2009. július 10., péntek

Nyári előételek hétvégéje - VKF XXVI.

Az előételek asztalán:
édes-sós sült őszibarack fekete borssal

fehérbab-saláta juhtúrós-balzsamecetes
joghurtöntettel és koktélparadicsommal

málna ketchup grillezett zöldségekkel


hortobágyi kelt rétes

fehérboros dinnyekoktél


Nyári? Remélem... Igyekeztem minél frissebben a tányérokra varázsolni minél több zöldséget és gyümölcsöt.
Mert Vesta izgalmas feladatot adott nekünk: a XXVI. VKF témájaként könnyű nyári előételeket kellett készítenünk.
Egyik előételtől sem fogunk önmagában jóllakni, de kicsit csitítja gyomrunk vágyait a következő fogásokig, egyúttal lehetőséget ad, hogy ne csak odakint legyünk a szabadban, de képesek legyünk még mozogni, játszani is!
Az itt következő előételek egy része készülhet a kertben, és nem igényel sok időt.

Édes-sós sült őszibarack feketeborssal
Hozzávalók (személyenként): 1 nagy (keményebb húsú) őszibarack, csipet cukor és só, frissen őrölt feketebors, olaj a sütéshez
Elkészítés: a barackot cikkekre vágjuk, majd forró olajban megsütjük (de grillezhetjük is odakint). Szűrőbe szedjük, hagyjuk lecsöpögni, majd sóval, cukorral, borssal meghintjük, és melegen kínáljuk. Pár csepp balzsamecetkrém még jól jöhet hozzá.

Fehérbab-saláta koktélparadicsommal
Hozzávalók
(személyenként): 1 kis konzerv sós vízben főtt fehér bab, néhány szem koktélparadicsom, 1ek petrezselyem olajban, saláta levelek a tálaláshoz
Elkészítés: a babot leszűrjük és a többi hozzávalóval összekeverjük. Fejes saláta levelekre rendezzük, majd behűtjük.

Juhtúrós-balzsamecetes joghurtöntet
Hozzávalók (kb 2 dl-hez, 4-6 főre): 5dkg juhtúró, 1 kis pohár natúr joghurt, fél ek bazsamecet, 40 ml (szőlőmag)olaj, fél kk erős mustár
Elkészítés: a hozzávalókat összeturmixoljuk, majd a kész öntetet behűtjük.

Málna ketchup
Hozzávalók: 1 kis doboz (kb. 125gr) málna, 60ml fehérborecet (én az orgonás ecetet használtam most hozzá), darabka fahéj, 8 szem szegfűszeg, 8dkg cukor, só, őrölt fekete bors
Elkészítés: A málnát egy fazékba öntjük. Rátesszük az ecetet és a cukrot. A fűszereket (a só és a bors kivételével) gézzacskóban vagy teatojásban tesszük mellé. Lassú tűzön felforraljuk, és kb. 10-15 percig főzzük. Ha kissé meghűlt, kivesszük a fűszereket és a gyümölcsöt turmixban pépesítjük
a levével együtt.Végül ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.
Behűtjük.
Friss idényzöldségeket - sárgarépát, cukkinit - grillezünk mellé, de gombákhoz is kitűnő.

Grillezett zöldségek
Hozzávalók: cukkini, sárgarépa, padlizsán, karalábé, stb., kevés olaj
Elkészítés: a zöldségek közül csak a vastagabb héjúakat (pl. karalábé) pucoljuk meg. Nem vágjuk túl vékonyra a sütéshez, az 1 cm vastag darabok megfelelőek. Egy tálba tesszük a felaprított zöldséget. 1-2 ek olajjal meglocsoljuk, és összeforgatjuk. Sózni, fűszerezni nem javaslom. Egyrészt mert szebben sül, másrészt mert úgyis fűszeres mártásokkal kínáljuk: lehet ez a fenti málna ketchup vagy a juhtúrós-balzsamecetes joghurtöntet, de elővehetjük (ha van) a mustáros-ecetes-olajos barackmártást, a pácolt fokhagymáról és az aszalt paradicsomról nem is beszélve...
(A grillezett zöldségeket mindig frissen, s csak a kívánt mennyiségben készítsük, úgyis gyorsan sül.)

