az is elég. Szeretem, hogy hosszú-hosszú hónapokig láthatom, még az első novemberi fagyokat is túléli. Legszívesebben ősz végén fotózom.
A rózsában valahogy benne van a tökéletes egyensúly. A visszafogottság és hivalkodás közötti hajszálvékony határvonal.

Jegenye. Árvalányhaj. Mindig az utazást és az Alföldet juttatja eszembe. A végtelent.

Napraforgó. A nap színe, az élet minden igenlése, kiteljesedése benne.

Madárbirs. Ez a növény minden évszakban szép, és mindig fel kell fedezni. Más ilyenkor nyáron (e bejegyzés legfelső képe), amikor az apró kerek levelek közt megbújnak a pici zöld termések, s más télen, amikor a leveleket nem is, csak a sok-sok piros bogyót látni (egy téli kép: itt.) Mindig gyönyörű, lenyűgöznek a hajtások ívei, a levelek formái, a színek mélysége...

Kimaradt sok. A kapor, a dió, a tökfélék, a füge, a padlizsán, a paprika, a sárgarépa, a káposztafélék, az összes többi gyümölcs, a bodza, a kökény, s még sorolhatnám.
De inkább gurítom tovább a labdát, s megkérem, sorolja fel tíz legkedvesebb növényét ezúttal Dulmina, Vali, Hanczur és a nagy kertvarázsló, Makka.

Egy lényegtelen blogbejegyzés

- nos, nem vagyok modern. Édes és kopár
aránya más bennem. Képem a képpel,
mit kontrollképpen rámvetít e környék,
pillanatra sem fed.
(Fodor Ákos)

Figyelmeztetés: Ez egy lényegtelen, és nem is gasztro bejegyzés. Tehát, aki úgy gondolja: skip/ignore.

Szepyke faggat lényegtelenségeimről: tőle kaptam ezt a körkérdést.
Mi a lényegtelen? Mikor mi. Mondjuk, teljesen lényegtelen volt, hogy ki hol végez a Goldenblog versenyben. Öcsém pont az eredményhirdetés előtt kérdezte: izgulsz? Mondtam is neki: igen. Merthogy párom aznap utazott haza a nomádportára. Így azon izgultam, hogy gond nélkül megérkezzen.
Az előző körkérdésnél (hetedhét ország) szóba sem kerültek külsőségek. Legyen hát most teljesen lényegtelenül itt, hogy:

- Nincs tetoválásom, nem is tervezem. Nem vagyok vékony és nem vagyok kövér. Nem vagyok magas és nem vagyok alacsony. A hajam nem barna, nem szőke, nem fekete, nem vörös és nem is kék. Igen, van ilyen is. Ezt hívják seszínűnek. (Ja igen: meg egy kissé ősz.) A szemem színe a ruhámtól függ - meg lehet, hogy a kedvemtől is. Nem vagyok harsány és nem vagyok visszafogott.

- Soha semmilyen alkalomból nem festem ki magam. Nem is alkalmas rá a bőröm.

- Nem szeretem az aranyat. Nagyon kevés csecsebecsém van. Köztük egy nagyobb - s már kissé kopottas ezüst gyűrű, amire egy tulajdonjelet vésettem. Talán ezt viselem a leggyakrabban. Szeretem a titániumba foglalt egyedi üveg ékszereket - néha-néha. A cirkónium kristályt. Az egyszerű formájú, de káprázatos anyagú darabokat. Amelyek összegyűjtik és szétszórják a fényt. Ha olyanom van. De egyszerre magamon egyet. Inkább nézni szeretem őket mégis, mint viselni.

