Kelropogós (chips)

mihez adjak, mit?
kihez, kit? hogy mibb legyen?
vagy kibb? s mivégre?
(Fodor Ákos)

Legutóbbi bejegyzésem után egyáltalán nem terveztem, hogy a következő is a kelkáposztáról fog szólni. De ennek is megvan a maga története.

Először azonban egy másik történet:
Minap a helyi kisboltból kilépve egy hölgy köszönt rám, kérdezve, hogy én vagyok-e a napmátka. Nem kicsit csodálkoztam el, mert nem járok napmátkás polóban, és azt hiszem, egyéb ráutaló magatartás sincs. Szóval igencsak meglepődtem, miből sejthette ezt. Mint kiderült, az árulkodó "jegyeim" Apu és a sajtkuckó volt. A hölgy is budafoki, és olyan sokan nem űzik ezt a kerekesszékes sportot errefelé, amit mi ketten Apuval - még a hóban is. (A sajtkuckóról meg itt írtam.) A kedves ismeretlen-ismerős hölggyel váltottunk néhány mondatot Apu türelmetlenkedése közben, kiderült, hogy egy ideje már olvassa a blogom, amit ezúton újra megköszönök neki.

Az elmúlt napokban megint nem unatkoztunk, az idő- és pénzigényes kötés mellett elindult egy - régóta tervezett - kisebb kézműves projekt, a párommal közös famunkák - sajnos ehhez is kevés az idő és a nappali fény.

Közben-közben sokat gondolkodtam Apu állapotáról, ez kihagyhatatlan, hisz a legtöbb időt vele töltöm. Szóval a mim nincs-mim van örök dilemmájáról, mert időnként az ember panaszkodna, hogy hát persze, az élet része a betegség, de mindez együtt azért sok. Hogy nem tud járni, hogy nem tud egyedül mozogni, hogy nem tud még kerekesszékben sem hosszasan ülni, hogy segítséggel sem tud felállni, mosakodni, hogy nehezen nyel, hogy egyik szemére nem lát rendesen, hogy nem ismeri már a betűket, hogy beszélni sem tud. Hogy időnként dühöng emiatt, mint egy őrült, amiért házon kívül biztosan benyugtatóznák. Pedig ilyen helyzetben ki ne dühöngene?
Nem hittem volna, hogy lehet irigykedni még a kerekesszékes emberekre is, pedig igen. Néha látom őket, ahogy például a boltokban önállóan vagy családtagjaikkal együtt, de aktívan intézik az ügyeiket, és eszembe jut, milyen messze van Apu ennek a lehetőségétől. Persze az ember csak távolról irigykedik, míg bele nem lát a sorsokba.
Ugyanakkor ott a másik oldal, ami talán természetes, hogy van, holott olyanok is vannak, akik ezekkel a képességekkel sem rendelkeznek: hallja, érti, amit mondok, olvasok, emlékszik a dolgokra, amire én már nem, megjegyzi, ha nem találom a kulcsom és segít keresgélni, délután filmeket néz a fél szemével, rádiót hallgat, nevet a vicceken, a szükséges mozdulatokra, emelésekre - amennyire tud: rásegít. A szomszéd kisfiút - aki járni tanul - működő bal kezével tartja a kerekesszékből. Az órát ismeri, legyen analóg vagy digitális. Ahogy régi ismerőseinek is integet az utcán. Tudja, hogy mi történik körülötte...
A második adventi gyertyát már meggyújtottuk nála, és persze hozzá is jött a Mikulás.
Láttunk néhány igazi hóembert is, de az ő életük is véges.

A karácsony: még minden szempontból és részletében bizonytalan.

De jöjjön végre a kelkáposzta, ahogy megígértem:
Nos, az úgy volt, hogy igazából egy sütemény ötletét forgattam már egy ideje a fejemben, a hozzávalók is mind megvoltak, de képtelen voltam időt találni rá már hetek óta. Hétfőn viszont épp az angol videóprogram következő részét szerkesztettem, amelyben egy 11 éves amerikai - abszolút egészségtudatos - kissrác éppen a baked kale chips-et emlegette, mint egyik kedvenc eledelét. Rögtön érdekelni kezdett a dolog. A chips ugye nem szorul magyarázatra. A baked jelző arra utal, hogy nem bő olajban (zsiradékban) készült dologról van szó, ez egy sütős változat. S végül a kale a leveles kel angol megfelelője, ami nálunk talán nem olyan gyakori, mint más káposztafélék, de azért megterem.