Hortobágyi kelt rétes
Hozzávalók (18 nagyobb szelethez): 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 40 dkg rétesliszt, 1kk só, 1ek cukor, 1 tasak (7g) szárazélesztő, 2,2dl langyos tej, 50 dkg bőrös, kicsontozott csirkehúsból készült, rövid lére főzött pörkölt, 2dl tejföl, 1ek liszt
Elkészítés: a pörkölthöz a húst előre daráljuk le, s az ételt a szokott módon készítsük el még előző nap. A kész pörköltet 1ek liszttel elkevert tejföllel sűrítsük.
A tészta hozzávalóit tegyük egy nagy tálba, dolgozzuk össze. A meleg napon letakarva hamar megkel.
Ezután a tésztát osszuk három részre, nyújtsuk téglalapokra. A téglalapok egyik felére hosszában kenjük rá a pörköltet, majd hajtsuk rá a másik oldalt. A tetejét - ha akarjuk - derelyevágóval mintázhatjuk, vagy csíkokra hasogatva keresztezhetjük. Ügyeljünk rá, hogy a töltelék ne folyhasson ki! A kész rétesrudak tetejét egy kevés megmaradt pörköltszafttal megkenhetjük. Sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 20 percig.
Átlósan vágjuk nagyobb szeletekre.

Fehérboros dinnyekoktél
Hozzávalók: 1 üveg száraz fehérbor, 2 szelet kimagozott sárga- vagy görögdinnye, 1 darab fahéj, pár szem szegfűszeg, 1-2ek méz
Elkészítés: A borba előző nap beledobjuk a fűszereket, s egy éjszakát hagyjuk benne állni. Másnap leszűrjük. A dinnyét kimagozzuk, darabokra vágjuk és a mézzel együtt turmixoljuk.
Végül hozzáöntjük a bort, öszerázzuk, és behűtve kínáljuk.

Egy javaslat: az asztalra kerülő ételek közül semmi se legyen túl forró, csak meleg, sem túl hideg, csak hűs! Többnyire így esik jól...
A meleg ételek lehetőleg egymás közelébe, ugyanígy a hidegek is hasonlóképpen kerüljenek.
Legyen elég szék, pokróc, evőeszköz, tányér, pohár, szalvéta...
Ezek az előételek egyébként egy délutáni-koraesti összejövetel önálló fogásaiként is jók lehetnek, ahová természetesen nem üres gyomorral érkeznek a vendégek. Ami most kimaradt (mert már korábban szerepelt), de szintén jól jöhet vajas pirítós tetjére nyári előételként: kapros padlizsánkrém és a szezámos sült paprikaszósz.

Jó étvágyat!

28 megjegyzés:

Vegavarázs írta...

Napmátka, nálad szívesen lennék grillparti vendég! Gyönyörű! Néztem az édes-sós őszibarackot, és eszembe jutott, hogy Indiában is feketesóval ízesítik a gyümölcsöket.

erős ildikó írta...

Pedig ezek csak könnyű kis előételek (mondjuk én ilyesmivel szoktam jóllakni:)
Egy kis halat még szívesen ennék utánuk!

Makka írta...

Te, jó ég! Te aztán alaposan beindultál!:))
Nagyon jól néznek ki, a málnaketchup meg a sült barack nagyon izgalmas.

lúdanyó írta...

Én is mennék hozzád vendégnek a kertbe :) Ez a málnaketchup nem semmi! Meg a sült őszibarack, meg a többi!

Vesta írta...

Szuper! Nagyon-nagyon jókat gondoltál ki,kitűnő vendéglátó vagy, és természetesen minden előírásnak eleget tettél!

Flat Cat írta...

Ezek nagyon tetszenek! (és vicces, de majdnem pont ugyan ilyen babsalátát csináltam tegnap előtt! :)Hát nagyon finom, tényleg!)
A málna ketchup pedig különösen jó ötlet! :)

murok marci írta...

csak ámultam képeidet és ötleteidet nézegetve! én mindegyik "apró- fogást" szívesen megkóstolnám.

duende írta...

Egyik csodálatosabb, mint a másik! Hú, fantasztikusak! :)

trinity írta...

Napmátka,
túlszárnyaltad minden elképzelésem...
Írod, hogy ezek "csak" könnyű kis előételek...Valóban könnyűek, valóban előételek, de olyan nagy választékot kínálsz, hogy ez az én kívánságaimat tökéletesen kielégítené..Csodásan változatosakat alkottál szinben, ízben, hőmérsékletben-mintha tanultad volna...Úgy ahogy van-ez tökéletes!!!Gratulálok!!!

Off: köszi a segítséget a petrezselyemhez!

