Vajban pirított nudli savanyú káposztával

Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire... Semmiféle tárgy nem kell már, s ha jól meggondolom, lemondok Indiáról, Ausztráliáról és a Marsról is...
Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok...őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel...
(Márai Sándor)

Olvasóimnak nem meglepetés, hogy még inkább leegyszerűsödött a konyhám, a "gyorsan-könnyen" ételek már nem elég gyorsak állandó időhiánnyal küzdő jelenlegi életvitelünkhöz. Valahogy így alakult az is, hogy az örök kedvenc krumplis tészták (ez alatt most nem - az egyébként szintén kiváló - gránátos kocka, hanem a főtt krumplival gyúrt tészták értendők) már nem a lobogó vízbe merülnek, hanem újabban serpenyőben készítem el őket. Valamiért úgy gondolom, hogy így gyorsabb, vagy csak egyszerűbb, mert nem forr el mindig a víz, mire Aputól megérkezem a saját konyhánkba.

Amúgy is azt hiszem, hogy ezek a tészták (vagy inkább liszttel dúsított krumplis ínyencségek) a végtelenségig variálhatók. Többször írtam már róla, hogy egyik legfőbb előnyük, miszerint mindenféle édes és sós "feltéttel" is egyaránt finomak. Volt, hogy pár kanál toroskáposztával kevertem össze vagy pörköltmaradékkal. Most is számos változat jár a fejemben, de a tél valahogy mindig visszahozza a savanyú káposztát a konyhánkba, így - már nem először, az egyszerűség jegyében - ezzel párosítottam ma is.

Korábban egy alkalommal, amikor süteményként szerepeltettem mákos buci, illetve a nálunk ismeretes krumplilángos formájában, többen meglepődtek, hogy főzés nélkül is elkészíthető ez a tésztaféle. Így van, sőt, serpenyőben is, csak addig kell lassan pirítanunk, amíg belül is puha lesz. A tészta készítésénél egyébként általában 3:1 a krumpli és a liszt aránya, persze attól is függ, mennyire kemény vagy lágy tésztát akarunk készíteni, illetve milyen lisztet használunk, és mennyire vizes a krumplink. Itt egy régebbi és kicsit másféle nudlireceptet is találtok.

A tél most már minden velejárójával itt van, így jó választás lehet ez a serpenyős étel, annál is inkább, mert a tészta előre elkészíthető, és kisebb adagokban lefagyasztható egy későbbi gyors ebédhez. Hólapátolás után jól fog esni.

Azoknak, akik pedig a savanyú káposzta rabjai, örömest ajánlom figyelmébe ezeket a bejegyzéseket.

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt krumpli, kb. 30-35dkg rétesliszt, 2kk só, 20dkg savanyú káposzta, kb. 5 dkg vaj, petrezselyemzöld

Elkészítés: a megfőtt krumplit hideg vízben lehűtjük kissé, megpucoljuk és áttörjük. Ha a krumpli már langyos, a liszttel és sóval összegyúrjuk, majd nudlikat sodrunk belőle (villával vagy kiskanállal is formázhatjuk, vagy darabolhatjuk, ahogy tetszik.
Lisztezett deszkán pihentetjük.

Egy nagyobb serpenyőben vajat melegítünk, és arra dobjuk a nudlikat (lehet 2-3 adagban is készíteni), majd óvatosan átforgatva, rázogatva pirítgatjuk, amíg a külseje szép kérget kap, a belseje pedig átfő. A folyamat vége felé rádobjuk a leszűrt savanyú káposztát, és azzal is pirítjuk még egy kicsit. Végül durvára vágott petrezselyemlevéllel összeforgatjuk, és azon melegében tálaljuk.

Kelropogós (chips)

mihez adjak, mit?
kihez, kit? hogy mibb legyen?
vagy kibb? s mivégre?
(Fodor Ákos)

Legutóbbi bejegyzésem után egyáltalán nem terveztem, hogy a következő is a kelkáposztáról fog szólni. De ennek is megvan a maga története.

Először azonban egy másik történet:
Minap a helyi kisboltból kilépve egy hölgy köszönt rám, kérdezve, hogy én vagyok-e a napmátka. Nem kicsit csodálkoztam el, mert nem járok napmátkás polóban, és azt hiszem, egyéb ráutaló magatartás sincs. Szóval igencsak meglepődtem, miből sejthette ezt. Mint kiderült, az árulkodó "jegyeim" Apu és a sajtkuckó volt. A hölgy is budafoki, és olyan sokan nem űzik ezt a kerekesszékes sportot errefelé, amit mi ketten Apuval - még a hóban is. (A sajtkuckóról meg itt írtam.) A kedves ismeretlen-ismerős hölggyel váltottunk néhány mondatot Apu türelmetlenkedése közben, kiderült, hogy egy ideje már olvassa a blogom, amit ezúton újra megköszönök neki.

