2009. május 22., péntek

Kapros-spenótos töltött tök

Amikor már lehet barátságos áron kistököt kapni a piacon, mindig főszerepbe kerül itthon a kapor. Tudom, hogy ez megosztja az embereket, hasonlóan mondjuk a köményhez. Van aki szereti, van, aki nem. Mi nagyon. A tökkel meg úgy vagyok, azt nehéz nem szeretni - hiszen meglehetősen semleges az íze, nagyon sokféle módon lehet elkészíteni. Tölthetjük, ránthatjuk, mehet egytálételbe, levesbe, sült rakottasba, tócsniba, főzelékbe. Aki a kaporért nem rajong, ízesítheti mással - nem kötelező ez a párosítás (csak finom.)
A főzőtök szerencsére a nomádportán is jól megterem, tavaly is sokat ettünk, egyik kedvencem ez a rakott tök volt. Töltött tököt is készítettem tavaly legalább háromszor, mindig azzal, ami éppen volt itthon. Párom kedvéért húsféle is került bele. Ez a mostani változat viszont húsmentes, de így is nagyon laktató. Cukkinivel, spenóttal, krumplival és barnarizzsel készült, de ez csak az alap, sokféle fűszer is gazdagítja. A tököt - ha töltöm, sütöm - nem szoktam előfőzni, mert annyira gyenge húsa van, hogy a pár perces sütés alatt is szépen megpuhul a tölteléktől.
Ha pedig a kevés sajtot elhagyjuk a tetejéről, a vegánok is bátran fogyaszthatják.

Hozzávalók (2 főre): 1 kistök, 1 kis cukkini, kb. 8 szem apró újkrumpli, 6-8 levél spenót, 15 dkg barnarizs, fél kk só, 1kk zakuszka (virágoskúti), 2ek natúr paradicsomlé, 1kk Erős Rózsa, 1 nagy csokor kapor, kevés petrezselyemzöld, 1kk sótlan vega ételízesítő, olaj, víz a tetejére: pár szem olajban eltett aszalt paradicsom, reszelt sajt

Elkészítés
: A kistököt meghámozzuk, a magos részt kivájjuk egy kanál segítségével. Kevés olajon megpirítjuk kissé a barnarizst, majd felengedjük vízzel. Főzőlevébe tesszük a zakuszkát, a petrezselymet, az ételízesítőt, az Erős Rózsát és - csak szükség szerint sót. A cukkinit és az újkrumplit megmossuk és héjastúl kisebb kockákra vágjuk. Amikor ezzel végeztünk, mindkettőt a rizshez adhatjuk. Ha a töltelék kész, a spenótleveket szélesebb csíkokra vágva belekeverjük. Végül hozzáadjuk az apróra vágott friss kaprot. Megtöltjük a fél tököket. Egy kisebb tűzálló tálba terítjük a megmaradt tölteléket és erre helyezzük a töltött tököt. Reszelt sajttal megszórjuk a tetejét, majd 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a sajt szépen rásül. Nem kell lefóliázni. Ezalatt a tölteléktől a tök is megereszkedik kissé, de nem málik szét. Tálaláskor aszalt paradicsommal díszíthetjük.

(Jó lehet hozzá még egy hűsítő, joghurtos vagy tejfölös mártás - persze nem vegánoknak.)

13 megjegyzés:

Ancsika írta...

De jó, hogy van már bébi tök! Sajna felénk nem ismerik a tököt, de idén ültettem, de még tart egy darabig, míg tököcske lesz rajta!
Épp ma készülök én is kapros postra!
Imádom a tököt is és a kaprot is! :)

erős ildikó írta...

Hogyhogy nem ismerik? Semmilyen formában, vagy csak a főzőtököt nem? Gondolom, azért cukkinit, patiszont és esetleg más tökféléket ott is fogyasztanak. Kár lenne kihagyni!

Limara írta...

Én imádom a kaprot, a köményt viszont nem szeretem, ha használom, csak őrőlt változatban! :)))
Épp reggel tanakodtam a piacon, gyönyörű kis kerek tökök voltak, bár szerintem kerek cukkínik, de az árus csak nézett, mikor rákérdeztem. :))

erős ildikó írta...

De azért vettél, ugye?

duende írta...

Ez is olyan nekem való étek! :) Nagyon szeretem a töltött tököt, cukkinit, bármi is legyen a tölteléke. A tiéd nagyon gazdag, nagyon finom lehetett!

Vesta írta...

Nekem is való ez az étek,de a tarjás rakott tök is remek!Épp ma nézegettem én is kicsi tököket a piacon, de úgy láttam, már nem frissek, majd holnap biztos kapok!Bár én a szezont mindig főzelékkel nyitom :)

trinity írta...

Nálam kötelező párosítás hozzá a kapor-nagyon szeretem!
Ezzel a sok zöldséggel szuper lehetett, mentettem a nagylánykámnak-őn is épp ilyeneket kedvel!
Lehet, elirányítom a konyhád fele néha:))))

Makka írta...

Gyönyörűen néz ki!
Nagyon jó öteletet adtál mára, itt szenvedelegtem, mit kéne csinálni.

ManóAnyó írta...

Jajj, ez nagyon finom lehet. Én a héten rántottam a tököt, de a töltött változatot is nagyon szeretem.

erős ildikó írta...

Duende!
Igen, láttam, hogy Nálad is jól mennek a tökfélék!

Vesta!
A tarjás tényleg finom volt, pedig akkor alig volt valami otthon (a nomádportán.)

Trinity!
Csak küldd a lányod, úgyis mindig több lesz, mint ami nekem elég! Valahogy megszoktam, hogy több emberre főzök, nehéz kis adagokat csinálni...

Makka!
Azt hittem, Neked ez nagyon vega... persze úgyis a saját változatod készíted el:-)

Manóanyó!
Rántva is szeretem nagyon...

Makka írta...

Amikor egyedül laktam, sokkal több csak zöldséges ételt készítettem, most is megtenném – sőt akkoriban teljesen másképp főztem –, de akkor állandó lenne a kétfelé főzés. A legtöbbször együtt vásárolok anyuval. Ő nem tud vezetni, így nekem kell elvinni bevásárolni, mert apu mostanában elég sokat dolgozik, nem ér rá. Kétfelé vásárolni meg nem éri meg, így nagyjából olyan ételek készülnek, ami mindenkinek megfelel.
Azért próbálkozom vadul, hogy bevezessek olyasmiket is, amiket mi S.-sel simán megeszünk és szeretünk is, de ahogy elnézem, anyu mostanában sokkal válogatósabb lett és élesebben fogalmazza meg az általam készített ételekkel szemben a "kritikáit". Az az érzésem, hogy ez az egész nemcsak az ételről szól, hanem inkább valami más tudattalan dolog van a háttérben.

Ez a sokat főzés nekem is nagy gond! Mondják is mindig, hogy én csak egy hadseregre vagyok képes főzni.:)) Persze ezt úgy kell elképzelni, hogy kb. 1-2 adaggal lesz több, mint amit mi megeszünk.

erős ildikó írta...

Makka!
Hát azért nem lehet könnyű így közös konyhában, háztartásban. Már csak azért sem, mert a generációk tapasztalatom szerint az étkezési szokásaikban, elképzeléseikben is különböznek. Vannak persze metszéspontok, de mégis nehéz, azt hiszem...

Makka írta...

Nem egyszerű valóban, még az a szerencse, hogy a konyhában megvan a saját részem, nem vagyunk egymás lába alatt főzés közben.