Rögvest rá is kerestem, hátha nemcsak a kisfiú találmánya a dolog, találtam is szép számmal recepteket. Általában aszalógéppel készítik, de az enyém most a nomádportán van. Meg nem is volt kedvem most órákig tötyörögni ezzel. Szerencsére sütőben is megy, az eredmény a türelmünktől függ. Nagyon nem gyorsíthatjuk fel a folyamatot (nem emelhetjük a hőfokot), ha nem akarunk megbarnult vagy égett darabokat. De kb. 40 perc alatt elkészül egy adag. S amit még nem említettem: nálam kelkáposztából. Majd ha szembejön a leveles kel, lesz abból is.
Az egész roppant egyszerű: a káposztán kívül só, olaj (esetleg fűszerféle) kell hozzá, de léteznek sajtos változatok is.
Az eredmény: finom, ropogós rágcsálnivaló (lehet hozzá valamilyen mártogatót is csinálni.)

Hozzávalók: (egy sütőrácsnyi adaghoz) friss kelkáposztalevelek (kb. 8 nagyobb), olaj (kb. 2-3 ek, én most a magyaros fűszerolajat használtam), só

Elkészítés: a káposzta vastag ereit kivágtam (nem kell kidobni, jó lehet egy levesbe például), és nagyobb darabokra tépkedtem. Egy tálban alaposan összekevertem olajjal, egy kevés sóval, majd sütőrácsra (nem tepsire!) terítettem egy rétegben.
Előmelegített sütőben 100 fokon kb. 40-45 perc alatt ropogósra sütöttem.
Ha kész, ne hagyjuk a sütőben, ha kivesszük, megmarad ropogósnak.

Némely levél a sütés közben összepöndörödik, a többi lapos marad, de ugyanazt az élvezetet nyújtják.

A kelkáposzta dícsérete / vajban-fűszerolajban sült kellepény

Ma hull a hó és álom hull a hóban,
Befüggönyözve a világ valóban

S a függönyön túl zene szűri hangját,
Egy operában ma Puccinit adják.
(Juhász Gyula)

Leesett az első hó, egy ideje mindig leesik már novemberben. Azt tartják, ebben kell megmosni az arcunkat, ha szépek és fiatalok akarunk maradni - erről azt hiszem, már lekéstem. De azért jó volt nézegetni az udvarunkon sebtiben készülő hóembert, hiszen nemcsak a gyerekek, Apu is ki akart menni ma - dacára a jegesen süvítő szélnek. Először tettem hát próbát a kerekesszékkel ilyen útviszonyok között, a jégen viszont már nem vállalnám be az emelkedőket / lejtőket. Meglátjuk, milyen lesz ez a tél. Sajnos a futásról egy ideje leszoktam, de Apu - és a budafoki terep - folyamatosan edzésben tart, annyira, hogy már az éjszakai alvás is sokkal jobban megy, csak kevés. Az elalvással korábban sem volt gond, inkább azzal, hogy szakaszosan aludtam, és gyakran felébredtem, forgolódtam.

A havazás és a fagyos éjszakák beköszöntével, még a fagytűrő növényeink is betakaríttatnak, a kelkáposzta is. Bálint gazda honlapján olvastam a következő sorokat:

"Nem hálás feladat portrét rajzolni olyan növényről, amelyet kevéssé szeretünk vagy legalábbis nem sokra értékelünk. A kelkáposzta - hiába is tagadnám és tiltakoznék ellene - ezen növények közé tartozik. Mégis azért válogattam a késő ősszel, novemberben betakarított zöldségfélék sorába, mert azt akartam, hogy egy ilyen, "nem szeretem" vetemény is legyen a sorozatban. Sietek azonban hozzátenni, hogy a kelkáposzta "össznépi" elutasítása egyáltalán nem indokolt magatartás, mert ebből a káposztaféléből is lehet korszerű, ízletes ételeket készíteni, tehát helye van a kiskertekben is."

Mi ezzel szemben igencsak kedvezően gondolkodunk e növényről, mindig is szerettük, még hagyományos főzelék-formájában is, de számtalan más módja is van a felhasználásának.

Én kifejezetten örülök neki, hogy így az ősz végén is találunk friss, harsogóan zöld és finom alapanyagokat, ami éppen úgy jó egy salátába, mint süteménybe vagy egy forró levesbe, esetleg ebbe a lepénybe. Amúgy is azt gondolom: nincsenek "nemszeretem" zöldségek, csupán meg kell találnunk a számunkra ízletes elkészítési módját, nem beleragadni a megszokottságba (kivéve, ha az éppen kedvünkre való.)