Az elmúlt napokban megint nem unatkoztunk, az idő- és pénzigényes kötés mellett elindult egy - régóta tervezett - kisebb kézműves projekt, a párommal közös famunkák - sajnos ehhez is kevés az idő és a nappali fény.

Közben-közben sokat gondolkodtam Apu állapotáról, ez kihagyhatatlan, hisz a legtöbb időt vele töltöm. Szóval a mim nincs-mim van örök dilemmájáról, mert időnként az ember panaszkodna, hogy hát persze, az élet része a betegség, de mindez együtt azért sok. Hogy nem tud járni, hogy nem tud egyedül mozogni, hogy nem tud még kerekesszékben sem hosszasan ülni, hogy segítséggel sem tud felállni, mosakodni, hogy nehezen nyel, hogy egyik szemére nem lát rendesen, hogy nem ismeri már a betűket, hogy beszélni sem tud. Hogy időnként dühöng emiatt, mint egy őrült, amiért házon kívül biztosan benyugtatóznák. Pedig ilyen helyzetben ki ne dühöngene?
Nem hittem volna, hogy lehet irigykedni még a kerekesszékes emberekre is, pedig igen. Néha látom őket, ahogy például a boltokban önállóan vagy családtagjaikkal együtt, de aktívan intézik az ügyeiket, és eszembe jut, milyen messze van Apu ennek a lehetőségétől. Persze az ember csak távolról irigykedik, míg bele nem lát a sorsokba.
Ugyanakkor ott a másik oldal, ami talán természetes, hogy van, holott olyanok is vannak, akik ezekkel a képességekkel sem rendelkeznek: hallja, érti, amit mondok, olvasok, emlékszik a dolgokra, amire én már nem, megjegyzi, ha nem találom a kulcsom és segít keresgélni, délután filmeket néz a fél szemével, rádiót hallgat, nevet a vicceken, a szükséges mozdulatokra, emelésekre - amennyire tud: rásegít. A szomszéd kisfiút - aki járni tanul - működő bal kezével tartja a kerekesszékből. Az órát ismeri, legyen analóg vagy digitális. Ahogy régi ismerőseinek is integet az utcán. Tudja, hogy mi történik körülötte...
A második adventi gyertyát már meggyújtottuk nála, és persze hozzá is jött a Mikulás.
Láttunk néhány igazi hóembert is, de az ő életük is véges.

A karácsony: még minden szempontból és részletében bizonytalan.

De jöjjön végre a kelkáposzta, ahogy megígértem:
Nos, az úgy volt, hogy igazából egy sütemény ötletét forgattam már egy ideje a fejemben, a hozzávalók is mind megvoltak, de képtelen voltam időt találni rá már hetek óta. Hétfőn viszont épp az angol videóprogram következő részét szerkesztettem, amelyben egy 11 éves amerikai - abszolút egészségtudatos - kissrác éppen a baked kale chips-et emlegette, mint egyik kedvenc eledelét. Rögtön érdekelni kezdett a dolog. A chips ugye nem szorul magyarázatra. A baked jelző arra utal, hogy nem bő olajban (zsiradékban) készült dologról van szó, ez egy sütős változat. S végül a kale a leveles kel angol megfelelője, ami nálunk talán nem olyan gyakori, mint más káposztafélék, de azért megterem.

Rögvest rá is kerestem, hátha nemcsak a kisfiú találmánya a dolog, találtam is szép számmal recepteket. Általában aszalógéppel készítik, de az enyém most a nomádportán van. Meg nem is volt kedvem most órákig tötyörögni ezzel. Szerencsére sütőben is megy, az eredmény a türelmünktől függ. Nagyon nem gyorsíthatjuk fel a folyamatot (nem emelhetjük a hőfokot), ha nem akarunk megbarnult vagy égett darabokat. De kb. 40 perc alatt elkészül egy adag. S amit még nem említettem: nálam kelkáposztából. Majd ha szembejön a leveles kel, lesz abból is.
Az egész roppant egyszerű: a káposztán kívül só, olaj (esetleg fűszerféle) kell hozzá, de léteznek sajtos változatok is.
Az eredmény: finom, ropogós rágcsálnivaló (lehet hozzá valamilyen mártogatót is csinálni.)