Palócprovence írta...

Hát nem semmi! :))És mi lenne a főétel, ha ezek csak az előételek?! Ennyivel már bőven jól lehet lakni! Gyönyörűek! :)

Hanga írta...

Ez már tényleg egy komplett menüsor, minden érzékszervem jóllakna vele, és nagyon ötletesek az ízkombinációk.

szepyke írta...

Napmátka, egyszerűen nem jutok szavakhoz...

Ez a málna ketchup....

Meddig áll el szerinted? LEhet úgy eltenni, mint egy lekvárt? Télen milyen lehet elővenni egy ilyen csodát. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Chef Viki írta...

Szemem-szám karikára nyitva! Ez valami egészen elképesztő, amit műveltél!

Mikor mehetünk grillpartira? :-)

erős ildikó írta...

Arról szó nem volt, hogy mindből kell enni...még jó, hogy akkor nem jut hely a főfogásnak (ami egyébként csak képzeletben létezik:)
Csak azért csináltam többfélét, mert vannak vegánok és húsevők, no meg ínyencek, akiket már a sokféleség is gyönyörködtet...
Szepyke!
Málna ketchup: igen, megfelelően előkészített üvegekben ugyanúgy el lehet tartani, mint a lekvárt. (S nem mellesleg más -főleg bogyós- gyümölcsökből is finom. Egyébként meggyből is készült, csak már késő és sötét volt a fotózáshoz. Szedres és áfonyás változatban is el tudom képzelni. No meg más fűszerezéssel. Én nem rajongok a mentáért, de aki szereti, azt is tehet bele.)

szepyke írta...

Napmátka, köszönöm, pazar dolog lehet. Meggyből is, és most beindult a fantáziám, még van egy csomó üvegem, és hétfőn jön a barack....

:)

Jade írta...

Szavak nelkul maradtam! Egyszeruen fantasztikus osszeallitas!

Ancsika írta...

Csak ülök itt és nézek ki a fejemböl! :)
Csak gratulálni tudok! Eszméletlen jó ötleteid vannak. A málna ketchup engem is elvarázsolt rendesen :)))

Névtelen írta...

gyakorlatiasnak szánt kérdés egy kezdő vega-grillezőtől: a sárgarépa nyersen vagy előfőzve grillezendő?

erős ildikó írta...

Zsuzsanna!
Ez teljesen attól függ, hogyan szeretitek. Meg attól is, hogy milyen vastagra vágod, mennyi ideig, milyen erős lángon sütögeted. (Meg attól is, hogy kinek teszed fel a kérdést:)
Én nyersen grillezem, és nem bánom, ha kicsit roppanós marad, nem szoktam vékonyra vágni.
Meg hát úgy gondolom, a kerti sütögetésnek (főzőcskének) az lenne a lényege, hogy valóban ott készüljön az étel, ne kelljen előfőzni, stb.
(Na jó, legfeljebb némely húst bepácoljuk előtte.)

siccike írta...

micsoda összeállítás! Nem semmi!:-) Szuper ízkavalkád!

Ízlésszindróma írta...

tényleg bámulatos!!! engem is nagyon megfogott a málnaketchup, biztos hogy kifogom majd próbálni. Gratulálok, nagyon guszta ételsort állítottál össze!

Unknown írta...

Csatlazkonék Chef Vikihez - mikor is lesz a grillpartid? ;) Imádom a gyümölcsöket sós ételekben, s ez a málnaketchup is nagyon ínycsiklandó! Köszönet ezekért az izgalmas receptekért ;)

erős ildikó írta...

Köszönöm szépen Mindenkinek!

Ági, aki főz írta...

Hűha, én is csak ámulok. Ez egy komplett étkezés, legalábbis nekem elég lenne. A málna ketchup pedig! zseniális.

Renata Kalman írta...

Ez aztán!! Rengeteget dolgozhattál vele.
Még rétest is sütöttél!

A grill-lap az olyan tűzhelyre tehető benti?
Nekem van olyanom.

erős ildikó írta...

Igen, ez egy "benti" grillserpenyő. Mivel egyedül vagyok, ez a parti csak virtuálisan létezik, nem mentem ki tüzet rakni, csupán ötleteket adtam.
Majd párommal együtt valamikor összehozunk egy kinti tüzeskedést, ahogy ő mondja.

Tündér írta...

Már megint nagyon ötletesek az ételeid!

Scofield írta...

szerény:)