- Bár az alkati adottságaim megvannak hozzá, mégsem vagyok igazán nőies típus. Legjobban farmerben, kiskabátban, fejkendőben érzem magam. A kötött ruháim másoknak tervezem, nem én viselem. A lenyűgöző kabátok és a nagyon kényelmes, de valamiért mégis egyedi bőrcipők a gyengéim. A darabok közötti feltétlen harmónia. Nem szeretem a pöttyöset, a csíkosat, az állatmintásat. Kockás mehet, de inkább az egyszínű. Színeim a hófehér, natúr, bézs, világos- és azúrkék, halványzöld, vízszín, orgona, türkiz, rózsa, esetleg nugátbarna, ezüstszürke. Kizárólag a hideg és főként a világosabb árnylatok. (A többi is tetszik, csak nem hozzám való.)
Utálom a kardigánt, a sapkát és a harisnyát. A magasnyakú bármit. A nagyon műszálas bármit.
A nem praktikus, kényelmetlen bármit. Szoknya is van a ruhatáramban, de csak ritkán kerül elő. Ma már nem szenvedem el a magassarkút. Hajlandó vagyok nyáron fürdőruhára vetkőzni a megfelelő helyen. Órát nem hordok, mióta kitalálták a mobiltelefont.
Nem veszek évente ruhát, cipőt. Darabjaim többsége 8-10 éves. Mondjuk a farmerokat gyakrabban kell cserélni. Inkább annak örülök, ha akkor vehetek meg valamit, amikor egy kedvemre való darabra akadok. De már egy ideje ez is szünetel. Ami szintén lényegtelen - vagyis nem baj.

- Ha nem muszáj, nem nézek tévét, nem hallgatok rádiót. Nem igénylem a háttérzajt a tevékenységeimhez. Zenét hallgatok esténként és hangoskönyvet, ha tudok figyelni rá. De van, amikor csak a csendet igénylem. Külföldre sem vágyom már jó ideje.

- Az aszcendensem Skorpió. A csillagjegyem meg eddig is tudtátok.

Be is fejezem lényegtelen dolgaim. S ha van kedvük, idejük hozzá, a játék értelmében Makkát és Tündért kérem fel hat lényegtelenségük megosztására.

Ízemlékek az egyszervolt gyermekkorból

ha nem sikoltana
agyamban napra nap
a bizonyosság szava -
hogy többé már soha

nem lehet ugyanaz

(erős ildikó - november blues - részlet)

Volt egyszer egy fiatalasszony s annak sok-sok szép edénye, amiket nagyrészt maga gyűjtött a háztartása számára. Ezek között volt egy hófehér jénai tál is fedővel, az oldalán halovány rózsa mintával. Az asszony nagyon szerette ezt a tálat, ami akkor még különlegességnek számított, nemigen lehetett látni hasonlót, legfeljebb egyszerűbbet. Az ünnepi asztalon ezért mindig főhelyre került a tál, s bár sosem járt mégcsak szídás sem azért, ha valaki véletlenül eltört valamit a családban, azért mégiscsak szerette volna, ha erre a számára kedves darabra különösképpen vigyáznak.