Hozzávalók: (egy sütőrácsnyi adaghoz) friss kelkáposztalevelek (kb. 8 nagyobb), olaj (kb. 2-3 ek, én most a magyaros fűszerolajat használtam), só

Elkészítés: a káposzta vastag ereit kivágtam (nem kell kidobni, jó lehet egy levesbe például), és nagyobb darabokra tépkedtem. Egy tálban alaposan összekevertem olajjal, egy kevés sóval, majd sütőrácsra (nem tepsire!) terítettem egy rétegben.
Előmelegített sütőben 100 fokon kb. 40-45 perc alatt ropogósra sütöttem.
Ha kész, ne hagyjuk a sütőben, ha kivesszük, megmarad ropogósnak.

Némely levél a sütés közben összepöndörödik, a többi lapos marad, de ugyanazt az élvezetet nyújtják.

A kelkáposzta dícsérete / vajban-fűszerolajban sült kellepény

Ma hull a hó és álom hull a hóban,
Befüggönyözve a világ valóban

S a függönyön túl zene szűri hangját,
Egy operában ma Puccinit adják.
(Juhász Gyula)

Leesett az első hó, egy ideje mindig leesik már novemberben. Azt tartják, ebben kell megmosni az arcunkat, ha szépek és fiatalok akarunk maradni - erről azt hiszem, már lekéstem. De azért jó volt nézegetni az udvarunkon sebtiben készülő hóembert, hiszen nemcsak a gyerekek, Apu is ki akart menni ma - dacára a jegesen süvítő szélnek. Először tettem hát próbát a kerekesszékkel ilyen útviszonyok között, a jégen viszont már nem vállalnám be az emelkedőket / lejtőket. Meglátjuk, milyen lesz ez a tél. Sajnos a futásról egy ideje leszoktam, de Apu - és a budafoki terep - folyamatosan edzésben tart, annyira, hogy már az éjszakai alvás is sokkal jobban megy, csak kevés. Az elalvással korábban sem volt gond, inkább azzal, hogy szakaszosan aludtam, és gyakran felébredtem, forgolódtam.

A havazás és a fagyos éjszakák beköszöntével, még a fagytűrő növényeink is betakaríttatnak, a kelkáposzta is. Bálint gazda honlapján olvastam a következő sorokat:

"Nem hálás feladat portrét rajzolni olyan növényről, amelyet kevéssé szeretünk vagy legalábbis nem sokra értékelünk. A kelkáposzta - hiába is tagadnám és tiltakoznék ellene - ezen növények közé tartozik. Mégis azért válogattam a késő ősszel, novemberben betakarított zöldségfélék sorába, mert azt akartam, hogy egy ilyen, "nem szeretem" vetemény is legyen a sorozatban. Sietek azonban hozzátenni, hogy a kelkáposzta "össznépi" elutasítása egyáltalán nem indokolt magatartás, mert ebből a káposztaféléből is lehet korszerű, ízletes ételeket készíteni, tehát helye van a kiskertekben is."

Mi ezzel szemben igencsak kedvezően gondolkodunk e növényről, mindig is szerettük, még hagyományos főzelék-formájában is, de számtalan más módja is van a felhasználásának.

Én kifejezetten örülök neki, hogy így az ősz végén is találunk friss, harsogóan zöld és finom alapanyagokat, ami éppen úgy jó egy salátába, mint süteménybe vagy egy forró levesbe, esetleg ebbe a lepénybe. Amúgy is azt gondolom: nincsenek "nemszeretem" zöldségek, csupán meg kell találnunk a számunkra ízletes elkészítési módját, nem beleragadni a megszokottságba (kivéve, ha az éppen kedvünkre való.)

Még a recept előtt szeretettel ajánlok figyelmetekbe egy kis gasztrohorrort, melyben a kísérlet alanya: egy halacska farkával kevergetné az ételt: saját halászlevét... (de egyéb bonyodalmak is adódnak.)