Még a recept előtt szeretettel ajánlok figyelmetekbe egy kis gasztrohorrort, melyben a kísérlet alanya: egy halacska farkával kevergetné az ételt: saját halászlevét... (de egyéb bonyodalmak is adódnak.)

Hozzávalók (egy kisebb tepsihez): 1 közepes fej kelkáposzta, 3 nagyobb krumpli, 6-8dkg vaj, só, zöld bors, 2 ek (magyaros fűszer)olaj, 1 csomag petrezselyem

Elkészítés: a krumplit megpucoljuk, kockára vágva sós vízben puhára főzzük, majd kb. 8 percre hozzátesszük a felkockázott kelkáposztaleveleket (a vastag, középső ereket ne vágjuk ki, éppen olyan finom, mint a többi rész!)
Ezután szűrjük le a zöldséget, és hagyjuk kicsit fedetlenül állni, hogy a nedvesség elpárologjon róla. Majd forgassuk össze kb. 5-6 dkg vajjal (a krumpli már jó puha, tehát krémes alapot ad a roppanósabb kelkáposztának), kevés sóval (ha még szükséges), a durvára vágott petrezselyemmel, és frissen őrölt zöld borssal.
A keveréket terítsük szét egy vastagon kivajazott tepsibe. A tetejét locsoljuk meg a (fűszer)olajjal, majd 200 C fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt süssük kissé ropogósra.

Az étel lényege, hogy a krumpli nagyon puhára, a káposzta csak roppanósra fő. A fűszerek és a vaj harmonikusan egészítik ki, és a sütőben ropogós kérget kap. Köretnek vagy önálló ételnek is ajánlom. Vegán, liszt- és tojásmentes fogás.

Holnap kezdődik az advent. Mindenkinek nyugodt és örömteli készülődést kívánok!

Őszutó saláta

foszlány-köd ring-leng
tar ágai között, mint-
ha lombja volna
(Fodor Ákos)

Nehéz elfogadni, ha a megszokott dolgok változnak körülöttünk. Csak néhány éve élek a budafoki otthonunkban, mégis valahogy a napok része a kert közepén álló akácfa. A kert legöregebb, legnagyobb fája, tavasszal utolsónak zöldül ki, de a szárítóköteleket is tartja, és nyáron árnyékot ad. A madarak - köztük a harkályok is - szívesen látogatják. Sokat fotóztuk már, különösen ősszel és télen, amikor az ágak kacskaringós alakzatokat rajzolnak az égre.
(Itt a blogon is szerepelt róla már néhány kép, egy részlete most is látható a kalendárium oldalon.)
Sajnos néhány ága már beteg vagy kiszáradt, mindenesetre évek óta apró társasházunk visszatérő témája, hogy le kellene vágni a száraz részeket.

Hát e héten sor került rá...s most szokni kell a csonka fát, az egész kert látványa olyan más lett. Talán majd a tavasz megszépíti, bár azt hiszem, egy ekkora fa újjáépülése nem emberi léptékkel mérhető.

Általában nem szoktam a salátáinkat kitenni a blogra, mert egy salátában (illetve, ahogy nálunk készül) nincs semmi különleges. A mai azonban egy kicsit más. Igazából nem is saláta, inkább egytálétel. Igyekeztem olyan hozzávalókat használni, amelyek novemberben még hazai termésből hozzáférhetők.
Az alapja sós vízben főtt fehérbab, a friss zöldek közül kelkáposzta, lilakáposzta, jégcsapretek, koktélparadicsom, lilahagyma került bele, néhány kocka füstölt parasztsonka egészíti ki, fűszerként pedig a Makkától kapott tölgyfán füstölt sót, pici frissen őrölt borsot, öntetként a nemrég készült magyaros fűszerolajat, petrezselymes olajat és fehér balzsamecetet használtam.

Hozzávalók (személyenként): 1 kis doboz fehérbab konzerv (sós vízben főtt bab, 240g), 1 levél kelkáposzta, 1 levél lilakáposzta, 2-3 koktélparadicsom, 1 kis fej lilahagyma, néhány kockányi jégcsapretek és füstölt parasztsonka, kevés só és bors, az öntethez: 1 ek magyaros fűszerolaj, 1 ek petrezselymes olaj, 1tk fehér balzsamecet.