Nem tudom, mikor készíthették ezt a tálat és melyik országban, de még mindig megvan, s a rendszeres használat mellett is sértetlen, akár újkorában. Az asszony - az édesanyám - pedig több mint 20 éve, hogy már csak lélekben lehet velünk.
Rövid volt a gyerekkor, és a konyhában sem figyeltem meg semmit. Viszont hamarabb kellett bepótolni a meg nem tanultakat. Türelem. Anyut ez jellemezte a konyhában mindig. Olyan ételekbe, süteményekbe fogott bele a nyolcórás munka és két gyermek, férj mellett, amit nekem eszembe sem jutna elkészíteni. Ő volt a középpontja minden családi összejövetelnek, ünnepnek, ilyenkor a kicsi lakótelepi lakás megtelt rokonokkal és sokféle finom ennivalóval. Dehogy láttuk át, hogy ez mennyi szervezés és munka, a költségekről nem is beszélve. Pedig a noteszében ott szerepeltek a rendszeres és alkalmi bevételek a tervezett kiadásokkal és ételsorokkal együtt. Anyu hagyományos konyhát vezetett, karácsonyra sütött a fára felakasztható édességeket, finom likőrök készültek, természetesen sajtos, utánozhatatlan mézeskalács és házi csokoládé.
Sokat használta a cseréptálat is (ez is ép még ma is), és sűrű pörkölteket is gyakran főzött.
A tésztát magától értetődő módon kézzel gyúrta, és villámgyorsan metélte vagy kockázta fel.
A kedvünkért sokszor sütött szalmakrumplit, Apunak meg hústekercseket csinált.
A kocsonyából a zöldségeket azon melegen megettük (ma már az is belekerül), a húst pedig forrón kicsontozta, úgy került a tányérokba. A levéről a zsiradékot addig szedegette le, míg makulátlan tisztán merhette a tányérokba. A tálalás nála mindig étvágygerjesztő volt, pedig igencsak helyszűkében lehetett. Mi azonban ezt nem nagyon érzékeltük.
A szombat reggeli piacozást is nagyon szerettem vele. Mindig találtunk valami "kincset", jó vételt, s volt egyfajta hangulata a terepszemlének. Ehhez persze érdemes tudni, hogy a pesterzsébeti piac és csarnok mindig is viszonylag nagy volt, egy órát bőven eltöltöttünk ott, de sokszor talán többet is. Szerettem hallgatni a kofák kínálgatását és nézegetni a sok szépséges és finom portékát.
Nagymamám is főzött ránk, főleg hétköznapokon. A főzelékeket akkor (még) nemigen szerettük, viszont a szerda és péntek az tésztanap volt, tehát bizton számíthattunk a kiadós leves után valami finom kelttésztára vagy gyümölcslepényre. A krumplispogácsa is nagy kedvenc volt, édes lekvárral vagy tejföllel. S persze sok más, ami most eszembe sem jut.
Ezek az ételek többé-kevésbé ma is itt vannak velünk, ahogy Anyu kézzel írt szakácskönyve is, amiben még ennyi év után is rátalálok néha régi-új, ismerős és kipróbálandó ízekre.

A kérdést ezúttal Duendétől kaptam és Dulminának, Vestának, Renátának adom tovább. (És jól látjátok: már csaknem egy hete nem főzök, mert további okosításokra járok, de igyekszem bepótolni majd...)

Átváltozások

ez a kert őrzi életed
- akárhol vagy -
pedig meg se látod
lépted után hogyan hajolnak
a letaposott
vérző virágok

(erős ildikó - a vándorlás dalai - részlet)

Dulmina gurított felém megint egy labdát. Egy mi-lennék-ha játékot, és be kell vallanom, hogy az ehhez hasonló kérdések már gyermekkoromban is kifogtak rajtam. Akkor még meg tudtam úgy oldani a dolgot, hogy (akár naponta) más és más választ adtam. Így nem kényszerültem tartósan egy szerepbe. De most, harminc és negyven között még mindig sokféle bőrbe bújnék, így nézzétek el nekem, ha helyenként nem elégszem meg egy-egy válasszal. Sőt, az is könnyen meglehet: ha két nappal később írnám ezt a bejegyzést, egészen más dolgokat sorolnék fel.
A kert talán az a dolog, ami valahogy mégis kifejez engem, mert együtt változik az évszakokkal, az évekkel - velem. S most jöjjön néhány válasz (ezúttal is a teljesség igénye nélkül).
Mi lennék ha ...?
...hónap lennék: június, hófehérben járva, roskadó piaci kosárral
...a hét napja lennék: péntek teli hétvégi tervekkel
...a nap egy időpontja lennék: déli harangszó
...bolygó lennék: Föld
...berendezési tárgy lennék: nagy, vendégváró asztal
...bűn lennék: előítélet
...folyadék lennék: fűszeres tea
...fa lennék: fűz
...madár lennék: szarka és fecske
...virág lennék: rózsa
...időjárás lennék: forró szél
...hangszer lennék: zongora és hegedű
...szín lennék: azurkék meg halványzöld meg türkiz meg hófehér meg bézs meg orgona meg...
...zöldség lennék: újkrumpli
...hang lennék: duruzsolás
...elem lennék: levegő
...dal lennék: Chris Rea: Horses
...zene lennék: Chopin G-moll balladája meg reggae meg blues és ragtime és hegedűszóló és...
...film lennék: Schindler listája
...könyv lennék: Kahlil Gibran: A próféta (és még sok más)
...étel lennék: amit épp kívánnak
...hely lennék: tanyákat, falvakat ölelő puszta
...illat lennék: citrus
...testrész lennék: ujjak
...tanóra lennék: irodalom és rajz
...alakzat lennék: ív
...ruhadarab lennék: kabát
...ékszer lennék: üveg
...kiegészítő lennék: töltőtoll
...szeretet megnyilvánulása lennék: ebéd
...rovar lennék: szitakötő
...gyümölcs lennék: dinnye
...épület lennék: inkább otthon
...fűszer lennék: petrezselyem
...játék lennék: most mutasd meg
...érzékszerv lennék: nyelv
...vers lennék: Fodor Ákos összes (már megírt és a még nem)
De leginkább mégiscsak kert lennék. A kérdéseket pedig Renátának küldöm tovább.