Hozzávalók (egy kisebb tepsihez): 1 közepes fej kelkáposzta, 3 nagyobb krumpli, 6-8dkg vaj, só, zöld bors, 2 ek (magyaros fűszer)olaj, 1 csomag petrezselyem

Elkészítés: a krumplit megpucoljuk, kockára vágva sós vízben puhára főzzük, majd kb. 8 percre hozzátesszük a felkockázott kelkáposztaleveleket (a vastag, középső ereket ne vágjuk ki, éppen olyan finom, mint a többi rész!)
Ezután szűrjük le a zöldséget, és hagyjuk kicsit fedetlenül állni, hogy a nedvesség elpárologjon róla. Majd forgassuk össze kb. 5-6 dkg vajjal (a krumpli már jó puha, tehát krémes alapot ad a roppanósabb kelkáposztának), kevés sóval (ha még szükséges), a durvára vágott petrezselyemmel, és frissen őrölt zöld borssal.
A keveréket terítsük szét egy vastagon kivajazott tepsibe. A tetejét locsoljuk meg a (fűszer)olajjal, majd 200 C fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt süssük kissé ropogósra.

Az étel lényege, hogy a krumpli nagyon puhára, a káposzta csak roppanósra fő. A fűszerek és a vaj harmonikusan egészítik ki, és a sütőben ropogós kérget kap. Köretnek vagy önálló ételnek is ajánlom. Vegán, liszt- és tojásmentes fogás.

Holnap kezdődik az advent. Mindenkinek nyugodt és örömteli készülődést kívánok!

Őszutó saláta

foszlány-köd ring-leng
tar ágai között, mint-
ha lombja volna
(Fodor Ákos)

Nehéz elfogadni, ha a megszokott dolgok változnak körülöttünk. Csak néhány éve élek a budafoki otthonunkban, mégis valahogy a napok része a kert közepén álló akácfa. A kert legöregebb, legnagyobb fája, tavasszal utolsónak zöldül ki, de a szárítóköteleket is tartja, és nyáron árnyékot ad. A madarak - köztük a harkályok is - szívesen látogatják. Sokat fotóztuk már, különösen ősszel és télen, amikor az ágak kacskaringós alakzatokat rajzolnak az égre.
(Itt a blogon is szerepelt róla már néhány kép, egy részlete most is látható a kalendárium oldalon.)
Sajnos néhány ága már beteg vagy kiszáradt, mindenesetre évek óta apró társasházunk visszatérő témája, hogy le kellene vágni a száraz részeket.

Hát e héten sor került rá...s most szokni kell a csonka fát, az egész kert látványa olyan más lett. Talán majd a tavasz megszépíti, bár azt hiszem, egy ekkora fa újjáépülése nem emberi léptékkel mérhető.

Általában nem szoktam a salátáinkat kitenni a blogra, mert egy salátában (illetve, ahogy nálunk készül) nincs semmi különleges. A mai azonban egy kicsit más. Igazából nem is saláta, inkább egytálétel. Igyekeztem olyan hozzávalókat használni, amelyek novemberben még hazai termésből hozzáférhetők.
Az alapja sós vízben főtt fehérbab, a friss zöldek közül kelkáposzta, lilakáposzta, jégcsapretek, koktélparadicsom, lilahagyma került bele, néhány kocka füstölt parasztsonka egészíti ki, fűszerként pedig a Makkától kapott tölgyfán füstölt sót, pici frissen őrölt borsot, öntetként a nemrég készült magyaros fűszerolajat, petrezselymes olajat és fehér balzsamecetet használtam.

Hozzávalók (személyenként): 1 kis doboz fehérbab konzerv (sós vízben főtt bab, 240g), 1 levél kelkáposzta, 1 levél lilakáposzta, 2-3 koktélparadicsom, 1 kis fej lilahagyma, néhány kockányi jégcsapretek és füstölt parasztsonka, kevés só és bors, az öntethez: 1 ek magyaros fűszerolaj, 1 ek petrezselymes olaj, 1tk fehér balzsamecet.

Elkészítés: a babot lecsöpögtetjük, a hozzávalókat szükség szerint megtisztítjuk, aprítjuk, és mindent egy nagyobb tálban összekeverünk. Tálalás előtt hagyjuk állni egy fél órát.

Az eredmény egy picit csípős-savanykás laktató étel - igazi őszvégi friss fogás.

