2010. november 24., szerda

Őszutó saláta

foszlány-köd ring-leng
tar ágai között, mint-
ha lombja volna
(Fodor Ákos)

Nehéz elfogadni, ha a megszokott dolgok változnak körülöttünk. Csak néhány éve élek a budafoki otthonunkban, mégis valahogy a napok része a kert közepén álló akácfa. A kert legöregebb, legnagyobb fája, tavasszal utolsónak zöldül ki, de a szárítóköteleket is tartja, és nyáron árnyékot ad. A madarak - köztük a harkályok is - szívesen látogatják. Sokat fotóztuk már, különösen ősszel és télen, amikor az ágak kacskaringós alakzatokat rajzolnak az égre.
(Itt a blogon is szerepelt róla már néhány kép, egy részlete most is látható a kalendárium oldalon.)
Sajnos néhány ága már beteg vagy kiszáradt, mindenesetre évek óta apró társasházunk visszatérő témája, hogy le kellene vágni a száraz részeket.

Hát e héten sor került rá...s most szokni kell a csonka fát, az egész kert látványa olyan más lett. Talán majd a tavasz megszépíti, bár azt hiszem, egy ekkora fa újjáépülése nem emberi léptékkel mérhető.

Általában nem szoktam a salátáinkat kitenni a blogra, mert egy salátában (illetve, ahogy nálunk készül) nincs semmi különleges. A mai azonban egy kicsit más. Igazából nem is saláta, inkább egytálétel. Igyekeztem olyan hozzávalókat használni, amelyek novemberben még hazai termésből hozzáférhetők.
Az alapja sós vízben főtt fehérbab, a friss zöldek közül kelkáposzta, lilakáposzta, jégcsapretek, koktélparadicsom, lilahagyma került bele, néhány kocka füstölt parasztsonka egészíti ki, fűszerként pedig a Makkától kapott tölgyfán füstölt sót, pici frissen őrölt borsot, öntetként a nemrég készült magyaros fűszerolajat, petrezselymes olajat és fehér balzsamecetet használtam.

Hozzávalók (személyenként): 1 kis doboz fehérbab konzerv (sós vízben főtt bab, 240g), 1 levél kelkáposzta, 1 levél lilakáposzta, 2-3 koktélparadicsom, 1 kis fej lilahagyma, néhány kockányi jégcsapretek és füstölt parasztsonka, kevés só és bors, az öntethez: 1 ek magyaros fűszerolaj, 1 ek petrezselymes olaj, 1tk fehér balzsamecet.

Elkészítés
: a babot lecsöpögtetjük, a hozzávalókat szükség szerint megtisztítjuk, aprítjuk, és mindent egy nagyobb tálban összekeverünk. Tálalás előtt hagyjuk állni egy fél órát.

Az eredmény egy picit csípős-savanykás laktató étel - igazi őszvégi friss fogás.

3 megjegyzés:

Bianka írta...

Gyönyörű

Bodzás Vendégház írta...

A téli "nehéz" étkek előtt mi is kívánjuk az ősz terméseit saláta formájában...Rávetődök minden káposztára, retekre, paradicsomra. Jaj, de soká lesz megint napsütötte friss tavaszi-nyári portéka!

Hanczur írta...

Kiszaladtam a sarokra, és lefényképeztem az üveget. Ma már hó takarná, de ez még eredeti őszi felvétel. Tegnapelőtti.
http://gondolkodomeskihallatszik.blogspot.com/2010/11/irova-valasom-tortenete.html
Tudom, hogy hatásvadászat az írásom fölé biggyeszteni, de most nem jó a kopasz fánkat bámulni, ezért lógattam az orromat, és a lesütött szemem nem parázson, hanem a szeméten akadt meg.
Innét ár csak egy lépés a mosás-sterilizálás. Mire Nufi elé kerül, a címkéket is levakartam, és mehet bele az olaj, vagy bármi.
Ha pedig valakinek igénye volna rá, szívesen gyűjtök, csak szóljon. Mindig jó, ha van miért biciklizni. :-)