mihez adjak, mit?
kihez, kit? hogy mibb legyen?
vagy kibb? s mivégre?
(Fodor Ákos)
Legutóbbi bejegyzésem után egyáltalán nem terveztem, hogy a következő is a kelkáposztáról fog szólni. De ennek is megvan a maga története.
Először azonban egy másik történet:
Minap a helyi kisboltból kilépve egy hölgy köszönt rám, kérdezve, hogy én vagyok-e a napmátka. Nem kicsit csodálkoztam el, mert nem járok napmátkás polóban, és azt hiszem, egyéb ráutaló magatartás sincs. Szóval igencsak meglepődtem, miből sejthette ezt. Mint kiderült, az árulkodó "jegyeim" Apu és a sajtkuckó volt. A hölgy is budafoki, és olyan sokan nem űzik ezt a kerekesszékes sportot errefelé, amit mi ketten Apuval - még a hóban is. (A sajtkuckóról meg itt írtam.) A kedves ismeretlen-ismerős hölggyel váltottunk néhány mondatot Apu türelmetlenkedése közben, kiderült, hogy egy ideje már olvassa a blogom, amit ezúton újra megköszönök neki.
Az elmúlt napokban megint nem unatkoztunk, az idő- és pénzigényes kötés mellett elindult egy - régóta tervezett - kisebb kézműves projekt, a párommal közös famunkák - sajnos ehhez is kevés az idő és a nappali fény.
Közben-közben sokat gondolkodtam Apu állapotáról, ez kihagyhatatlan, hisz a legtöbb időt vele töltöm. Szóval a mim nincs-mim van örök dilemmájáról, mert időnként az ember panaszkodna, hogy hát persze, az élet része a betegség, de mindez együtt azért sok. Hogy nem tud járni, hogy nem tud egyedül mozogni, hogy nem tud még kerekesszékben sem hosszasan ülni, hogy segítséggel sem tud felállni, mosakodni, hogy nehezen nyel, hogy egyik szemére nem lát rendesen, hogy nem ismeri már a betűket, hogy beszélni sem tud. Hogy időnként dühöng emiatt, mint egy őrült, amiért házon kívül biztosan benyugtatóznák. Pedig ilyen helyzetben ki ne dühöngene?
Nem hittem volna, hogy lehet irigykedni még a kerekesszékes emberekre is, pedig igen. Néha látom őket, ahogy például a boltokban önállóan vagy családtagjaikkal együtt, de aktívan intézik az ügyeiket, és eszembe jut, milyen messze van Apu ennek a lehetőségétől. Persze az ember csak távolról irigykedik, míg bele nem lát a sorsokba.
Ugyanakkor ott a másik oldal, ami talán természetes, hogy van, holott olyanok is vannak, akik ezekkel a képességekkel sem rendelkeznek: hallja, érti, amit mondok, olvasok, emlékszik a dolgokra, amire én már nem, megjegyzi, ha nem találom a kulcsom és segít keresgélni, délután filmeket néz a fél szemével, rádiót hallgat, nevet a vicceken, a szükséges mozdulatokra, emelésekre - amennyire tud: rásegít. A szomszéd kisfiút - aki járni tanul - működő bal kezével tartja a kerekesszékből. Az órát ismeri, legyen analóg vagy digitális. Ahogy régi ismerőseinek is integet az utcán. Tudja, hogy mi történik körülötte...
A második adventi gyertyát már meggyújtottuk nála, és persze hozzá is jött a Mikulás.
Láttunk néhány igazi hóembert is, de az ő életük is véges.
A karácsony: még minden szempontból és részletében bizonytalan.
De jöjjön végre a kelkáposzta, ahogy megígértem:
Nos, az úgy volt, hogy igazából egy sütemény ötletét forgattam már egy ideje a fejemben, a hozzávalók is mind megvoltak, de képtelen voltam időt találni rá már hetek óta. Hétfőn viszont épp az angol videóprogram következő részét szerkesztettem, amelyben egy 11 éves amerikai - abszolút egészségtudatos - kissrác éppen a baked kale chips-et emlegette, mint egyik kedvenc eledelét. Rögtön érdekelni kezdett a dolog. A chips ugye nem szorul magyarázatra. A baked jelző arra utal, hogy nem bő olajban (zsiradékban) készült dologról van szó, ez egy sütős változat. S végül a kale a leveles kel angol megfelelője, ami nálunk talán nem olyan gyakori, mint más káposztafélék, de azért megterem.
Rögvest rá is kerestem, hátha nemcsak a kisfiú találmánya a dolog, találtam is szép számmal recepteket. Általában aszalógéppel készítik, de az enyém most a nomádportán van. Meg nem is volt kedvem most órákig tötyörögni ezzel. Szerencsére sütőben is megy, az eredmény a türelmünktől függ. Nagyon nem gyorsíthatjuk fel a folyamatot (nem emelhetjük a hőfokot), ha nem akarunk megbarnult vagy égett darabokat. De kb. 40 perc alatt elkészül egy adag. S amit még nem említettem: nálam kelkáposztából. Majd ha szembejön a leveles kel, lesz abból is.
Az egész roppant egyszerű: a káposztán kívül só, olaj (esetleg fűszerféle) kell hozzá, de léteznek sajtos változatok is.
Az eredmény: finom, ropogós rágcsálnivaló (lehet hozzá valamilyen mártogatót is csinálni.)
Hozzávalók: (egy sütőrácsnyi adaghoz) friss kelkáposztalevelek (kb. 8 nagyobb), olaj (kb. 2-3 ek, én most a magyaros fűszerolajat használtam), só
Elkészítés: a káposzta vastag ereit kivágtam (nem kell kidobni, jó lehet egy levesbe például), és nagyobb darabokra tépkedtem. Egy tálban alaposan összekevertem olajjal, egy kevés sóval, majd sütőrácsra (nem tepsire!) terítettem egy rétegben.
Előmelegített sütőben 100 fokon kb. 40-45 perc alatt ropogósra sütöttem.
Ha kész, ne hagyjuk a sütőben, ha kivesszük, megmarad ropogósnak.
Némely levél a sütés közben összepöndörödik, a többi lapos marad, de ugyanazt az élvezetet nyújtják.