Böjti ételeink - a kelkáposzta

mindennel úgy bánj,
mintha rengeteg volna
belőle – úgy: l e s z

Fodor Ákos - Kockavetés

Valahogy úgy alakult, hogy e héten a kelkáposztás ételek kerültek túlsúlyba nálunk: készült vele leves, kelt tekercs és egy zöldséges-tarhonyás egytálétel.
Szeretem a friss, harsogó zöld színét, ami még tél végén is felidéz egy kis tavaszt. Éppen ezért a leves kivételével a többi ételbe nyersen tettem bele, s hogy azért ne "lógjon annyira ki" a nyers íz, egészen apróra vágtam a kelleveleket, mintha zöldfűszer lenne.
Ehhez nagy segítség az kés (a képen), amit páromtól kaptam karácsonyra. Fűszervágó késnek hívják, s eddig nem tudtam, hogy szükségem lehet ilyenre. De mióta megvan, örömmel tapasztalom, hogy bizonyos élelmiszerek felaprítása vele kétségkívül gyorsabb és egyszerűbb.

Ma megint zöldséges fogást ettünk, arra gondoltam, mi lenne, ha a a tarhonyát készíteném el olyan krumplis tészta módra. Végül nem elégedtem meg ezzel, csináltam egy hagymás-krumplis alapot, de tettem bele sárgarépát is. A tarhonya természetesen pirítva készült és a végén forgattam össze a kettőt, majd belekevertem a kelkáposztát is. Tetejére egy kis sajtot szórtam, mellé pedig savanyú uborkát ettünk.

Hozzávalók (4 személyre): 1 nagy vöröshagyma, 2 szál sárgarépa, 4-5 nagy kelkáposztalevél, 4 közepes krumpli, 2 gerezd fokhagyma, egy kis csokor petrezselyem, sóban eltett fűszerpaprika, 2kk paradicsompüré, házi ételízesítő, só, pirospaprika, 50dkg tarhonya, 1-1,5dkg vaj, olaj, a tetejére: reszelt sajt

Elkészítés: a zöldségeket megtisztítjuk, a vöröshagymát apróra vágjuk, majd kevés olajon üvegesre pirítjuk. Rátesszük a felkockázott krumplit, a vékonyra vágott sárgarépát, az áttört fokhagymát, a pirospaprikát, és tovább pirítjuk. Jöhetnek a fűszerek, majd felöntjük egy kevés vízzel. Beletesszük a paradicsompürét, majd fedő alatt pároljuk. Ha már puhák a zöldségek és sűrű a szaft, belekeverjük a vajat, majd félrehúzzuk a tűzről.
A tarhonyát egy kanál olajon folyamatosan keverve megpirítjuk, kevés sót teszünk rá, és dupla mennyiségű hideg vízzel felöntjük. Lassú tűzön puhára főzzük, majd összekeverjük a zöldséges mártással. A kelkáposztalevelek vastag erét kivágjuk, a leveleket megmossuk és egészen apróra vágjuk, mint a zöldfűszereket. Belekeverjük a forró ételbe és egy kis sajttal, savanyúval kínáljuk a fogást.

A következő bejegyzésben: kelkáposztás és kakaós tekercsek

(Napfényes) - Marhahúsos káposzta

újra kavarog a
végre csikorog a
mégis mosolyog a
napra hunyorog a
tánc a ködben tánc a jégen
tánc a hóban tánc a fagyban
tánc
(Ghymes)

Ezt meghallgatni is érdemes.

A napfénytől rendszerint jókedvem kerekedik, a tél közepén meg még inkább. Ilyenkor még arra is kapható vagyok, hogy ne bújjak el előle fotózni, mert egyébként a képeim nagy többségét a közvetlen napfénytől védett helyen és órában készítem - így biztosabb az eredmény és az árnyékokkal sem kell bajlódnom. De ma azért muszáj volt megörökíteni ezt a hangulatot.

A marhahús sajnos ritkábban szerepel a tányérunkon, mint kellene. Én nagyon szeretem, de az ára nem annyira baráti. (Igaz, a nomádporta környékén nagyon jó áron jutottunk hozzá.) Néha elcsodálkozom, amikor a világ más pontjain olcsó élelmiszerként emlegetik. Legutóbb épp Hugh beszélt a marhalábszár kissé alábecsült szerepéről a brit konyhákban. Hát én nagyon szeretem (kivéve összevagdosni), és nemcsak gulyásnak. Több ismerősöm is lelkesedéssel nézi A palota ékköve c. (már többször ismételt) dél-koreai sorozatot, én is belepillantok néha, bár nem a műfajom. Itt elég gyakran szerepel a marhahús, sőt, az ebből készült levest a szegények eledelének tartják. Náluk - a film szerint - a liszt az igazán drága hozzávaló.
Nem cserélnék velük, mert a liszt nekem is fontos, de azért nem bánnék egy kicsit több marhahúst...