Elkészítés: a babot lecsöpögtetjük, a hozzávalókat szükség szerint megtisztítjuk, aprítjuk, és mindent egy nagyobb tálban összekeverünk. Tálalás előtt hagyjuk állni egy fél órát.

Az eredmény egy picit csípős-savanykás laktató étel - igazi őszvégi friss fogás.

A főzelékről

Elsősorban azt mondhatom el a témában, hogy nem különösebben rajongok a főzelékekért. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a blogon eddig nem kapott helyett, vagy pedig az, hogy olyan hétköznapi étel, amit nem tartottam érdemesnek a posztolásra. Pedig tudom, hogy hozzátartozik az étkezésünkhöz. Én szinte minden zöldségfélét szeretek, de inkább levesnek, vagy rakottasnak, vagy sütőben sütve, töltve vagy salátának. Főzeléknek kevésbé. Ha mégis, akkor legalább legyen friss, új zöldségből, a téli-tavaszi ételeknek nemcsak a színe erőtlenebb, de édeskésebbek is, s nálam - ha zöldségről van szó - ez nem előny. Például a cukorborsó főzelékkel ki lehetne kergetni a világból, ugyanígy egy édeskés sárgarépa-, netán egy fás karalábéfőzelékkel, a szálkás, öreg zöldbabról nem is beszélve.
Az új, harsányzöld kelkáposztából szívesebben eszem, vagy zsenge zöldbabból (bár ezekből is gyakran készül nálunk inkább más étel. Hiába, a környezetem alá van rendelve elsődlegesen az én ízlésemnek, vagyis amit én jónak találok, szívesen adom nekik is. Amit viszont nem... hát, az bizony ritkán kerül a tányérjukra, csak ha kiváltképpen vágynak rá.)
A spenótot is imádom, a sóskát is, de nem hagyományosan elkészítve. Tésztákba, salátákba inkább. A vadsóskát és a zsenge spenótleveleket leginkább nyersen. Ahogy a karalábét is vagy a borsót. A zöldbabot roppanósra főzve sajtmártással, pirított morzsával...mennyei....
De vissza a főzelékekhez. Van, amit szívesen eszek: szárazbabból, lencséből készült főzeléket, különösen, ha egy kis füstölt íz is belefő.
Párom és Apukám pedig kiváltképp kedveli a kelfőzeléket. Ezért időnként főzök nekik. Alapvető, hogy nem szoktam a zöldségeket hullára főzni, sőt: szeretem, ha felismerhetők az ételben. A kelkáposztánál is így teszek. Családi hagyomány szerint krumplival dúsítva készül, és a rántáshoz nálunk nem kerül pirospaprika. Persze ez is inkább a harsányzöld, fiatalabb zöldségekből finom (és mutatós), egyelőre be kell érnünk a tavalyi haloványabb darabokkal. A torzsáját nyersen ropogtatjuk el. Nálunk nem szokás a főzelékek tejtermékkel történő habarása. A hüvelyesekhez és a krumplihoz legfeljebb babér kerül ízesítőnek, a zöldbabhoz nagyon kevés ecet (cukor nem!) Kelkáposztához kömény és sok fokhagyma.
Eszembe jutott még egy főzelék, amit viszont párommal együtt mindketten szeretünk (én csak akkor, ha magam főzöm :) Ez pedig a közutálat egyik tárgya: a tökfőzelék. Ebbe azért teszek némi tejfölt, sőt paprika és paradicsom is kerül bele. Mivel a tök alapvetően semleges ízű, szerintem bárki el tudja készíteni saját ízléséhez igazítva, s akkor talán finomnak fogja találni. Az is igaz, hogy mi szeretjük a kapor ízét, tehát ezt sem sajnálom belőle. De semmi nem kötelező, aki nem szereti, kitalálhat magának más fűszerezést. Csak próbálkozni kell.
A mifelénk rendszeresített feltétekről még lesz szó, jöjjön előbb azonban a saját változatunk kelkáposztafőzelékre - melyből talán kiderül, hogy a rántás sem jár semmi nehézséggel:

Hozzávalók: 1 nagy fej (kb. 1,2 kg-os) kelkáposzta, 6 közepes krumpli, olaj, 3kk só, 4ek liszt, 1kk egész kömény, 8-10 gerezd fokhagyma, 1 közepes fej vöröshagyma, víz

Elkészítés: Előveszek egy jó nagy fazekat. A káposztát megmosom, leveszem a hibás levélrészeket, majd négybe vágom. Kivágom a torzsákat - éppen jó délelőtti nyers csemege -, majd a cikkeket kettébe vágom, s már darabolom is bele a fazékba. Nem kell túl apróra vágni vagy levelekre szedni, sőt a középső, vastagabb ereket sem szükséges kivágni. Teljesen felesleges. A fazekat megtöltöm vízzel úgy, hogy a káposztát valamelyest ellepje. Nem egyszerű, hiszen nagy mennyiségről van szó, de majd összeesik egy kicsit. Szórok a főzővizébe 2kk sót és 1kk egész köményt. Felforralom, majd kis lángon főzöm. Közben megpucolom a krumplit, és kisebb kockákra vágom.