Függőségről és konyháról - meg ami belefér

kalitkádból ne
csak a madarat - röptét
is engedd el már

(erős ildikó - egy őszi haiku)

Duende talált meg a körkérdéssel, amire válaszolva én mégiscsak a konyhában maradnék. Elsősorban azért, mert ez egy gasztroblog, olyanok is olvassák, akik jómaguk nem írnak blogot, de be-benéznek ide a receptek okán. Miattuk is szeretek a témánál maradni, s csak ritkán előhozakodni a személyes (mások számára talán érdektelenebb) mondanivalóval. De más okom is van rá: ha csak a konyhára gondolok, már itt jóval több, mint 5 dolgot szeretnék kapásból felsorolni. Mi lenne, ha messzebbre néznék?
Színek-formák-anyagok. Így együtt. Függőségbe kerülök minden olyan dologtól, amely számomra(!) esztétikai értelemben tökéletes. Lehet ez egy tányér, váza, terítő, virágcserép. Hiába léteznek körülöttem hosszú évek óta, naponta megcsodálom szépségüket. Nem szeretem a díszített tárgyakat (sem a dísztárgyakat). Nekem akkor szép valami, ha egyszerű formájú, használható (nem csak porfogó), színeivel az én világomba illeszkedik és szépsége pedig az anyagában rejlik. Ezeket értékelem a legtöbbre. Menthetetlenül vonzódom például az üveghez. (Bár ritkán viselek ilyesmit, az ékszerek közül is az üvegből készült darabok fognak meg leginkább.) Az üveg csodálatosan zárja magába és szórja szét újra a fényt. De nagyon szeretem a magas fényű fém tárgyakat is, máig elgyönyörködöm abban a Royal Doulton evőeszköz készletben (a képen), amelyet alig harmadáron vásároltam, s az ünnepi asztal elmaradhatatlan része. Ehhez talán érdemes elmondanom azt, hogy párommal mindketten "felszerelkezve" találkoztunk, azaz nagyszülőktől, szülőktől örökölt darabokkal. Mindenünk volt, már ami a tényleg szükséges dolgokat illeti. Így soha nem éltük meg azt a pillanatot, amikor egy pár saját ízlése szerint berendezi az otthonát. Igaz, nem is voltunk annyira fiatalok már. A régit kidobni sajnáltuk, nem is mindenből telett volna újra, tehát amolyan heterogén környezetben élünk. Ezt nem panaszképpen írom, hiszen jó dolog, ha az embernek van valamije, de nekem azért sokszor hiányzik a "saját" környezet. Vidéki otthonunkba sem kellett venni semmit (egyelőre nem is lett volna miből), innen-onnan kaptunk részben használt bútorokat. Ezért nagy öröm, amikor legalább a kisebb tárgyakból, eszközökből én választhatom ki a magamét. Ez az evőeszköz feltétlenül ilyen darab. Elektromos eszközöket viszont nemigen veszek. Van egy-kettő, de kisebb, egyszerűbb darabok, konyhám e tekintetben régimódinak mondható. A sütőm is egyszerű, de tényleg nagyszerű darab. Mindent tud, amire szükségem van. Aki gyakran benéz hozzám, tudhatja, hogy sütni jobban szeretek, mint főzni, s itt nem süteményekre kell gondolni. Egyszerűen szeretem a sült ételek ízét.
Napfény és meleg. Ehhez nem nagyon tudok hozzátenni. Próbálom tudatosan felfedezni minden évszak szépségét (különösen vidéken), de azért mégsem vágyom nyáron a télre. Noha jó időben sokkal kevesebb időm jut a konyhára, főzésre. A hőségben való sütögetést pedig párom...nos, fogalmazzunk úgy, hogy csekélyértelmű dolognak tartja.
Krumpli. És persze a szénhidrátok, főleg tészták, kenyér, bab. De mindenek előtt-fölött: a krumpli.
Petrezselyem. Bármire, bárhogy, akár vajas kenyérre is. Ha krumplira kerül, az meg már dupla élvezet.
Internet. Receptek, gasztroblogok okán főleg, s persze a munkámhoz is.
Lehet +1? A gyümölcsök. Ami másnak a kávé, nekem az a gyümölcs. Nélkülük nem ébredek fel, reggelente velük térek magamhoz. Ha minden mást nélkülözni kellene az étkezésből, a gyümölcsök akkor is maradnának. Meg a tartalmas levesek. Meg a finom teák. De ez már a ráadás bőven, úgyhogy itt abba is hagyom.
Ennyi, ami - nem épp röviden - a függőségeimről eszembe jutott.
Én Dulminának és Hanczurnak továbbítom a kérdést. Utóbbi már válaszolt is, itt. (Titokban azért reméltem, hogy megtudok róla mást is, de nem...)