Ez az étel olyan igazi téli fogásnak készült, nem volt most sok időm a konyhára, ezért egy egyszerű, székelykáposzta jellegű ételt terveztem azzal a különbséggel, hogy egy bő fél kiló marhalábszár állt rendelkezésemre és két kiló savanyú káposzta alatt neki sem fogok a hasonló ételeknek. Mivel gyakran eszünk olyan ételt, amiben a hús inkább ízesítő vagy kiegészítő, ez nem jelentett gondot. Készítettem a húsból egy pörköltet, amit egy órácskáig önmagában főztem, majd a káposztával együtt.


Hozzávalók: 60dkg marhalábszár, 2kg savanyú káposzta, 2tk sóban eltett darált fűszerpaprika, 2tk házi ételízesítő, 2tk pirospaprika, 4 gerezd fokhagyma, 2 nagy fej vöröshagyma, (esetleg 1 paradicsom és 1 paprika), 6ek olaj vagy zsír, 1 babérlevél, (1 kisebb erőspaprika), 125g rizs a tálaláshoz: friss tejföl, esetleg: zöldpetrezselyem, sült kolozsvári szalonna- és kolbászszeletek

Elkészítés: A vöröshagymát megpucoljuk, apróra vágjuk és a zsiradékon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a felkockázott marhahúst, az összetört fokhagymát és a fűszereket (a babér kivételével) és tovább pirítjuk, majd belekeverjük a pirospaprikát is. Fedő alatt kis lángon főzzük a saját levében. Ha elfő a leve, pici vizzel pótolhatjuk, de maradjon sűrű. Közben a káposztát kimossuk, ha szükséges, és egy nagyobb lábasba terítjük a felét. Ha a pörkölt már főtt egy órát, ráöntjük a káposztára, majd rátesszük a savanyú káposzta másik felét is. Feöntjük vízzel úgy, hogy ellepje kissé, beleszórjuk a rizst, hozzáadjuk a babérlevelet, s ha szükséges, még tehetünk bele fokhagymát. Felforraljuk, majd 1 órán át lassú tűzön fözzük. Ha nagyon sűrű lenne, adhatunk még hozzá egy kevés vizet, hogy ne kapjon le alul.

Tálalás előtt süthetünk a tetejére néhány szelet füstölt kolbászt vagy kolozsvári szalonnát. Friss kenyérrel, tejföllel, zöldpetrezselyemmel kínáljuk.

Töltött káposzta

A történet zártvonalú
- s bármily tág - kör, akár az élet.
Mitől függ: víg? vagy szomorú?
- hogy hol kezded s meddig meséled.

(Fodor Ákos)

Ez az az étel, aminek csak nagy mennyiségben állok neki. Legutóbb két nagyobb lábossal főztem, ami nekünk négy alkalomra (vagyis 8 adagra) volt elég, ezen felül Apunak is jutott egy adag.
Általában dagadóból vagy lapockából készítem, másfél kiló hús, 2 bögre rizs és legalább 3 kiló savanyú káposzta kerül bele.
Sok-sok fűszert, paradicsompürét, fokhagymát teszek a töltelékbe, s ha lehet, egy darab füstölt vagy valamilyen bőrös húst, pl. körmöt, csülköt is a káposzta mellé. Ha az egész összeállt, csupán főnie kell.

Hozzávalók (2 nagyobb lábashoz): 3 kiló savanyú káposzta, 1,5 kg nem túl sovány sertéshús (pl. dagadó), 2 bögre rizs, két kisebb darab füstölt hús (pl. nyúlja) vagy 2-3 köröm, esetleg egy kisebb csülök, 1 tojás, kb. 24-26 közepes méretű savanyított káposztalevél, zsír
Fűszerek: őrölt pirospaprika, sok összetört fokhagyma, házi ételízesítő, sóban eltett fűszerpaprika, egész és őrölt feketebors, csípős paprika, morzsolt majoranna, só, 4ek paradicsompüré