A rántást is előkészítem: a vöröshagymát megpucolom, apróra vágom. Kevés olajon kezdem pirítani-dinsztelni (a zöldségfélékhez nem zsírt használok), közben a fokhagymát is megtisztítom és finomra aprítom (nem szoktam áttörni.) A fokhagyma is mehet az olajra, kicsit átkeverem, majd ráteszek 4 ek lisztet és így pirítom tovább, amíg a liszt zsemleszínű lesz. Igyekezzünk a hozzávalókkal, hogy a hagyma közben ne pörkölődjön túl. Ezzel készen is vagyunk, félrehúzhatjuk a tűzről. Nem kell felengedni, stb.

Közben a káposzta már biztosan majdnem jó, ezt ellenőrzöm is. Ne máljon szét. Mehet hozzá a krumpli és még 1kk só. Ha a krumpli is megpuhult, akkor a zöldségek levének kb. a felét leöntjük. Nem kiönteni, jó lehet levesnek, vagy mártáshoz! Sőt, az is előfordulhat, hogy még szeretnénk belőle visszatenni később a főzelékbe. Attól függ, hogy mennyire szeretjük hígabban-sűrűbben, de az sem fontos, hogy mindig egyforma legyen. Miután így csökkentettük a főzőlé mennyiségét, az előkészített száraz-morzsás állagú rántást egyszerűen csak ráöntjük a zöldségre, majd összekeverjük. A hagymának és a zöldségdaraboknak köszönhetően gond nélkül fog eloszlani az ételben. Azok kedvéért is írom, akik nem szeretnek berántani. Végül összeforraljuk az ételt, időközben kevergetve, hiszen ekkor már sűrűbb, könnyen lekaphat. El is készültünk. Egy óránál többet ne vacakoljunk az egésszel, mert akkor már biztosan szétfőztük a zöldséget!

S mi lehet a feltét? Valójában bármi. Nálunk a következők jellemzőek - függően attól, hogy ki fogyasztja:
- húsból: fasírt, sült virsli, pörkölt, sült hús, szafaládé pörköltesen (utóbbit én már mellőzöm)
- tojásból: jellemzően tükörtojás, esetleg rántotta
- vegán: tócsni, olajban sült krumplis tésztatekercsek, gombás zöldségfasírt, szójás vagdalt

Szalonnán pirított kelkáposzta leves

Nem lehet az, hogy mindig tésztákat posztolok egymás után (persze abból is lesz még ma vagy holnap legalább két bejegyzés - a fotók már készen várakoznak.) Tehát jöjjön most egy jó kis téli leves, gyors és egyszerű. Biztosan lehetne más zöldségekkel is bővíteni, esetleg levesbetéttel, nekünk most jó volt így. Annál is inkább, mert a legtöbbször valami előtt esszük a leveseket, ezért nem rakok bele tésztát, pirított kenyérkockát, hiszen utána úgyis következik némi szénhidrát.
A recept: Egy jó marék füstölt, apróra kockázott kolozsvári húsos szalonnát 1ek zsíron kiolvasztottam és egy darabig sütögettem. (Ha jó alaposan átsütjük, később a kész levesben is gusztusos marad az állaga, formája.) Amikor már jónak ítéltem, rádobtam a széles csíkokra vágott kelkáposztaleveleket. (Egy egész kicsi káposztát használtam fel, a vastag ereket kivágtam előzőleg.) Átforgattam, pirítottam egy darabig a zsíron, majd 1kk pirospaprikát, 1kk lisztet tettem hozzá és összekevertem. Kevés vízzel felengedtem és adtam hozzá még 1kk szárított zöldségkeveréket valamint egy csipet sót. Amikor a káposzta már majdnem puha volt, felengedtem a még szükséges vízmennyiséggel, és készre főztem. Mit ettünk utána? A következő bejegyzésből kiderül...