7 dolog magamról

Újabb körkérdés talált meg, ezúttal Millie küldte. Az érthetőség kedvéért a vonatkozó szabályokat is bemásolom:
1. Linkeld be azt az embert a blogodba, akitől a körkérdést kaptad.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Válassz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek választva.

Kezdeném a kötelező résszel:
Pákosztos macska konyhája már eddig is szerepelt mint link a blogomon, mivel gyakran és szívesen olvasom Őt. További, jóval több mint 6 bloggertársam már ugyancsak be van linkelve, de - ahogy Millie tette - én is csak egy személyt kérek fel majd a válaszokra, annál is inkább, mivel már sokaknál járt ez a kérdés, nehéz lenne további 7 személyt találni. És akkor jöjjön hét dolog:

1. nem szeretem: a nagy társaságot, "bulizni", sokat beszélni, a rendetlenséget, a meglepetéseket, a reklámokat, a tévét, a rádiót, a belvárost, a közlekedést, a fényes és műszálas anyagokat, a pontatlanságot, a kiszámíthatatlanságot, ha fényképeznek
2. szeretem: a blues, jazz, és reggae zenét, Chopint és Webert, a hangoskönyveket, a kirándulásokat, a nem hajnalig tartó baráti beszélgetéseket, az Alföldet, a Bódva-völgyet, a kézművességet, a hideg pasztelszíneket, a hófehéret, a rendszerességet, a szép anyagú és egyszerű formájú tárgyakat, a természetes fonalakat, a verseket, a tüzijátékot, a mongol futóegereinket
3. szívesen eszem-iszom: szénhidrátokat (krumplit és gabonaféléket, tésztát), karfiolt, nyers karalábét, babot, kovászos uborkát, gyümölcsöket, néha halat, vajat, finom teákat
4. nem szívesen eszem-iszom: alkoholt, túl sok húst vagy tejterméket, édeskés zöldségeket, száraz rágicsákat, tojást
5. fontos számomra: a konyha
6. a legfontosabbak számomra: a párom, az öcsém, az édesapám
7. gyűjtöm: az üvegeket
A körkérdést pedig Scamorzának küldöm ezúttal tovább.