Elkészítés: Először a töltelékkel foglalkozom. A húst megtisztítom, ledarálom. Közben a rizst dupla mennyiségű vízzel felteszem főni (só nélkül.) Ha elfőtte a vizét, már félig puha, akkor hideg vízzel átöblítem, lehűtöm és a húshoz adom. Beleteszem a masszába a fűszereket: áttört fokhagymát, morzsolt majorannát, paradicsompürét, házi ételízesítőt, őrölt borsot, sóban eltett fűszerpaprikát, őrölt pirospaprikát, sót. Végül hozzáadom a tojást, és az egészet alaposan összedolgozom. Ha túlságosan savanyú, akkor egy szűrőben hideg vízzel átmosom a káposztát. Utána a lábos aljára teszek belőle egy adagot, majd jöhetnek rá a töltelékek: a masszából hosszúkás adagokat formázok és a káposztalevélbe csomagolom. A csomagokat körben lerakom a fazékba, majd egy újabb adag káposztával letakarom. Ezután jöhet bele a füstölt vagy bőrös húsféle (a körmöket hosszában ketté, a csülköt kisebb darabokra ágom.) Ezt is káposztával takarom, s következik az újabb tölteléksor. Az edény tetejére is káposzta kerül. Ha szárazabb húst kapok, teszek a tetjére 2 ek zsírt. Mehet még rá egy kis őrölt pirospaprika a szín kedvéért, illetve pár szem egész bors vagy egy kisebb erőspaprika. Felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Felforralom, majd lassú tűzön 2 órát főzöm. Közben egy kevés vizet még - szükség szerint - hozzáadok.

Laktató, magyaros étel - nekem így tél elején nagyon jólesik.

A főzelékről

Elsősorban azt mondhatom el a témában, hogy nem különösebben rajongok a főzelékekért. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a blogon eddig nem kapott helyett, vagy pedig az, hogy olyan hétköznapi étel, amit nem tartottam érdemesnek a posztolásra. Pedig tudom, hogy hozzátartozik az étkezésünkhöz. Én szinte minden zöldségfélét szeretek, de inkább levesnek, vagy rakottasnak, vagy sütőben sütve, töltve vagy salátának. Főzeléknek kevésbé. Ha mégis, akkor legalább legyen friss, új zöldségből, a téli-tavaszi ételeknek nemcsak a színe erőtlenebb, de édeskésebbek is, s nálam - ha zöldségről van szó - ez nem előny. Például a cukorborsó főzelékkel ki lehetne kergetni a világból, ugyanígy egy édeskés sárgarépa-, netán egy fás karalábéfőzelékkel, a szálkás, öreg zöldbabról nem is beszélve.
Az új, harsányzöld kelkáposztából szívesebben eszem, vagy zsenge zöldbabból (bár ezekből is gyakran készül nálunk inkább más étel. Hiába, a környezetem alá van rendelve elsődlegesen az én ízlésemnek, vagyis amit én jónak találok, szívesen adom nekik is. Amit viszont nem... hát, az bizony ritkán kerül a tányérjukra, csak ha kiváltképpen vágynak rá.)
A spenótot is imádom, a sóskát is, de nem hagyományosan elkészítve. Tésztákba, salátákba inkább. A vadsóskát és a zsenge spenótleveleket leginkább nyersen. Ahogy a karalábét is vagy a borsót. A zöldbabot roppanósra főzve sajtmártással, pirított morzsával...mennyei....
De vissza a főzelékekhez. Van, amit szívesen eszek: szárazbabból, lencséből készült főzeléket, különösen, ha egy kis füstölt íz is belefő.
Párom és Apukám pedig kiváltképp kedveli a kelfőzeléket. Ezért időnként főzök nekik. Alapvető, hogy nem szoktam a zöldségeket hullára főzni, sőt: szeretem, ha felismerhetők az ételben. A kelkáposztánál is így teszek. Családi hagyomány szerint krumplival dúsítva készül, és a rántáshoz nálunk nem kerül pirospaprika. Persze ez is inkább a harsányzöld, fiatalabb zöldségekből finom (és mutatós), egyelőre be kell érnünk a tavalyi haloványabb darabokkal. A torzsáját nyersen ropogtatjuk el. Nálunk nem szokás a főzelékek tejtermékkel történő habarása. A hüvelyesekhez és a krumplihoz legfeljebb babér kerül ízesítőnek, a zöldbabhoz nagyon kevés ecet (cukor nem!) Kelkáposztához kömény és sok fokhagyma.
Eszembe jutott még egy főzelék, amit viszont párommal együtt mindketten szeretünk (én csak akkor, ha magam főzöm :) Ez pedig a közutálat egyik tárgya: a tökfőzelék. Ebbe azért teszek némi tejfölt, sőt paprika és paradicsom is kerül bele. Mivel a tök alapvetően semleges ízű, szerintem bárki el tudja készíteni saját ízléséhez igazítva, s akkor talán finomnak fogja találni. Az is igaz, hogy mi szeretjük a kapor ízét, tehát ezt sem sajnálom belőle. De semmi nem kötelező, aki nem szereti, kitalálhat magának más fűszerezést. Csak próbálkozni kell.
A mifelénk rendszeresített feltétekről még lesz szó, jöjjön előbb azonban a saját változatunk kelkáposztafőzelékre - melyből talán kiderül, hogy a rántás sem jár semmi nehézséggel:

Hozzávalók: 1 nagy fej (kb. 1,2 kg-os) kelkáposzta, 6 közepes krumpli, olaj, 3kk só, 4ek liszt, 1kk egész kömény, 8-10 gerezd fokhagyma, 1 közepes fej vöröshagyma, víz

Elkészítés: Előveszek egy jó nagy fazekat. A káposztát megmosom, leveszem a hibás levélrészeket, majd négybe vágom. Kivágom a torzsákat - éppen jó délelőtti nyers csemege -, majd a cikkeket kettébe vágom, s már darabolom is bele a fazékba. Nem kell túl apróra vágni vagy levelekre szedni, sőt a középső, vastagabb ereket sem szükséges kivágni. Teljesen felesleges. A fazekat megtöltöm vízzel úgy, hogy a káposztát valamelyest ellepje. Nem egyszerű, hiszen nagy mennyiségről van szó, de majd összeesik egy kicsit. Szórok a főzővizébe 2kk sót és 1kk egész köményt. Felforralom, majd kis lángon főzöm. Közben megpucolom a krumplit, és kisebb kockákra vágom.

A rántást is előkészítem: a vöröshagymát megpucolom, apróra vágom. Kevés olajon kezdem pirítani-dinsztelni (a zöldségfélékhez nem zsírt használok), közben a fokhagymát is megtisztítom és finomra aprítom (nem szoktam áttörni.) A fokhagyma is mehet az olajra, kicsit átkeverem, majd ráteszek 4 ek lisztet és így pirítom tovább, amíg a liszt zsemleszínű lesz. Igyekezzünk a hozzávalókkal, hogy a hagyma közben ne pörkölődjön túl. Ezzel készen is vagyunk, félrehúzhatjuk a tűzről. Nem kell felengedni, stb.

Közben a káposzta már biztosan majdnem jó, ezt ellenőrzöm is. Ne máljon szét. Mehet hozzá a krumpli és még 1kk só. Ha a krumpli is megpuhult, akkor a zöldségek levének kb. a felét leöntjük. Nem kiönteni, jó lehet levesnek, vagy mártáshoz! Sőt, az is előfordulhat, hogy még szeretnénk belőle visszatenni később a főzelékbe. Attól függ, hogy mennyire szeretjük hígabban-sűrűbben, de az sem fontos, hogy mindig egyforma legyen. Miután így csökkentettük a főzőlé mennyiségét, az előkészített száraz-morzsás állagú rántást egyszerűen csak ráöntjük a zöldségre, majd összekeverjük. A hagymának és a zöldségdaraboknak köszönhetően gond nélkül fog eloszlani az ételben. Azok kedvéért is írom, akik nem szeretnek berántani. Végül összeforraljuk az ételt, időközben kevergetve, hiszen ekkor már sűrűbb, könnyen lekaphat. El is készültünk. Egy óránál többet ne vacakoljunk az egésszel, mert akkor már biztosan szétfőztük a zöldséget!

S mi lehet a feltét? Valójában bármi. Nálunk a következők jellemzőek - függően attól, hogy ki fogyasztja:
- húsból: fasírt, sült virsli, pörkölt, sült hús, szafaládé pörköltesen (utóbbit én már mellőzöm)
- tojásból: jellemzően tükörtojás, esetleg rántotta
- vegán: tócsni, olajban sült krumplis tésztatekercsek, gombás zöldségfasírt, szójás vagdalt

Vidéki pihenő téli ebéddel

Sem napsütés, sem hóesés nem várt minket ma a hegyek között. A tájra téli szürkeség és puha zúzmaratakaró telepedett. Nagyon hideg volt, nemcsak odakint, vidéki házunk is alaposan kihűlt.
Nem is maradtunk sokáig, inkább falubeli ismerőseinket látogattuk meg. Így az ebédünk váratlanul igazi téli fogás lett: egyik kedves rokonunk (akitől korábban a tejtermékeket is beszereztük) ezúttal toros káposztával és meleg teával várt minket. A friss levegőről betérve nagyon jólesett az ebéd, annál is inkább, mert az ízlésem szerint készült: vagyis a káposzta fontosabb szerepet játszott benne, mint a hús vagy bármi más.